Amerikai Magyar Szó, 1983. július-december (37. évfolyam, 27-49. szám)

1983-09-08 / 33. szám

6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Sep. 8. 1983. SZÁZ ÍVE SZÜLETETT BOLGÁR ELEK Bolgár Elek életpályája Magyarország és Európa történetének viharos korszaká­it Íveli át. Amikor a kassai szarmacásu fiatalember 1906-ban a kolozsvári egyete­men megszerezte a jogászdoktori diplomát, a dualista Monarchia - a nemzetiségek erősödő elszakadási törekvései ellenére megrendithetetlennek látszott. A fel­szín alatt azonban már érlelődtek a rend­szer válságához vezető szociális és nemze­ti ellentétek. Ezt a tényt a fiatal Bolgár Elek hamarosan felismerte és Budapestre érkezve azonnal bekapcsolódott a társa­dalmi és nemzeti megújulás programját hirdető értelmiségi szervezetekbe. Cikkei es tanulmányai jelentek meg a Huszadik Században, a szociáldemokrata Szocializ­musban és a Népszavában általános válasz­tójogot követelve és szembeszállva a "szent- istváni" állameszme magyar szupremaciát hirdető nacionalizmusával. Már ekkor el­jutott a későbbi életútját meghatározó felismeréshez: a munkásosztály és a sze­gényparasztság szociális és politikai fel- szabadulásának történelmi szüksegessege- hez. Szabó Ervin javaslatára 1907-ben az USA-ba ment, ahol a Népakarat című ma­gyar nyelvű újságot szerkesztette, majd a Népszava tudósítójaként Zürichben, ké­sőbb újra Amerikában tevékenykedett. A berni egyetem filozófiai fakultásán 1910- ben doktori címet szerzett A modern szo­cializmus fejlődésének története az USA-ban címmel írott ertekezesevel. Időközben a magyar haladó szellemű folyóiratok ha­sábjain számos írása jelent meg a kivándor­lás gazdasági és szociális problémáiról, a nyugat-európai szociológiai kutatások uj eredményeiről; érdeklődése kiterjedt Európa történetének és mlivelödéstőrténe- v tének számos kérdésére. Svájcban és az USA-ban eltöltött termékeny évek után 1911-ben visszatért Budapestre, ahol a főváros szociális osztályán fogalmazóként, majd az Iparrajziskolán tanárként műkö­dött. A kettős Monarchia felbomlása és az 1918-1919-es forradalmak idején a Vörös Uisaer szerkesztőségének taeia. májusban a Tanácsköztársaság bécsi követe, majd Kun Béla külügyi népbiztos államtitkára. A munkáshatalom eltiprása után Bécs- be, majd a weimari köztársaságba emigrál. Berlinben él 1937-ig. Az Arbeiterliteratur, az Inprekorr és más folyóiratok hasábjain mélyen elemző cikkekben es tanulmányok­ban foglalkozott a magyar és a nemzet­közi munkásmozgalom aktuális problémái­val, sőt 1924-ben önálló művet alkotott Krieg und Proletariat címmel és sajtó alá rendezte az 1848-as forradalmak vezetői­nek besze*deit. 1937-ben távozni kényszerült a nemze­tiszocialista Németországból és a Szovjet­unióba ment, ahol 1941-ig tanulmányok hosszú sorát irta meg az Uj Hang című folyóirat számára. Közel két évtizede tartó emigrációja ellenére sem veszítette el szellemi kapcsolatait a hazával, ezért ertekes szempontokkal tudta gazdagítani Babits, Madách és Petőfi müveinek iroda­lomtörténeti értékelését. Részt vett Ma­gyarország felszabadításában. Tiz évet élt még az uj Magyarországon. Ezalatt éveket töltött diplomáciai szolgálatban Prágában és Londonban, majd _ 1953-tól haláláig a budapesti egyetem Állam- és Jogtudományi Karának professzora volt. Bolgár Elek a századforduló