Amerikai Magyar Szó, 1984. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)

1984-04-12 / 15. szám

8.

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

Thursday, April 12. 1984.

Nagyapa a pincehelyi domboldalon heve- részett. Az utón megáll egy hintó, a bakról a kocsis ordítozni kezd: "He, hej, te, gyere csak erre!" Nemcsak nagyapa nem mozdítja a füle botját, de még a kutyája sem. A hintóból kiszáll egy úr (a kocsisnak a lovakat kellett tartania), csúszik-vergő- dik fölfelé a dombon. "Nem hall kend semmit? - kérdi, - a kocsisom félórája kiabál. Én vagyok a szekszárdi árvaszéki ülnök." - "Semmi embertől semmit", - felelte nagyapa. "Hol lehet itatni?" kérdezi az, nyelve egyet. - "Itt meg itt" - mondta nagyapa, de sem előtte, sem utána nem köszönt, mert neki sem köszöntek. Félkónyékröl felelgetett, mint egy fejedelem a kereve- ten. "Látszik, juhászt kend" - igy az árvaszéki ülnök.

Arra legeltetett, amerre akart. Délben a puszta mellé terelte a nyájat, asztalnál ebédezett. Délután fölkanyarodott az ozorai szőlőhegyek felé egy kis pinceszerre. De megválogatta ott is, hogy kinek a kancsójá- ból iszik, mert a parasztoknál is jóval föl— lebbvalónak tudta magát. Ilyen respektusa volt a juhászoknak.

*#♦

Apám is ezen a talpazaton állt, noha már csak föllépésében, szavaiban őrizte a juhászság jegyeit; és természetében. A jó birkatej és paprikás, meg a heverte- tő édes, puha anyaföld ezeket a juhászokat mind szálfa-magasságúvá növesztette. A csenevész, töpörödött cselédek között apám csalódjanak férfi tagjai úgy jártak- keltek, mint az óriások a törpék világában.

A puszta altiszti gárdájában apám nem állt az első helyen, két-három embert vezényelt, nem is a szavával, hanem inkább azzal, hogy előljárt a munkában. De Ne- bándról rejtelmes fényszóró sugara hullt reánk. Házunk előtt elhaladva béresek és parancsolok beszóltak a konyhába anyánkhoz és mondtak neki valami szépet. Udvari kihallgatáshoz hasonlított, ahogy fölvonultak nagyapa elé, mikor az ellátogatott hozzánk.

A gazdatisztek és segédtisztek, ha napközben egyre-másra végig robogtak is a pusztán, rejtelmes magasságban éltek; az évszámra üres kastély egyik szárnyában laktak s mikor a kertkapun beléptek, mintha a felhők közé tűntek volna. Rangfokozat természetesen köztük is volt. A segédtisztek alig éltek jobb módban, mint a kisebb megyei hivatalnokok; ma 800-1000 pengő évi fizetést kapnak és teljes ellátást, egy szobával. Esztendőkig segédtisztes- kedtek, mig végre intézői állásra akadtak. Az intézők járandósága már lényegesen több. Kapnak havonta 100-300 pengő készpénzt, aztán évente 12 mázsa búzát, 12 mázsa árpát, 3 tehén és 2 borjú tartását az uradalom takarmányán. Aztán 4 hold földet és kényelmes, nagy lakást, legtöbbhelyt hatalmas kert közepén. Sertést, baromfit annyit tarthatnak, amennyit akarnak. Az ispánok terményben körülbelül ugyanennyit kapnak, csak készpénz fizetésük kevesebb, évente 200-300 pengő. De bármekkora különbség volt is köztük s bármennyit huzalkodtak egymásközt, ezt a lenti halandók nem látták, a legalacsonyabb rangú is oly tulvilági magasságban állt!

(folytatjuk)

Falusi orvos vagyok

Gutori Lajos

Szeretnék reflektálni

1-i lapban megjelent "Hogyan él egy orvos házaspár egy magyar faluban?" c. cikkre. Bizonyos, hogy van ilyen orvosházaspár is Magyarországon, mint akiket az írás bemutat. Nem tudnék válaszolni arra, hogy vajon sok vagy kevés van belőlük? Merem remélni, hogy ez a jelenség-tipus azért nem jellemző. A szóbanforgó házaspárban nem teng túl a hivatásérzet, s azért nagy kár, hogy éppen ezt a pályát választották. Az egyszerű embereknek nagyon is megvan a véleményük egyes értelmiségiek cinizmusáról, üres formális életviteléről (mint amit a bemutatott házaspár és köre is reprezentált),

E.G. Budapest.- Hétfő délelőtt 8-tól 12-ig Puskin rendelek. Délután 2-től 5-ig Lipóton várnak a betegek, kedden 8-tól 10-ig Kisbodakon, délután újra Puskin, a szerda délelőtt megint a püski betegeké, a délután viszont a dunaremetei- eké, a csütörtök is a püskieké, a péntek viszont a lipótia— ké. Fel éve ingázom már e falvak között egy Wartburggal,

aminek az árát három család - mi, a feleségem szülei, meg az én szüleim - adta össze. Hétfő reggel hét órától szombat reggel 7-ig kell egyfolytában e falvak valamelyikében elérhetőnek lennem. Attól kezdve hétfő reggelig Mosonmagyaróváron tartanak központi ügyeletet. De ha a környék lakója ebben az időben is hozzám kopogtat be, mert rosszul érzi magát, nem küldhetem el Óvárra, hanem ellátom. Embertelen dolog volna azt mondani neki, hogy várja meg a következő buszt, és utazzon be lázasan az ügyeletre, hogy ott írják fel neki a szükséges gyógyszert.

