Amerikai Magyar Szó, 1982. január-június (36. évfolyam, 1-25. szám)
1982-02-04 / 5. szám
Thursday, Feb. 4. 1982. AMERIKAI MAGYAR SZO 7 Hó Az első hónak mindenki őrül. Elsősorban a gyerekek és a kutyák: hancurozva vetik magukat a könnyű és puha anyagba, mely mindig valószínűtlen csoda marad. Mi ez a ho tulaidonképpen? Fizikai magyarázata világos. De a lélek sosem tud igazán napirendre térni és betelni vele. Van benne valami képtelen. Mennyei aiándék. Különös, költői ráadás a világteremtéshez. A gyerekek és a kutyák, akiknek mindig is a legtöbb érzékük volt az elemi költészethez, ezt ünnepük pogány hancúrozásukkal. De örül a felnőtt is. Akinek még van valami köze elszállt gyerekkorához, legszivesebben maga is vi- háncolna kicsit a hóban, amikor nem latia senki. És megragadja az első alkalmat — illetve hógolvot —, amikor gyerekek között ürügy kínálkozik egv kis hocsatára, hempergözésre: legyen meg annak a gyereknek is az öröme! Természetesen örül a hónak a falusi ember, hiszen jótékony, meleg takarót térit az eg a növényekre, mindenekelőtt a zsenge, érzékeny őszi vetés tábláira. Kik örülnek meg a hónak? A napraforgó- es tök- magarusok. A madárbarátok száma ugrásszerűen no. Honnét tudom ilyen hatarozottan? Néhány eve még vegigpásztázhattam csarnokot es piacokat, alig találtam téli magot a madaraknak. Maid egyre több zöldségesnél jelent meg az olcsóbb, kis fekete mag, nyilván nőtt a kereslet, érdemes volt árusítani. Később előre kimért, egykilós fóliazacskók sorakoztak már a zellerek, almák és mézesüvegek kozott. Csak el kellett venni a készét. A gyorsabb ügyletbonyolitás bevezetese azt mutatta, hogy tovább emelkedett a forgalom. Idén pedig megjelentek az ötkilős és még nagyobb, feszes potrohú zacskók. Tehat a magárusi- tás komoly üzletággá fejlődött, még többen etetik a madarakat. Egyetlen statisztikai jelentés sem mutatta ki, de megfigyelésem megbízhatóan szolid adatai szerint a madarak téli életszínvonala nálunk ugrásszerűen emelkedik. Érdemes magyar madámaklenni. Az eletszinvonal-emelkedés egyébként nem mindig jár egyértelmű előnyökkel. Amig ugyanis vagy negyedszázadon át bérházban laktam, havazáskor legfeljebb a köztisztaságiakat és egvéb házfelügyelőket szidtam az utca és a járda haváért, jegéért, latyakjáért. Hogy büdös nekik időben és alaposan megtisztítani lábunk alatt a talajt. Milyen lóleso érzés volt kiadni a dühömet, a felelősség és munkaerkölcs pompásán kimunkált definícióit fűzve barokk ornamentí- káju káromkodásaimba. Egy két eve egészen más helyzetből káromkodom: az egykori házmesterekéből. Ugyanis emelkedett az életszínvonalam és a közös házban saját portám előtt magamnak kell a havat lapátolnom. Fizetést nem kapok érte, ingyen lakást sem, az újévi borravalóról nem is beszélve. Néha már azt gondolom, nem érdekel, hagvom az egészet, törje ki a nyakát, aki erre jár. Vagyis lélektani alapon azonosid- tam a házmesterséggel. Egykettőre sikerült. Es az első holapatolásnál máris beszereztem évi rendes lumbágómat. Lapátolástól megemelt derékkal, sziszegve ünnepelem megemelt életszínvonalamat. Görgey Gabor Újítsa meg előfizetését! TÉLI mZÍS 1ST KÖNYV KÖKÜL i Irta: Kovács József a Magyar Tudományos Akadémia tagja I I. Ma már nem úgy van, mint hajdanán, amikor a teü estéken összegyűltek az emberek a családi tűzhelyek kor’iil, s a lángok fényénél hallgattak az idősebbek meséit soha meg nem történt, ezert nagyon is elhihetóen valóságos eseményekről, vagy pislákoló lámpák mellett könyvet lapozgattak, hogy elűzzek a hosszú sötétség uralmát. A mai téli esték már nem tűnnek ki semmilyen megkülönböztető vonásuk réven más évszakok estéi közül, hacsak azzal nem, hogy korábban felgyullad a villanylámpák fénye az utcákon és a lakásokban, de ez már nem mesére hívogató, ingerlő fény, hanem megszokott tevékenységünk folytatásának hétköznapivá lett, megszokott feltetele. Ha most mégis hosszú estekbe nyúló utazásokra invitálom az olvasót, annak nevezetes oka van. A napokban került a kezembe ugyanis egy erdekes könyvecske, Dojcsák Győző tudós geológus munkája, aki A kanadai Esterhazy története címmel (Budapest: Magvető Kiadó, 1981) képzeletünket megragadoan csalogat, hogy megismerkedjünk egy magyarok alapította kanadai falu — ma már kisváros — százesztendős történetével. Engedjünk tehat a szívesen hivő szónak, tegyük félre egy-egy rövidke időre megszokott tevékenységünket, és induljunk el képzeletben a száz esztendővel ezelőtti események nyomába, 1886. julius 19-et mutatott a naptár, amikor vándor magyarok egy 150 fos csoportja Esterházy Pál Oszkár vezetese mellett napokig tartó utazás után megérkezett a mai Saskatchewan tartomány területének délkeleti csücskében egy bővizű patak partjaihoz, egy