utáni "hazát teremtő" nagy generáció egyik tiszteletre­Negyedíziglen A NÁCI DEPORTÁLÁSOKAT túlélők gyermekei - unokái lelki problémáiról tartott előadást dr. Virág Terez gyermek­pszichológus a Gyermekpszichológiai Társa­ság ülésén. A betegek tüneteiből: álmaiból, játékaiból, a pszichológus iránti indulatai­ból, továbbá a szülőkkel folytatott beszél­getésekből kitűnt: a családban valamilyen titok lappang. E titok befolyással lehetett a betegség kialakulására. A titok pedig: hogy valamelyik felmenő (gyermekpacien- sekró'l léven szó, többnyire az egyik nagy­szülő) megjárta a koncentrációs táborokat. Onnan, miután a család többi deportált tagját, elsősorban paciensünk dédszűleit megölték, hazakerült. Testi-lelki sérülé­sekkel, de folytatta életét. Családot ala­pított, gyermeket hozott a világra. A leg­első időkben ugyan még nem', de a későbbi­ekben a nehéz élmény rejtve maradt. Az unokáknak már nem beszéltek róla. A gyer­mekek valamit mégis megsejtettek. Cél­zásokból, elhallgatásokból. Tévéből, rádió­ból, filmekből. A sejtés azért okozott lel­ki zavarokat, neurózist, ovoda- vagy isko­lafóbiát, álmatlanságot, éjjeli felriadáso- kat, vagy éppen gáz-, máglya- vagy áram­halálra utaló nyomasztó, visszatérő álmo­kat, mert ^em mondták meg nyíltan, mi volt a szörnyűség, amin családjuk egyik tagja - jóval az ó születésük előtt - keresz­tülment. Nem is kért magyarázatot, mert minden megfogalmazatlan maradt. ITTHON IS, külföldön is felmerült a kér­dés: van-e a hitleri üldözöttek leszármazot- taiban a pszichés szerkezetnek olyan sajá­tossága, amely a túlélő szülők élményeinek lecsapódásaként fogható fel? Mert a túl­élők: az emberek különleges kategóriája. Valaki, aki egy bizonyos társadalmi cso­port tagjaként átélte, hogy többé nem ónmaga. A lágerben elvesztette addigi környezetét, a külvilág megbecsülését, kivívott társadalmi rangját. Elvesztette szeretteit. A régi önmaga megszűnt, amit a táborban átélt, az széttörte. Ezért olyan események, amelyek más embert, akinek a lágerekhez köze nem volt, közömbösen hagynak, nála pszichiátriai megbetegedest válthatnak ki azáltal, hogy a koncentrációs táborra emlékeztetnek. Utal erre némely hétköznapi szóhasználat. A "vagon" a nagy utazással, a deportálással azonos. A "kísér­let" - noha esetleg tudományos - Menge- lével. A tábor - ámbár turista-, vagy úttörőtábor - a koncentrációs táborral. Étvágytalan, sovány gyerekre (egyik fel­menője Auschwitzban halt meg) azt mond­ják: Olyan, mintha Auschwitzból jött volna. Külföldi példa: egy asszonyon akkor tört ki a súlyos neurózis, amikor életenek egyik veszélyhelyzete elmúlt, amikor "csend" lett körülötte. Kiderült: a táborban a na­gyon leromlottakat, munkára képtelene­ket külön barakkokban Őrizték. Amikor az eddig nyögéssel, jajgatással telt barakk körül csend lett, ez azt jelentette: lakóit elgázositottak. A csend tehát a veszélyt jelentette. Miért nem beszél a túlélő múltjáról? Mert szégyelli akkori tehetetlenségét, kiszolgáltatottságát. Mert fél, hogy a dol­gok megismétlődhetnek. Amiről nem be­szélnek, az nincS: nem is ismétlődhet. Es méltó képviselője volt. Nemzedékének kirobbanó szellemi energiájával, tévedései­ben es illúzióban is magan viseli demokra­tikus-humanista küldetésének tiszta meg­győződését. Kerekes Lajos a felszabadulás után született fiatal szülő * t | i mar kímélni akarja gyermeket attól, hogy a borzalmakból megtudjon valamit. Holott a sejtett rossz a képzeletben többet árthat, mint az ismert. Bizonytalanságot kelt: a világ borzalmasabb, mint a felnőttek mondják. Egy cigánykislany azt álmodta, amikor egyszer kórházban volt: "Anyával egy lágerbe vittek és Hitler megparancsol­ta katonáinak, hogy vessenek tűzre. Anyut, aztán engem." A láger tehát nemcsak a zsidók, hanem minden meghurcolt ember félelmének jelképévé lett. A TÁBORT megjártakra és első leszárma- zottaikra jellemző, hogy gyermekeiket tulféltik. Rövid időre sem merik elengedni, éjjel külön szobában aludni. Kis betegsége­ket felnagyítanak. Ha az álmatlansággal küzdő gyermek végre elalszik, anyja oda­megy és lélegzését figyeli. Ott pillanato­kon mult a halai. Az anyák viselkedése is azt mutatja, hogy a túlélők idegrendszeri egyensúlya megrendült. A táborból visszatért anya (vagy felnőtt, később szülővé lett gyerme­ke) megzavart tudatában a külvilág azonos maradt a lágerrel, amelytől a gyermeket óvni kell, amely veszélyekkel terhes. Agyá­tól - szivétől távol marad, hogy a kisgyer­mek mar - szerencsére - más valóságban nevelkedik, ehhez kellene őt alkalmassá tenni. Az egészséges, a realitásban élő anya fokozatos szoktatással teszi - egy elfogadható, remekkel már nem fenyegető külvilágban - testileg-lelkileg életke'pessé gyermekét. (A művészetből példa az "archai­kus" anyára Michelangelo Pietajanak hihe­tetlenül fiatal, a halott Krisztust óleben tartó Máriája. A Gyermekkel azonos, azzal egy, és a halált könnyíti meg szamara.) A lélekben megtelepszik, amit az ember tud vagy se^jt. Idézet Szentágothai János­nak a Valosag idei 9. számában megjelent írásából: "A gondolat, vagy tudat igenis teljes joggal és fizikai világképünk legki­sebb sérelme nélkül beavatkozhat agyunk ideghálózati működésébe, fokozva, fékezve, módosítva azok rendezettségét... Az embe­ri idegrendszer bonyolult, absztrakt szimbó­lum-rendszerekkel is operai... Nem kell átélnie - mondjuk - egy atomkatasztro- fát, hogy el tudja képzelni, sőt, csontja velejéig átélni egy atomháború borzalma­it..!’ A "NEGYEDIK GENERÁCIÓ" gyógyítá­sakor a pszichoterápeutának tehat tudnia kell: a hozzáforduló beteg, illetve felmenő­je társadalmi üldözések túlélője, es ezt őrzi membránszerkezetében. A terápia során kibontakozó pszichés kép azt jelzi, hogy a nácizmus létrehozta világban a tudattalanból, a mesék és a mitológiai világból a valóságba tért vissza - mert indokolttá vált - a megsűtéstől, felfalás- tól, kitaszitástól való félelem. Az anyák viselkedésében pedig jól követhető az a reménytelen vállalkozás, hogy miközben gyermekeik elöl elhallgatják a világ bűneit, nem szűnő félelmeikkel, szorongásaikkal magukra vállalják ezeket. A gyógyító mun­ka folyamán a "túlélőknek" a tudatba kell emelniük, fel kell dolgozniuk gyászukat, veszteségüket. Szorongásukkal szembe kell nézniük, szavakba kell foglalniuk. Ilyen módón "remélhetőleg sikerül segíte­nünk abban,_ hogy a hangtalan sorsszerű ismétlési kényszert leállítsuk" - fejezte be a nácizmus okozta szenvedéseket uj szemszögből megvilágító, az emberi el- esettség eddig alig ismert mélységeit, de egyben_ a gyógyítás-gyógyulás lehetőse­geit is feltáró előadását Virág Tere'z. Köves Rozsa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents