Amerikai Magyar Szó, 1984. július-december (38. évfolyam, 27-48. szám)

1984-11-01 / 41. szám

6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Nov. 1. 1984. Takács Lajos: SZEGÉNYSÉGBEN Mind a ketten ugyanabban az évben szü­lettek és ugyanazon a napon lesznek hatvan­öt évesek nemsokára. Ötvenhat őszén a szüleik szerencsés jövőt jósoltak nekik és ók maguk is szerencsésnek hitték a pilla­natot, amikor átlépték az osztrák-magyar határt. íme, a szerencsésnek hitt pillanat, ami az idó folyamában évtizedekre duzzadt és elérkezett a mához, kettőjük életében ahhoz a ponthoz, amely nagyon sok ember­nél aktiv munkásévek végét jelenti. A hat­vanöt év küszöbén egyikük lakásokat taka­rít, másikuk egy rosszul fizető vállalatnál dolgozik. Cleveland egyik peremvárosában, a gaz­dagok és jómódúak lakta Shaker Heights- on találkozom velük. A tavasszal jártam itt utoljára, akkor üdezöldben pompáztak a juharfákkal szegélyezett csendes, tiszta utcák, most az Ősz aranysárgával vonta be mindegyiket a fák sudarától a földig. A főúton autók suhannak el mellettünk minduntalan, de két-három évesnél Öregebb kocsit elvétve látni, és árban sincs egyik sem a tízezer alatt. A bent ülők jól öltö­zöttek és a fűtött kocsikban nem érzik a hideg szelet, amely hirtelen ránk tőr Kanada felől.- Még diáklány koromban a háború alatt egy névtelen cikkírótól, valamelyik ellen­zéki lapban olvastam, hogy miután az em­ber a primitiv ősközösséget elhagyva városo­kat kezdett építeni és városállamaiban kialakította a többrétű társadalmat, meg­teremtette a maga számára az üdvösséget és a kárhozatot a földön. Amióta takarító­nő vagyok, ez sokszor eszembe jut. Főleg olyankor, amikor a hátgörnyesztö munka után kijövök a buszmegállóhoz - tekint rám Sorösné könnyes szemmel. A szeméből könnyet csal eló a szél és úgy néz ki, mintha sírna. Mintha siratná múltjának azt a részét, melyet huszonki­lenc évvel ezelőtt a szülőhaza határai mögött hagyott, amely sokban különbözött ugyan a jelentől, de ha a lemondás árán megtakarított forintjaiból vásárolt olcsó minőségű ruháiban ült is az íróasztalnál és ha kesergett is sok minden miatt, nem volt a gazdagok cselédje és nem érezte magát megalázva.- Nem tudjuk, hogy idén milyen télnek nézünk elébe, de tavaly derékig érő hó borított itt mindent és a gyalogjárdák jár­hatatlanok voltak, mert senkinek sem ju­tott eszébe, hogy eldobjon róluk egy lapát havat is - emlékszik vissza SóYösné. - Hogy is jutott volna eszükbe, amikor ebben a városrészben csak azok járnak az utcákon gyalog, akik dolgozni jönnek ide, mint jó­magam és a hozzám hasonlók - tesz egy fej mozdulatot a tálsó oldal felé, ahol idő­sebb fekete nÖk várnak a buszra. - Azok az asszonyok, akiknek takarítok, talán kétszer sem mentek végig az utcán gyalog, mióta férjnél vannak, pedig már valameny- nyien tizenöt-húsz éves házasok. Es a kocsi­jukat minden két évben vadonatújra cserél­tetik; sok szegény ember még tizenkét év után sem képes uj kocsit venni és akkor is a legolcsóbbat, ahol minőségről szó sem lehet. Nekünk, szegényeknek néznünk kell minden centre, ők meg azt sem tudják, hogyan szórják a pénzt.- Soros, aki eddig szótlanul állt mellettünk, keserűen bólint. Megpróbálom visszaterelni a szót az autó­ra, de rossz témát érintek, amikor az autót kérdezem tőlük, tekintve, hogy mindketten a buszra várnak.- Javítás alatt áll - mondja rosszkedvű­en Sorős. - Egy tizenhatéves romlotr kölyök az utcán belerohant és félig összetörte. De miután a javítási költség az autó érté­két jóval fölülmúlja, a számla kétharma­dát a saját zsebünkből kell kifizetnünk, tís jóllehet sohasem lesz többé olyan jó, mint volt, mert nagyon jó kocsi volt.- Kíméltük is, ahogy tudtuk - szól köz­be Sőrösné. - A férjem busszal jár -munká­ba, csakhogy a kocsi minél kevesebbet kopjon. Hajnali ötkor már a néptelen ut­cát járja, ami könnyen az életebe kerül­het, ha utonállókkal találkozik. Azt mind­annyian jól tudjuk, hogy a nagyvárosokban nincs közbiztonság, de csinálja ennek elle­nére is, hogy öregségünkre ne maradjunk autó nélkül. Hiszen a városbaji nem jutha­tunk el mindenhová busszal.Es ha autóra van szükségünk, nem telefonálhatunk a fiunknak, hogy vigyen el bennünket ide, vagy oda.- Ö most hol van? - kérdem.