Amerikai Magyar Szó, 1984. július-december (38. évfolyam, 27-48. szám)

1984-10-04 / 37. szám

Thursday, Oct. 4. 1984. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7. TESLA A BIZARR LÁNGÉSZ Megkésve bár, de tudományos körökben most elismerik, mint lángészt az egyik legfontosabb, legkülönösebb és legrejtélye­sebb feltalálót, Nicola Teslá-t. Egy évszá­zaddal azután, hogy egyetlen fillér nélkül megérkezett New Yorkba, végre elismerik zseniális teljesítményeit, melyek túltesz­nek kortársainak, Edisonnak és Marconi- nak kimagasló találmányain. Több, mint 40 évvel azután, hogy elhunyt magányo­san egy new yorki hotelszobában, galam­bokkal körülvéve, amelyek élete utolsó szakaszában egyetlen társaságát képezték, végre a nagy feltalálók panteonjába ke­rült. Nicola Tesla és nem Marconi volt az, aki felfedezte az első rádiót és nem Edison, hanem Tesla dolgozta ki a villanyáram elosztási rendszert, amit most az egész világon alkalmaznak. Tesla New Yorkban, kis laboratóriumokban dolgozva találta fel a polifázisos villanymotort, a lapát nélküli gőzturbinát és a rádióval irányí­tott torpedót. Egyes tudósok úgy vélik, Tesla volt az első, aki a "Csillagháború" tipusu űrbéli hadi védőberendezést elgon­dolta. Ezeknek a vívmányoknak az analizá­lására és terjesztésére alakult most meg a tudósokból és mérnökökből álló Tesla Centennial Committee. "Nagy szerepe volt Teslának az ipari forradalom elterjesztésében, - mondotta Toby Gotz, a Centennial Committee el­nöke. Nem történhetett volna az meg nél­küle. Abban a korszakban élt, amikor egyet­len ember még meg tudta változtatni a történelem folyamatát." A bizottság szerint a hagyományos leírá­sok leggyakrabban csupán néhány mondat­tal intézik el Teslát és többnyire csak na­gyon röviden említik. 1856-ban Horvátor­szágban született, amely akkor Magyar- ország és az Osztrák-Magyar Monarchia egy része volt. Már fiatal korában nagy tehetséget mutatott találmányok iránt. 1880-tól 1882-ig Budapesten dolgozott, majd 1884-ben, New Yorkba érkezése után Thomas Alva Edisonnal kezdett dolgozni. Egy találmányon való nézeteltérése miatt azonban útjaik hamarosan különváltak. Tesla önállösitotta magát és rövid időn belül kidolgozta ma az egész világon hasz­nált váltóáram alapjait. Rájött, hogy az egyenáramot csak néhány mérföld távolság­ra lehet elvezetni, holott a váltóáram majd­nem végtelen távolságra mehet anélkül, hogy erejéből lényegesen veszítene. Edison az egyenáram mellett állt ki, amely sze­rinte a jövő tökéletes villanyenergiáját adná és ezen heves vitákat folytattak. A tudomány történetében ez5 mint "az ára­mok háborúja" maradt fenn, mely háborút végül is Tesla nyerte meg. A villamosság korszakának megnyitása után azonban Tesla még sokkal többet tett: a futurisztikus szerKezetek ragyogó sokaságát gondolta ki és találta fel. "Minden leírás azt mondja, hogy Marconi talalta fel a rádiót - mondotta Mr.Gotz -, de még mielőtt Marconi a szabadalmat megkapta, Tesla már demonstrált egy rádió­val vezérelt modellhajót és arról Részéit, hogy villanyáramot lehet az Atlanti-oceánon átvezetni. Valóban, a U.S. legfelsőbb bíró­sága 1943-ban visszavonta Marconi szaba­dalmát, mert úgy találta, hogy azt Tesla praktikus vívmányai a rádió üzenetek te­rén megelőzték. A radar kidolgozásában is Tesla felfedezéseinek jut az elsőbbség. (folytatás a 8. oldalon) “AZ ÉLET ÉRTÉKE” 50 éve halt meg Derkovits Gyula. Meztelen felsőtesté, kéknadrágos, mezít­lábas férfialak áll háttal a nézőnek, hátra­kötött kézzel, bekötött szemmel egy szöges­drót oszlopa előtt. A jelenetet erős rálá­tásban ábrázolja a művész, a horizont a kép felső öthatodánál húzódik, a háttér sötétbarna, kopár föld, az égbolt keskeny csikja fénytelen, komor. Más elkülöníthe­tő, megnevezhető motívum tulajdonképpen nincs is a keskeny, álló formátumú, alig másfél arasznyi képen. Monumentális egy­szerűsége, nagyvonalúsága azonban - szűk­szavúsága, eszköztelensége ellenére is- már az első pillanatban meggyőz; az ünnepélyes komolyság tiszteletet paran­csol, áhítatot kelt, erezzük, hogy nagyon fontos kérdésekkel kerültünk szembe. Az élet és a halál, a küzdelem és az önfelál­dozás értelme, célja, értéke vetődik fel, mégpedig nagyon is konkret, korhoz kötött helyzetben, egy proletárhös alakjában. De vajon hogy lehet egyetlen képen, egyetlen figurával, ilyen kevés "kellékkel"- a festészet legtisztább eszközeire korlá­tozódva - ezeket a kérdéseket ilyen érzék­letesen, meggyőzően megfogalmazni? A téma, a szituáció érthetősége önmagá­ban véve még könnyen megmagyarázha­tó: a környezet, a bekötött szem, a hátra- kötott kéz jelentése közismert - a kép tehát nyilvánvalóan kivégzést ábrázol. De nem ennyire magától értetődő már, hogy kinek a kivégzését. Honnan tudhat­juk, miért lehetünk bizonyosak abban, hogy nem közönséges bűnözőt, hanem hőst -, sót még pontosabban: munkásforradalmárt- látunk? Vagy a vallásos tárgyú képek ikonográfiájának nyelvén szólva: a figurá­nak nincsenek hagyományos, jelképszerű kellékei, egyértelmű, könnyen felismerhe­tő attribútumai - honnan tudjuk akkor mé­gis, hogy vértanút, s nem latrot látunk? Derkovits Gyula képe, mint minden je­lentős műalkotás, zárt, befejezett, önmagá­ban megálló mü. Ez az önállóság, autonómia azonban nem jelent abszolút elszigetelt­séget, magába zártságot. A Kivégzés része egy nagyobb egésznek, láncszeme az egye­temes művészettörténet folyamatának, s ugyanakkor beletartozik Derkovits élet­művének összefüggő, szinte már-már ciklus­sá szerveződő műalkotás sorozatába is. A kép jelentésének gazdagságát csak e kettős nézőpontból érthetjük meg. Vegyük szemügyre először a hős alakját önmagában. Fülep Lajos irta Izsó Miklós táncoló parasztjait elemezve a kővetkező­ket: "Az emberi test formája is a történet, a kultúra produktuma - nem a természet mondja ki róla az utolsó szót; ö csak az elsőt. Az életmód, a foglalkozás formálja, rájuk épülve pedig az értékelés. A testtar­tás, viselkedés, az arc és a mozdulatok kifejezése, a test egész beszéde, mint minden beszéd, nyilvánvalóan igy formáló­dik. A nemzeti jellegzetesség nem spontán terem, nem is mechanikusan szerkesztö- dik, az értékelés gondolja végig, az, amit egy nép, egy nemzet, konkrétabban egy osztály, egy kor magáénak vállal, eszmé­nyeként akar. A testi ideálban erkölcs van, világnézet van." És ahogy Izsó a tör­ténetileg kialakult etnikai anyagot művé­szetté formálta, ahogy a magyar paraszt testalkatát a művészet legmagasabb szfé­rájába emelte, Ugyanúgy járt el Derkovits is. Festészetében megismétlődött a művé­szetnek ez a csodája: egy történetileg konkrét embertípus, a munkásmozgalom Derkovits Gyula: Kivégzés. 1932. klasszikus korának alakja, a proletárhös testalkata, habitusa vált abszolút művészi formává, azaz érzékletesen felfogható jelentést hordozó jelképpé. Természete­sen a Derkovits ábrázolta testalkatnak is megvannak a "természeti" alapjai, meg­vannak a valóságba, a mindennapi élet tapasztalataiba, gyakorlatába lenyúló gyö­kerei. A kemény fizikai munka formálta, erőt, magabiztosságot sugárzó testalka­tot erkölcsileg is pozitívnak érezzük. De erre, a mindennapi emberismeret körébe tartozó tapasztalatunkra ráépülnek azok a jelentésrétegek, amelyekkel Derkovits proletárfigurája a különféle - műalkotáso­kon ábrázolt - szituációkban gazdagodik. A Kivégzés - izmos felsötestü, széles há­tú, kissé meggörnyedt tartásu, kurta lábú- hőse ugyanis nem egyetlen kép szereplő­je. Derkovits utolsó, érett alkotói periódusá­nak müveit a már említett ciklus-szerű elrendeződés jellemzi, s ennek alapja ép­pen az, hogy néhány tipikus figura az élet­helyzetek egész során vonul végig. A Kivég­zés hőse all a szövőgépnél, ö hordja a tég­lát, ö a hajókovács, a hidépitö, a láncot tépő artista, ő olvassa családi körben Marx­ot, de végső soron a Dózsa-sorozat több harcoló parasztja is rokon vele. És ahogy a mindennapi élet tapasztalatainak meg­felelően embertársainkat aszerint Ítéljük me^, hogy különféle szituációkban, vál­tozó körülmények között milyennek ismer­tük me^ őket, s ennek alapján igen nagy valószínűséggel helyesen következtetünk arra is, hogy egy jövőbeli helyzetben ho­gyan fognak viselkedni, ugyanígy Derkovits hősét végigkövetve sorsának fordulóin- magatartásának következetessége kohe­renciája alapján - logikusnak fogadjuk el, hogy ö az, aki elszántan kiáll a szögesdrót elé és szükség esetén a halált is vállalja. Ez a "testi ideál" tehát olyannyira megte­lik konkrét jelentésekkel, hogy nincs szük­ségé semmiféle jelmezre, külsÓséges kel­lékre, hatásvadász pózra, teátrális mozdu­latra. Egyszerűségével, eszköztelenségé- vel is kepes a legsúlyosabb, a legvégső kérdéseket felvetni.

Next

/
Thumbnails
Contents