Amerikai Magyar Szó, 1984. július-december (38. évfolyam, 27-48. szám)
1984-08-30 / 32. szám
8. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Aug. 30. 1984. Dr. Bükkhegyi László: STAR WARS EURÓPA Amikor az Egyesült Államok 1984. évi költségvetési deficitjét eléri majdnem 200 billió dollárt, ami a valóságban azt jelenti, hogy az u.n. "hatalmas gazdasági fellendülés" igazában "kölcsönzött pénzen" alapul, amiért a dolgozóknak kell majd verejtékes munkájukkal megfizetni, a vezető katonai korok a legkomolyabban foglalkoznak a "STAR WARS" - árháború megvalósításának lehetőségével, amelynek költségei csillagászati összegre rúgnak. Ha közelebbről megvizsgáljuk a Star Wars-rakétavédelem lényegét, akkor arra a megdöbbentő következtetésre kell jutnunk, hogy ez a védelmi rendszer, amely a nagytávolságú szovjet rakéták ellen nyújtana védelmet, nemcsak, hogy a NATO-Egyesült Államok közötti szoros katonai együttműködést gyöngítené, sót esetleg teljesen fel is borítaná, hiszen egész Európát védelem nélkül hagyná, hanem az Egyesült Államoknak sem nyújtana tökéletes védelmet. Európa a legvalószínűbb földrész, ahol egy nukleáris háború kitörne, ez pedig Europa tökéletes megsemmisítését jelentené, amit nemcsak az NSZK, Franciaország, Olaszország, Dánia, Norvégia, stb. politikai-katonai vezetősége, hanem az egyes államok józanul, tárgyilagosan gondolkozó polgárai is világosan látnak, tudnak, amint azt a szárnyas, amerikai rakéták elhelyezése s általában a nukleáris fegyverkezés fokozása elleni óriási tüntetések napnál világosabban bizonyították. Ahhoz, hogy a Star Wars-védelmi berendezés hatásos lehessen a hosszütávu szovjet ICBM rakéták ellen, amelyeknek repülési időtartama az amerikai, feltételezhető célpontok eléréséhez a legjobb esetben kb. 30 percre tehető, u.n. "réteges": harom-rétegü védelmi rendszerre ' lenne szükség: egy legfelsőbb rétegű rakéta-lézer védelmi rétegre, hogy az ellenséges rakétákat még az űrben megsemmisítse, majd egy második biztonsági, alacsonyabban létesítendő, ugyancsak űrbéli védelmi vonalra s ha, ennek ellenére, az ellenséges, szovjet rakéták egyike-másika mégis képes lenne a két űrbéli védelmi réteget áttörni, akkor egy harmadik: a földón elhelyezett rakéta védelmi rendszer lenne hivatva a megmaradó szovjet rakétákat megsemmisíteni, mielőtt a kitűzött katonai, gazdasági, polgári célpontokat elérhetnék és megsemmisíthetnék. Ez a "réteges védelmi rendszer" elsősorban is hatástalan a NATO-államok s általában Ny-Európa ellen irányított kozép-távolságu és taktikai rakéták ellen, hiszen a szovjet SS-20 repülési ideje a célig 5-10 perc, mig az SS-22 mindössze 3 perc: mig a NATO védelmi rendszernek, amelyet az itteni katonai vezetőség elgondolása szerint a Star Wars amerikai védelmi rendszer természetesen nem fedezne, a feltételezhető legideálisabb körülmények mellett is legfeljebb "egyetlen-egy" kilövési lehetősége nyílna arra, hogy az ellenséges szovjet rakétákat még repülés közben próbálja az űrben megsemmisíteni, ami gyakorlatilag szinte kivihetetlennek látszik. Ezen felül a NATO- hoz tartozó tagállamoknak még ezer es ezer szovjet "cruise" szárnyas rakétával, középtávolságu, nukleáris bombákkal felfegyverzett bombázóval és vadászbombázó repülőtámadással kellene számolniuk, ha "elszabadulna a pokol a Földön"; azt feltételezni, hogy a NATO által bevetett egyetlen-egy nukleáris szárnyas rakéta, vagy neutron bomba "elriasztaná" a támadó felet, katonai szempontból is felelőtInterceptor opens its ring of ribs VEENIP Ground radar directs interceptor toward incoming ICBM; infrared , sensor homes in on target ,i\U\ Át»"* ICBM fired Tracking-station radar detects ICBM, and interceptor missile is fired TIME Diagram t»y Kutedola 'Greww'th Mean Time TIME-RAJZ: AZ ELLENRAKÉTA-KÍSÉRLET VÁZLATA len naivitás. A legkiválóbb, tárgyilagos katonai és polgári szakértők egybehangzó véleménye szerint egy "Harmadik Világháború", ami nemcsak a "homo sapiens", hanem az állati-növényi élet kipusztulásával, megsemmisülésével járna a mi Földgolyóbisunkon s aminek az emberi képzeletet felülmúló katasztrofális és esetleg évezredekre kiható borzalmas következményeit a legképzettebb fizikusok, tudósok sem tudják jelenleg felmérni, egy tökéletes, rövid ideig (esetleg 24-48 óráig) tartó nukleáris összecsapás, HOLOCAUST (világkatasztrófa) lenne és a mintegy 50.000 nukleáris fegyver bevetése után EGYIK FÉL SEM GYŐZHETNE, CSAK LEGYÖZÖT- TEK LENNÉNEK, az egész élet a parányi Földön megsemmisülne. Az európai kormányok világosan látják azt is, hogy a Star Wars védelmi rendszer egy "kettős, megkülönböztető" védelmi rendszert jelentene, mellyel az Egyesült