Amerikai Magyar Szó, 1984. július-december (38. évfolyam, 27-48. szám)

1984-12-20 / 48. szám

6. Thursday, Dec. 20. 1984. AMERIKAI MAGYAR SZO ÖKÖRSÚTÉS Részlet Zilahy Lajos A Dukay család c. regényéből. Valahonnan messziről, a park fáinak lombjain keresztül a Klementina-ret irá­nyából rezesbanda hallatszott. Mintha az őserdő üzent volna. A réztrombiták úgy recsegtek, mint az elefántbika magas­ba emelt ormányai. A "Ladi-ladi-lom"-ot játszották. Ennél többet nem is igen tud­tak. A főúri násznép elindult, hogy résztve- gyen a falusiak mulatságában. Péter gróf a parkot és a vadaskertet elválasztó kétholdas tisztást jelölte ki a népmulatság megtartására, amelyet Kle­mentina-rétnek neveztek, mert Menti gróf­né délutáni sétáiban itt szokott kissé meg­pihenni. A Klementina-rét most hatalmas sátrakkal volt tele, hogy ha zápor találna kerekedni, az ezerfönyi közönség borig ne ázzék. Ott volt az egész Ararát apraja- nagyja s a környékbeli falvakból is sokan eljöttek. Elő volt mar készítve minden. Ott állt a tiz méter magas pózna, simára gyalulva és vastagon befaggyuzva, tetején a kosárral, amelyben sonka, kolbász, bugyelláris, beretva, bajuszpedrő, bicska, kistükör, mindenféle földi kincs akadt. Azé a kosár, aki először tud felmászni érte és nem csúszik vissza a faggyún. Köpködte is már a markát a fiatalja a pózna körül, de csak úgy próbaképpen. Sütötték már az asszonyok a kétméteres átmérőjű lekvároslepényt, amelyet majd a fűre tesznek és hátrakötözött kézzel térdeplik körül a versenyzők. A lepény közepén azé az ötpengős ezüstpénz, aki a fogaival utat tud ásni a lepény közepéig. Pokoli mulat­ság lesz, a bajnokok ördögi pofát kapnak, arcuk, hajuk, csupa fekete lekvárcsimbók lesz a nagy igyekeztben. De a mulatság fénypontja mégis az ökör- sütés volt. Péter gróf megtalálta Dukay Katalin menyegzőjének iratai között az egykori ökörsütés leírását. A baj csak az volt, hogy nem talált szakembert, aki végrehajtsa. Monsieur Cavaignac, akit az előzetes ta­nácskozásokba is belevontak, kijelentette, hogy az egész dolog a mesék birodalmába tartozik: az ökröt nem lehet egy darabban nyárson megsütni.. Nem_jsmerte a magya­rokat, akik előtt semmi sem volt lehetet­len, ha a gyomrukról volt szó. Végre sike­rült elokeriteni a harmadik vármegyéből az öreg Kígyó Jánost, aki olyan szakértője volt ennek a ritka mesterségnek, hogy tavaly is öt hívták fel Pestre a szentist- vánnapi ökörsütésre. Meg is jelent Kígyó uram, alacsony kis töppedt ember, nem látszott ki belőle ek­kora tudomány. Kampós meggyfabotjával hadonászva osztogatta deres rozmárbaju­sza alól krákogó parancsait. Mindenre sze­mélyesen ügyelt fel, mindent megtapoga­tott. Kézbevette a késeket, az edényeket, a "nyársat", a "mankókat", a forgató-agaso- kat, a nagy faggyúdarabokat s a sót is meg­kóstolta. Mindezeket jóvan, mehet! fel­kiáltással bocsájtotta útjára. Az ökröt előbb megnyuzatta, miután elmagyarázta, hogy sem a fejét, sem a csülkeit nem szabad levágni. Csak a torkát elmetszeni, ahol a sürgönypózna nagyságú nyárs hegye jön ki, amely a farok alatt hatolt be s a hátgerinc alatt vonult végig. Az ökör hasát csak annyira kell felvágni, hogy egy borjú beleférjen. Csak a belét, gyomrát, tüdejét, máját kell kivenni, a veseje hadd maradjon benne. Mikor mind­ez megvolt, előhoztak egy szalonnával spékelt fürjet. Kígyó uram kezébe vette és megvizsgálta.