Amerikai Magyar Szó, 1982. július-december (36. évfolyam, 26-49. szám)
1982-11-18 / 43. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Nov. 18. 1982. Durovecz András: A NÉPAKARAT 80 EVE Kissé elkésve bár, de nem elfeledkezve írom e sorokat. S igy kissé restelkedve is, hogy lekéstem egy munkáslap nyolc évtized történelmét szimbolizáló születési ünnepi számát. Mi, akik bármely szerény formában is, de krónikásai vagyunk az elmúlt időknek, nem mindig rendelkezünk önmagunkkal,1 éppen említett hivatásunk kötelez el néha rendkívüli feladatra. Ez történt most velem is. Ezidén már kétszer látogattam Magyarországra, az utóbbi éppen akkor történt, amikor ünnepi emlékezést kellett volna írnom. Csak azokban a napokban érkeztem vissza, amikor a nagy emlékező ünnepségre is utaznom kellett volna. így mindenről lekéstem. Mint az elején kezdtem, a késés nem megfeledkezést jelent, mert hiszen amiért ez alkalommal is ott jártam: anyaggyűjtés, kutatás volt a nagy antifasiszta háborúra való emlékezésem tárgyához. Ezek során nem maradhatott el az ország határain kívül élő, a nagyvilágban szétszóródott magyarok részvétele az antifasiszta háborúban, a hitlerizmus, a Horthy-Szálasi fasiszta csatlós uralom ellen is alakult ellenállásban. Az ott szerzett tapasztalat azt mutatja, hogy még igen sok rés vár betöltésre az otthoni háborús történetírásban, különösen a nyugati antifasiszta magyarság háború alatti tevékenységéről. Mindig szerettem haladó lapjaink történelmi szerepét értékelni, kiemelni, hisz a katonák fegyverei mellett háborús időben is a sajtó fegyvere ugyancsak döntő jelentőségű. A kint élő magyarságnak az antifasiszta háború segítésében betöltött szerepéről beszélgetve, vitatkozva történészekkel, a media képviselőivel, nem egyszer mutattam rá, hogy volt a háborúnak olyan időszaka, Magyarország hitlerista megszállása után, 1944 legsötétebb hónapjaiban, amikor a magyar nép jóformán teljesen elnémult, sötétség borult rá a világ előtt, amikor jóformán nem volt más sajtóhangja, mint az Amerikai Magyar Jövő és hasonló társa, a Kanadai Magyar Munkás. Ismerni kell e két lapnak a nagy nyugati magyar demokratikus front kialakításában, tájékoztatásában betöltött szerepét. Ez a front, amely az angliai, kanadai, amerikai, mexicoi magyar haladó mozgalmakat olyan neves frontkapcsoló egyéniségek szereplésével, mint Károlyi Mihály, Czakó Ambró, Jászi Oszkár, Vámbéri Rusztem, Rácz László és mások, mint jelentős morális tényezők, a szövetségi haderők mögött képviselték a másik, az igazi Magyarországot. Azt az ( erőt, amely nem kis részben járult hozzá, következetes antifasiszta kiállásával, hogy a magyar nemzetalkotó népről lehulljon az ezer éves feudális-kleri- kális-kapitalista bilincs. Katonák ezreivel, pénzzel, vérrel, erkölcsi erejével szállt bele a nagy - szovjet, angol, amerikai - szövetségbe, hogy adja magáét is a fasizmus szétzúzásához. E dicsőséges múltú lap 80 éves életében ez csak egyik, de történelem-formáló esemény volt a fasizmus elleni háborúban. Mert hiszen történelmi szerepét már azzal kezdte, amikor megszületett. Az akkori kor körülményei hozták létre, az akkori helyzet, a kivándorolt magyarok tömegeinek mostoha sorsa, a létért folyó küzdelem adott életet e lapnak; hogy felvilágosító, tanító, vezető, lelki táplálék legyen a fizikai létért folytatott küzdelemben. Hogy kapocs legyen nyelvünkkel, ezer éves harcos _ hagyományainkkal, az elszakitatlan "köldökzsinór" az óhazával, az otthonha- gvottakkal, a magyar dolgozó néppel. Takacs Lajos: Tűnődés az éjszakában Éjfél már elmúlt, de Howard dolgozószobájában még égett a villany. Az orvos fásultan, magába roskadva ült íróasztala mögött és egyik cigarettát a másik után szívta. A nehéz ólomkristály hamutartó már megtelt az elégett cigaretták szúrós végeivel és a kékesszürke füst betöltötte a szobát. Az utca csendjébe mentőautó szirénázott bele távolról. Howard riadtan kapta fel a fejét. Valahonnan valakit ismét elvisznek, aki talán soha többé nem tér vissza otthonába. Ma egy éve, hogy Pétert is örökre elvitte a mentőautó. Amikor érte jöttek, az utcákban már elhalt a halloween- maskarába öltözött gyerekcsapatok vidám zsibongása, csak a késő őszi szél seprűjének egy-egy suhintása hallatszott be időnként a házba. Péternél a mentöorvos súlyos mérgezési tüneteket állapított meg, amit ő maga is azonnal látott és a mentőkocsi máris nyolcvan mérföldes sebességgel száguldott vele a kórház felé. De a hét éves kisfiúban még útközben kialudt az élet lángja. Azóta ebben a házban fagyossá vált a légkör, mert a halloweeni tragédia emléke itt kisert a falak között és a házasságuknak vége. Az az elmebeteg emberszörny, aki megölte Pétert, megölte az ő boldogságukat is. Az asszony bőröndjei utrakészen az előszobában várnak. Anna holnap elutazik és a Bahama-szigetekről mint elvált asszony akar visszatérni. Ez az ö büntetése, amiért az október végi estében kiengedte Pétert az utcára, hogy a többi gyerekkel együtt cukorkát, csokoládét, almát, diót gyűjtsön, arról nem is szólva, hogy a lelkiismeret sem hagyja nyugodni azóta, hiszen valahányszor eszébe jut a halloween-esti tragédia, mindig az az érzése, hogy a gyermek életét ő segítette kioltani. Anna azon az estén nem volt idehaza, o meg nem tudta megtagadni Péter kérését, hogy az utcákat járó gyermekcsoportok között elvegyülve, résztvehessen a házalásban. Az édesanyja ezt sohasem engedte meg neki, igy Péter csak sóvár tekintettel nézhette a maskarába öltözött vidám gyerekeket, akiknek hangos beszédétől, nevetésétől, kiabálásától volt zajos az utca. Azok a kis kolduló gyerekcsapatok többnyire az alsó néprétegek gyermekei voltak akkor is, úgy mint ma és a hideg széltől pirosra csípett arcoská^juk ragyogott a boldogságtól. Pedig mar azokban az evekben is történték mérgezések, de ők azzal mit sem törődve, vagy megfeledkezve róla, vagy a veszély komolyságát fel sem fogva, teljesen átadták magukat a halloween este sok örömöt Ígérő, izgalommal telitett perceinek. Péter olyankor mindig szomorú volt. egészséges, rózsaszín arcáról lesirt a vágyakozás, mert azon az estén szeretett volna maskarába öltözött kis kolduló lenni ö is. De az édesanyja hallani sem akart róla, hogy akár csak a szomszédoktól is elfogadjon egyetlen szem cukorkát vagy csokoládét. O ugyan megkísérelte egyszer-kétszer engedékenységre bírni Annát, de az hajthatatlan maradt. Tavaly aztán, hogy halloween estéjén távol volt a városból, ő meg akarta szerezni Péternek a régóta sóvárgott óröMindenkor csodálattal tekintettünk a lapnak a hidegháború fagyos légkörében vívott kínos küzdelmeire. Az ezen idő alatt lefolyt lelki-hidegháború, az antikommuniz- mus, antidemokrata, szocializmus- és beke- ellenes lavinaként Özönlő támadásokban ez a lap kiállta a szellemi küzdelmet is. Dicsőség az embernek azoktól, akik az alapítástól nyolc évtizeden _ át vitték ezt a