Államok csak az Észak-Amerika-i kontinenst igyekezne védeni egy állítólagos, várható szovjet ICBM támadás ellen; ugyanakkor azonban a leghűségesebb európai szövetségesek és Japán arra lennének kényszerítve, hogy "védjék magukat, ahogy tudják." A Ny. Európa-i s általában a NATO-hoz tartozó államokat és Japánt is, különösen az utóbbi 3 és fél év alatt súlyosan érintő gazdasági, pénzügyi válság, infláció, munkanélküliség, az amerikai dollár valószinüt- leriül, mesterségesen felfokozott árfolyama mellett nehezen képzelhető el, hogy úgy az európai kormányok, mint Japán képes lenne egy ilyen "horribilis" befektetéssel járó Star Wars-tipusu védelmi rendszer kiépítésére. Végezetül fel kell tennünk azt a lényeges kérdést is, ami minket, az Észak-Ame- rika-i kontinensen élő állampolgárokat közvetlenül érintene: VALÓBAN tökéletes, 100%-os biztonságot, védelmet nyúj- tana-e a Star Wars hármas-rétegű védelmi rendszer az Egyesült Államoknak egy várható szovjet ICBM rakéta-támadás ellen? Amint Turner ny. admirális, a CIA volt vezetője is hangoztatta a hármas, űrbéli védelmi rendszert: Star Wars-t szivvellélekkel támogató, ny. tábornokkal szemben, a szovjet bevetésre képes kb. 8.000 ICBM rakétával szemben a fenti védelmi rendszer a "legjobb esetben csak 95%-os védelmet biztosítana." Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy kb. 4Q0 szovjet ICBM rakéta áttörné a Star Wars védelmi rendszert s ez a 400 óriási, nukleáris töltettel rendelkező rakéta-raj képes lenne nemcsak az itteni katonai, stratégiai célpontokat, hanem Amerika nagyvárosait, gyárüzemeit és általában az egész civilizált társadalmi berendezést, a lakossággal együtt éppúgy megsemmisíteni, mint az állati, növényi életet az egész Észak-Amerika-i kontinensen. Amint számos katonai és polgári szakértő egybehangzóan megállapította, egy "totális nukleáris háború esetén", amikor a szembenálló két nagyhatalom a rendelkezésre álló, összesen legalább 50.000 nukleáris töltetű rakétáját-bombáját felrobbantaná, u.n. "nukleáris tél" állna be hónapokon, sőt esetleg éveken át az átlagos emberi agy számára szinte, felfoghatatlan, az egész Földet átölelő, a robbanások okozta por, füstfelhők, rádioaktiv törmelékek következtében: az eltetó napsugár képtelen lenne azt áttörni: a Földön, elsősorban az északi féltekén a hőmérséklet mélyen a fagypont alá süllyedne, úgy, hogy a földi életet lehetetlenné tenné. Még annak a tényezőnek a feltétlen bekövetkezésével is számolni kellene, hogy a Földet és a földi életet védelmező és lehetővé tevő, aránylag vékony "ozon-rétegben" oly hatalmas szakadás következne be a nukleáris robbanások következtében, amelyen keresztül a Nap ultraviola sugarai minden életet, amely véletlenül, csoda folytán átélné a Holocaust-ot, a természet törvényei szerint könyörtelenül megsemmisítenének; egyes tudományos elképzelések szerint az is feltételezhető, hogy az "ember" soha többé nem jelenne meg a földi élet színpadán. A II. Világháborúban Összesen mintegy 3 megaton (1 megaton egyenlő 1 millió tonnával) robbanóanyagot használtak fel a harcoló felek; ma a két nagyhatalom mintegy 15.000 megatonnák megfelelő pusztitó-robbanö töltettel rendelkezik (mintha minden 3 másodpercben 1 bomba robbanna 40 napon és 40 éjszakán át). Ezek szerint nem kétséges, hogy egy totális nukleáris háború esetén (a szovjet ismételten hangoztatta, hogy egy u.n. korlátozott nukleáris háború azonnal totális nukleáris háborúvá fejlődne) egyszerűen NEM MARADNA SEMMIFÉLE ELET A FÖLDÖN. A Star Wars védelmi rendszernek kiépítése, az MX rakéták elhelyezése semmiképpen sem "rettentené el" a Szovjetuniót, hanem csak a fegyverkezési verseny még nagyobb mérvű fokozódását eredményezné, nem is beszélve arról, hogy ez a rohamosan emelkedő állami költségvetési deficitet még jobban fokozná és újabb adóemeléssel, a szociális juttatások ismételt csökkentésével járna. Az egyetlen, a józan ész által követelt út, amely az emberiség, az élet megmentését, a civilizáció továbbfejlődését biztosítaná, a nukleáris tovább- fegyverkezés, a Star Wars kiküszöbölését célzó, az atomfegyverek azonnali befagyasztását és fokozatos, mielőbbi megsemmisítését eredményező TÁRGYALÁSOK AZONNALI MEGINDÍTÁSA AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK , ÉS A SZOVJETUNIÓ, VALAMINT A TÖBBI, NUKLEÁRIS FEGYVEREKKEL RENDELKEZŐ ÁLLAM KÖZÖTT. Csak igy lehetséges béke a Földünkön; csak igy maradhat fönn az ÉLET a Földünkön! SAN SALVADOR. Adolfo Blandon, az El Salvador-i hadsereg őrnagya javasolja az USA hadi tanácsadók számának csökkentését. Ezzel egyidöben Paul Gorman, _ amerikai tábornok javasolja a tanácsadók számának 55-röl 125-re emelését.