Amerikai Magyar Szó, 1982. július-december (36. évfolyam, 26-49. szám)
1982-10-07 / 37. szám
Thursday, Oct. 7. 1982. HEJ, AZOK A RÉGI SZÉP IDŐK! (Irta: Ali B.)t Hej, csak ezt ne nallanam soha: Mert, kérem alássan, tessék nekem meg- mígyarázni, mi volt azokban a régi szép időkben olyan nagyon szép! Hopp, megvan! Fiatalok voltunk és az tényleg nagyon szép volt! A nagy nekilen- dü esek ideje, a rózsaszín szemüveg húszéves orrunkon, ami mindent szebbnek, jobbnak mutatott a valóságnál, és a hit, an i vele járt, hogy ez soha másképpen nem lesz, soha meg nem vénülünk, más mindenki igen, mi soha, sót más mindenki meg is hal, mi nem -, hogy Vöró'smarty- val szóljak 'kanosaiul festett egekbe1 néz- tü ík és az csakugyan nagyon szép volt! Igyszer egy filozófiai könyvben olvasta n, hogy az emberi gondolkozás egyik legnehezebben érthető része az, hogy bar la ja, körülötte mindenki meghal, a saját ha lálát kalkuláción kívül hagyja. De nem ifjúságunk régi, szép idejéről óhajtottam írni, hanem arról a másikról, amit általában 'ré^i szép' időknek nevezünk, amit a múlt ködén keresztül olyan nagyon szépnek látunk, értetlenül menve el a jelen ajándékai mellett. Ma, a technika századában sok mindent élvezhetünk, ami azelőtt ki volt zárva. Gombnyomásra világi :juk házainkat, utcainkat és ha egy maga slatról lenézünk a kivilágított városra, el;zédülünk! Ezzel szemben százötven éwel ezelőtt még gyertya volt az egyet- le í világítási mód! Ez az egy elég lenne, hogy ne sírjuk visz- sza a múltat, de van mé^ más is! Ma korlátlan lehetőségeink vannak! A he ldbarepülés és a Voyageur kaparászása a Jupiteren, csak kettő közülük! Persze kritika nélkül semmi sincs, ezért ir >m le, amit gondolok az űrkutatással ki pcsolatban - azt, hogy a pénzt, amibe k< rül, talán éhes szájak betömésére lehetne fordítani itt a földön! Egyáltalán, olyan ne gy rend van nálunk, hogy ilyen költsége s kiváncsiskodásokat megengedhetünk magunknak? Tulajdonképpen mit akar az ember? Mit alar találni távoli planétákon? Embert? O.yanokat, mint mi vagyunk? Nem elég u» ki az, ami itt van? És ha nem olyanok, uiint mi vagyunk, hanem azokhoz a szörnyetegekhez hasonlítanak, amiket a legújabb filmek mutatnak nekünk, ki kiván- c: i rajuk? Izgalmas játék az űrkutatás! A legizgalmasabb mind között, amit az ember valaha magának kitalált! JÓ tudni, hogy mennyi a nap hőmérséklete és hogy milyen idojá- rt s van a Marson! Ezeket a 'régi jó' időkben nem tudtuk és micsoda ósdi gondolkozásra vallana azt mondani, hogy az nem is volt baj! Ejnye! Hová jutna a tudomány, hu mindenki úgy gondolkozna, mint néme- ljikünk... JÓ lenne hinni, hogy amikor a planéták messzebb voltak, az emberek közelebb á ltak egymáshoz, de ebben erősen kételkednem kell, mert bár az ember a kokor- s::ak óta megtanult írni, olvasni, belsejéből semmit sem változott... Századunk a nagy technikai felfedezésük százada! Telefonunk van, amin keresztül felvétetjük az Összeköttetést az egész világgal! A 'régi jó' időkben, a múlt század vége felé, amikor a telefon elindult hódító ut- jíra, ez még nem volt lehetséges. De ma nár igen! Hála Istennek! Örülök a telefonnak, különösen, ha nem íkkor csenget, amikor a fürdőkádban ülök, AMERIKAI MAGYAR SZÜ Egyfös/erkes/töhelyettes halálára Augusztus végén elhunyt Budapesten Rajcsányi Károly, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese. A lap Ruffy Péter, a kiváló irő alanti, megrázó erejű, mélyen átérzett soraival adózott emlékének. Az irodalmat feláldozta az újságírás, az újságírást a szerkesztés oltárán, s a szerkesztésért feláldozta önmagát. Magyarán belehalt - minek nevezzem?- a munkájába, a hivatásába, a felfokozott szívdobogásba, belehalt abba a lángba, tüzhányóizzásba, amelyet Önként választott, s amelyben olyan önemésztöen élt. A fának kesernyes-szomoru oszidöben lehullanak a levelei. Gonosz kezek lehasogathatják egyes ágait. Viharban a forgószél ördögi ereje végezhet a koronájával. A fát megdördülő égzengésben érheti villámcsapás is, a törzs kettéhasadva árválkodik tovább. De hogy egy fa gyökereit zilálja szét, és morzsolja Össze az elemi csapás, az ritkán adódhat - ilyesmiről csak földrengés idején hallottam. A Magyar Nemzet szerkesztőségében ennyi történt, ez történt: a fa gyökere bolydult meg, hasittatott szét. A könyvkötő - édesanyja és édesapja- munkások fia költőként indult, elbeszéléseket és színműveket irt, a régi világ munkásiróinak megbecsült küzdötársa volt. Cikkével ö is szerepelt a Népszava 1941. karácsonyi hires, népfrontos számában. Majd a felszabadulás után mindent - álmot, káprázatot, irói hevületet, drámák izzását, lírai sorok forró