Amerikai Magyar Szó, 1985. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-18 / 16. szám
Thursday, April 18. 1985. AMERIKAI MAGYAR SZO 11. MOLDOVA GYÖRGY: 5. rész REGÉNY Illyés Gyula: Puiqták Hév* 80. f De ez is, ez a mértéktelen falás is a szertartáshoz tartozott, a lakodalomnak épp oly elengedhetetlen járuleka volt, akár a papi áldás. Még annal is fontosabb, mert arra volt nagyon is sok eset, hogy e párok templomi jóváhagyás nélkül is frigyre léptek, de arra egy sem, hogy addig, mig "rendes" lakodalom tartására nincs mód, templomra gondoljanak. Azt a szégyent, a "mezétlábas esküvo"-ét nem viselték volna el. Mindnyájan tudtuk, hogy szomszédunk lánya szerelmes volt az egyik alsómajori legénybe és nem viszonzás nélkül, ami azt jelentette, hogy viszonyuk volt; s mégsem ahhoz ment feleségül, hanem egy helybeli legényhez, akiről mar az esküvő előtt megsejtette, igen helyesen, hogy egész életen át a szokásosnál is jobban fogja verni. A szeretőjéhez csupán azért nem ment, mert a lakodalomtartás körülményeiben nem tudtak megegyezni. Nem a két család nem tudott megegyezni, hanem a lány kapott Össze jövendő napával, hogy ki mit süssön s kiket lássanak majd vendégül. A környéken a lakodalmakhoz vagy a cigányokat hívtak 15 koronáért, vagy a rezesbandát, amely 30 koronáért csapott valóban hét faluig szóló, jerikói zenebonát. A pusztára csak a rezesbanda járt, a német NagyszékelybŐl, Egyik,( velünk komaságban lévő pusztai család lanya, a legszebb béreslány, akire emlékszem, másfél évig halasztotta az esküvőjét, hogy a rezesbandára, a "trottyosok"-ra valót Összekuporgassák, mert a németek a pusztaiaktól előre kérték a pénzt. Kölesden egy legény ehhez hasonló ok miatt fölakasztotta magát. "Elemésztette magát, mert nem vehette el, akit szeretett" - mondták megértőén a cselédek. Egy másik, velünk ugyancsak félatyafiságban levő csalad asszonyainak anyám lelkére akart beszélni, hogy a lakodalmi pazarlás helyett inkább valami bútort, vagy egypár malacot juttassanak a fiataloknak. Nem hívtak meg bennünket a lakodalomra s esztendőkig tartó harag lett a tanács eredmenye. A lakodalomnak a nyomor és a formális éhezés e pusztaságában olyannak kellett lennie, hogy "megemlegessék"; nem csak ürügynek, - szinte bosszúállásnak kellett lennie a hosszú éhkoppért. Nem mulatság volt az, nem élvezet, - valami barbár, ó'ncsonkitó,, vad emberáldozathoz hasonlított. A kültelki proletár minden szombaton leihatja magát, - a pusztaiak hónapszámra nem látnak szeszt, kocsma nincs is a pusztán, de pénz se ra, s az uradalom se tűri az állandó felügyelet alatt tartott cselédek közt a részegeseket; ha nagy ritkán szeszhez jutottak: a szomjanhalók mohóságával és lázával dobták magukat abba a rövidke szabadságba, emelkedésbe, feledésbe, amit az alkohol nyújt. Mily szépek voltak, mily angyalian ártatlanok, gyermekiek az első pohár után, mesterségesen fölébresztett emberi öntudatuk első óraiban! /folytatjuk/ TERJESSZE LATUNKAT! Itt, azt hiszem végeztem, még a kertben szeretnék körülnézni. Önöknek jo éjszakát kívánok és további jó szórakozást. A nővérke, ha megtenné, hogy elkísér. Zsófia vigyázott, hogy Ones és a nyomukba szegődő két fegyveres ne lássa egész testének remegését, de hamarosan kiderült, ho^y a felkelők szinte csak a forma kedvéért járták végig a sötét kertet. Egyikük kipróbálta a kis oldalsó vaskaput is, Zsófia macában hálát adott óvatosságának, amiért előzőleg bezárta, semmi jelet sem talaltak, mely ellentmondott volna az ö vallomásának, hamarosan visszatértek a főkapuhoz. Ones egy intéssel elküldte embereit, mikor azok felmásztak a teherautóra, Zsófiához fordult:- Kérhetek valamit?- Tessék.- Ha közös ismeretlenünk helyében volnék, én mindenképpen visszatérnék a klinikára. Ha másért nem, a maga kedvéért. Zsófia megpróbált mosolyogni:- Ez bók?- Igen.- Köszönöm, de nem hiszem, hogy visszajönne, hiszen tudja, hogy keresik. Lehetetlen.