Amerikai Magyar Szó, 1982. január-június (36. évfolyam, 1-25. szám)

1982-01-07 / 1. szám

8

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

Thursday, Jan. 7. 1982.

írAr7P Tibor*

"AKKOR VOLTUNK FIATALOK"

Látogatóban Gyórffy Sándor történésznél — Magyarországi interjú —

Sipos Dénes írásaiból felesege egy könyvet állított össze, amely “Akkor voltunk fiatalok” cimmel a közelmúltban jelent meg. Olyan nagy volt a sikere, hogy a megjelenése napját követő héten már egy példányt sem lehetett Magyarországon kapni.

Sipos Dénes — aki haláláig költő, iró és újságíró volt, maga is Gyórffy Kollégista, a kollégium alapító tagja, az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselője -, forradalmár volt, mint a többi Györffy-kollégista, 1944 szeptember 4-én letartóztatták, mert többször tárgyalt Kovács Bélával, a Parasztszövetség akkori főtitkárával egy demokratikus egység kialakítása, a németek elleni összefogás céljából.

Mi is volt a Gyórffy István Kollégium? Alapszabálya szerint: társadalmi diákjóléti intézmény, amely a tehetséges es arra rászoruló, elsősorban a falusi származású főiskolás, egyetemista ifiusag részére kényelmes diákotthon volt. 1939-ben a pa- rasztszármazásu egyetemisták megalakítják a Pa- rasztfőiskolasok Közösséget. Ugyanakkor megalakul a Turul Szövetségen belül a Bolyai-kollégium, teljes önkormányzattal, majd amikor látják, hogy a kollégium növendékei haladöszellemü antifasiszták, fel akarják függeszteni a kollégium önkormányzatát. Ekkor a kollégisták szakitanak a Turul Szövetséggel, és Gyórffy professzor segitsegevel 1942-ben létrehozzák a Gyórffy István Kollégiumot. Tagjai küzdöttek az uj Magyarországért. Közülük többen partizánok voltak. Például Hegedűs András a robogó rabszállitó vonatból ugrott ki és kapcsolódott be újra az illegális munkába. Mind az öt vénén valamilyen módon harcoltak az uj demokratikus Magyarország megteremtéséért. 1945-ben földet osztottak, részt vettek a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége (NEKOSZ) munkájában, ma az élők közül többen vezető beosztásban fáradoznak a szocialista Magyarország felvirágoztatásán.

KEMENESALJA SZÜLÖTTE GYÓRFFY SÁNDOR

Berzsenyi Dánielhez hasonlóan Kemenesalja vidékéről is százszámra kerültek tanulni vágyó fiatal parasztszármaza- su ifjak a soproni Evangélikus Líceumba, a mai Berzsenyi Gimnáziumba. E hires tanintézményt még 1557-ben alapították. A nemzedékek sorában Gyórffy Sándor is igy került 1934-ben Sopronba,

Berzsenyi nyomán kisdiákként.

A Budavári Palotában kerestem fel, ahol a Magyar Munkásmozgalmi Muzeum főmunkatársaként, mint történesz- muzeulógus dolgozik. A közelmúltban jelentek meg azok a forráskiadvánvok, melyeknek munkáiéban jelentős részt vállalt. Ezek: “A Magyar Népfront Története” és a “Fényes Szelek Nemzedéke, Népi Kollégiumok 1939—49.” Illetve ez utóbbi könyv népszerű változata: “Sej, a mi lobogónkat fenyes szelek fújják...”

Gyórffy Sándor is - csakúgy mint a többi Györffy-kollégista — gazdag munkásmozgalmi múlttal rendelkezik. Egyik vezetője volt a Parasztfőiskolások Közösségének, a Nemzeti Ellenállási Diákmozgalomnak, a Magyar Diákok Szabadság Frontjának. 1944-ben partizán akcióban vett részt. 1945 után a MADISZ dél-dunántuli titkára volt, maid a MA- DISZ KB egyetemi titkára. Egyúttal a MEFESZ es a NEKOSZ egyik vezetője. Docens volt a Lenin intézetben, tudományos munkatárs a Munkásmozgalmi Intézetben.

