Amerikai Magyar Szó, 1983. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-09 / 23. szám
Thursday, June 9. 1983. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11. A Personal Reminiscence of Hans Selye Távollátás E zt a fénytörési rendellenességet még mesz- szelátásnak, túllátásnak, szaknyelven pedig hipermetrópiának nevezik. Ilyenkor a szemtengely jóval rövidebb a szem törőképességéné!. Emiatt a sugarak nem az ideghártyán, hanem mögötte egyesülnének, ha áthatolhatnának a szem hátsó falán. Az illető szeme, hogy jobban lásson távolra, alkalmazkodni kénytelen. Ameny- nyiben ez nem történik meg, akkor sem távolra, sem közeire nem lát élesen. Az első figyelmeztető tüneteket munka közben veszi észre: kifárad a szeme, fáj a feje és a szeme. Ha alkalmazkodási képessége nem megfelelő, látása életlen. A nagyobb akkomodá- ció (az emberi szem alkalmazkodása közel- ás távollátáshoz) erősebb impulzust ad a konvergenciára (a két szem nézővonalának összetartására), ami viszont kancsalságot okozhat. A hiparmetrópia korrekcióját konvex (domború) lencsékkel végzik. Elvileg a legerősebb lencsét keli előírni, amellyel az illető a legélesebben lát. Számításba jönnek a kontaktlencsék is. amelyeket közvetlenül a szaruhártyára helyeznek. ÖREGKORI MESSZELÁTÁS A presbyopia annak a következménye, hogy a szemlencse elveszti rugalmasságát az érelmeszesedés következtében, ami viszont normális élettani folyamat. Öregkori messzeiátásró! akkor beszélünk, amikor a szem alkalmazkodóképessége annyira csökken, hogy az illető a 30 centiméterre levő szöveget nem látja tisztán. Ez csaknem minden 45 évnél idősebb személynél így van. Korrigáláskor figyelembe kell venni a fénytörés mértékét és az illető korát, valamint azt, milyen közelről kell valamit néznie. Ha 25—30 centiméterről, akkor a következő dioptriás szemüveget ajánljuk: a 45 éves személynek az 50 évesnek az 55 évesnek a 60 évesnek a 65 évesnek + 0.75—1.0 + 1.50—2.0 + 2.25—3.0 + 3.0 —4.0 + 3.5 —4.0 a 70 évesnek 4-4.0 dioptriásat I first met Hans Selye in the spring of 1948 when he came to Paris to lecture, in French, at the old hospital of La Pitié. Since the early 1920s La Pitié had been the seat of an annual symposium covering, over the years, the hottest topics of medicine at that particular time. I think it was the first year when the symposium resumed, having been interrupted per force during the somber years of the second world war. Selye gave several lectures to a packed auditorium on his general adaptation syndrome and his concept of the diseases of adaptation. The magnetism of the man was extraordinary. Selye was then in his mid-forties, a superb lecturer, obviously at ease with a subject that he knew well, since he had created it de toutes pieces, and about which he spoke with passion. Selye was then at the peak of his reputation and influence in modern medicine. The concept that stress, or rather an over-reaction by the pituitary-adrenal system to the stress of modem life and environment, could be considered as the cause of many of the diseases for which we had no specific causative agent, such as rheumatoid arthritis, hypertension, myocardial infarctions, and strokes, as presented by Selye was terribly appealing. _________„ . Ha a fénytörési rendellenességet idejében nem korrigáljuk, akkor az illetőnek már negyvenedik életévének betöltése előtt is szüksége lehet olvasószemüvegre. A presbyopia következtében beállt elváltozások fejfájást, rosszullátást okoznak. Sokan nem viselnek szemüveget, jóllehet kellene, csupán azért, mert azt hiszik, fölösleges korán hozzászoktatniuk szemüket. Mondanunk sem kell, hogy milyen helytelen ez a nézet. Ugyanis az öregkori messzeiátást csakis megfelelő szemüveg viselésével lehet „kezelni”. Azoknak, akik először hordanak szemüveget, a szükségesnél valamivel gyengébb lencsét kell előírni, s csak bizonyos idő elteltével a legmegfelelőbbet. Amikor a páciens vizsgálatra jelentkezik, nemcsak a látását ellenőrizzük, hanem mást is, mindenekeiőtt szemének belső nyomását. Ha netán nagyobb a kelleténél, akkor komoly betegségről: glaukómáról, azaz zöldhályogró! van szó, amelyet haladéktalanul gyógyítani kell. PHILADELPHIA, Pa. A Környezetvédelmi Hivatal alkalmazottai me'rgezett anyagokkal telt üvegeket találtak a Pocono Summit, Pa. közelében lévő’ erdőben. Folytatják a vizsgalatot az üvegek tényleges tartalmának megállapítására és arra, hogy mikent kerültek ezek erre a helyre? . As a young physician just out of medical school, whose medical education had been entirely directed to what was the practice of medicine during those bleak years of medical schooling in Nazi-occupied France, I had the audacity to talk to Selye at the end of one of his lectures and ask him whether I could somehow' go to his laboratory at the Université de Montréal, where he had just moved from McGill, and study with him for a year or two. Later that year I was in Selye’s laboratory, the Institute for Experimental Medicine and Surgery, with a modest fellowship based on some of Selye’s