Amerikai Magyar Szó, 1983. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1983-03-31 / 13. szám
Thursday, March 31. 1983. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. Mezei András: uinznsom izraelbeii EGY PESTI ÚJSÁGÍRÓ FELJEGYZÉSEI Miért van az, hogy Izrael eddig minden katonailag megnyert háborúját politikailag elveszítette» - A világ ördögi - hadarja Niszán. - Az ördögi világ boldog volna, ha megérhetné, hogy Izraelben gázkamrákat állítanának fel a zsidók a "palesztin kérdés végsó megoldására", de már attól is boldog a világ, hogy akadt egy Sáron, aki a libanoni háborútól már-már a palesztin kérdés végsó megoldását remélte. Az ördögiség azonban nemcsak a világban van meg, hanem itt van bennünk is. Nem vagyunk különbek.- Néz. rám Niszán, és megismétli és megismétli és nem tudja abbahagyni az ismétlést: na, mit szólsz hozza! Kutyaszorító, ugye? Nincs kiút. - Vezeti vadul a jármüvet Betlehemből, Herodiumból vissza Jeruzsálembe. Imádkozzál! Terített asztalokat látok az ut mentén. Szendvicseket hüsitó italokat. Ácsorgó kiskatonákat, a fejükön kis kerek sapkákkal.- Te "kótottsapkás" vagy? - kérdezem közel az Óvároshoz. A magas, szakállas katona lehajol hozzám:- Te imádkoztál ma reggel?- Nem szoktam imádkozni.- De most imádkozzál a kedvemért.- Hadd ne imádkozzak most - mondom neki. Biztosítom, hogy értem. Megértem. Méltányolom. Mi több, még szeretem is benne, ho^y itt az útfélen is gondja van erre. De en is szeretném őt "megimádkoz- tatni" arról, hogy mit élt át fönt Libanonban. Mért mondják azt róluk, hogy "kötöttsapkások"? Mit jelent?- Imaszijjal még sose imádkoztál?- Nem - mondom -, még nem imádkoztam.- Oj-va-voj! A kiáltásra néhányan felénk fordulnak.- Halljátok? Tfilinnel sosem imádkozott! Hallják. Elfordulnak. Esznek, ácsorognak a szenvicsekkel megrakott asztalok körül.- Na, gyere, barátom - mondja a magas katona. Kézen fog. - Semmi az egész barátom, semmi. Tegyél egy micvet, egy jótéteményt azzal, hogy megteszed nekem. Elmondod a reggeli imát és kész. Van családod? Van fiad? Megígéred, hogy megtanítod rá?- De én nem imádkozom! - hallom a saját ketségbeesett hangomat. Szétterpesztett lábbal állok a "szent földön", a kezemnél húznak és azt kiabálom, hogy nem! Nem! Anyám vonszolt igy legutóbb, amikor megmakacsoltam magam a pesti aszfalton. De most elvégre ötven éves vagyok. A katona nem lehet több húszévesnél. HÓrihorgas, fekete, szakállas alak. Bánt, hogy kicsinek néznek és talán kicsi is vagyok ezekben a kínos pillanatokban. Uj vagyok. Csecsemé vagyok. Nagy, csontos kezével vonszol egy izraeli katona az útpadkán álló csukott katonai teherautó felé, mintha egy imaházba vinne, de kicövekelem a lábamat.- Barátom!-Mi van barátom?- Törődj a magad leikével barátom!- A te lelked is az én lelkem - mondja a magas szakállas barátom - Két perc az egész. Mert nem teszed meg? A katona géppisztolya a porban. A géppisztolyt is vonszolják. Nézem a bakancsot és a poros géppisztolyt. Mereven, konokul nézek magam elébe.- Uj bevándorló vagy?- Nem vagyok uj bevándorló.- Turista vagy?- Igen. Elengedik a csuklómat. Csend van. A kibontott katonazsákból elöhalászott imazacskó értelmetlenül leng a katona kezében. Most látom, hogy a homlokán izzadtságpatakok futnak le a szemöldökére.- Miért nem mondtad?- Mert nem kérdezted'.- Honnan jössz? ,- Magyarországról. És te?- Jeruzsálemből.- Es most hová mész?- Bejrutba.- Kótottsapkás vagy?- Igen. Vallásos vagyok.- En pedig riporter, iró, Ahogy akarod. Mért harcolsz? Mért harcolok? Izraelért harcolok! Ezért utaztál ide Magyarországról, hogy ezt megtudjad? Nem szólok. Félek ezektől az imaszi- jaktól. Ré(=r holt nagyapám ül az ágyszélen feher háloingben, csupasz karral, mintha injekcióra tűrték volna fel a karján a szakadt vásznat. Mormol és fényes fekete szíjakat teker' a karcsontjaira. A homlokán is szij és dobozka van. Mormogás és nyitott imakönyv. Es temetés van. Tél. Magyarország. A fejem fölött nagy fagyos sporkasszákat csörgetnek a "Chevra Kadisa" emberei és ollóval vágnak bele a fekete télikabátok hajtókáiba... - Be kellene menni ezzel a fiúval és hagyni, hogy az ingét feltörve a karra való szíjat a karomra, a fejre való szíjat a homlokomra helyezze a fakockával, melyben az "ige" van. Szeretném. De csak bemutatkozom. Slómo sajnálja. A "nagy Izraelért" indult Libanonba, de már tudja, hogy mi a háború. Nem akarja a "nagy Izraelt'^ hanem csak (Izraelt akar. Békét. Védhető határokat. Es