- Mégis, ebben a lehetetlen esetben felhívna minket telefonon? Magának hiába ígérnek ezért pénzt, nincs is pénzem, de az talán érdekli, hogy közös ismeretlenünknek is hasznára válik, ha találkozna velem. Megígéri? Zsófia határozatlanul bólintott:- Igen. ( ( Ones egy telefonszamot adott at Zsófiának, kezet csókolt, aztán beült a vezetőfülkebe, a sofőr indított, a teherautó hamarosan eltűnt az ut hajlatában. Zsófia visszasietett az ügyeleti szobába, az orvosok már átmentek a könyvtárterembe, átszürődött, a tánczene, csak Englisch aludt itt, fejet még mindig a szekrény oldalának támasztva. Zsófia a gyógyszertárlóhoz lépett, végiggondolta, hogy az ismeretlen férfinak mire lehet szüksége: koffein és penicillin-injekciót vett ki, hozzá fecskendőt, majd eszébe jutott, hogy nadrágszárát oldalt átütötte a vér, kiemelt egy csomag vattát es gézt is. A gyógyszereket két csomagba pakolta össze, hogy ne nyomják ki feltűnően köpenyének zsebeit, egyiket a zsebkendőjével takarta le , a másikon rajta tartotta a kezét. Megvárta, amig a folyosó és a kórtermek környéke elcsendesedik, akkor felkeltette Englischt, bejelentette, hogy a kiállott izgalmaktól rosszul érzi magát', az orvos - úgy, ahogy Zsófia előre is gondolta - pihenni küldte. Lassú léptekkel indult el, néha megállt es kezét homlokára szorította - mintegy igazolásként, ha az egyik folyosóra nyíló ajtóból valaki utánanézne - de kiérve az épületből, járása felgyorsult, a fák között már futott, tömött zsebei neki-nekiütödtek a hasának. A hold már csak félig állt ki a hegyek mögül, homályosan fénylett, mintha a másik fele sötét vízbe merült volna el. Az Ösvény mélyedéseit feltöltötte a homály, Zsófia lába néha mélyre csúszott a sűrű avarban, bokája megrándult, cipőjébe föld szóródott bele a mélyedés pereméről. A pavilon előtt megállt, kezét a mellére szorította, szeme könnyes lett a rohanástól, és a levegő égette felhevült torkát. Levette zsebkendőjét az orvosságok tetejéről, benyúlt a zsebébe, hogy nem törtek-e össze az ampullák, aztán végigtörölte a homlokát. Hamarosan lehűlt, érezte, hogy egy hideg izzadságcsepp gördül végig a két melle között, felsőtestét igyekezett mereven tartani, hogy a borogatásra emlékeztető blúz ne érjen hozzá. Néhány mondatot próbált megfogalmazni magaban, azt akarta bejelenteni az ismeretlen férfinak, hogy szívesen segített neki, most is bekötözi, de azonnal menjen, és többé ne is térjen vissza, mert nem akar börtönbe kerülni miatta. végigsimi- totta homlokába hulló, átnedvesedett haját, és fellépett a pavilonhoz vezető három lépcsőfokon. ( t A kulcs nem fordult a zárban, próbaképpen lenyomta a kilincset, az ajtó kinyílt. Bent a szobában semmilyen zaj vagy mozgás nem törte meg a csendet, Zsófia bizonytalanul beleszólt a sütetbe:- Van itt valaki? ( A kérdésre nem válaszolt senki, Zsófia bezárta maga mögött az ajtót és felgyújtotta a lámpát. Csak a szőnyeg felhajtott sarka, az asztal közepére tett kulcs es a nehéz< főldszag emlékeztetett arra, hogy valaki járt itt. Kint a kert főlőtt már elhalványodott a hold, ahol a felhők egymásba értek, a réseken átderengett a szürke világosság. Zsófia lenyomta a fém asztali naptár karját, csendes kattanással a 27-es szám ugrott a 26-os helyére. Felvette a pizsamáját, megágyazott, de nem feküdt le, hanyatt dőlt apja régi bőrfoteljében, melynek karján rajtahagyta a rávarrott ezüst hamutartóját, jóllehet senki sem járt hozzá látogatóba, ő maga pedig nem dohányzott. Betakarta magát a paplannal és találomra benyúlt a könyvek közé: a Peer Gynt akadt a kezébe, melyet Englisch ajándékozott neki még az elmúlt év karácsonyán. Olvasott egy pár sort, aztán összehajtotta a könyvet, a mellére fektette, és lehunyta a szemét. Emlékezett rá, hogy gyerekkorában, mikor nagyanyja eljött hozzájuk, színházba vitte ot, eppen a Peer Gyntot játszották. Fent a színpadon egy öreg asszony állt, és sirós hangon kérdezte valakitől:- "Peer Gynt ki volt?" Zsófia most újból hallotta ezt a hangot, csak a szája mozgásával utána mondta:- "Peer Gynt ki volt?", Aztán oldalt fektette a fejét, érezte a hamutartó biztonságos szivarszagát, még hallotta, hogy a kertész krákogva nekiindul seprőjével a sétányoknak, teste lassan átmelegedett, és elaludt. Kint a pavilon előtt már sötétedett, mikor Zsófia felébredt, és az asztalon álló órára nezett: a kerek számlapot a világitó mutatók hosszában pontosan kettéosztották, hat óra volt, több mint egy fél napot átaludt. Olyan csend vette korul - csak a feltámadó szél vert néha száraz leveleket az ablak üvegéhez -, hogy arra gondolt, vasárnap van. Nem kelt fel rögtön, kétoldalt begyürte a paplant a háta mogé, és kinyujtózkodott, a karosszék erre a mozdulatra rugózni kezdett, Zsófia a pizsamán keresztül is érezte, hogy a vastag, sima bőr átmelegedett alatta. /folytatjuk/ Ha érdeklik önt a regény első fejezetei, kérésére szívesen megküldjük. safánü Misti
