Amerikai Magyar Szó, 1982. július-december (36. évfolyam, 26-49. szám)
1982-07-22 / 29. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday July 22 1982. A népesség 17 százaléka hatvan éven felüli Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal erdekes kiadványt jelentetett meg az élet hosszanak alakulásáról, a nyugdíjasokról, az idős korúak foglalkoztatásáról és életkörülményeiről. Az idős korúak problémainak, életkörülményeinek vizsgálata az utóbbi években azért is előtérbe került, mert társadalmunk egyre nagyobb hanyadat kepezik: 1981-ben hazánkban száz felnőtt korú emberre — azaz a 15—59 evesekre — 28 hatvan éven felüli jutott. (Összehasonlításul tálán annyit, hogy 1870-ben még csak kilenc.) Tavaly Magyarországon 1.85 millió hatvan éven felüli ember élt s ez a népesség 17 százaléka. Az idős embereknek hazánkban több,mint fele, mintegy 60 százaléka nő. Ez a túlsúly különösen dominálóvá válik a 80 éven felülieknél, tavaly e korosztályba 146 ezer nő és csupán 72 ezer férfi tartozott. 1870 óta Magyarország mai területének megfelelő ossznépessége 2.1-szeresere nőtt. Ugyanakkor a 60 éven felüli népesség több, mint hétszeresére, ezen belül a 80 éven felüliek száma 22-szeresére növekedett. A születéskor várható átlagos élettartam hazánkban ma férfiaknál 63, nőknél 73 év' manapsag egy 60 eves ember — természetesen az átlagot veve alapul — meg körülbelül 16 — 17 életév megérésere számíthat. Egyébként az átlagos élettartam a fejlett tőkés országokban és egyes szocialista országokban is valamivel hosszabb a miénknél. A nők eletki- látásai, amelyek a századfordulón meg csaknem azonosak voltak a férfiakéival, napjainkban mintegy hét evvel kedvezőbbek azokénál, igy azutan az idős korúak kozott jelentősen több a nő. Az idős korúak, a munkából kiöregedettek megélhetését a széles körre kiteijesztett nyugdijrend- szer biztositja. A felszabadulás előtt hazánkban mintegy 200 ezer nyugdíjas élt, mig 1981-ben 2 millió 214 ezer, közülük 761 ezer volt a 60 éven felüli férfi és egymillió 453 ezer az 55 éven felüli nő. Meg egy érdekes összehasonlítás: a nyugdíjkor határon felüliek száma 1949 óta hazánkban 1.7-sze- resére nőtt, mig a nyugdíjasoké — a foglalkoztatottság és az átlagéletkor növekedése, valamint a biztosítottak körének kibővítése következtében — csaknem négyszerese az 1952. évinek. (Ekkor vezették be nálunk az uj nyugdíjrendszert.) Ha a nyugdíjasaink számának alakulasat összehasonlítjuk néhány más szocialista országéval, azt látjuk, hogy Bulgaria a listavezető, ahol a nepesseg 22 százaléka nyugdíjas, Csehszlovákiában es az NDK-ban 21—21, Magyarországon és a Szovjetunióban 19—19 százalék (valamennyi Összehasonlító adat 1980-ból való). Nyugdijakra hazánkban 1970- ben 13 milliárd forintot, 1981-ben mar 61 milliard forintot fordított a társadalom, vagyis a netto nemzeti termelés 9 százalékát. A nyugdijak havi átlaga 2415 forint, ezen belül az újonnan megállapított munkás-alkalmazott nyugdijak átlagos nagysaga 3400 forint. ARANYKOCKA A FOBÜVÖSNEK Minh Thai, a világbajnok Rubik Ernő, feltaláló, zsürielnök Junius Sen tartottak az első Rubik-kocka világbajnokságot a budapesti Vigadó nagy