Amerikai Magyar Szó, 1982. január-június (36. évfolyam, 1-25. szám)

1982-01-28 / 4. szám

10

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

Thursday, Jan. 28. 1982.

Móricz Zsigmond

Második kiadásban az ‘j&ranybetük”

Az amerikai magyar irodalom történetében szinte csaknem paratlan eseménynek könyvelhetjük el, hogy itteni magyar iró könyve második kiadását érte el. Ez történt Takács Laios, a kiváló clevelandi magyar iro “Aranybetuk” c. melyenszántó kor- 1 rajzával

| Az “Aranybetuk” e második kiadását mélységes átérzessel megirt, novella formába osszesüritett sorstragediaval, “Eltűnt a Don kanyarban” c. elbeszélésével gazdagítja az iro.

Takacs Lajos e feledhetetlen írásában a második világháború korszakát, a magyar ember nagv tragédiáját Írja meg. Olyan munka ez, amelvnek Íróját Mereskovszkij, ha ma élne, minden bizonnyal belesorolna a '‘feledhetetlen utitársak” sorába. Olyan mii,amelynek bűvköre egész életünkre veliinkmarad.

Kultúra díjmentesen

A hangverseny, színház- es operajegyek, hallatlanul drágák, ami lehetetlenné teszi milliók részére, hogy ilyen helyeken élvezhessék a kultúrát. A város azonban alkalmat ad azoknak is, akiknek anyagi helyzete nem engedi meg, hogy iegvet váltsanak hangversenyekre. A Lincoln Center Könyvtárának Bruno Waller Auditóriumában február 6-án, szombaton d.u. 2.30 kezdettel fellep Sergei Matusewitch, harmonikaművész. Bach, Verdi és Mendelssohn szerzeményeit fogia előadni. Belépődíj nincs.

Sergei Matusewitch fellép a Magyar Társaskör március 14-en, vasarnap tartandó sajt óbankettjén is.

50.

Csak most fájt osztán a fejem, vállam, minden lapockám harmadnap, mer most vettem észre, hogy én is kaptam eleget. A fene a büdös kölykeit, megraktak azok engem istenesen, de én akkor észre se vettem. Tapogattam osztán most, de szégyelltem édesanyám előtt mondani. Még a hajamba is két vagy három dudoro- dást leltem.

Nem baj, mondtam, ebcsont beforr. Hallottam én azt gyerekkoromba édesapámtól, hogy ez a katona- dolog. ö is soká vót katona szegény, meg az ősei is mind katonafélék vótak, mert nemesek vótak, hát nekünk tudni kell verekedni. De e csak most jutott eszembe, mikor fájt. Akkor még eszembe se vót, mikor belevágtam a közepibe. Akkor csak mentem én, mint a kiskakas, nem is tudom, hol szedtem, mert a többi parasztgyerek, aki velem tartott, egy se adta magát az ütlegnek. Én vótam az a jó bolond, aki se lát, se hall, csihépuhé...

Mikor felébredtem, édesanyám nem vót a házba, magam vótam. Leszállók az ágyrul, vót egy kis tükör a két ablak közt, leveszem, megnézem benne, a homlokomon is vót balfelől egy feketeség. Ezt is ott szereztem. De régen láttam magamat tükörbe, mert Pesten bizony nemigen vót alkalmam tükörbe nézegetni magam, mert ha beretválkoztam, azt egy ojan kis kerek tükörbe csináltam, meg tükör se kellett hozzá, mert az ember nem a szemivei beretválkozik, hanem az ujja bögyivel. Hanem most nagyon elcsudálkoztam magamon, mintha nem is vónék én. Már egész rendes bajuszt leltem az arcomon, ráncok is voltak kétfelől, az orrom mellett leszaladt a szájam sarka felől. Egész megembe- resedtem mán. Talán még házasodni is lehet, elmúltam húsz esztendős. .

Hát ahogy nézegetem magam, benyit édesanyám. Megijedtem, lököm félre a tükröt.

— Megfázol, kisfiam — azt mondja szegény.

