Amerikai Magyar Szó, 1985. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-25 / 17. szám
Thursday, April 25. 1985. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. Rónai Mihály András: EMBEREK AZ EMBERTELENSEGBEIN Megkapjuk az oltást a flekktifusz ellen, 1942 farkasorditó januárja volt, az ukrajnai irányítású menetszázad indításra várt. Előző este kiszöktem a körletből a közeli borbélymühelybe, borotváltattam, nyirat- tam magam, puderoztattam, kölniztettem, több ilyen gyönyörben ki tudja, lesz-e még eleiemben részem. Utána elnyúltam, pihegtem még a borbélyszékben, amikor nyílt az ajtó, s bejött egy orvos zászlós, a kiegészítő parancsnokság orvosa. Tilosban fogott, felálltam vigyázzba, lesz ami lesz. ő leült a szomszédos székbe, azt mondta, hogy "tessék csak helyet foglalni", mire visszaültem, s ö azt kérdezte, hogy "szerkesztő úr, most min dolgozik?". Meg ma sem tudom, honnan ismerhetett. Elbeszélgettünk, kiaknázni a szituációt nem akartam, hát nem is kértem tőle semmit. Másnap álltunk a sínek mentén a gödöllői állomáson, folyt a vagonirozás. Ekkor loholt a kiegészitö parancsnokság felöl Borhidai Őrmester, cédulát lobogtatott, rajta tizennégy névvel, melyek viselői létszámfelettiként leszerelnek, köztük az enyémmel is. Amikor már kezemben volt a leszerelési jegy, megkerestem a parancsnokságon az orvost, megköszöntem neki. ö ennyit mondott: "Ne kösz&njóVi semmit. FŐ, hogy itt is találkozott legalább egy becsületes emberrel." A századból - több, mint kétszáz emberből - a háború után tizen kerültek haza. Ismerem magam, nem lettem volna köz- tük. Dr. Gall Béla nyugalmazott gödöllői járási főorvos már legalább tiz éve, hogy meghalt. Pontosan egy év múlva egy szörnyű szazadból akartam szabadulni Pesten. Olyanból, amelyet időnként futólépésben a Margit körútra vezényeltek, elrettentő példaként kivégzéseket nézni, s alá is Íratták velünk, hogy ismerjük és tudomásul vettük a szökés bűntettére hirdetett statáriumot. Ries István barátom - akkor szocialista ügyvéd, a felszabadulás után igazságügyminiszter, később áldozat - üzenetet juttatott be hozzám: próbáljam magam a Vilma királynő úti parancsnokságra kisértetni, dr. Esztergályos Károly elé, aki néhai Esztergályos János szociáldemokrata képviselő fia, neki pedig sógora. Az orvosi rendelőben hosszú sor állt, sikerült az orvosnak intenem. - Rónai elvtárs? - súgta oda, amikor elsétált mellettünk. - Álljon a sor végére. Jóval a felszabadulás után a Szent István körúton jött egyszer szembe velem. Sugárzott a büszkeségtől, mindjárt fényképet vett elő. - Mit szólsz, milyen tündéri kislány? J \ tt . i Esztergályos Cecíliáról ma már az egesz ország tudja, hogy meg is maradt túndé- rinek. Bernád Tibor nyolc évig volt osztálytársam, s négy évig padtársam is a Markó utcai gimnáziumban. Nem is láttam az érettségi óta, csak meghallottam 1944 iszonyú nyaran, hogy a harckocsizaszlo- aljnak, melynek körletéből véglegesen szökni készültem, dr. Bernád Tibor nevű tényleges orvos százados az egészségügyi főnöke.- Szokni akarsz? - csak ennyit kérdezett, s már folytatta is: - Reggel hatra gyere be hozzám a gyengélkedőre, megkapod az ambuláns kórházi beutalást, a menetlevéllel együtt, tűnj el vele. Hatkor ott voltam, az Őrmester adta ide a kész iratokat. Kérdeztem is:- Hol a százados úr?- A százados úr az éjjel parancsot kapott, a frontra dobták a fél zászlóaljat, de előbb bejött, kiállította ezeket a papírokat, hogy reggel majd jelentkeznek értük, adjam át. Bernád Tibor meg aznap elesett. Úgy emlékszem, az eszeveszett s csak percekig tartó dél-erdelyi offenzivakisérlet volt ez. De mikor Bernád Tibor megkapta a halálos parancsot, útközben a front felé megállította a kocsit, beesett az ajtón, kiállította még gyorsan élete utolsó irományait, hogy én legalább megszökhessem velük, mert Markó utcai gimnazisták voltunk, matematikaórán ő súgott nekem, magyarórán én őneki, nem hagytuk egymást a bajban, most sem hagyott, állta a hűseget a szó legszorosabb értelmében- hadd teszem ismeretlen sírjára e papir- koszorút - mindhalálig. Szegény öcsémet elkapták az utcán, a Mária Terezia-laktanya fogdájába vitték, ahonnan csak a Margit körútra, akasztófa alá vezethetett az út. Egy derék honvéd hozott tőle cédulát, amelyen azt irta, hogy dr. Zsitvay Leónak hívják ott azt a hadbíró főhadnagyot, akitől a sorsa függ. Gondolkodni nem volt idő. Ez csak Zsitvay Leónak, hajdani hires bírónak unokája lehetett, s annak a Zsitvay Tibor volt igazságügy-miniszternek a fia, akinek minisztersége idejére Sallai és Fürst vértanusaga esett. Civilben ügyvéd, benne volt a telefonkönyvben. Felhívtam, s azt hazudtam, hogy a svéd Vöröskereszt nevében beszelek, mivel "egy emberünket elfogták az utcán".