Amerikai Magyar Szó, 1984. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)
1984-04-05 / 14. szám
Thursday, April 5. 1984. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. A MAGYAR NÉPFRONTMOZGALOM BUDAPEST A magyar népfrontmozgalom múltjáról, jelenéről, jövőjéről és időszerű feladatairól beszélgetett a Hazafias Népfront főtitkárával munkatársunk, Gőcze Tibor. * Főtitkár úr, miben látja a Hazafias Népfront jelentőségét Magyarország társadalmi és politikai életében? A Hazafias Népfront története az elnyomás és a fasizmus elleni harc éveire nyúlik vissza. A 30-as évek közepétől Magyarország legprogresszívebb erői a Népfrontban látták a lehetőségét annak, hogy a tömegek demokratikus utón kapcsolódjanak be az ellenforradalmi Horthy-rendszer elleni harcba. Majd amikor ez a rendszer háborúba és katasztrófába sodorta az országot, akkor a népfront a háború-ellenes erők összefogásának, a kommunisták vezette magyar ellenállási mozgalom népi bázisának, majd az ország 1944-es német megszállása után a nácik elleni fegyveres harcnak a kerete is volt. A felszabadulás után a magyar népfrontmozgalom sorsa összekapcsolódott az ország újjáépítéséért, a társadalom átalakításáért, majd a munkásosztály hatalomra jutása után a szocialista építésért , folytatott küzdelemmel. A szocializmus építésében vált a Hazafias Népfront a szövetségi politika, a szocialista nemzeti összefogás átfogó keretévé. Aktivan résztvesz a törvények előkészítésében, megteremti a kapcsolatokat az állampolgárok és a választott testületek között, lebonyolítja a tanácsi és országgyűlési választásokat, állástfoglal minden lényeges politikai, társadalmi kérdésben, hozzájárul az ország- épitő munka feladatainak megoldásához. Emellett széleskörű tevékenységet fejt ki a népek közötti barátság, szolidaritás és a béke érdekében. A Hazafias Népfront arra törekszik, hogy tovább szélesedjék a közéletben résztvevők köre. Mozgósítja a cselekvésre kész embereket az országos és a helyi feladatok megoldására. Bizottsági szerepet vállalnak a településpolitikai tervek kidolgozásában és megvalósításában. Hozzájárulnak az emberek környezetét és életkörülményeit öntevékenyen javító, szolgáló társadalmi munka megszervezéséhez. Nagy erőket mozgósítanak erre. A Hazafias Népfront hozzájárul a műveltség gyarapodásához, a hazafiság es a humanista nemzetköziség érzésének erösitéséhez. A Magyar Szocialista Munkáspárt politikája a szocialista társadalmi egységet szolgáló népfrontmozgalomban válik össznemzeti programmá, ebben a mozgalomban vállalják parttagok es pártonkivüliek, marxisták és nem-marxistak közösen a szocialista építés ügyét. A népfrontmozgalmon belüli együttműködés elvi alapjai szilárdak, azok következetesen érvényesülnek és nem képezik vita tárgyát. A Hazafias Népfrontmozgalom kereteiben az egész nép körében sikerült közmegegyezést elérni, abban, hogy a szocialista társadalom legyen Magyarországon, ez felel meg leginkább nemzeti érdekeinknek, a szocializmusban fejeződhet ki legmagasabb fokon a magyar nép alkotó ereje és teljesítőképessége, a szocialista társadalom az egyetlen történelmi formáció, amelyben lelkiismereti problémák nélkül egyetérthetnek munkások, parasztok, értelmiségiek, . fiatalok és idősebbek, hívők és nem hívők, mindenki, akinek kedves hazájának haladása és boldogulása. Közmegegyezés áll fenn abban, Pozsgai Imre a HNF főtitkára Pozsgay Imre 1933. november 26-án, KÓny- ban született, Sopron megyében. Szakképzettsége történelem-filozófia szakos tanár, a filozófiai tudományok kandidátusa. 1975-ben kulturális miniszterhelyettesnek nevezték ki. 1976-ban kulturális miniszter, 1980-tól művelődési miniszter volt. 1982. julius 1-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára . Tagja az MSZMP Központi Bizottságának. hogy alapvető nemzeti érdekeink a Szovjetunióhoz és az európai szocialista országok közösségéhez, kölcsönös segítségen alapuló gazdasági együttműködéséhez és védelmi rendszeréhez kapcsolódnak. Ezáltal Magyarorszag az emberiség haladó részéhez és a világ békeerőihez kapcsolódik. Kapui nyitva állnak a világ minden tája felé és kapcsolatot tart fenn minden kormánnyal, amely tiszteletben tartja függetlenségünket. Eredményesnek bizonyult a Hazafias Népfront