uj élet kezdetének reményében. Az utazok tudták, hogy azon a napon visszavonhatatlanul és végérvényesen lezárult életük egy szakasza, és tudták azt is, hogy saját erejükre támaszkodva kell megteremteniük létük feltételeit egy olyan helyen a világnak, ahol nincs sem ház, sem kút, de ahol még csak egy járt ut sem mutatja az irányt az idegennek. Es ahol az első telepesek sátraikat felverték, ott áll ma is az alapítója után Esterhazy nevet viselő varoska. Mielőtt azonban gondolatban Kanada felé vennénk utunkat, hogy találkozzunk az Esterházyban megtelepedett magyarokkal vagy mai leszármazot- taikkal, ismerkedjünk meg előbb a hely névadójával, Idseriűk életútját kalandokon, megpróbáltatásokon keresztül addig, mig megerősödött benne a gondolat, hogy ő van hivatva magyar falut alapítani Kanada akkor még ismeretlen szögletében. Hősünk élete, amint Dojcsak Győző megjegyzi, Jókai Mór tollára kívánkozhatott volna. Mert ki is lehetett ő? Herceg? Vagy a hercegi nevet és címet jogtalanul bitorló szélhámos? Fizetett ügynök, aki fejpenzert szállította a főidre éhes parasztokat a kanadai kormány telepítési akciójához? Vagy utópiákat, ábrándokat kergető idealista, aki Újházi Lászlóhoz hasonlóan megingathatatlan akarattal es konoV saggal hitte, hogy a hazájából elkényszerült magyarság zárf telepekben összefogva lesz megőrizhető az idegen világban? Ki volt tehát Esterházy Pál Oszkár, a kanadai magyar falu alapitója? E rövid írásban nem áll módomban, hogy Doj- csák Győzőhöz hasonló reszletesseggel írjam le Esterhazy Pál életútját, csak néhány tényt emüthetek. Mindenek előtt: Packh Jánosként született 1831ben, ilyen néven vonult be a szabadságharc forradalmi hadseregébe, ahol rövid idő alatt főhadnagy lett, a forradalom bukása után külföldre menekült, a krími háborúban már az angol hadsereg tisztje, és a gyarmati csapatokkal állomásozik Del-Afrikaban, Indiában, majd Jamaica szigetén. Mar kapitányi rangja van, amikor 1866 decembereben váratlanul és láthatóan ok nélkül megszokik, és Esterházy Pál Oszkár névre kialütott útlevéllel érkezik Magvaror- szagra, majd tűnik el hirtelen, s később mar ezen a néven erkeznek híradások róla a tengeren túlról. A színes leírásokból idézzük öt magat életének erről a fordulópontjáról: “Pestre 1867-júliusában érkeztem az engem születésemtől igazában megillető Esterhazy névén, amelyet vitathatatlan es kétségbevonhatatlan bizonyosságok révén vettem fel, és megkezdtem küzdelmemet születésemmel iáró jogaim biztosítására A hivatalos szervek kötelezni akartak arra, hogy a királyra letegyem az esküt, amit elvből nem tettem meg. Azután sajat vereim ellenem fordultak megtagadva azt a segítséget es támogatást, amelyet az isteni és emberi jogok révén adniuk kellett volna, es rádöbbentem, hogy örök tragédiám tovább kisér. Belátva, hogy befolyásos ellenségeim erejevel szembeni harcom kilátástalan, elhagytam szülőföldemet, de nem adtam fel az engem megillető igényeimet és követeléseimet.” Higvjük tehát el, hogy hősünk nem ok nélkül, és nem jogtalanul viselte az Esterházy nevet, es ezzel tulajdonkeppen mar a kalapdorsag gyanúja alól is felmentjük. Es még valamit: Esterházy Pál soha nem vette fel azt a fejenkénti öt dollárt, amelyet a kanadai kormány minden egyes uj telepes után igert. Nem vagyona miatt, hanem büszkesége diktálta, hogy igv cselekedjen. II. Mint az előzőekből kitűnhetett, Esterhazy Pal nem volt kalandor, hanem legvalószínűbben a hírneves csalad fekete bárányaként került át Amerikába. Nem ö volt az egyetlen, akiről magyarországi rokonsága szívesen hallotta, ha valahol a világ másik végén tanyazik a hazatérés lehetőségének a reménye nélkül', őutána, de feltehetően már előtte is, tekintélyes csaladok szívesen áldoztak rá, hogy a csalad szégyenéve vált ifjú egyfajta vezekles céliábol Amerikába távozzon, ahol felfogásuk szerint megtanulhat dolgozni, es megállni a maga iában, miközben a rokonság vagy a szükebb-tágabb környezet elfelejti viselt dolgait. Esterházy biine mindenesetre az lehetett, hogy valahonnet megtudta származásának titkolt körülményeit, anyia feltételezhető félrelépése révén a hercegi családhoz fűződő rokoni szálakat, es amikor a rokonság címén jogait követelte, gyorsan eltanácsoltak az országból. A hercegi családhoz fűződő rokonsága magyarázhatta hirtelen tisztté válását a honvédseregen belül, s talán azt is, hogy az angolok nem nagyon keresték a Jamaica szigetéről megszökött — vagy finomabban szólva engedély nélkül távozott — kapitányt. És nem firtatta Korponay Jartos volt honvéd ezredes, egykori parancsnoka sem, amikor aláírta a volt honvédek úgynevezett igazolási jegyet, es hozzáfűzte a megjegyzést, hogy Packh János néven szolgált főhadnagyként. Folyta tmk
