Amerikai Magyar Szó, 1983. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1983-05-19 / 20. szám

Thursday, May 19. 1983.

AMERIKAI MAGYAR SZO

5.

Az orvos dilemmája

Durovecz András:

Az elnök jó hírekre vágyik- KANADAI RIPORT Ritkán szólal meg az USA j elnöke, R.Reagan anélkül, j hogy annak visszhangja ne támadna Kanadában.Ez ért- hetó is, hisz nemcsak a fizikai közelség miatt hat a két ország egymás életére, de inkább amiatt, hogy a hatás, kedvezőtlen hatás, mindinkább egyoldalú; az USA felsőbbren- düségi súlya mind nyomasztóbb itt északon. Emiatt olvassuk a napokban országunk legnagyobb polgári napilapjában, feltűnő cim alatt: "A poll szerint rosszabbodik

a Kanada-USA viszony", ami az úgynevezett "Gallup Poll" - közvéleménykutató vizsgálatának eredménye. Kimutatja, hogy a kanadai nép 2:1 arányban (azon a véleményen van, hogy az Egyesült Államokkal való kapcsolatunk hanyatlásnak indult.

Ilyen gyors reagálás volt az USA elnökének nemrég tett nyilvános nyilatkozatára, miszerint - neheztelve a hírközlő szervekre -, azok csak rossz híreket közölgetnek (egészen humorosan hangzik a panasz). Mire a Toronto Star, a legnagyobb terjedelmű lap, azonnal reagált, és e cim alatt: "Ez nekünk újság, Mr. President", a következő vezércikket Írja: ,

"Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke boldogtalan amiatt, hogy manapság mindig csak rossz hireket hall és azt várja a TV-hálózattól, hogy egy héten át csak jó hireket közöljenek.

Az amerikai média szószólói, várható hűvösséggel válaszolva a javaslatra, helyesen rámutattak, hogy ők a híreket - legyenek jók, rosszak, vagy közömbösek - a tőlük telhető tárgyilagossággal kozlik.

De a mi állásunkból a jö hir fogalmának van valami vonzása. És Reagan segíthet is abban, hogy úgy történjen.

JÓ hir volna Kanadának és a kanadai népnek, ha a Reagan adminisztráció a következőkben cselekedne:

Beszüntetné a zaklatást a kanadai National Film Board ellen, amikor azt követeli tőle, hogy minden amerikai csoportot és személyt tartson számon, akik két filmjét: a savasesŐrÓl, és az atomfegyver-leszerelésről megtekintik és ne riasszon a filmek ellen azzal, hogy azokat az amerikai kormány nem hagyta jóvá. Mintha valaki hinné, hogy jóváhagynák. t (

Tegyenek le arról, hogy a cruise rakétákat Eszak-Albertában próbálják ki.

Rendeljék el a szénnel fütött villanytelepeknek az USA-ban, hogy kénoxidot öntő kéményeiket takarítsák ki, hogy azzal megszűnjön a kénsavas eső hullása tavainkra, folyóinkra és erdőinkre.

Takarítsák el a Niagara torkolatából a vegyi hulladékmáglyákat, amelyekből oxidok és más mérges vegyianyagok szivárognak a Niagara folyóba és mérgezéssel fenyegetik 5 millió ember egészségét önzetlen határaink mindkét oldalán.

Tegye meg ezeket, Mr. President, és akkor túl boldogan riportolnánk a jo hire- ket."

Ugyanabból az újságból - több hasonló közül - közlünk "a szerkesztőhöz" rovatból egy rövidke levelet, hasonló témáról: "Egészen világos, hogy Ronald Reagan, aki eljátszotta a californiai kormányzó szerepét, mint a nagytőke eszköze, ma is színész, és most az elnök szerepét játsz- sza, ma is a nagytőke eszközeként. Ezért van az, hogy a legszennyezodes ellenőrzése, ami minket úgy veszelyeztet, mint az amerikaiakat, ma is halott.

D. Milboume, Toronto."

Az orvostudomány legújabb fejleményei, a csodagyógyszerek, a merész, uj sebészeti eljárások és újfajta kezelések, az intenzív kezelési osztályok sok ezrek életét hosszabbították, vagy mentették meg. Ezekkel szemben mások számára a modern orvostudomány kétélű fegyver lett. Az úrkorszakbeli technológia alkalmazásával az orvosok ma már átlépik azt a határt, amikor a beteg szervezete nem képes többé meggyógyulni. Nagyon sok betegnek alig van reménye a felgyógyulásra és az élet-halál közti különbséget is elmossák már a tüdő-szivgépek, a tápláló csövek, a vese-dializis gépek és más életfenntartó szerkezetek. Sokan vannak ilyen élethalál • közötti állapotban, mint Duk Koo Kim, dél-koreai boxbajnok, akinek egy boxolasi ütésből kifolyólag az agya megszűnt működni. Családja beleegyezésével orvosai lekapcsolták róla az életfenntartó gépezeteket és röviddel utána meghalt.

A gyógykezelésben bekövetkezett nagy technológiai fejlődések nyomán heves vita folyik orvosi körökben, kórházakban és ápoló-otthonokban, hogy a beteg életének fenntartása, vagy a beteg életének minósé- ge-e az orvostudomány legfőbb célja ? Mindezt még bonyolultabbá teszi kapitalista társadalmi és gazdasági körülmények között az egészségügyi ellátás egyre növekvő drágulása. Az orvostudomány legújabb vívmányai, mint a szerv-átültetések, a vesepotló gépek és a diagnosztikai scan- ner-vizsgálatok nagyban hozzájárulnak az egészségügyi költségek drágulásához, amivel kapcsolatban olyan etikai és gazdasági kérdések merülnek fel, hogy ki kapja és ki ne kapja a kezelest. Orvosok, családtagok, sót néha bíróságok sokszor kénytelenek ilyen esetekben dönteni. Az ilyen dilemmák teremtették meg a bio-etika uj, fejlődő tudományát, amelyet most az országban 127 orvostani intézetben tanítanak. A legtöbb kórháznak vannak pap, filozófus, pszichiáter és társadalmi alkalmazottai, akik a páciensek életbevágó kérdéseiben segítenek határozni és több kórházban mar etikai bizottságok döntenek a nehéz kérdésekben.

