Amerikai Magyar Szó, 1984. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)
1984-06-14 / 24. szám
Thursday, June 14. 1984. 7. r r MEGEMLEKEZES , A HOLOCAUST ÉVFORDULÓJÁRÓL BUDAPEST. Ezrek zarándokoltak ki a Kozma utcai régi zsidó temetőbe, hogy részt vegyenek azon a gyászistentiszteleten, amelyet a Magyar Izraeliták Országos Képviselete tartott a vészkorszak áldozatainak emlékére. A gyászbeszédet dr. Scheiber Sándor főrabbi, az országos Rabbiképzö Intézet igazgatója tartotta. Megrázó szavakkal emlékezett a zsidóság szenvedéseire, éy- századokon át - azokra a megpróbáltatásokra, amelyeknek legszörnyubbje éppen a mi évszázadunkra esett. Figyelmeztetett a tálélők és az uj generációk kötelességére: nem a bosszúvágy, de az emlékezés és az áj vészkorszak lehetőségének megakadályozása kell, hogy minden becsületes ember - izraelita es más vallásu, hivő és nem hivő - feladata legyen. Schreiber professzor beszéde után megrendülésüket és együttérzésüket fejezték ki a magyarországi evangélikus, református és unitárius egyház képviselői. Dr.Bartha Tibor református püspök arról szólt, hogy mai életünkben az egyenjogúság minden hitfelekezetre kiterjedt, s a vészkorszak túlélői az egyházak között is méltó helyet kaphattak. Dr. Káldy Zoltán püspök, az evangélikus egyház szerepéről szólva a nehéz időkben, elmondotta: letagadhatatlan történelmi tény, hogy a keresztény egyházak nem tettek meg mindent a népirtás megakadályozására. A gyászistentiszteletet dr. Schneier Artur New York-i főrabbi beszéde zárta be. A főrabbi magyar származású - saját családját is gyászolja az áldozatok között, ö a tanuk felelősségéről beszélt. "A világ aludt ebben az évtizedben" - mondta. A gyászistentiszteletet emlékező gyászülés követte a MIOK székházában lévő Goldmark-teremben. A vendégek között jelen voltak a magyar társadalmi szervek képviselői is: Kállai Gyula, a Hazafias Népfront elnöke; Sarkadi Nagy Barna, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese; Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács elnöke; dr. Gosztonyi János, a Magyarok Világszövetsége főtitkára és Nagy Richard, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese. Ott voltak a magyarországi egyházak vezetői, valamint a csehszlovák, a francia, az orosz, a Német Demokratikus KÖztársa- ságbeli, a jugoszláv, a lengyel, valamint a bolgár zsidóság képviselői. Dr. Lékai László bíboros prímás a magyar katolikus egyház véleményét fejezte ki. Megállapította, hogy az egyházon belül voltak tö'rekvésék a zsidóság elpusztításának megakadályozására. Jelen volt a Zsidó Világkongresszus küldöttsége, dr. Israel Singer professzor vezetésevei; a Magyar Zsidók Világszövetsége amerikai tagozatának küldöttsége Gáti Norman elnök vezetésével; AMERIKAI MAGYAR SZÓ David Tinker, huszonöt esztendős angol tengerészhadnagy, a Glamorgan nevű, raké- taelhárito rendszerekkel és helikopterekkel fölszerelt brit romboló repülésirányító tisztje szenvedélyes levélíró volt. Fiatal házas lévén, levelei nagyrészt feleségének, Christine-nek szólnak, de gyakran irt a szüleinek is. A leveleiből összeállított kötet a Penguin Books kiadásában a karácsonyi angol könyvpiac szenzációja volt. A levelek kiadását azonban megelőzte egy dokumentumdráma, amellyel a londoni Royal Court színház együttese, annyi bátor színházi kísérlet kezdemenye- zöje, hatalmas londoni siker után, a _ tél elején bejárta az ország tizennégy varosát. *** Tinker hadnagy nem jött haza a Falkland- szigetekről. A Glamorgant 1982. junius 12-én, két nappal az argentin kapituláció előtt, eltalálta egy francia gyártmányú, argentin Exocet rakéta, s megölte legénységének tizenhárom tagját, közöttük Tinker hadnagyot. Az Observer cimü hetilapból ide fordítok néhány levélrészletet... 1982. április 2-án félbeszakítják a Gibraltár körzetében folyó gyakorlatot, a hajó készleteket vesz föl, és egy flottacsoport részeként elindul a Falkland-szigetek felé. Tinker lelkesen írja a szüleinek: Április 2. "Persze az is megeshet, hogy egy hét alatt vége az egésznek, de egy kis igazi csetepaté, egy kis 'gyarmati háború', távol az északi félteke atombombáitól, izgalmas gondolat, főleg ha a gyakorlatozás meg az irodai munka unalmával hasonlítjuk össze. A kapitány persze boldog: itt a nagy lehetőség, hogy ragyogó győzelemmel fejezze be a pályafutását..." Christine-nek, április 7-én: "Légy nyugodt, ha a legrosszabb következik is be, en a hajó egyik legvédettebb helyén vagyok. Minden időben a kifutópályán álló hangárban tartózkodom. A hangár, vastag kettős ajtóival, a legvédettebb pont, s a