- Önnek kije? - kerdezte erre, megtéveszt- hetetlenúl.- Testvéröcsém - vágtam ra rögtön, nem játszhattam tovább.- Tessek bejönni hozzám holnap tízre a Mária Terézia-laktanyába - volt erre a válasz. Ha bemegyek, odazarathat az öcsém mellé, hisz ugyanolyan szökevény vagyok. Csak abban bízhattam, hogy politikai és családi pedigreje szerint ez a Zsitvay tán mégsem lehet nyilas, hiszen már rég konzervatív "vén csaklyás" volt a nyilasok szemében az apja. A feleségem mindenesetre velem jött, nem engedett el egyedül. A nyúlánk, komoly fiatalember odabenn semmit sem kérdezett. Kiállított egy szolgálati jegyet, beszólitott egy altisztet:- Ezt az embert átadod ennek az urnák.- Kezet nyújtott, öt perc múlva kint voltunk az Öcsémmel az utcán. Ez már decemberben volt. Körülbelül egy hónappal sikerült meghosszabbítanom az életét. A saját életemre nézve sem számíthattam reálisan többre. Tiz órakor zárták este a kapukat Pesten, tiz óráig kellett valahol fedél alá kerülni, amig a kaput nyitó házmester nem látja az idegen jövevényt. Kussinszkyékhoz, régi kollégámékhoz állítottunk be fél kilenckor, hátha ott éjszakázhatunk. Horváth Árpádot találtuk ott, a Nemzeti Színház volt fő'rendezőjét, akit halálra kerestek a nyilasok.- Itt nem maradhattok, én is itt fogok lebukni - mondta búsan (s fájdalom, igaza lett). - Ellenben siessetek a Continental szállodába. Ha ott Nemessányi portást találtok szolgálatban, szólítsatok Nemessányi elvtársnak, s mondjátok neki, hogy én küldtelek. Meg gyorsan meghamisította a zsoldköny- vemet, zseniálisan. Nemessányi elvtárs kinyitott nekünk egy fürdőszobát, ott hálhattunk. Reggel, ahogy a folyosóra kilestem, egy tökreszeg nyilas kolléga kapott el, nem is engedett el. Az én kedves régi baloldali kollégáim engem mar le sem tojnak - borult a nyakamba, s nem is mondta ilyen választékosán. Betuszkolt egy szobába, ahol vagy másfél tucat részeg nyilassal kellett koccintanom, mig végre észrevétlenül otthagyhattam őket. Horváth Árpádot nem láttam - és senki sem látta - soha tö'bbé. A többi szerencse dolga volt - s főleg lélekjelenlété. Ekkor már másodszor is sikerült megszöknöm (ezúttal az október végi halálmenetből), aztán az ostrom következett, s a rémuralom telje, amiről most nem beszélek. Azóta már negyven évet éltem. Valtva ereztem 'ezalatt meleget és hideget, szabadság boldogságát, meghasonlás kínját, szabadságot újra, s azt gondolom ma, hogy érdemes volt. NICARAGUÁI BUKTATÓ (folytatás az 1. oldalról) amit Washington azonnal elismerne és e "kormány" részére Washington korlátlan pénzügyi és katonai támogatást adna. Reagan elnök azt akarja elhitetni a képviselőkkel, szenátorokkal, az amerikai néppel, hogy az általa javasolt lépéseket támogatják a középamerikai országok kormányai. Semmi sem all távolabb az igazságtól, mint ez a feltevés. Langhorne A. Motley, az USA helyettes külügyminisztere, a világ minden részébe eljuttatott rádióbeszédében, amelyet a külföldi lapok riportereihez intézett, azt mondta, hogy Mexico támogatja Reagan javaslatait. A mexicoi kormány szószólója, a New York Times riporterének adott interjújában azonnal megcáfolta Motley állítását. Mexico elnöke, Miguel de la Madrid, egy nagyon megfontolt nyilatkozatában kijelentette, hogy támogatja Reagan elnök fegyverszüneti javaslatát, de határozottan ellenzi Nicaragua belügyeibe való beavatkozást. "Párbeszédet kell folytatni és tartózkodni kell minden katonai lépéstől," - mondotta. Semmi kétség aziránt^ hogy Reagan elnök javaslatainak érvenybeléptetése elengedhetetlenül katonai beavatkozást vonna maga után. Ami beláthatatlan k‘ó- vetkezmenyeket eredményezne.. Az USA nemcsak Nicaragua három millió lakosával állna szemben, felsorakozna Nicaragua támogatására Mexico, Venezuela, Colombia és Panama. Sot Argentina és Brazília vezetői sem néznék karbatett kézzel a katonai beavatkozást Nicaragua ellen. Az ország katolikus püspökei tiltakoztak az ellen, hogy Reagan elnök azt akarja elhitetni, hogy a pápa támogatja nicara- guai politikáját. Ismételjük: USA katonai beavatkozása a Nicaraguái kormány megdöntésére, a már amúgyis feszült nemzetközi helyzetet még veszélyesebbé tenné.
