Amerikai Magyar Szó, 1984. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)
1984-03-22 / 12. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, March 22. 1°84. A TÚLÉRTÉKELT dollar A Washington Post egyik legutóbbi cikkében azzal foglalkozik, hogy a mesterségesen magas árfolyamon tartott dollár mennyire törékennyé teheti a gazdaságban az elmúlt időszakban bekövetkezett fellendülést. A lap megállapítja, hogy az utóbbi két évben a dollár lett a világ legerősebb valutája - annak ellenére, hogy Libanonban harcok folytak, hogy igen feszültek a kapcsolatok a Szovjetunióval, s hogy az Egyesült Államok nemzetközi elszámolásaiban is meglehetősen nagy a deficit. Mindezeknek a tényezőknek rendszerint a nemzeti valuta meggyengülése a következménye. Ám most nem ez történt. E túlértékelt dollár létrejöttének okai világosak: az amerikai kamatlábak búsás hasznot kínálnak a beruházóknak, s ilyenformán az ország egyfajta "takarékparadicsom" lett. De felvetődik a kérdés a dollár jövőjét illetően. A legtöbb szakértő most azt mondja, hogy a dollár egy-két éven belül elkezd lefele szállni, jóllehet senki nem biztos benne, mikor és milyen mértékben. A túlértékelt dollár persze ma is kétélű fegyver - állapítja meg a lap. A kedvezőtlen oldalhoz tartozik, hogy a ma^as árfolyamú dollár túlságosan megdrágítja a külföldi piacokon az amerikai árúkat, s ezzel egyik előidézője az Egyesült Államok hatalmas kereskedelmi deficitjének. Egyes becslések szerint a magas árfolyamú dollárnak az exportra gyakorolt kedvezőtlen hatása jövőre újabb kétmillióval emeli a munkanélküliek szamát. A másik oldalon azonban az erős dollar olcsóvá teszi az importot, hozzájárulva ezzel az infláció alacsonyan tartásához. Ha tehát a dollár vészit erejéből, annak óhatatlanul az infláció emelkedése lesz a következménye. Logikus persze a kérdés, miért kellene a dollárnak összeomolnia, különösen akkor, amikor az Egyesült Államok két éve képes eljátszani ezt a "takarékparadicsom" szerepet. Mert a helyzet nagyon bizonytalan- adja meg a választ a The Washington Post. - Szakértők szerint a dollár hanyatlását nem is gazdasági okok válthatják ki. Elöbb-utóbb idegesek lesznek az európai beruházók - ahogyan azok voltak a hetvenes évek közepén Angliában is -, s ezzel megkezdődik a dollártól való menekülés, ami felszínre hozza a reagani gazdaság- politika ellentmondását és gyengeségét. Az 1981 óta tartó hatalmas tőkeáramlás - ' ») az Egyesült Államokba - amelyet elsősorban a magas kamatlábak segítettek elő- a Reagan-adminisztr’ació számára lehetővé tette katonai kiadásainak jelentős mértékű növelését, úgy, hogy közben nem volt kénytelen a belgazdaságban lényeges megszorításokat hozni. A fegyverkezést - akárcsak a gazdasági fellendülést - tehát eddig az Egyesült Államok szövetségesei finanszírozták. A folyamat azonban nagyon könnyen megfordulhat. A túlságosan nagy költség- vetési deficit pánikot kelthet, s akkor működésbe lép az immáron klasszikus válságmechanizmus: emelkednek a kamatlábak, eközben a dollár árfolyama is csökken, mert menekül a külföldi töke az országból. Ez pedig nemcsak az amerikai gazdasági növekedést, hanem az egész világgazdaságot újabb válságba sodorhatja. ÚJÍTSA meg lapját Interjú Teller Edével (A magyarországi irodalmi világ népszerű folyóirata ÉLET ES IRODALOM egy újságíró és TV csoportot küldött USA-ba SzentgyÖrgyi professzor tavaly decemberben történt kitüntetése alkalmára. Alant közöljük Visinger István riportjának azt a részét, amely a csoportnak Teller Edével való találkozását írja le.) Az est diszszónoka, egy hires chicagói újságíró és rádióriporter - az ünnepelt régi jó barátja, Studs Terkel, felidézte első találkozásukat, Chicagóban, még a vietnami háború idején, fiatal tudósok és diákok nagy háboruellenes tüntetést rendeztek. Heves vita kerekedett, és ebben a háborút támogatók és igazolok legtekintélyesebb képviselője, # a világhírű fizikus, Teller Ede volt. "Es SzentgyÖrgyi Albert csendesen vitába szállt vele." Téliért két chicagói rendőr kisérte, hogy megvédje azoktól a "szörnyű diákoktól", SzentgyÖrgyi egyedül érkezett. Számomra ez korunk metaforája. Két nagy tudós, kétszeresen is honfitársak. Az egyik ragyogó agyú ember - mert az volt és az ma is -, a helyőrségi mentalitást képviselte: hatalom, militarizmus, puskák vették korul. A másik a humanitás és a tudomány embere, őrá semmi más nem vigyázott, mint a korlátlan tisztessége. A harmadik tortát tehát Teller Ede kapna. Valószínűleg ugyanolyan gyanakodva fogadná, mint a személyesen átnyújtott ajándékot. A címet nem volt nehéz előkeresnem: 433. Gerona Road, Stanford, California. Három esztendővel ezelőtt, mint a stanfordi egyetem ösztöndíjasa őt hónapig a szomszéd utcában laktam, de eszembe se jutott megkeresni, mert sohasem rejtette véka alá, hogy esküdt