mentőtutajok itt vannak közvetlenül mellettünk. (...) Ha az egész ügy véget nem ér, mire megérkezünk, itt a hangárban fogunk aludni függóágyakon, s innen öt másodperc alatt ki lehet jutni a szabadba." Ugyanebben a levélben leírja, mennyire megváltozott a hajón az élet. "Ez az uj életstílus teljesen szokatlan. A rendes napi és heti beosztás a múlté. A megszokott papírmunka fölöslegessé vált. A hajó programja megszűnt. Itt vagyunk, amig t valami más nem történik. Nincs semmifele megszabott cél és menetrend. (...) Tulajdonképp most olyasmit csinálunk, aminek a valószínűségé számunkra eddig körülbelül annyi volt, mint a Marslakóké!" Christine-nek, az Ascension-sziget körzetéből, április 16-án: "Megkaptuk a dögcédulánkat és az elsősegélycsomagot. Kijózanító élmény volt sokaknak, mikor tegnap kiosztották. A 'bölcsőtől a sírig' gondoskodó hadsereg most olyan lehetőségekre készítette föl őket, hogy esetleg cafatokra szakadnak, vagy vallatni fogják őket, vagy tepsibe kerülnek. Senki se szereti, ha ilyesmire emlékeztetik." Christine-nek,' a Falkland-szigetek körzetéből, május 3-án: "Remélem, hamarosan Maggie is megelégeli már a háborúját, s akkor hazamehetünk, és tanítók, papok, meg a 'Tiltsátok be a bombát!' mozgalom aktivistái lehetnek belőlünk!" Apjának, május 22-én: "Húsz mérföldön túlról nem tudjuk fölfedezni az alacsonyan közeledő rakétát, márpedig a Sheffield rombolót ilyen süllyesztette el. A Sheffield elvesztése után Nőtt (tengernagy) egy nagyhangú nyilatkozatban kijelentette, hogy Nimrod vadászbombázókat és további 22-es tipusu Sea Wolf fregattokat (amelyek meg tudjak semmisíteni az Exocetet) vezényelnek a Falkland-szigetekhez, a helyzet kiegyenlítése céljából. Micsoda hazugság! Összesen egy 22-es tipusu fregatt létezik még, és Nimródok se jöttek. (...) Ezek ellen a rakéták ellen igy nincs más orvosság, mint hatótávolságon kívül maradni; és azt is kéllett tennünk." (...) "Minthogy kézifegyvereink nincsenek, nincs meg az az érzésünk se, hogy harcban állunk. Nagyobbrészt békés természetű társaság vagyunk, nemigen akar itt gyilkolni senki. Ez a háború csak úgy történik velünk: mi lőjük a parti állásokat, bennünket meg a levegőből támadnak. Mindkettőt utáljuk, és mindenki akkor a legboldogabb és legnyugodtabb, mikor 29 csomós sebesseggel elfelé huzzuk a csikót a hadműveleti területről." A Sheffield elvesztése után a Glamorgan lett az Exocet-csalétekhajó. Tizenöt mérfölddel a flottacsoport előtt járva megközelítette az ellenséget, hogy magára vonja a rakétatámadást. "A mi szempontunkból az a kár, hogy ennek a háborúnak nincs indoka; és, Őszintén szólva, az argentinok számára sokkal inkább hazafiság kérdése a Malvin-szige- tek sorsa, mint nekünk a Falklandoké. És az a legsötétebb az egészben, hogy mi képeztük ki és szereltük fel őket! (...) De azt hiszem, ezt az élményt át kell élni, mar csak azért is, hogy minden nemzedék megtapasztalja, mekkora ostobaság a háború." Christine-nek, május 23-án: "Nagyon büszke vagyok rád, Christine. Millió közt egy ilyen lány ha akad, s te az enyém vagy, és én szeretlek. Nincs fontosabb a mi szerelmünknél, és annak semmi sem árthat. Az öt év alatt, mióta együtt vagyunk, ez a szerelem csak erősödött, és minden próbát ki fog állni. Kikezdhetetlen." Christine-nek, május 30-án, mikor Exocet- támadás erte a Glamorgant: "Ezúttal negyvenöt másodpercünk volt a riasztástól számítva; beálltunk az előirt helyzetbe, orral a rakéta felé, és kilőttük a (fémforgácsból álló radarzavarő) 'pelyvát'. (...) De a rakéta csak jött tovább felénk, és fölkészültünk a becsapódásra. Aztán vagy hullámba ütközhetett, vagy a pelyva téritette el, vagy a hajtóanyaga fogyott ki, negyed mérföldnyire tőlünk. TyÜ!" A következő rakéta talált. Ezernél jóval több ember pusztult el ebben a háborúban, de a fasiszta junta is belebukott. Tinker egy önkéntesekből álló hadsereg jól fizetett hivatásos tisztje volt, sorsát tehát bizonyos értelemben maga választotta. Ezt a kis helyi háborút egy gyalázatos katonai diktatúra kétségbeesett és ostoba önmentési kísérlete robbantotta ki. Tinker hadnagyot egy már nem is létező Angol Birodalom ölte meg. Egy rég szethullt birodalom is minduntalan visszavág, gyötör, vádol és gyilkol még, a múlt számlákat nyújt be, igazságot és embertelenül nehez politikai döntéseket követel. Miközben a múlt még gyilkol, a jelen már rég megszállta és atomrakétáival őrzi a jövő ártatlan nemzedékei által igy vagy úgy bizonyára megfizetendő, uj hódításokat. VAJDA MIKLÓS: TINKER HADNAGYÉRT •*. -<11 -« ■ ** * . H .i.i. > _ — _ _ Ä7 pmlplnilp^ mpímvitóia