own research funds. Life in Selye’s laboratory with the 20 or so younger people from all over the world who were studying under him was just as exciting as had been those lectures by him in Paris. The young assistants, as well as the many visitors, would follow Selye on the daily rounds by the animal cages where he would observe animals in experimentation, show an incipient arthritis, estimate the degree of renal hypertrophy by gentle palpation, and eventually end up in the “autopsy room.” There, the technicians would have prepared on the horseshoe table 80 rats, in 10 groups of eight, which had received various treatments. Selye, in the center of the horseshoe table (and of everybody’s attention), would open up the belly of each animal and make comments about the lesions and the rationale of the experiments, would discuss the conclusions and the implications, and would decide what woüld be the next steps. One of the recurring questions was that of the nature of the hypothalamic neurohumor(s) that would trigger the pituitary to secrete ACTH in response to stress and, in response to other exteroceptive stimuli, such as cold, to secrete TSH. That question was not answered until many years later. This purely descriptive type of experimental medicine, in a classical approach to endocrinology, with removal of one endocrine gland or another, replacement therapy, combination of treatments, etc., was in the grand tradition of the European experimental and clinical medicine of the first half of the century. What was so appealing about it was its intellectual simplicity and the fact that it addressed itself to sociologically important diseases, which were apparently reproduced in the laboratory with great ease. Many, if not all, of these speculations have not survived studies which were more extensive and critical than those of Selye’s over the next 20 years or so. Many of the otherwise ingenious experimental designs or protocols of Selye made use of experimental conditions that were so extreme as to bear no relationship or relevance, not only to physiology, but also to the cause of those diseases of man that they proposed to investigate and explain. But in the 1940s and 1950s Selye was one of the major ferments of modem endocrinology. He was the source of many ideas which, whether accepted or, more often, challenged, whether confirmed as such or eventually profoundly modified were at the roots of modern neuroendocrinology—what we now understand to be the mechanisms of regulation of salt and water and the role and wide use of corticoid therapy. Selye was a man of great Viennese charm, the best dancing partner my wife claims to have had, a linguist who spoke quite fluently five languages, and an investigator who never worked less than 12 hours a day, 7 days a week to the end of his life, regardless of ill health in his last years. Even though our ways of thinking and approaches in the laboratory diverged very early, I have never forgotten that it was to Selye that I owed the introduction to my life in experimental medicine. The passing of Selye is the passing of a valiant era of modern medicine. The astounding successes of the ultimate reductionism that is molecular biology are begging now for another Selye to move and integrate them, even if temporarily, into what he once called supramolecular biology. Roger Guillemin, M.D., Ph.D. The Salk Institute San Diego, California Roger Guillemin is Research Professor and Chairman of the Laboratories for Neuroendocrinology at the Salk Institute in La Jolla, California. He received the Nobel Prize in Physiology and Medicine in 1977 with Andrew Schally and Rosalyn Yalow for his work on the isolation of the hypothalamic neuropeptides controlling pituitary functions. (Reprinted from the journal of the International Academy of Pathology) Let us learn Hungarian I'll have some ham and eggs. Pass me the salt, please. May I have a glass of water? Is the roast beef good? How do you like it? It’s delicious. (It's very tasty. > May I give you some more? Will you have some more tea? Would you like another slice of bread [meatI? May I fill your glass again? No more, thank you. I'm doing nicely, thank you. Thank you, that's enough (quite sufficient). 1 enjoyed it very much, but I won't have any more. May I have some more? May I have another cup of coffee [tea]? I am on a special diet. (I'm diabetic.) I'm o[[ my food. Could you recommend me a (good) dietetic restaurant anywhere near? Ham and eggs-et fogok kérni. Kérném a sótartót. Kérhetek egy pohár vizet? Finom a roast beef? Hogy ízlik? Kitűnő, (Nagyon ízletes.) Adhatok még? Parancsol még teát? Parancsol még egy szelet kenyeret (húst)? Tölthetek újra? Nem, köszönöm, nem kérek többet. Köszönöm, még van. Köszönöm, ennyi elég lesz. Nagyon finom volt, de nem kérek többet. Kaphatnék még? Kaphatnék még egy csésze kávét [teát]7 Diétázom. (Cukorbajo* vagyok.) Nincs étvágyam. Tudna egy (jó) diétát éttermet ajánlani valahol a közelben? ■ KÍíTaT)T R Sl FiOiRil'iMj