ellensége a szocialista Magyarországnak, és nem all szóba senkivel, akinek köze lehet a "budapesti kormányhoz." Most sem volt sok reményünk a találkozásra, hiszen tudtommal több mint három évtizede nem fogadott otthonában magyar újságírót. De elutazásunk előtt neki is küldtünk egy levelet, hiszen Neumann János életének két fontos szakaszában Teller volt a legközvetlenebb barát és munkatárs. Együtt dolgoztak Los Alamosban az első atombombán, 1957-ben pedig a ráktól hosszan haldokló Neumann leggyakoribb látogatója, a washingtoni Walter Reed katonai kórház különszobájában. Amerikába érkezve meglepő hir fogadott: Teller, titkárnőjén keresztül, a forgatás részletei iránt érdeklődött a washingtoni magyar nagykövetségen^ Három héttel később, egy napfényes vasárnap kora délután, alig leplezett izgalommal léptük át házának kapuját. A kerti bejáró tárva-nyitva, az úszómedence körül viszont szigorú drótkerítés. A kétszintes ház az itteni mérce szerint kifejezetten szerénynek mondható. Az ajtóban itt is a feleség fogad, idősebb asszony. Teller Ede testes, dús szemöldökű, erőteljes arc- vonásu ember. Minden mozdulatával, gesztusával jelzi: ahol megjelenik, igényt tart rá, hogy átvegye az események irányítását. Elmúlt hetvenöt éves. Elhebegem, hogy mennyire örülünk a személyes találkozásnak, de a vendéglátó nem hagy sok időt, valósággal kiszakítja Gábor kezéből az ajándékot - barackpálinka, diszüvegben, apró poharakkal -, és olyan tüzetesen szem- ügyre veszi, mintha a receptjét keresné rajta. "Naiv vagy - mondta később Gábor -, szerintem pokolgépet keresett." Letelepszünk, a Teller házaspár háta mögött a zongorán színes fotók, a házigazda Reagan elnökkel fog kezet. Éppen nyitnám a számat, hogy belefogjak az éjszaka kiizzadt kezdő mondatokba, de Teller megelőz: "Miért hárman jöttek?" Eláll a lélegzetem. Megismétlem a bemutatkozást: Gábor a rendező, András az operator, én pedig a riporter. "Filmezésről szó sem lehet" - tagióz le Teller. A szobában kellemes hűvös van, de engem kiver a veritek. Látom társaimon, hogy ok sincsenek sokkal jobb állapotban. Több mint másfél évtizedes televíziós pályám visszatérő, lidérces álmának vagyok valóságos főszereplője. Forgatások közben gyakran álmodtam azt - főleg külföldön, messzi vidékeken -, hogy az interjúra felkért neves személyiség akkor tagadja meg a beszélgetést, amikor már a lámpákat is bekapcsoltuk. Most még elő sem szedtük őket. Újra dadogva próbálom tisztázni elhatározásának motívumait. Teller gyorsan, enyhe akcentussal beszél: "Szívesen mesélek Jancsiról, de filmre nem! Maguk feltételezhetően mindenféle zagyvaságot mondanak majd rólam, mielőtt engem megszólaltatnak. Olyasmit, hogy én vagyok a hidrogénbomba atyja, meg hasonlókat. Ez egyébkent nem is igaz. Meg azt, hogy kinek es mennyit ártottam, milyen méltatlan dolgokat követtem el neves tudós létemre. Kérem - intett le, még mielőtt elmondhattam volna, hogy a washingtoni Library of Congressben azokban a kartondobozokban, ahol Neumann János hagyatékát őrzik, találtunk egy ujságkivágást, amelyben Teller nyilatkozik: büszkén vállalja az apaság kizárólagos voltát a hidrogénbombával kapcsolatban, miközben az újságíró hangot ad bizonyos kételyeinek, hogy ez az elnevezés tényleg csak egyetlen személyt illetne meg -, kérem, én az amerikai televíziósoknak sem szívesen nyilatkozom. S ha mégis, akkor kikötöm, hogy nem vághatnak bele, nem hagyhatnak ki egyetlen szót sem. És a bevezető szöveget mindig a jelenlétemben kell elmondania a riporternek, hogy reagálhassak rá. Az ónók eseteben ennek semmi értelme, mert úgysem Budapesten döntik el, hogy mi kerül a nagyközönség elé. így hiába is Ígérnek bármit, aligha tudják betartani. Egyébként mit akarnak kérdezni?" Itt végre szóhoz jutottam. Elmondtam, hogy ismerve politikai állásfoglalásait, tartózkodását a magyar újságíróktól, alig bíztunk ebben a találkozásban. Ezért csak Neumann Jánossal kapcsolatos emlékei érdekelnek bennünket: milyen ember volt, hogyan élt és hogyan halt meg. A következő percekben értelmetlen vita bontakozott ki arról, hogy mennyire hihető Ígéretünk: nem vágunk az esetleges nyilatkozatból. Ahogy telt az idŐ, egyre jobban éreztem: ez az ember végre szeretne úgy beszélni, hogy azt otthon is lássák, hallják, de nincs mersze kimondani az igent, a nem pedig ezúttal kedve ellen való. Egyszer csak hirtelen felállt, és kijelentette: "Nézzék, én éjszaka jöttem haza Hawaiiból, még borotválkozni sem volt időm -, mellesleg kifogástalanul sima volt az arca -, visszavonulok a fürdőszobába és rendbe hozom magamat. Addig győzzék meg a feleségemet, ha igent mond, akkor nincs kifogásom, hogy két kérdést feltegyenek, mégpedig a következő megfogalmazásban: milyen ember volt Neumann János, továbbá, mit tudok a betegségéről és haláláról? (folytatás a 8. oldalon)