- Megsóztátok belül is Julcsa?- Meg, lelkem, hát hogyne sóztuk véna meg! Ne kérdezősködjék mán annyit!- Jóvan, mehet! - adta át a fürjet Kígyó uram az egyik mészároslegénynek. A fürjet beletették egy kopasztott kappan hasába... Jóvan, mehet! A kappan egy bá­rány gyomrába került s a bárány egy borjú hasaba fészkelte be magát. Jóvan mehet! Most a borjut tették be az ökör hasába. Szegény ökör soha nem gondolta volna, hogy ilyen módon kerül áldott állapotba. Az irdatlan nagy nyársat keresztüTüt'ót- ték a megnyúzott ökrön. De most jött csak a munka nehezebbik fele. Előállott Kontyos űr, az uradalmi fő­kovács, hóna alatt hozta a másfélméter hosszú vasszegeket. Ezeket az ökör gerincé­be verték, úgy, hogy a szegek keresztül­hatoltak a nyársgerendán es végük a hason jött ki. Nem volt egyszerű munka, nagy szakértelmet igényelt. Ennél is nehezebb volt az Ökör lábait úgy szegezni a lapockák­hoz, ahogy az állat fekvöhelyzetben szokta tartani. Mert hisz az ökröt fel is kell tálal­ni, az asztal közepére téve. De végre ez is sikerült. Valami húsz erős ember kellett hozzá, hogy a felnyarsalt ökröt a forgató­ágasokra emeljék. Ennek egyszerű szerke­zete olyan volt, mint a kézzel hajtott koszo­rúké. Csak persze Csongos úr, az uradalmi bognár nagy forgókereket szerkesztett a nyársgerenda farok felöli végére, amely jó messzire kinyúlt, különben a nagy hősé­get nem bírták volna el a forgató embe­rek. Kipróbálták a szerkezetet, amely nagyszerűen működött. Jóvan, mehet! A tizmázsás ökör lassan kezdett forogni.- Na gyerünk tüzet rakni! Mozogni embe­rek! Ne lábatlankodjatok itt gyerekek! A tűzrakáshoz is nagy tudomány kellett. Két oldalt rakták a máglyát, nem hosz- szabbat, mint az ökör. Megfelelő távolság­ban, hogy ne érjék a lángok a húst, csak a hőséget árasszák felé. Csak szél ne jöj­jön, mert akkor szembe kell fordulni a széllel, kezdhetjük elölről az egész misku- lanciát. Az ökör szarvait és patáit vizes rongyokba csavarták, nehogy sütés köz­ben a szaru meggyulladjon. No akkor sza­ladhatott volna mindenki a szagtól. Az asszonyok nagy üstökben olvasztot­ták a faggyút és forralták a sós vizet. Ez­zel a kevert lével fogják öntözni a piruló ökröt. Kötözték is már a csuprokat a mesze- lőnyelekre.- JÓvan, mehet! Fellobbantak a máglyatüzek. Pattogni kezdett a szikra, nagyokat durrantottak a száraz cserfa hasábok s a füst úgy szállt az égnek, mint valamikor Ázsiában, az őshazában. Az ökör lassan kezdett forog­ni a "Ladi-ladi-lom" zenéjere, mert a for­gató emberek karja akaratlanul is átvette a muzsika ütemét. Sörös és boroshordőkat vertek csapra. Libbentek a szoknyák, tenyerek csapkod­ták a csizmaszárakat, aki tehette, táncolt. A rezesbanda kitett magáért. Igaz ugyan, hogy folyton a "Ladi-ladi-lom"-ot játszot­ta, de ez is nagy teljesítmény, ha arra gondo­lunk, hogy olyan legények alkották, mint Hal Laji, Szúnyog Józsi, az egyik biciklis postás, a másik lóvakaró. Egyik se volt idősebb tizenöt évesnél. Öt óra is elmúlt, amikor a Klementina- reten a park lombjai alól kibukkant a főúri násznép tarka csapata. A rezesbanda vak­merő elhatározással uj darabba kezdett, amely állítása szerint a Rákóczi-induló volt. Nagy éljenzés dördült; röpültek a kalapok. Dupi gróf bőkezűen osztogatta kézfogá­sait, bár egyik emberének sem tudta a nevét. Ziát egész gyűrű vette körül. Filippó- nak is kijutott a kérges tenyerek szorítá­sából. Sörhabos bajuszok intéztek hozzá beszédeket és hátulról is fogatla^ öregasz- szonyok cirógatták.- Jaj lelkem, be gyönyörű! Ügyi herceg? Herceg ez is, hogyne! Még nem tud magya­rul? Tud az, csak most meg van ijedve! Dupi gróf megtáncoltatta a biró felesé­gét. A rezesbanda változatosság okáért a "Ladi-ladi-lom"-ot játszotta. Lassankint az egész násznép összekeveredett a néppel. Kapa-kasza nyelén nagyranŐtt kezek fog­ták át a grófnők vékony derekát. Ott is maradt a tenyerük nyoma, ha világosabb szövetből volt a selyem. Kígyó János levett kalappal, csizmasa- rok-kattintással állt meg Dupi gróf előtt.- Kegyelmes gróf uramnak alázatosan jelentem, megsült az ökör! Ugyanezen a hangon jelentette ezt három­száz évvel ezelőtt is Kucs Anc’orjás első étekfogó Dukay Lászlónak, amint ezt Péter gróf a levéltár feljegyzéseiben megtalálta. Közel négy óra hosszáig forgott az ökör a roppant hőségben. Most lassan megállott. Két oldalán eloltották a tüzet és az üstöket is elhordták, hogy helyet csináljanak a tálalásnak. A gőzölgő vizes rongyokat, amiket sütés közben is hideg vízzel öntöz­tek, leoldottak a szarvakról es a patákról. Lusztig ur, az uradalmi mázolónr.ester, már ott állt, kezében a bögrével és az ecsettel, hogy az ökör szarvát s patáit aranyra fesse. Mikor ez is megvolt, Kígyó uram sajátkezüleg kötötte fel az ökör homlo­kára a két szarv közé a Dukay címert a tizenegyágu koronával.- Jóvan, mehet! Öt kocsirudat dugtak át az Ökör alatt, tiz markos ember emelte le a forgató ága­sokról a hatalmas pecsenyét. Nagy asztal­ra tették, amelyet Saru úr, az uradalmi ács külön erre az alkalomra szerkesztett. Az ökör most olyan mozdulattal ült az asztalon, maga alá húzott lábakkal, mint minden ökör, ha lepihen, csak éppen most meg volt sülve. De hogyan! A rózsapiros és mélybarna legszebb árnyalataiban ropo­gósán ragyogott, hiszen sütés közben állan­dóan faggyúval öntözték. Ott feküdt a tizmázsás ökör, homlokán a Dukay-cimer- rel, hatalmas, villás arany szarvainak, arany patáinak és roppant hústömegének reneszánsz pompájában. Péter gróf meg volt elégedve a művel. Szaladjon csak vala­ki Cavaignac mesterért, hadd nézze meg, mit tud a magyar. Remek illat töltötte meg az egész Klementina-rétet. A tánc félbemaradt és Hal Laji is pihenőt engedélyezett a "Ladi-ladi-lom"-nak. Vala­ki elkiáltotta magát, mint a képviselő- választáson:- Éljen Kígyó János! Hát bizony, éljen. Ekkora tudomány ilyen kis emberben. De a nagyapja még a Grassalkovicsoknál volt sütömester. Apá­ról fiúra száll ez a tudomány.- A késeket ide! - adta ki a parancsot Kígyó uram. Hozták is már az asszonyok nagy ruháskosárban a rengeteg konyha­kést. Most f következett az utolsó díszítés: száz es száz kést vertek az ökörbe. Olyan lett a sok fekete késnyéltől, mint valami őskori tüskés állat. Kigyo János odakinalt egy nagy kést Dupi grófnak s mikor látta, hogy a gróf tanácstalanul nézegeti az ökröt, hogy me­lyik oldalán kezdje meg, odasűgta a fülibe:- A szegyibül uram, a szegyibúl. Az most a java! Mikor aztán később az éles kések darabol­ni kezdtek az ökröt, a főúri társaság vissza­vonult a kastélyba.

Next

/
Thumbnails
Contents