- Több, mint két éve nem adott magáról életjelt - feleli némi gondolkodás után Sörösné. - De jobb is igy, legalább nem keserít bennünket. Nem kérdezem tovább, mert látom, hogy nem szívesen beszél egyetlen gyerme­kükről, aki a középiskola elvégzése után a nyakába vette a nagyvilágot és a nevük­nek nem szerzett jó hirt. A szülői háztól való távozása után Kanada Yukon Territory nevű tartományában tűnt fel, ahol a hajda­ni nagy aranylelőhelyen, a Klondike vidé­kén aranyásással és aranymosással próbál­kozott. De a kiaknázott aranyvidéken csak kavicsot és követ talált, a Klondike folyó­ba Ömlő patakok vizének homokjában pedig csak gyéren csillant meg egy-egy arany­szemcse. így a sikertelen aranykereséssel fölhagyott, de a Yukon Territoryt nem hagyta el, hanem fölcsapott prémvadász­nak és házasságra lépett egy athabascan indián nővel. Azonban valamilyen okból - amit a szüleivel sohasem közölt - elvál­tak útjaik. Aztán fölhagyott a csapdázás- sal is és hozzá hasonló kalandorokkal üzle­ti vállalkozásba fogott, de csalásért Ontario- ban bíróság elé állították és börtönbünte­tést szabtak ki rá. Majd büntetése letölté­se után kiutasították. Útja New Yorkba vezetett, onnan pedig Dél-Amerikába, ahol ismét megnősült, aztán repülőgép- rablókhoz csatlakozott és Kubában börtön­be került. Szabadlábra helyezése után New Zélandba utazott, onnan pedig Ausztráliá­ba, ahol nyoma veszett. Soröséket ez egyre jobban keserítette, de keserítette őket az is, hogy amíg a velük egyidöben Amerikába érkezett magyarok közül sokan vagyonra tettek szert és jobb helyeken, szebb környezetben vásároltak házat, addig ők egy öreg házban kénytele­nek meghúzódni, olyan környezetben, ahol a munkásság legszegényebbje lakik. A há­zukkal szemben krómozó üzem van, ahon­nan gyakran rossz levegő áramlik át hozzá­juk, tőlük alig kétszáz járdnyira vegyi gyá­rak hosszú épülettömbjei helyezkednek el es onnan is mérgezett levegőt sodor be hozzájuk a légáramlat. Az utca keskeny és mind a két végén- kocsma van, de azon a környéken kocsmák vannak minden utca­sarkon. Álmatlan éjszakáikon néha azon ábrándoznak, ha nyernének a szerencse- játékon nagyobb összeget, jobb környezet­ben vásárolhatnának otthont, de aztán újra csak elkeserednek. Akit a szegénység egyszer magához ragad, azt nehezen enge­di el. Érdekességek Indonézia fővárosában, Dzsakartában minden vasárnap küzdelmet tekinthet meg a közönség egy férfi és egy krokodil kö­zött. Természetesen mindig az ember győz. Tirta Loka,* a krokodilok kertje a helyszín, ahol igy szereznek egy kis pénzt az állat­kertnek es az indonéz élettani intézet­nek. # Uj étterem nyílt meg Nizzában, csak kutyák számara. A reggeli, az ebéd vagy a vacsora készen is kapható, vagy a négy­lábúak gazdái ízlés szerint maguk a hely­színen elkészíthetik. • Marvin Steffins amerikai utazó kijelen­tette, megtalálta az Ararát hegyen azt a helyet, ahol Noé bárkája megfeneklett. Még köveket, törmelékeket is szedett Ösz- sze, azzal, hogy azokat az Egyesült Álla­mokba vigye elemzés céljából. A török hatóságok azonban letartóztatták Isztambul­ban, mert, ha igaz, amit állít, akkor nagy értékeket akar kivinni az országból. James Irwin, volt amerikai űrhajós, aki szintén végzett kutatásokat az Ararát hegyen, kijelentette, biztos abban, hogy Steffins- nek nincs igaza. Halászati versenyt rendeztek a dél-francia- országi Gruissanban. A győztes egy izraeli halász volt, egy 366 kilós tonhalat fogott. • Megkezdték az első minimoped széria- gyártását a jugoszláviai Mozirje-ben (Szlovénia). A kis közlekedési eszköz súlya 43 kilogramm és a 49 köbcentiméteres motor 100 kilométerenként két liter üzemanyaggal működik. A japán egészségügyi minisztérium köz­lése szerint a százévesnél idősebbek száma az országban 1963 óta a tízszeresére emel­kedett. A legöregebb férfi jelenleg 119 éves. A főút, ahol a buszra várunk, zajos, de mögötte mérföldeken át csendes utcák sorakoznak. A levegő is tiszta, gyárak a messze környéken nincsenek. Sörös néhány másodpercre végighordoz­za tekintetét a lombaranyba borult környé­ken.- Itt volna jó élni - mondja vágyakozás­sal.- Bizony jó volna - néz rá az asszony -, de mi itt úgy nem élhetünk, mint ahogy kinyújtott kézzel nem érhetjük el a csilla­gokat. Látom, hogy mindkettőjüknek elborul az arca.- Tálán inkább Magyarországon. Ott a kettőjük nyugdijából gondtalanul élhet­nének és szebb környezetben, szebb házat vásárolhatnának a mostaninál - hozom fel a mentő ötletet.- Erre már mi is gondoltunk - mosolyog Sorösné -, de mások azt tanácsolják, hogy ne költözzünk haza, mert otthon majd irigykednek ránk és abból sok kellemetlen­ségünk származhat.- Ugyan, ki irigykedne magukra és miért?- A szomszédaink, meg mindenki, aki tudomást szerez róla, hogy Amerikából hazajöttünk, mert feltételezik, hogy dús­gazdagok vagyunk.- Tegyenek úgy, ahogy jobbnak látják - mondom és arra gondolok, hogy ennek a két megfáradt embernek a korlátlan lehetőségek hazájában a jólét megteremté­séhez még a korlátolt lehetőség sem ada­tott meg.

Next

/
Thumbnails
Contents