Amerikai Magyar Szó, 1982. július-december (36. évfolyam, 26-49. szám)
1982-09-02 / 32. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Sep. 2. 1982. Kovács József: BÖNGÉSZŐ Amerikát járt hazánkfia, Bölöni Farkas Sándor mintha megerezte volna, hogy az 1835-os esztendő különös jelentőséget nyerhet életeben, s ezert kezdett naplót Írni azzal a céllal, “hogy ezután életemnek nevezetesebb történeteit feljegyezzem, s tetteim, érzelmeim es történeteimből oly tárt gyűjtsék, hol az engemet érdeklő múltat — legyen az jo vagy rossz —, mint tükörben még egyszer megpillanthassam.” Ebbe a tükörbe enged bepillantani a közelmúltban megjelent Naplótöredék. (Bp.: Magvető Könyvkiadó, 1982. Az előszót és a jegyzeteket irta Szigethy Gabor.) Mi teszi erdekesse ezeket a naplojegyzeteket? Mindenek előtt az, hogy az előző esztendőben, 1834-ben jelent meg nagy jelentőségű, Utazas Észak-Amerikában cimu munkája, amely a maga korában valóságos könyvsikernek számitott. Mégpedig kettős értelemben. Az első kiadás ugyanis még a megjelenés évében elfogyott, de elfogyott a második is — a kettő összesen kétezer egyszáz példányban! — s hogy illetékes helyen is megfelelő figyelemben részesült, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a tiltott könyvek listájára került. Széchenyi István igy méltatta Bölöni Farkas könyvet: “Azon jő, mellyel télidé steli van, oly világosán, annyi er- dekkel s oly kiméivé kozóltetik az olvasóval, hogy az áldott mag, mely belőle váltig hull, még rosszabb földben is kikelne, mint a miénk.” Maga a szerző pedig némi elegedettseggel jegyezhette föl naplójában könyvének betiltása hallatan: “Ez nagy megtiszteltetése munkámnak! Mégiscsak van abban valami, mi behatást tett. De késő már, azt hiszem, hatott a méreg, s a tiltással csak ingereltetik.” A méreg, úgy latszik, valóban hatott, könyve egy csapásra híressé tette a szerző személyét. A tudós társaság, az Akadémia levelező tagjául választotta, majd az Utazást mint az ev legjobb könyvet 200 arannyal jutalmazta. S hogy szégyenkezett a szerző miatta! “Fekünek előttem literaturank álla- potja is, s most gyözódem meg tisztán arról, mit soká nem kívántam hinni: hogy valóban nem messze haladtunk meg, midőn egy egész esztendő lefolyta alatt az én munkám lehetett legjobb, mely Angliában es Amerikában csupán csak mindennapi gondolatok könyve lehet. Valóban nem messze haladtunk! S sebes hervadassal erzem elfoszlani szép reményeimet, hogy életemben megérhessem literatúránknak képzelt szép szakát. Es égeté a nyert koszorú hóm lokomat.” Feljegyzéseiben azzal mentegeti önmagát, hogy semmi rendkívüli dolgot nem vitt végbe, hiszen egyrészt csak kötelességét teljesítette, amikor megírta utazasanak tapasztalatait, amelyet minden külországban járt honfitársának meg kellett volna tennie, másreszt pedig nem irt semmi különöset, csak azt, amit Amerikaban es Angliában előtte oly sokan elprédikaltak már, es egyébként is, könyve nem eredeti munka, csak összefoglalása annak, amit sok külföldi szerző azokról az országokról korábban leirt. A napló azonban eppen azért a legbizalmasabb műfaj, hogy benne megválthassa legtitkoltabb gondolatait, amelyeket nem a külvilág számára szánt. Megpróbált ezért önvizsgálatot tartani benne, megnézni, milyen vétkekben lehetne elmarasztalható. Es felsorolja: a természet törvényein alapuló alkotmányos kormányzat hive, egy olyan országé, ahol a törvény egyformán véd es