Eletutjáról, Vas megyei emlékeiről es munkájáról beszélgettem vele.

_A Berzsenyi örökség meghatározó volt életemben. Kemenesalja az elbocsátó tai, a “szülőföld” iránti elkötelezettséget jelentette számomra. Diákéveimben a soproni Magyar Társaságban és Líceumban is Berzsenyi Dániel és Kis Janos szellemeben nevelkedtem diáktársaimmal együtt. Az ö emléktáblájuk van ma is a Széchenyi téri Alma Mater, a a múzsáknak szentelt epűlet — az “Aedes musie erectae” — falán.

— Sopronban ismerkedtem meg a haladó magyar irodalom képviselőivel, a népfront mozgalom eszméivel. A soproni Márciusi Ifjúság, a soproni Fiatalok Köre keretében jánosy István, Kónya Lajos, Varga Domokos társaságában, Csaba József tanar ur vezetésevei meghívtuk előadást tartani Feja Gézát, Móricz Zsigmondot, Németh Lászlót, Tamási Áront, Veres Pétert, az akkori népi irodalom szinte valamennyi képviselőjét. Hatásukra a diáklapunkban, a “Nyugati őrszem”-ben irogatni kezdtem.

— Igen nagy öröm volt szamomra, hogy a Líceum tanári karának javaslata alapján 1942. őszen felvettek a budapesti Eötvös Kollégiumba. Innét, 1943. januárjában, kerültem át a Gyórffy István Kollégiumba, ez végleg meghatározta életem útját...

— 1943-ban én is eljutottam a második balaton- szárszói konferenciára, ahol a már korábban említetteken kívül személyesen is megismerkedhettem Darvas József, Erdei Ferenc, Nagy István írókkal, a népfront mozgalom vezetőivel, köztük Dobi Istvánnál és Szentgyörgyi Alberttel. A konferencia jegyzőkönyvét Piiski Sándor, a ma New Yorkban élő könyvkereskedő jelentette meg.

— Külön érdekessége sorsnak, hogy a Gyorffy- kollégium és később a NEKOSZ vezetői között többen Vas-megvei származásúak voltunk. Ezek között találjuk Kardos László néprajzkutatót, aki a Gyorffv- kollégiumnak volt az első igazgatója. Megemlítem dr. Gosztonyi Jánost, a Magyarok Világszövetsége főtitkárát. Ó is Györffy-kollégista volt, Vas megyenek ma is országgyűlési képvislóje.

— Köszönöm a nyilatkozatot.

/ ' . SZENZÁCIÓS KÖNYV AFGANISZTÁNRÓL

MEMORIES OF AFGANISTAN

A legszebb legérdekesebb könyv arról az országról, amely ma a nemzetközi diplomácia kulcsterülete.

Irta: Dr. Anwar Hamad Dr. Hamad kiváló liberális tudós es iro.

A könyv ára $ 8.95, a Magyar Szó olvasóinak csak $6.95

Megrendelhető a Paine-Whitman Publishers-tol 130 E 16th St. New York, N.Y. 10003

Gyórffy Sándor történész a Budavári Palota előtt.

ÉDES SZOBOSZIÓ

Az en edes hazamban Szoboszlo a legedesebb. Mert én Szoboszlón voltam gyerek. A szoboszlai nyelvet tanultam meg beszélni. Szoboszlón hallhattam a harang szavát meg a csordás dudáját, a tehénnek, bocinak a bógésit, a lo nyeritesit, a kutyaugatást, a kakasszót, a kotkodácsolast, verebek zsinatját, fecskecsivogást, galambbógast, ott ismertem meg. Meg a legénynek leánynak danolasat ott fogadtam fülembe, lelkembe. Szoboszlón tanultam meg mi a tavasz, a nyár, az ősz, a tél. Ami jól esik, rosz- szul esik, azt mind Szoboszlón tanultam el. Szoboszlón jártam az életnek elemi iskoláját is, a világot, az embert ott kezdtem tanulni. Szoboszlo volt nekem a Mindenség. Még most is,ha feltekintek éjszaka az egre, az égi Hold Szoboszlo felett világit, csak ide látszik Pestre, meg oda Párizsba, Londonba, ahol csak felnéztem az égre.

Szép Ernő

„Hűség”

Az asszony egy arasznyi piros szoknyácskával bíbelődött a varrógép mellett. A szomszédék kétéves unokájának szánta.

A férfi még feküdt az ágyban, sovány, sárga arcát verítékcseppek fényesítették. Zihálva lélegzett, kráko- gott, köpködött szüntelen. Panaszos hangon felnyögött:

— Jaj, crák a jó isten megfújtana már engem!

— Majd az ördög fojt meg. Azt kérjed, az a te cimborád.

— Hogy meg nem szánsz.

— Tíz éve cirkuszolsz.

— Bezzeg, valaha!

— Azt sajnálom én, azt a bezzeget.

— Legalább egy pohár teát adnál.

— Nem én. Megmondtam.

— Megmondtad, megmondtad. Én meg azt mondom, ne zajongj avval a géppel ilyen korán reggel, mert odavágom a papucsom.

— Neked ez korán? Már a nyolcórás híreket is elmondta a rádió. Ja, aki este randevúkra jár ...

— Na aztán, mi közöd hozzá?

— Nem is érdekel, ha tudni akarod.

Hajtotta tovább a gépet, terelgette a cérnaszálakat. Az ujjai nehezen hajlottak, megint sajogtak az ízületei. De kedvvel varrt, szerette ezt a gépet, gyönyörködött benne, mim gyerek a játékában. Két éve vette, ajándékba önmagának, mikor nyugdíjba ment. Kerek negyven évet dolgozott. Vasüzemben. '

— Tegnap is kaptam hármat — szólalt meg a férfi.

— Felőlem harmincat is kaphatsz.

A férfi leveleket halászott elő a párnája alól.

— Na, itt vannak. Egy, kettő, három. „Hűség” jeligére.

Bontogatni kezdte őket.

— „Szeretetre, megértésre vágyom. Az én jeligém is, mindenekelőtt, a hűség.”

— Éppen összeilletek — dünnyögte az asszony.

— Újabb: „Csinosnak mondott, kitűnő gazdasszony vagyok ...”

— Na tessék. Még jól is jársz az apróhirdetéseddel. Úgyis eleget szidtál engem, hogy nem akarok főzni, mikor este tíz után hazajöttem a gyárból.

— Elegem is volt az üzemi kosztból.

— Más se halt bele.

— Azért lettem én ilyen nyomorult.

— Meg az italtól.

— Megkerestem.

— Meg, amikor meg. Azután meg én.

Úgy tett, mintha nem is hallaná az utóbbi mondatot.

— Szóval, csinosnak mondott. — Gonoszul méregette a feleségét. — Hallod? Csi-nos-nak mon-dott.

— Attól függ, ki mondja.

— Hát, terád biztosan senki.

— De nem is én akarom eladni magam.

— Jobb is teszed. Imi se tudnál tisztességesen. Ez meg itt, ni, milyen finom, könnyű kézírás: „Egyedül élek, magányosan. Föbérleti lakásom van ...”

— Na látod, Józsi, majd ezek lesznek a te ápolónőid, hogyha haldokolsz. Írogassál csak nekik, csalogassad őket — mert énfelőlem most már fel is fordulhatsz.

— Ki az isten hívott valaha is? — kiabált az ember köhögve, krákogva. — Te ragadtál rám, mint légy a mézes papírra. Én még nagyon jól emlékszem!

— Én is — válaszolt csendesen az asszony, messze- révedő tekintettel.

Egy pillanatra látta régi önmagát, a fiatal özvegyet, aki ezért az emberért, döbbenetes szerelmében, állami gondozásba adta két kicsi gyermekét.

Ezért az emberért?’

Megforgatta újra a gép kerekét. Varrta a ruhácskát. — a szomszédék unokájának „ , „ < r .

azebelko Erzsébet