Úgy látszik a Hippokratesz-i eskünek egy uj változata formálódik ki, amely az orvosi gyakorlatban a jövő tudományát a jelenlegi morális felfogásokkal egyezteti össze. Amint Dr. Arnold Reiman, a New England Journal of Medicine szerkesztője mondotta: "Morális meggondolások nélkül

hozott orvosi határozatok feltételezhetően veszedelmes orvosi határozatok.*'

A HALDOKLÓK ES A HÁLÁL

Az utóbbi évtizedben jelentős változás történt a haldokló betegek kezelésében. Amikor egy beteg például a lélegző-gépbe van bekapcsolva és nincs remény a felgyógyulására, ma már megengedhető, ho^y abbahagyják az életfenntartó terápiát. Meg maga a halál fogalma is megváltozott. Most, hogy a sziv-tüdőgépek veszik át a lélegzés és vérkeringés funkcióit, sem az utolsó lehellet, sem a szívműködés megszűnése nem jelent hslált többé. Harmincegy U.S. államban és Washington D.C.- ben a törvény kimondja, hogy a halál akkor következik be, amikor az agyműködés megszűnik.

Több államban olyan végrendeletet is elismernek, amelyben a beteg utasítást ad az orvosnak, hogy ne hosszabbítsa meg az életét, ha betegsége reménytelen lesz. A hospice-oknak nevezett szeretetházak

mozgalma is terjed, amikben nem gyógykezelést, hanem gondos, emberséges ápolást nyújtanak a haldoklóknak. Ezeket már a társadalmi biztosításba is befogadták.

Bonyolultabbá teszi a kérdést, hogy a prognózis gyakran bizonytalan, nem lehet tudni, hogy a beteg meggyógyul-e vagy sem és nem szabad megvonni valakitől életmentő terápiát csupán azért, mert Öreg és tehetetlen.

KRÍZIS AZ ÚJSZÜLÖTTEK KEZELESEBEN

Az élettartam másik végén, az élet kezdetén a technológia annyi forradalmi újítást hozott az újszülöttek kezeléseben, hogy nem világos többé, mikor maradhat fenn az emberi élet a méhen kívül. Az uj módszerekkel az orvosok egyre kisebb csecsemők életbenmaradását teszik lehetővé. Ezzel, az orvosi technológia a nehéz morális kérdéseknek valóságos Pandora Szelencéjét nyitotta fel. A Washington Hospital Center orvosa, Dr. John J. Lynch mondotta: "A folyosó egyik végén hetenként 21 abortuszt hajtunk végre, a másik végén a dollárok ezreit költjük a koraszülött gyermekek megmentésére."

Huszonöt évvel ezelőtt a kevesebb, mint 3 és fél fontot nyomó csecsemők nagyon ritkán maradtak életben. Jelenleg 70 százalékuk életben marad és orvosok még másfél fontos babákat is megmentenek. Óriási fejlődés történt" a születési deformáltsá- gok kezelésében; még a súlyos hibákkal születetteknek is 50 százaléka életben marad. Nagyon sok újszülött az uj orvosi technológiának köszönheti életét, de ezeknek jelentős hányada súlyos testi és szellemi fogyatékossággal éli le életét. Az életbenmaradást biztositó uj technológia és az életet veszélyeztető súlyos születési sérültségek közötti ellentmondásos helyzetben sokszor orvosok és szülök maguk kell, hogy döntsenek, abbahagyják-e a kezelest es hagyjak-e meghalni a gyermeket? Sokszor előfordul ez a Down's syndrommal született gyermekek esetében. A szellemi visszamaradottságnak ez a formája lehet enyhe, vagy nagyon súlyos és 25 százalékuk eletveszelyes komplikációkkal jár. Ezt egyéves koruk előtt operációval lehet kijavítani. Azelőtt ezek a csecsemők meghaltak, de most, amikor lehetséges kezelni, etikailag helyénvaló-e nem kezelni őket, mert szellemileg visszamaradot- tak ? (

Sokan úgy érzik, hogy szellemi visszamaradottság, va^v az, hogy valaki nem lesz teljesen tökéletes, nem elég ok arra, hogy hagyják meghalni. A szülők szamára azonban életreszóló szenvedést és óriási anyagi megterhelést jelent a beteg vagy visszamaradott gyermek felnevelése. Xöny- nyú elitélni azokat a szülőket, akik inkább a kezelés megvonását választják. Arra azonban kevesen gondolnak, hogy mihelyt a gyermek elhagyja a kórházat, nagyon nehéz és keserves megfelelő rehabilitáló kezelést kapni számára. A társadalom erről csak nagyon szűk marokkal és elégtelenül gondoskodik.

Mindezekben a kérdésekben a betegnek a kezeléshez való joga is kockán forog. Felmerül a gazdasági kérdés, hogy a költségmegtakarítás céljából megvonjanak-e kezelést a nagyon szegény súlyos betegektől ? A gazdagok soha sem néznek szembe ilyen lehetőségekkel. Kapitalista társadalmunkban, az etikai kérdéseken kívül, az anyagi meggondolás is döntő fontosságú, hogy kinek adják es kitől tagadjak meg az életmentő kezelést.