kötöttsapkát. Kis kerek imasapkát. Kappedlit a fejebúbjára. Nem sisakot, nem tankot, Jesivát akar. Nem háborút... - Slómo Jeruzsálemből megszorítja a kezemet. Indulnia kell, de most jut eszébe enni. Lenyom egy szendvicset, amit nekik, a katonáknak készítenek ki a terített asztalokra az asszonyok, akik Önként vállalják ezt a "szolgálatot" az utak mentén mindenütt, ahol a frontról jövet és menet a katonák megéhezhetnek. Korog a gyomrom, de nem illik ennem, innom erről az asztalról. Szomorú vagyok, mert Slomo szomorú. Nem sikerült jót cselekednie velem, és most megy vissza ölni Libanonba... Ott állok, azóta is ott. A mérce Európa felháborodott. Európa keményebb, kegyetlenebb mércével Ítélte meg Izraelt, mint a többi népeket, és Európának igaza volt ebben a megkülönböztetésben. Nem annak az Európának volt igaza, amely az antiszemitizmusát igazolhatta. Meg csak annak sem, amely föllélegzett a hirre, hogy lám, a zsidók is bűn-részessé váltak valamely más nép genocídiumában - hanem annak az Európának volt igaza, amely azt hitte, hogy kétezer éves szenvedés után, ha valahol, hát Izraelben uralkodik majd kényes morál, magasrendíl erkölcsiség. Ezt az Európát sukkolta Izrael bünrészessége. Igen, "az áldozati állat mocskába ( ismét) bele van verve a próféta szája" A prófétáké, azoké, akik mindig is egyedüli hordozói voltak annak az erköl- csiségnek, amely már az ókorban is a zsidó állam vezetőinek ellenére jött létre. A nemrégiben elhunyt Najim Goldmannra gondolok. A tekoabeli Amosra gondolok, az egykori barompásztorra, kinek szavait már akkor sem bírta el ez az ország. - A világ jóindulatának megcsúfolására gondolok, arra az illúzióra, mellyel egy nép legjobbjainak szelleme takarja el jótékonyan a népet, mely korról korra feledte volt a szenvedéseit és soha nem tanult, hanem csak prófétáiban váltatott meg; azokban, akik minden más népnél kegyetlenebb mércével Ítélték meg Izraelt. - Hallom a régi uj szavakat itt, most Jeruzsálemben: "Hanem folyjon mint a viz az itelet, és az igazság, mint a sebes patak!" A posta hercegei Brüsszelben a Notre-Dame du Sablon templomban egy kápolna őrzi "a posta hercegeinek" földi maradványait. A Tour et Tassis hercegek pihennek itt. (A német ág neve: Thurn und Taxis.) A templommal szemben emléktábla hirdeti, hogy "Francois de Tassis itt szervezte meg 1516-ban az első nemzetközi postaszolgálatot." Miksa császártól valóban ekkor kapta Francois de Tour et Tassis örökletesen a főpostamesteri megbízatást. Azért választották ezt a herceget a Németalfölddel való postai kapcsolat megszervezésére, mert a Della Torre et Tassis család, amely Bergamo vidékén lakott, s amely a Tasso hegyen épült váráról neveztette el ma^át, már ismert volt az üzenet-és k'úldemeny- k'ózvetitésben vállalt szerepéről. Francois unokája volt annak a Ruggiero- nak, aki III. Frigyes számára az Innsbruck és Itália közti futárszolgálatot szervezte meg. A történelem azért őrizte meg inkább Francois nevét, mert ő volt az, aki aztán nemzetközi méretűvé fejlesztette a posta- szolgálatot. A brüsszeli Király utcában álló fényes palotája elöl indultak a járatok a spanyol, a francia, a német királyi udvarokba. A Habsburgok kezén lévő Németalföld fővárosába összpontosította a futárszolgálatot V. Károly császár, aki annyira meg is volt elégedve Francois tevékenységével, hogy 1518-ban ót a brüsszeli székesegyházban Kastilia királyává nevezte ki. Francois de Tour et Tassis a nemzetközi posta nagymestere címet viselte inkább. Kiváltsága valóságos monopóliumot jelentett számára. Tilos volt másnak postajáratokat indítani, váltóállomásokat felállítani, s ha megtette, lovait elkobozták, őt magát pedig még testi fenyítésben is részesíthették. A postát lóháton szállították. A futár kürtjét megfujta, amikor a váltóállomás közelébe ért, hogy társa már nyeregbe szállva várja. Nemzetközi megállapodások biztosították a "postilion" sérthetetlenségét, Brüsszeltől Párizsig 44 óra volt az ut, Brüsszeltől Innsbruckig 5 nap, Brüsszeltől Granadáig 15 nap. Télen tovább tartott, hiszen rosszak voltak az utak. A XVII. században kezdik nevüket Taxisnak írni a család tagjai. Kiváltságaik a következő században veszélybe kerülnek, amikor egyrészt a városok látnak hozzá saját postaszolgálatuk kiépítéséhez, másrészt pedig Anjou Fülöp évi 175 ezer forint ellenében megvásárolja tőlük a posta jogát. 1815— ben aztán a francia posta már teljesen megszabadul a hercegektől. C.
