Amerikai Magyar Szó, 1983. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1983-06-09 / 23. szám

8. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, June 9. 1983. Gocze Tibor: Látogatás a győri színháznál- Magyarországi riport ­A modern színház épületét Öt éve adták át. A több mint 400 millió forintos beruhá­zással készült létesítménynek 700 fő a _ l f # " • » befogadokepessege. A szinhaz igazgatója Pétervári István, Jászai-dijas, szívélyesen fogad. Elbeszélgetünk a színházi életről. Amikor a saját múltjáról kezdem faggatni, csupán annyit árul el, hogy Győrt megelő­zően Veszprémben dolgozott. Majd arra kért, nézzek meg néhány előadást és Ma­gyar Mária primadonnával készítsek inter­jút. Az előadásokra jegyeket biztosíttatott számomra Takács László titkárral, aki mindenkihez egyformán udvarias. Telt házzal játszották a felújított J. Strauss: Ciganybáró-ját, Móricz Zsigmond: Úri Muri drámáját, valamint Kacsóh Pongrác: János vitéz cimü daljátékát. Magyar Mária A Cigánybáróban és a János vitézben sikeresen szerepelt Magyar Mária prima­donna. A János vitézben a francia király­kisasszonyt alakította. Meg folyt a harma­dik felvonás, a mikrofonon keresztül "Kuko­rica Jancsi" ajkáról hallottam az ismert dalt: "Kék tó, tiszta tó, melyben (az élet vize árad, / Add vissza nekem Ót, szép szerelmes Iluskámat", - amikor Magyar Mária művésznővel interjút készítettem. Kérdéseimre az alábbiakat válaszolta:- A Konzervatórium énekszakán végez­tem; ezután két ajánlatot kaptam. Egyet Baselból, szólista kóruskótelezettséggel és Kecskemétről Strauss a Denevér prima­donna szerepére. Ez utóbbit választottam. Sokféle szerep eljátszása után felvettek a Színművészeti Főiskola operett-musical szakára. Ennek sikeres elvégzése után- öt éve - kerültem a Kisfaludy Színház­hoz, ahol sok-sok primadonnaszerepet kap­tam^ Többek között játszottam Puccini Boheméleté-ben, Kálmán Imre Marica grófnőjében, Kodály Zoltán Háry János­ában. Milyen szerepeket szeretek játszani?- szivemhez mindig az áll a legközelebb, amit eppen játszom. Bor József - Jászai- dijas rendezővel - kész öröm dolgozni. Többet ér az ö útmutatása, mint bármely főiskola. Öt év alatt szinte a semmiből zenés színházat teremtett. Ö nevelt belő­lem igazi primadonnát, - szinészembert. Példaképeim? Maria Callas, Orosz Julia és Házy Erzsébet. Mint ismeretes, az elmúlt év végén Házy Erzsébet tragikus körülmények között, sajnálatos betegsége miatt elhunyt. Szerintem őstehetség volt. Türelmetlen ember lett volna? Lehetséges! Édesapám ének-zene-szakos tanár volt, gyermekkoromban sokat foglalkozott velem, de féltett a színészi pályától.- Hobbymról érdeklődik? Több is van. Rendszeresen, naponta járok úszni. Szere­tek olvasni, zenét hallgatni és főzni. Fér­jem Úri István színművész, az Úri Muri­ban ő alakította a főszerepet, Szakhmáry Zoltánt.- Szeretném végül azt is megemlíteni, hogy Markó István balettmüvész, koreográ­fus darabjában is játszom. Például az Igaz­ság pillanata cíművel a világot is járom a társulattal. Turnék alkalmával szinte együttélek a balettosokkal. ***- Valóban! GYŐR, - a riportert is igy igazítottak el itt Budapesten - a Győri Kisfaludy Színház Budapesten, Magyaror­szágon és a nagyvilágban csak a balettsike- réról ismert. Az elmúlt évben a Bécsi Ünne­pi Heteken a győri színtársulat a Haydn "Évszakok" cimü müvére komponált koreag- rafiával, valamint a Csodálatos Mandarin­nal aratott óriási sikert. De! Azonban azt is tudni kell, - s erről személyesen is meggyőzódhettem -, hogy Magyarorszá­gon, vidéken más zenés színház nincs, csak itt Győrben. Lelkesen, odaadóan játszanak, és a játékukon nemcsak az akarás, hanem az összetartozás is érezhető. A látottak mellett a háromszoros vastaps egyben azt is bizonyította, hogy a Győri Kisfaludy Szinhaz a Fővárosi Operett Színháznak méltó versenytársa lett.