egyformán büntet, ahol a király, ha van, nem zsarnok, hanem a nép első tisztMISKOLCZI MIKLÓS. SZÍNLELNI boldog szeretőt miután tisztáztuk, hogy én “ama könyv” szerzőié vagyok — elmeselte legszemelyesebb érzelmi és szexuális eletet, egeszen odáig, hogy most eppen abortuszra megy Szegedre. Sirt és én vigasztaltam. Egy iro-olvaso találkozón nyiltszinu tapsot kapott egy hölgy, aki százötven ember előtt bevallotta, hogy hosszú éveken at külső kapcsolatot folytatott egy magyar Íróval. Elmeselte e kapcsolat érzelmi szépségéit, de olyan átéléssel, hogy életrajzi adalékként is szívből ajánlom. Nem tapasztaltam, hogy bárkit is visszatartott volna a vallomástól, hogy a témával “hivatalból” foglalkozó Íróval beszélget, hogy történetét valaha, valahol még viszontláthatja • Sokszor megkérdezték: vajon a “Színlelni boldog szeretőt” történetei - nek szereplői szóba allnak-e még velem, fogadjak-e a köszönésemet. Senki sem haragudott meg, még az sem, akivel megjelenés előtt nem tisztáztam a dolgot. Sót- Egyik érintett szerint édes-izgalmas dolog titkos szereplőnek lenni egy ilyen könyvben. Megvádoltak azzal, hogy könyvem legalizálja a külső kapcsolatokat és elvárták, hogy bevalljam: valójában ez volt a szándékom. Nem ez volt. Mar nem is kivanom magyarázni, hogy mi. Aki nem a- karja,ugy sem veszi észre a tükröt. Mas kérdés, hogy igaza lehet a könyv egyik kritikusának, aki szerint a szerző valamit megvilágított, valamit beemelt a tudatunkba, s most mar igy, világunk részéként gondolkozhatunk róla. Tehát nem arról van szó, hogy a szerző valamit kitalált, s valamit el akar fogadtatni. Azt is hallottam, hogy a “Színlelni boldog szeretőt” után a téma szalonképessé vált: irodalmi élményként lehet beszelni, vitatkozni róla. Egy színésznő mesélte, hogyan akarták elcsábita- ni egy tarsasag(bol)ban. Az illető ur megkérdezte volt. hogy olvasta-e a Miskolczit, s egyetért-e a benne foglaltakkal. A színésznő, aki egyébként az első tisz.teletpeldanyok egyik tulajdonosa, igent bólintott, mire a férfi karonragadta, hogy na: akkor menjünk. A félreértések, félremagyarázások nem igazolhatják azokat, akik szerint gondjainkat nem szabad feltárni, ( mert azok a nyilvánosság által, csak növekednek. Ha ez igaz volna, akkor József Attila is szégyenkezhetnék, mert azt ajánlotta, hogy a hozzáértő nép okos gyülekezetében hanyjuk-vessuk meg száz bajunk. Valaki azt kerdezte tőlem: lehet-e más társadalmi kérdésről is. ilyen megoldatlanul irni. Kellene! » =■— 1 ---n----.................... r Esztendeié, hogy a könyvesboltokban megjelent es hirtelen el is tiint “Színlelni boldog szeretőt” című, a házasságban éles erkölcsenek és etikájának ui (vagy nem is annyira uj) ielensegeirol, a külső kapcsolatokról, szerelmi háromszögekről szamot adó szociográfiai írásom. Tálán nem lesz érdektelen, ha fölemlegetem, hogy többek között mi mindent kérdeztek meg es várták el tőlem az olvasok a “Színlelni boldog szeretőt” első megjelenése óta. Mindenek előtt, hogy vegyek részt kilencvenhét közönségtalálkozón, iró-olvasó találkozón, irodalmi estén, előadáson, s itt leplezzem le iroi indítékaimat, nyilatkozzam szándékaimról, családomról, elmúlt es eljövendő szeretőimről, önmagámról es ezentúl mindenről, a család változásaimba házasság jövőjéről, a szerelemről, a válásról, a hazassagban élés etikájáról. Harmincnégy meghívásnak tettem eleget • Jártam kis faluban és nagyvarosban. Kötegyántol Győrig, Gyönktöl