zenéjét - feláldozott a sajtóért. A Szabadság, a Népszava, a Független Magyarország, a Szabad Nép, a Szabad Ifjúság munkatársa, szerkesztője lett, s már huszonhét esztendeje a Magyar Nemzetnél dolgozott. Dolgozott? A sötét hajú, barnás arcbőrü, izzó szemű férfi nem dolgozott, hanem sistergett, lángolt, lobogott, kéziratokat szignált, hasáblevonatokat gyűjtögetett és javított, minden délelőtt - jóval a munkaidő előtt- már bent füstölgött, tervezett a nagykörúti sarokszobában, éjfél után vetődött haza, otthon meg vasárnapi "tükröket" készített, amel^ a mi nyelvünkön a vasárnapi (később a szombati) ünnepi számok ahonnan persze kiugróm - mert hátha fontos! - és közben a hivó megunva a várást, letette a kagylót - mi meg ott állunk csur- dén egy tócsa közepén! Ilyenkor nem csoda, ha nem emlegetjük nagy elismeréssel A.G.Bellt... Kedves 'múlt időket' visszasíró, közlöm önnel, hogy a televízió szenzáció - különösen akkor, ha nem járatjuk e^ész nap nem is figyelve rá (ahogy itt szokás! hadd dolgozzon, aki lelke van, azért vettük!), ha nem engedjük meg neki, hogy diktálja a gondolkozásunkat, az egész életünket, hanem keressük és biztosan megtaláljuk benne azt az aránylag kevés, de kitűnő szórakozást, amit nyújt... Szeretem a televíziót és a rádiót, de az a véleményem, hogy mindkettő célt tévesztett, ha egész nap ordittatjuk szomszédaink örömére! Amiket leírtam, az mind semmi a csatornázás örömeihez képest! Még gondolni is rossz rá, milyen volt az élet a 'régi szép' időkben, amig a csatornázást fel nem találták! Ma a legegyszerűbb embernek is könnyebb a dolga, mint a múltban mondjuk egy királynak, az ő teljesen. a közemberekéhez hasonló sürgető gondjaival... tartalmát jelenti, s még éjjel is fel-feléc redt és budai dolgozószobájában járkálva a lapra gondolt, a lapért élt, a lapért tervezgetett, s - mondjuk ki még egyszer a kegyetlen valót - a lapért halt meg, mert ilyen fokú, munkába csak belehalni lehet. Erre senki sem kényszeritette. Csak lételeme, szenvedélye, természete, hivatás- tudata, a lelkiismerete, a szent ügy szere- tete késztette, az újságkészítés istensége és ördöge. Már csak nagyon öreg munkásokban, már csak a nagy művészekben, már csak vénséges parasztok ereiben, i- zomzatában, idegszálaiban él ez a mindent elsöprő, ez az életet megemésztő, ez a csillagfényü, ez, a pokoltüzü, ez a mese- szépségű munkaszeretetei és munkaláz. Ha beléptem a szobájába, fölriadt: éppen tükörkészités, vagy hasáblevonat-korrek- tura közben zavartam meg. Ha lapzártakor, a "slusszban" a mettor mellett állva "tÖrdeltette" az oldalakat, előfordult, hogy igyekezetében, izgalmában és félelmében, nehogy lekéssen az újság, szépen lassan letépdeste zakójáról a gombokat. Szeme, tekintete szikrákat dobott ki... minek folytassam? A munkásmozgalom fia széles ivelésű közéleti pályát is befuthatott volna, ö azonban a betűket szerette: a kéziratot hasáblevonatot, a lapinditó értekezletet, a nyomdaszagot, a fekete festéket, a korrektúrát, a "hajót", a cursiv-ot, a durch- szedést, a jó átmenetet, a slusszt, s a nyomdafestéktől még friss újságot. Gyászolja őt a Magyar Nemzet, minden betüvető, aki valaha is a keze alatt dolgozott; szerette és sajnálja minden munkatárs, aki ismerte öt; gyászolja a nagyon szűk közösség, családja, felesége, Özvegyasszony lánya (a korán elhunyt Kossuth- dijas költőnk, Simon István felesége), megkönnyezik öt majd hu testvérei, lapunk nyomdászai, s az őnemesztő tüzűkben még nem teljesen elégett barátai, a lap nyugdíjas újságírói. (Mint olyanok, akik merítettek az általa szerkesztett lap mérhetetlen irodalmi gazdagságából, gyászolják őt a Magyar Szó szerkesztőségi munkatársai is.) Higiénia! Igazi szenzóció(! Modern korunk legnagyobb vívmánya! Kényelmes kádakban fűrdünk, de a szegény királynak csak egy fadézsa állt rendelkezésre erre a célra... A tisztálkodás elégtelensége miatt a gyönyörű ruhákkal (barokk, rokokó), uniformisokkal nagyon sok nemkivánt illat járt együtt... már csak ezért az egyért sem vágyom vissza a múltat... Természetesen az idők távlatán keresztül látunk szép és jó dolgokat is, az elmúlt századokban -, de én azért az egyetlen pillanatért, amikor a repülőgép elrúgja magát a földtől, odaadom az egész múltat! - és leveszem a kalapom a pilóta előtt, aki kiismeri magát azon az istentelen táblán, ami előtte van! Még egyszer sem hallottam, hogy egy gép azért zuhant volna le, mert a pilóta eltévesztette a gombot... Mai életünk is 'régi szép' idő lesz (lenne) valamikor -, de ha a tudomány, elszédülve sikereitől eltülozza a dolgát - nem lesz módunk visszapillantani rá!... TERJESSZE LAPUNKAT 6.