részvétele a társadalmi művelődési programok megvalósításában. Külön is említendőnek tartom az Olvasó Nép Mozgalom elért eredményeit. Egy népet kulturáltabba, minden családot igényes, rendszeres ( könyvolvasóvá nevelő mozgalomról van itt szó. Nem kis jelentőségű a Honismereti Mozgalom, amely a haza történetének, főleg a nemzeti progresszió és a szocializmus történetének feltárását szolgálja. Az egész nép közreműködésével kívánjuk történelmi haladásunk tudatosítását elérni. Ebben kiemelkedő jelentőségű hazánk felszabadulásának 40. évfordulójára való felkészülés, amely még az eddigieknél is mélyebben tudatosítja népünkben a felszabadulás nemzeti történelmünk szempontjából felbecsülhetetlen értékét és jelentőségét, s az azóta megtett ut tanulságaira építve az előttünk álló feladatokra mozgósítja a népet. Sokat tett mozgalmunk az állampolgárok politikai neveléséért és a politikai kultúránk, mint a demokrácia egyik feltételének tovább- fejlesztesee'rt. Fórumok ezreit nyitotta mejr és kitágította a beleszólás lehetőségeit az allam ügyeibe. A torvenyelőkészitesben való népi részvétel kiteljesítésével, a választási rendszer fejlesztéséről szóló társadalmi vitában gyarapodott a felelősen gondolkodó állampolgárok száma. A legutóbbi népfront kongresszuson kitűzött feladatok között említeném meg a családért és az emberibb életmódért folytatott közéleti munkát. E téren nem tettünk még meg mindent azért, hogy csökkenjen a társadalomellenes magatartások száma és növekedjék az egészséges életet élŐ családok szama. A családok helyzetének, körülményeinek, nevelési feltételeinek javításáért még sokat kell tennünk, ezért a Hazafias Népfront arra készül, hogy létrehozza a Családvédelmi Tanácsot, amely társadalmi eszközökkel segítené a családok fejlődését. Hogyan mozdítja elő a Hazafias Népfront a lakosság kapcsolatainak erősödését a helyi és központi hatalmi szervekkel? A Hazafias Népfront helyi szervei részt- vesznek a tanácsok és a lakosságba tanácstagok és a választópolgárok kapcsolatainak erősítésében. A közvetlen demokrácia formáit felhasználva falugyűléseket, utcagyuleseket, települési összejöveteleket szerveznek, ahol a tanácsoknak ajánlásokat készítenek a legfontosabb fejlesztési feladatokra és az intézmények működési feltételeinek javítására. A Hazafias Népfront az Alkotmány által biztosított jogainál fogva résztvesz a választott testületek létrehozásában, a választási országgyűlési képviselői beszámolók rendszeressé tételében. Ugyanezen alkotmányos funkcióinál fogva részt vesz a nagyobb horderejű, nagyobb jelentőségű törvények parlamenti előkészítésében; társadalmi viták szervezésével fórumokat teremt a törvényelőkészítők és az állampolgárok kapcsolatainak építésére; segítséget nyújt az országgyűlési képviselőknek a kormány tevékenységét ellenőrző munkájához; feltételeket teremt a közvélemény megismeréséhez és a közvélemény bekapcsolására a kormányzati döntésekben. . Miben látja Ön a Hazafias Népfront tevékenysége tökéletesítésének fő irányait a mai helyzetben? A már említett jó politikai alapokon, a párt irányításával megvan a • lehetőség arra, hogy a népfront az eddiginél is önállóbban, kezdeményezókészebben vegyen részt a legfontosabb társadalmi feladatok megoldásában. Az eddiginél is nagyobt aktivitással kell dolgozni az egészséges életmódot folytató család kialakításáért; többet kell tenni a gazdasági nehézségek miatt rosszabb helyzetbe kerülő társadalmi rétegek, csoportok, főleg a pályakezdő fiatalok és a kisnyugdíjasok életkörülményeinek védelméért; általában még nagyobb aktivitást kell elérni a társadalomban. Főtitkár úr, mit üzen az amerikai magyarságnak, az Amerikai Magyar Szó olvasóinak? Barátságomról biztosítom őket és őszintén örülök érdeklődésüknek. Szeretném, ha más hazájukban úgy gondolnának Magyarországra, mint olyan országra, amelynek egy évezred küzdelmei után sikerült a "haza és haladás" követelményét összeegyeztetni; mint olyan országra, amelynek becsülete, tekintélye van a világ népeinek es kormányainak szemében; mint olyan országra, amelyre a magyarság a Föld bármely pontján büszke lehet. A lap olvasóinak sok sikert, örömet, boldogságot kívánok! Főtitkár úr, köszönöm a beszélgetést, köszönöm a nyilatkozatot! OLVASSA LAPUNKAT