Amerikai Magyar Szó, 1982. július-december (36. évfolyam, 26-49. szám)
1982-07-08 / 27. szám
Thursday July 8. 1982 AMERIKAI MAGYAR SZO 7. Film RAB ZSUZSA I • • “ELTŰNT” A mozikban még mindig roppant érdeklődés közepette mutatják a világhírű görög filmrendező filmjét, a “Missing”-et. Costa Gavras a Z. óta valóságos puccsszakértöje lett a politikai filmnek. Amennyire primitíven és külsoségesen ábrázolta hírhedt “Vallomásá”-ban, mi történt a szocialista országok törvényszegései idején, olyan árnyaltan képes visszaadni, ami Chilében lejátszódott. Az eseménysor azzal kezdődik, hogy egy fiatal amerikait, egy iró és művészembert, aki Chilében telepedett le, és a puccs megindítása idejen véletlenül azon a vidéken tartózkodott, ahol az amerikai ügynökök mozgását megfigyelhette, a junta egyik kommandója elhurcolja lakásáról* A történet pedig , felesége és apja kétségbeesett erőfeszítéseit ábrázolja, hogy élve — vagy holtan! — megtalálják öt. Az apa a legátlagosabb amerikai polgár, akit csak el lehet képzelni, New Yorki kereskedő, mélységesen konzervatív, mindig is ellenezte, hogy fia odaköltözött, menyét is hibáztatja ezert es a lehető legnagyobb készséggel együttműködne az amerikai követség embereivel, esze- agában nincs firtatni / hogy mi az ő felelősségük a fia sorsában. 0 csak azt várja el tőlük, befolyásukat es összeköttetéseiket vessék latba, hogy megtalálják. De eppen ennek a réven derül mind több fény arra, mi is történt, és mennyire benne van az amerikaiak keze a dologban. A film művészi kvalitása kétségtelenül az, ahogy az apa alakját képes kibontani, hogy megmutatja: ez a korlátolt, jenki mentalitású nyárspolgar — saját tapasztalatai alapján — felismeri, hogy azért nem kap őszinte felvilágosítást, mert honfitársai, nagyrabecsült államának megbízottai, a gyilkosok kezet fogjak, nyakig benne vannak az ügyben; mire kiderül, hogy sohasem fogja látni fiát, mert azt eltették láb alól, s még a holttestét sem tudjak fellelni, egészen odáig jut el, hogy kimondja: a felelősöknek a börtönben volna a helyük, E folyamat közben omlanak le azok a válaszfalak, amelyek eddig a menyétől is elválasztották,' kezdi megérteni, miért mentek el a fiatalok Allende Chiléjébe, miért allnak szemben az otthoni esta- blishmenttel. A fiatalasszonyt játszó Sissy Spacek alakitasa nem kevesebbel járul hozza a film történelmi es lélektani hiteléhez, mint Jack Lemmone, aki az apát játssza kiválóan. Megfordul persze az ember fejeben: ha készülhet ilyen film valamelyik amerikai filmtársaság produkciójában, meg ha Mexikóban forgatták is, akkor megsem olyan ez az Amerika, ahogy a film ábrázolja, hisz működnek a kritikai mechanizmusok i% lehet valamit tenni a gálád önkény , a hódítás szelleme ellen. Bizonyára lehet; a vietnámi harcok idején nagyon jelentős tényező volt, hogy az amerikai közvélemény is megelégelte a háborút. Csakhogy hány száz, ezer, vagy millió életébe került, mig a tiltakozás érvényt tudott szerezni szavanak! Napjainkban is bontakozik egy uj békemozgalom • Nyugaton, Amerikában is, de ne adja az Isten, hogy az is csak akkor tudjon érvényesülni, amikor mar — mint 1971-ben — az amerikai háborús veteránok odadobják a Lincoln emlékmű elé a kitüntetéseiket; ugyanis, ha nem sikerűi gátat vetni a most fenyegető katasztrófának, nem lesznek sem veteránok, sem emlékművek, sem tiltakozók, Costa Gavras filmje nagyon is indokolt figyelmeztetes: nem azt MENNI, MEGÁLLNI Ilyenkor, nyár elején, mindig valami fájó tehetetlenség fog el. A hideg tavasz után sűrű tenyészet robbant ki a főidből napok alatt, veri az ablakomat, gyerekkori tájakra hiv, azt ígéri, hogy visszaad mindent, amiről oktalanul azt hiszem, hogy elveszett,' nem veszett el, megvan minden, együtt van, csak el kell indulni megkeresni. Hiv, sürget a zsendülő föld. Ej, de erőszakos! Hogyan tudnék menni? Hiv, sürget eletem ezer dolga is, határidők kergetnek, ezer elintéznivaló var, időkockákra osztottam be ezt a napomat is, mint a tobbit.Pedig el kellene oldani mindent és elindulni, amerre egy erre csapódó dongó mutatja, menni utana. Gyalog-Belegázolni a zöld vegetációba. Morzsolni, szagolni, ízlelni, megnézni apróra, ázni, égni, fazni, járni rajta, benne, közte. Honnan veszem én azt már vagy negyedszázada, hogy erre nincs idom? Hogy a leggyorsabban, kerülök és kószálások nélkül kell odaérnem, ahova indultam? Gyerekkori utazások jutnak eszembe: a vonat nem oda vitt soha, ahová vagy akoztam, mindig másutt állt meg, mindig vasból való, kormos állomásokon vesztegelt, mindig elrohant a húsvéti vadvizes, golyahires, barkas rétek mellett, barnavizü, titokzatos, békalencses tavak mellett, pedig olyan jo lett volna egy bottal belepiszkalni a vízbe: biztosan vizi csigák vontatják a medreben fekete szekerüket, békák rugtatnak iszapgomolyokat felhoztetve? tálán meg tarajosgötek vörösfoltos hasa is felparázslik. Aztán a pirostéglás bakterhazak? Parányi kertjük, legtöbbször furcsa szabálytalan háromszög alakú, elnyúló, ahogy a palya mellett kimértek a járandóságot, a kócos kutyák es a kiscsirkék a zöldben, a bakterne, ahogy ruhát tereget, s az ura katonás vigyazzban, Ids piros zászlóval ■ Sose láttám ilyen kis házat belülről. Elfogy majd az életem, s nem is látok mar soha. Mega borzongás is jo volt a teli utazásokon, este, odaképzelve magamat egy havas rét közepére, kivetve a vonatból, távol minden emberlakta helytől. Persze, majd farkasok is jönnek, az mar hozzátartozik. De farkasos téli rét közepére sem jutottam el. Bonyolult is lett volna, igaz. Most már mehetnék. Pontosabban: visszamehetnék, eljuthatnék minden mező kozepere, minden erdő sűrűjébe. Nyílnak hamarosan a nagy szoknyáju, anyás bodzabokrok, mézeskenyér meleg szagát árasztják. Az akác viraga Ulatszeresuvegbol megutált ordenáreság- gal versenyez velük. Nehéz keleti illatával önt le mindent az oiajfuz. Az apró pünkösdi szegfű már szohoz sem juthat. A májusi széna illatpárlata mégis túltesz mindenen finom eleganciájával. Menta ezüst- Iik, az tan margarétacsillagok fehérlenek, vadzab rez- ge, laza kalászai között kakukkszegfű lilásrózsaszínál lit ja, hogy Amerikában szükségszerű és elkerülhetetlen az agressriv erők felülke re kedése, hanem arról szól, hogy ennek a veszélye nagy, és minél előbb ismerik fel az emberek azt, amit az apa az Eltűntben felismert, annál inkább bízhatunk a jövőben. Ha úgy tetszik: ez a film nem az amerikai demokráciát tagadja, hanem gyengeségei ellen küzd. Es e tekintetben felettébb időszerű. Renyi Péter je ég, és alattuk, rajtuk, köztük bogár, madár, csúszómászó, mezei apróvad. Meg lehetne nézni» megvannak-e még? Most már könnyű eljutni a legsürujébe. Nem kell vészféket meghúzni érte. Autók százezreit ontja hétvégenként magából a nagyváros. A gépkocsinak pedig, tudjuk, minden hátránya mellett az a nagy előnye, hogy “ott állok meg vele, ahol akarok.” De — hol akarnák? En autót vesztegelni főleg csak benzinállomásokon láttam, legfeljebb lerobbanva az utszélen. Ha mégis, máshol is, bokros sűrűjében, vagy erdószélen, akkor egészen más célból — sietős szerelmek lebonyolítására, egyéb szükségletek elintézésére. Legjobb esetben szalonnasütés céljából. Divat lett a szalonnasútés. Az autósok, igaz, ritkán sütnek szalonnát útközben. Azt mérik, mennyi idő alatt jutnak el a telekre, a nyaralóba, stoppolják az időt, sportteljesítménnyé válik az ut. Mereven előretekintő vezetők dühödten káromkodva szorítanak le egy-egy “mazsolát” az utszelre. Sürgős! Minden sürgős lett, a hétvégi örömöt, a pihenést is valahogy sürgősen bonyolítják le. Megállni, elkószálni, szemlélődni? Ki er ra arra? Persze, igy élek en is. Halogatom a megállást, majd máskor, gondolom, hiszen nem felfedezni akarok én mar, rég felfedeztem mindezt, csak újra meglátogatni, mint elhanyagolt rokonokat, a zsendülő nyár ezer apró életét. Mennyien maradtak? Sokukat mar nem találom. Bogarak, lepkék, madarak, vadvirágok sok-sok fajtája már csak gyerekkorom archív emlékezetfilmjén csapong, mászik, röpköd, hajladozik. Jo lenne megállni, szamba venni, mi maradt, Eloldani mindent es menni, amerre egy erre csapódó dongo az utat mutatja. EPILÓGUS A FALKLAND SZIGETEKHEZ (folytatás az 5. oldalról) amikor a 19. században a kínai partok mentén működő angol “opiumkereskedök” ellen felkelő kínaiakat, akik csupán jogos, nemzeti érdekeiket igyekeztek védelmezni, halomra gyilkolták a civilizált, törvénytisztelő angolok. Arra is emlékszik az emberiség hogy az angolok “tazmániakat ” (tűzföldieket) gyilkoltak le tömége- sen a földért, az egyiptomiakat pedig a történelmi, felbecsülhetetlen értékű ősi kincsekért. Azt is feljegyezte a történelem, hogy az angolok a föld erőszakos, jogtalan megszerzéséért, elrablásáért afrikaiakat, arabokat,dél-amerikaiakat mészároltaké. 1833- ban pedig, ugyancsak fegyveres erőszakkal, nyomultak be, foglalták el a mai Falkland-szigeteket. Ezek után nem érthető-e elsősorban Argentína, majd a 17 latin-amerikai kormány, valamint az uji. harmadik világ: fejlődő országok vezetőségének erkölcsi felháborodása Anglia és a kétszínű Reagan - kormányzat ellen, amikor “Iron Maggie” még jogról, durva argentin törvénysértésről, a Falkland szigetek erőszakos elfoglalásáról mer felháborodva szónokolni, ahelyett, hogy az egész Falkland (Malvinas) szigetek tulajdonjogának kérdését valóban civilizált módón, az Egyesült Nemzeteken belül, tárgyalások utján békésen igyekezett volna megoldani? Dr. B. L.