Mer mezítláb vótam a hideg szobába a fődön.

— Nem fázok, édesanyám — mondom.

De valami feltűnt nekem szegény édesanyámon: az új kendő vót a fejin. Améket most hoztam neki Budapestről.

— Hun vót édesanyám, hogy a kendő a fejin van?

— Ó, fiam — azt mondja —, elfelejtettem. Ünnep harmadik napja van, hát nem tettem még el.

Visszabújtam az ágyba egy kicsit megmelegedni. Néztem, ahogy leveszi a fejiről a kendőt, és szépen összehajtogatja, de láttam azt is, hogy nem teszi a kendőt a ládafiába, csak leteszi szépen rá a ládára.

Jól van, ha így örül neki, csak használja egészséggel, mondom magamban.

Ő meg tesz-vesz, tüzet rak. Azután meg takarít.

— Mondja, édesanyám — kérdem tűle —, hideg van odaki?

— Jó fagyott.

— Osztán mit beszélnek a faluba?

Mer nem bírtam mán, hogy egy szót se szól a vir- tusrul. Nem hallotta vóna? Hiszen az ijenrül az egész falu beszél máskor. Akkor minek verettem én magam félhóttra, ha még édesanyám se beszél. Még szégyelltem is mán, hogy én ojan nagyra vótam magamba, ű meg szót se tesz róla.

— Mirül, fiam?

De ojan furcsa vót édesanyám, szinte zavarodott vót egy kicsit.

— Rullam.

— Terullad? ...

Néz rám, eccer csak azt mondja:

— Verekedtél.

— Bion verekedtem. De lássa, édesanyám, nem engedték húzatni, hogy az én libám az este.

— Nem is kell azt húzatni, csúnya nóta a.

Hm. Hát csak ennyi ez édesanyámnak.

— Nem a nótáér.

— Tán jányér?

— Nem édesanyám, becsületér.

— Ó, becsület — azt mondja és takarít a szobába. Még sepert is. — Ijenek vattok ti Jók. Apád is mindent eltűrt, meg se szeretett mozdulni, egész télen itt

hevert nekem az’ ágyon, mint te. Éppen ijen vót, csak egy kicsit öregebb, mer mán katonaviselt vót, de nem szeretett dógozni, még fát se vágott, tízszer is kellett neki mondani, hogy vágjál mán egy kis fát, mégse vágott. De az is ojan vót, hogy elnézte, hogy én kínlódjak a favágítással, eccer az is úgy elverekedett a kocsmán, hogy úgy jött nekem haza, csupa kék fót vót a feje, meg dimbes-dombos. Mikor megtapogattam a haja közt, olyanok vótak benne, mint egy lúdtojás.

Avval megsimogatta a fejemet, és elkezd kiabálni.

— Iszen a te hajadba is van.

— Hij — mondom — , ne nyúljon hozzá, fáj.

— Fáj, ugye, kutya ellette köjke. Kellett neked a tanyasiakkal kiállani?

— Tizenhatan vótak — mondok neki.

— Övé, még mit. Tán álmodtad.

— Nem én.

— Ha agyoncsaptak volna. Most nekem nem lenne még ennyi se. Mire a?

— Becsület.

— Igen, becsület. Elmenni Pestre, tíz hétig híredet se hallom, akkor hazajössz nekem, és itt agyonvereted magad.

Elkezdett sírni.

— Teszek rá egy kis téfeles ruhát — azt mondja.

— Sose tegyen, majd beforr.

ö aztán elkesergett mindent, hogy az apja is ilyen vót. Mert az csak úgy beházasodott hozzájuk Csécsére, mert Kóródról jött vót, ott született, csak házasodni jött a csécsi községbe. Osztán ott mingyárt meg kellett neki verekedni, mer Magos József azt tanálta mondani, hogy „gyüttment”. Mert a Magosok mind csécsi família vót, régi jobbágy família, e meg ojan szegényféle vót, hát azt hitték, szánkázhatnak rajta. Csak két kis ökröt hozott hazulról magával, a vót minden vagyona. Osztán a kösség kocsmáján történt az Összecsapás. Hát öregatyám, Mihály, odavágta a pintes üveget a Magos Józsi veres homlokához. Azt meg elöntötte a vér. Nagy ember is vót, lemosták a vért, akkor nekiment a nagyatyámnak, de ez úgy megrázta, megszorongatta a gégéjét, úgy megtapodta a nagy temén- telen embert, hogy avval jött haza éfélután, hogy:

— Vess ágyat, asszony, agyonütöttem Magos Józsit. — Jó anyám meg elkezdett sivalkodni, mert ojan nagy- síró asszony vót szegény, meg nagylármás — mesélte édesanyám —, fuss akkor, mer baj lesz.

— Nem futok én — azt mondja —, majd megvirrad reggelre.

Nem lett osztán Magos Józsefnek nagy baja, csak az ágyat nyomta vagy egy hétig, legjobb barátja lett osztán apádnak.

Nevettem. Tán nekem is jó barátom lesznek a tanyasiak, csak a neveket se tudom.

így megnyugodtam osztán, hogy apai, anyai ősök mind ijen derék mérmerő emberek vótak. Akkor nem szégyellem magamat.

Elmondta akkor szegény édesanyám azt is, hogy mijen mérges kis ember vót nagyatyám. Eccer nagyon összekapott a feleségével, mert unta, hogy ojan nyelvelő. Befogta a két kis ökrét a kis fakó szekérbe, és visszament Kóródra. Az apjához meg az anyjához. De csak két napig maradt otthon, mert nem szeretett otthon lenni, mert sok fiútestvére vót és kicsi birtok, hát nem tértek. így oszt meggondolta magát, eccer csak befogta az ökröket, visszajött Csécsre. De a kapu be vót zárva. Megállóit a szekérrel a kapu előtt, bekiáltott, nyisd ki. Nagyanyám meg kinyitotta, ő meg' behajtott. Hátrament a kertbe, ott vót a sütőkemence. Azt mondja nagyatyám:

— Ezt meg én csináltam, letöröm.

Le is törte. Avval, hogy elkészült, menni akart visz- szafele.

Nagyanyám meg akkorára ebédet ütött, valami tojást meg kolbászt aprított bele. Szólt nagyatyámnak:

— Mán elébb ebédejj meg.

— Megebédejjek?

— Meg — azt mondja nagyanyám —, ne menny éhesen- (folytatjuk)

Munkásmozgalmi óriás

Mint az 1919-es országos acélsztraik. szervezőié, mint az amerikai kommunista part évtizedeken át vezető tagia, William Z. Foster neve nagy betűiekéi van beírva az amerikai munkásmozgalom történetébe. A születése (és az amerikai munkásmozgalom megalakulása) 100. évfordulóján megielent életrajza: “Munkásmozgalmi óriás” (Workingclass Giant) mély és tanulságos bepillantást nyuit az amerikai dolgozók életébe. Nem száraz dokumentációs m'u ez, hanem mint a Survey Graphic c. irodalmi folyóirat méltatja, lebilincselő olvasmány egy rendkívüli amerikairól,, amint munka után iar szerte e nagy országban, becsavarogia a nyugatot, hónapokat tölt el tengeriáro hajókon, keres, kutat, amig végül megleli élete hivatását: a dolgozók szervezését előbb szak- szervezetbe, azutan marxista politikai partba. Tele van a könvv humorral és drámával. Bepillantást nyuit az amerikai dolgozók mindennapi életébe, küzdelmeibe.

A Boston Transcript szerint ebben a könyvben egy tucat érdekes társadalmi regény te'máia található. Megrendelhető az International Publishers-tol, 381 Park Ave. South, New York, N.Y. 10016. Ara $ 4.25 fűzve.

Newyorki magyar hentes

TIBOR’S MEAT SPECIALTIES'

(FORMERLY MERTL PORK STORE) 1508 Second Ave.,

NEW YORK, N.Y. 10021 a 78. és 79. utcák között Tel: RH-4-8292

FRISS HUS, HURKA ÉS FELVÁ60TTAK