Miskolcig, beszélgettem főiskolásokkal, főnökökkel, jogászokkal» mérnökökkel, a televízió munkatársaival es mindenkivel, aki egy-egy könyvtár szervezte > nyilvános iro- olvaso találkozóra betévedt. A megjelentek es a kérdezők többségé mindenütt no volt. Számos iró-olvaso találkozón megkérdeztek (talán ketsegbe is vontak!),hogyan csikartam-csaltam ki az emberekből ennyire személyes es intim jellegű vallomásokat. Be kell vallanom, hogy ez volt a legkönnyebb. A történeteket nem en kerestem, kutattam, a történetek megtaláltak engem. A bőség zavarával küzdve, valósággal válogathattam bennük. Sokszor fáió szívvel mondtam le egy-egy jellemző sztoriról, mert nem regényt akartam irni, s nem “példatárat” kezdőknek és haladóknak. Emlékszem, milyen nehezen mondtam le egy büroszexpar ti hiteles történetéről, amelyben a hivatali szeretkezések pontos módszereivel, időpontjával, körülményeivel ismerkedtem meg, de olyan reszle- tességgel ám, hogy például azért kellett a mosdó melletti rézkarcot a lemezszekrény möge tenni mert akadályozta a kitámasztast. És ezt nem a férfi mesélte el, hanem a nő. Meggyőződtem arról, hogy az emberek szeretik elmondani titkaikat. Valakinek el kell mondani. írás közben is sokszor gondoltam a katolikus egyház találmányara, a fülbegyonasra, a- minek — mi tagadas — értelmét kezdem látni, persze nem a föloldozas, de a megkonnyebbüles szempontjából. Vad idegenek bizalmáról, bizalmas közléséiről is beszámolhatok. Arról a nőről például, akit autóstoposkent vettem fel es húsz perc múlva — viselője. Gyűlöl minden előjogot, társadalmi megkülönböztetést. Könyvében terjesztette a demokrácia elveit. A kozmopolitizmust a nemzet legnagyobb vétkének tekintette. Megveti mindazokat, akik akadályozzák a nemzet haladását, művelődését és nyelvének ápolását. Sorolhatnánk még tovább is politikai “vétkeit’ , de most csak utaljunk rá, hogy büszkén vallotta, a köz javara, a haza boldogságára igyekezett mindig szolgálni, es ezert soha nem tagadja meg érzéséit vagy gondolatait. Megpróbálja józanul mérlegelni a nemzet sorsát a nemzetközi tapasztalatai alapjan: “Lattayn nep- mozgásokat Párizsban es Belgiumban, láttam a Júliusi revolutio következéseinek habzásait, de azok nem érdekelven engem, hideg nézőnek maradtam, s azt hittem, hogy hazamban is hideg tudnék maradni. De egeszen másként tapasztalom itthon maga- mot; dúlva van belsőm, a jövendő minden kedvetlenségeivel áll előttem, s fáj, igen fáj hazám sorsa.” S mégis, mi lehet a kivezető ut? A józan reform, vagy a történelem kényszerítő parancsa szerint a forradalom? így vall róla önmagának: “E nemzet soha nem fog elemenni a rendes reform utján! Külső vagy belső megrázkódtatás, sanyargatás és ínség kell, hogy felébredjen bűnös henyeségeből.” Az Utazas a kortársaknak vallott, a napló önmagának, és szerencsés veletlen folytan az utókornak. Ez bizonyítja Bölöni Farkas Sándor bölcsességet. Egyikben megírta a nagy célt, amely összefoghatná, mozgósíthatná az erőket a korában legtökeletesebb- nek tartott kormányforma megalkotásához, s kétségeit magába zárta. Akkor valóban messze volt New York Kolozsvártól, s ez nem csak a távolság miat. lehetett igy. Kora Magyarországán a szeker volt a fr közlekedési eszköz, igy hat nem csoda, ha illetékesek nem szerettek a szárnyaló gondolatokat, és szerettek volna porba-sarba fullasztani azokat. Ezekről az érzésekről vall a most újonnan kiadott Naplótöredék.