zászlót, azokig, akik tovabbviszik kilencedik évtizedébe. mot, amelyben később talán sohasem lehetett volna része és a kisfiút a halál karjaiba küldte. Az ő gyermekkorában az emberek megmosolyogták volna azt, aki esetleg félt kiengedni gyermekét az utcára halloween estéjén, attól való aggodalmában, hogy a cukorka méreggel van átitatva, vagy tú, vagy zsilettpenge van benne elhelyezve,' ma pedig azt mosolyogják meg, aki azt meri állítani, hogy ilyesmi nem létezik. De van-e ebben az országban ember, aki ilyet merne állítani vagy aki a mérgezett tvlenol áldozatainak a halála óta ne azzal a gondolattal lépne be akármelyik gyógyszertárba, hogy: ki tudja, nem halálos mérget vásárolok-e? Es ebben az országban a tyle- nol-üggyel kezdetét vette a rettegés kora, hiszen méreg kerülhet a kenyérbe, olajba, vajba, tejbe, húsba vagy számos más élelmiszerbe. Mert az Örültek, akik bombákat helyeznek el épületekben, méreggel itatnak át cukorkát, mérget kevernek gyógyszerkapszulák tartalmába, egyre többen lesznek. A kábítószer szinte naponta termeli ki magából őket. Es a felelősség itt már részben a felső osztályhoz tartozókra hárul, akik e káros élvezet terjedését csak elősegítik azzal, hogy a munkanélküliségtől szenvedő tömegek fiatal generációitól elfordulnak és a sorsukra hagyják őket. Holott törődniük kellene velük, mert a tétlenségre kárhoztatott, nélkülöző ifjúság soraiból nyújtják ki a kezüket a legtöbben a kábítószer felé és közülük kerülnek ki azok a látszólag normális, de közveszélyes elmebetegek, akik utón, útfélen az életünkre törnek. Ennek az áldatlan állapotnak tehát véget kellene vetni azzal, hogy nukleáris fegyverek helyett elmegyógyintézeteket és kórházakat építenénk és minden épkézláb ember kezébe kenyeret adnánk, ugyanakkor a műveletlen alsó népréteget nevelnénk, tanítanánk, a bűnözőkre pedig erélyes kézzel lesújtanánk. De amig több, mint tiz millió ember várja az utcán sorsának jobbra fordulását, amig a kilátástalan jövőnek elébe néző ifjúság mind nagyobb számban kénytelen a bűn útjára lépni, amig éhezve, fázva, hidak alatt kénytelen éjszakázni, amig egy üveg alkoholban vagy egy adag kábítószerben keresi a vigasztalást, amig a válság családok tízezreit űzi el otthonukból, amig a megélhetés gondjai mind nagyobb súllyal nehezednek a vagyontalan időskorúak vállaira, addig a társadalom széleskörű rétegeit fertőző és bomlasztó korruptságot megszüntetni nem lehet; addig el lehetünk készülve a továbbiakban is minden rosszra, sÖt az elképzelhető legrosszabbra. De álljunk csak meg egy pillanatra. Miért nem segítenek a bajba jutott tömegek saját magukon? Miért nem szívlelik meg a világszerte ismert közmondást: Segíts magadon es az Isten is megsegít! Miért^ nem próbálják kézbe venni a saját sorsukat és intézni azt a lehető legjobban? E gondolatra Howard elmosolyodott. Ezeket a kérdéseket miért éppen Ő, a divatos orvos teszi fel? Miért törődik ő ezekkel a mélyreható társadalmi problémákkal, amikor tekintélyes vagyonából mar most gondtalanul megélhetne haláláig, holott még csak negyvenöt éves. De nem, ezt a kérdést azért mégsem lehet csak úgy egy vállrándítással elintézni, mert a társadalom bajaival mindenkinek törődnie kell, aki annak veszélyével tisztában van. így neki is részt kell vállalnia annak a rosszindulatú fekélyes daganatnak a kiirtásában, amely már közel jár kifejlődésének végső stádiumához, ahhoz a ponthoz, ahol már nincs többé mentség.