hangversenytermében. Tizenkilenc ország bajnoka vetélkedett három fordulóban az aranykockáert, , amit kémény küzdelem- / ben az USA színeiben Minh Thai 16 éves diák nyert el a világbajnoki nagymesteri címmel Lábas Zoltán, a harmadik együtt. Az ezüstkocka birtokosa Guus Razoux Schultz, 17 éves holland egyetemi hallgató lett, a bronzot pedig Lábas Zoltán,26 éves nyíregyházi hőközpontkezelo érdemelte ki. A kocka állását matematikusok segítségével, komputerrel határozták meg. A versenykockák forgathatóságát speciális készülékkel ellenőrizték a verseny előtt, ezek lezárt kazettákban érkeztek a helyszínre. Az időt századmásodperc pontossággal fotócellás készülék mérte, a világbajnok 22.95 másodperccel győzött. A zsűriben helyet foglalt Dr. David Singmaster angol matematikus, az első kockaszak könyv i iroja is. ( Newyorki magyar hentes | ír/BOR’S MEAT SPECIALTIES' j (FORMERLY MERTL PORK STORE) I 1508 Second Ave., j NEW YORK, N.Y. 10021 j a 78. és 79. utcák között Tel: RH-4-8292 I FRISS HUS, HURKA ÉS FELVÁGOTTAK ! Magyarország a Világbank tagja A Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank kor- manyzo tanacsa pinius 24- én egyhangúlag elfogadta Magyarország felvetelet. Az Elnöki Tanacs felhatalmazása alapjan Fekete Janos, a Magyar Nemzeti Bank első elnökhelyettese julius 7-én a Világbank alapokmányát ala- irta. Ezzel Magyarorszag a Világbank 143.tagországa lett. Magyar—amerikai tudományos egyezmény Julius 7-én a Magyar Tudományos Akadémia tu- dősklubjában Pál Lénard, az MTA főtitkára és Richard J. Green, az egyesült államokbeli országos tudományos alapítvány tudományos műszaki és nemzetközi ügyeiért felelős i- gazgatoja a két intézmény közötti együttműködési megállapodást irt ala. Az öt évre szóló egyezmény közös kutatásokról intézkedik és közös szemináriumok es kerekasztal beszélgetések rendezését irányozza elő. ROKONAIT, BARATAIT MAGYARORSZÁGON! AJÁNLATAINK : HÉTVÉGÉ BUDAPESTEN - péntektől-hétfőig 5 NAP BUDAPESTEN - hétfőtől - péntekig 7 NAPOS FITNESS PROGRAM A MARGITSZIGETI THERMAL SZÁLLÓBAN, BUDAPESTEN Részletes felvilágosításért forduljon az észak-amerikai képviseletünkhöz : IBUSZ HUNGARIAN TRAVEL BUREAU Suite 520, Rockefeller Center, 630 Fifth Ave. NEW YORK, N.Y. 10020 Tel: 582-7412, Telex: 42-81 - 87 JELENTKEZHET AZ ÓN UTAZÁSI IRODÁJÁNÁL IS. A Néprajzi Múzeum új szerzeményei vonalakat vagjanak, igy díszítve azokat. A nemzetközi kollekciók ugyancsak magángyűjteményekből vásárolt darabokkal gyarapodtak. így került a múzeumba egy osztrák, valószínűleg linzi asztalosmühelyben készült XVIII. század végi festett, díszített szekrény. A másik tárgy Etiópiából sza'rmazik: egy bórlepedö. Ott a pásztorok ma is hasznainak ilyen marhabörböl készült lepedőket, amelyeket festéssel diszitenek. Több érdekes és értékes tárggyal gazdagodott — nagyrészt vásárlás utján — a Néprajzi Muzeum az utóbbi hónapokban Kiemelkedő értékű a Mohács vidékéről származó feltehetően sokác bölcső Az 1877-ben készült darab szerkezete, típusa ismert a szakemberek előtt, de a díszítése, a festése, a színei és a feliratai páratlanok. Egy további szerzemény — 1818-bol származó csinvágó — arra szolgait hogy a hordok dongáiba II' LÁTOGASSA MEG