- Köszönöm az interjút és a Kisfaludy Színház Igazgatóságának a szives vendég­látását! Bővülő kereskedelmi kapcsolatok az Egyesült Államokkal Budapesten befejezte háromnapos munká­ját a Magyar-Amerikai Gazdasági Tanacs IX. ülésszaka. A delegációkat magyar részről Molnár József, a Tannimpex vezérigazgató­ja, amerikai részről Merszei Zoltán, az Occidental Petroleum alelnöke vezette. Veress Péter külkereskedelmi miniszter a tanács tagjaihoz küldött levelében rámuta­tott arra, hogy a kétoldalú gazdasági kapcso­latok az elmúlt években javultak. Megállapí­totta, hogy a legnagyobb kedvezmény elvé­nek több évre szóló érvényesítése hozzájá­rulhatna az üzleti tevékenység biztonságának fokozásához, es növelné a vállalatok akti­vitását. H.E. Bergold, az Egyesült Államok budapesti nagykövete tolmácsolta Malcolm Baldridge kereskedelmi miniszter üzenetet, aki megelégedéssel állapította meg, hogy az Egyesült Államok és Magyarország gazda­sági helyzete javul, és ez a feleket arra ösztönzi, hogy fokozzák a kereskedelem növelése érdekében tett erőfeszítéseiket. Az Interparlamentáris Unió konferenciája Budapesten május 30. és junius 4. között 28 ország - európaiakon kívül az USA es Kanada - csaknem 200 parlamenti képvise­lőjének részvételével rendezték meg az Interparlamentáris Unió V. európai együtt­működési és biztonsági konferenciáját. A konferencia fő témája az európai bizton­sági és együttműködési konferencián részt vevő államok parlamentjeinek hozzájárulá­sa az egyetemes enyhülés további előmoz­dításához, a leszerelés területén történő előrehaladáshoz, illetve a helsinki záróok­mány döntéseinek megvalósításához. Mammutleletek Visontán Szenzációs leletre bukkantak Visonta a Mátrai Szénbányák Vállalat bányaüzemé­ben. A külfejtés közben a föld felszínétől mintegy 10-12 méterre egymás közelében több mammutagyarat találtak. A szakem­berek azt feltételezik, hogy hozzávetőleg egymillió évvel ezelőtt valamilyen termé­szeti katasztrófa okozta a különböző korú állatok pusztulását. A gyöngyösi és az egri muzeum régészei a bányaüzem dolgozó­inak segítségével folytatják a leletmentést s valószínűleg újabb leletekre bukkannak az egyedülálló mammuttemetőben. MEG EGYSZER ÉRDÉL Y KÉRDÉSÉRŐL (folytatás az 5. oldalról) mákonyos beszédre feleljünk racionális beszéddel. Hibás törtenetfilozófiai véleke­désre igyekezzünk általunk kevésbé hibás­nak tartott történetfilozófiai gondolkodás­sal válaszolni. Továbbra se kételkedjünk a tényben, hogy egyfajta régi-uj naciona­lizmus vádjaira nem lehetnek érvek egy másfajta, régi-uj nacionalizmus viszont- vádjai. Provokációra ne feleljünk provo­kációval, de az elveinket és gyakorlatun­kat eltorzító kihívást ne hagyjuk válasz nélkül. , A magyarul olvasó Lancranjan bizonyara tudja, hányszor idézték - odaát és ideát - az Ady-sort: "Dunának, Oltnak egy a hangja." Most ritkábban olvasható véleményt idézek, jékey Aladár, egy elfeledett erdé­lyi koltÖ irta 1911-ben: "Majd eligazítja bölcs kezével az Idő / Mind e tökéletlen idomokat / A Ti és a Mi képzelgéseit / És lesz rá szemtanú..." Sorait Lancranjan és minden vitapartner figyelmébe ajánlom. Huszonkilenc ország a budapesti tavaszi vásáron Május 18-án nyitott a tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV), a beruházási javak ez évi szakvására. A BNV-n Magyar- országgal együtt összesen 29 ország és Nyugat-Berlin sok száz cége állította ki újdonságait. Az eddigi nyolc helyett ezúttal 13 árucsoportban láthatók a termékek. Magyarországot 850 vállalat és szövetkezet képviselte, továbbá sok uj kisvállalkozás. Figyelemre méltó a szocialista országok érdeklődésének növekedése a vásár iránt. A tőkés partnerek sorában a legnagyobb kiállító az NSZK, Ausztria, Svájc és Olasz­ország volt. Jubileumi néptáncfesztivál Gyulán Junius 24-26-án rendezik meg Gyulán a jubileumi néptáncfesztivált, az 1948-as első országos néptánc verseny 35. évfordu­lóján. A rendezvény keresztmetszetét kívánja adni a mozgalom évének. A talál­kozón azok az együttesek vesznek részt, amelyek harmincöt éve ott voltak a gyulai fesztiválon, illetve az akkori részvevők utódai: a békéscsabai Balassi, a gyulai Kóros, a VDSZ Bartók Táncegyüttes, a Vasas Művészegyüttes, a szombathelyi Ungaresca, az ipari szövetkezetek Erkel Ferenc Művészegyüttese, a debreceni Bocs­kai és az Építők Közös Együttese, a Zalka Máté Katonai Főiskola, mutatkozik majd be.

Next

/
Thumbnails
Contents