Dolgos, szorgalmas nép

így aztán csak akkor vagyok teljesen a magam ura, ha bepakolom a családot a kocsiba, és elutazunk valahova. Csakhogy erre nemigen van módunk, mert a kisebbik fiam, Ádám még csak féléves, és a nagyobbik is alig múlt négy. Velük utazni tehát még nem lehet, meg aztán nincs is hova, ahol családostól várnának bennünket. De ne értsen félre, nem panaszkodom, mert a rendelési időn kívül csak indokolt esetben zavarnak. Abban a házban lakom, ahol a rendelő van, de ezt nemigen használják ki az itt lakók. Hiszen dolgos, szorgalmas emberek lakják a környéket, igyekvő, törekvő, gyűjtögető nép, nem amolyan be- tegallománvos fajta. Sőt éppen azon bosz- szankodom, hogy most, amikor megkezdődött a fóliázás időszaka a háztájiban, akkor sem jönnek el hozzám, ha éppen szükségük lenne rám. Pedig, ha egy betegséget nem kezdek el időben kezelni, akkor a későbbiekben sokkal több gondot okoz a gyógyítása.

Régóta ismerem őket, magam is a környéken, Darnózselin születtem. Az időt, 1969-tól 1983-ig, amig Pesten tanultam

és Kisbéren dolgoztam, csak egy kirándulásnak tekintem az életemben. Mert az én életem lényege az, hogy azon a tájon dolgozzam, ahol születtem. Mégpedig az itt élő emberek javára. Egyebek között ezert is jelentkeztem az orvosi pályára.

MAGYARORSZAGI RIPORT a december De ez nem ment olyan egyszerűen, mint ahogy akkoriban elgondoltam. Mert csak a harmadik nekifutásra sikerült a felvételem. Addig kitanultam a mechanikai műszerész szakmát is, és éppen megszereztem a szakmunkás-bizonyitványt, amikor értesítettek, hogy orvostanhallgató lehetek. ^

Hét évvel ezelőtt végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, ahonnan nyomban a kisbéri kórház belgyógyászati osztályára mentem dolgozni. Havi 2400 forintos fizetésem volt ott, de dolgozhattam éjjel és nappal egyfolytában. Egy 63 ágyas osztályt ugyanis összesen hárman láttunk el. Legalább két-két státust töltöttünk be, megállás nélkül ügyeltünk, a szak- rendelést is mi csináltuk, felülvizsgálatot is tartottunk, igy azután arra sem maradt időnk, hogy számoljuk a napokat és az órákat, amelyeket munkával töltöttünk el. Ev végére aztán 50-60 szabadnapunk is összegyűlt.

Hogy mit szólt ehhez az asszony? Amig a nagyobbik fiunkat, Gábort nem várta, addig bizony szeretett volna egy kicsit szórakozni, utazgatni, és ezt néha szóvá is tette. De amikor megszületett a kisle- gény, akkor már mindegy volt, hogy van-e szabadidőm vagy nincs, mert volt kivel eltöltenie az idejét. Egyébként békés, nyugodt természetű asszony a feleségem. Ismeri a vidéki életet, maga is szabolcsi születésű. Most pedig megígérték neki: ha a kisebbik gyerekünk is eléri az óvódás kort, mint óvónő az itteni óvodában dolgozhat. Ettől meg is nyugodott. Csak azért ideges egy kicsit, mert túl sokat autózom. Aggódik értem, főleg, ha jegesek, havasak a(z utak. Remélem, hogy majd megszokja. Es ha megismernek bennünket itt az emberek, és barátságokat is kötünk - az eddig eltöltött fél év még kevés volt ehhez -, befogadnak bennünket, s akkor bizonyára otthon érzi majd magát.

Hogy miből ál] a munkám? Van itt mit csinálni a körzeti orvosnak. Ápolom az időseket, a középkorosztályt, és mert gyermekorvos sincs itt, a gyerekeket is. Ha rám kerül a sor, tartom az óvári ügyeletet, s hogy minél előbb megismerjük egymást a lakossággal, rendszeres egészség- ügyi felvilágosításokat tartok a községekben. Egyébként ezekre az előadásokra az első időszakban többnyire csak azért jöttek el az emberek, hogy lássák: ki is az ö uj orvosuk. Ám azóta, hogy rájöttek arra: nemcsak a személyem, hanem az

előadásaim témája is érdekes a számukra, egyre inkább ez utóbbiakért jönnek el a művelődési házba. Hiszen itt választ kaphatnak az olyan kérdésekre, hogyan gondozzak a csecsemőket, milyen tünetei vannak a cukorbetegségnek vagy a magas vérnyomásnak, hogyan éljen az az ember, aki ezekben a betegségekben szenved. S ha csak annyit érek el ezekkel az előadásokkal, hogy egy kicsit jobban figyelnek magukra, hogy a tapasztalt tüneteket időben észreveszik, akkor már érdemes volt fáradnom.

Abban a négy rendelőben, ahol dolgozom, nagyon kevés a műszer. Nem azt mondom, hogy mindenütt EKG-berendezésnek kellene allnia, de az azért elemi igény, hogy legalább sterilizátor legyen mindenütt. Mert néha ugv megyek el itthonról, mint egy málhás ló. Innen viszem a többi rendelőbe is a lehetséges, szükséges gyógyszereket, a fecskendőket, azután, ha valami mégis kimaradt a batyumból, hát vissza(fotvtatás a 10. oldalon)