Amerikai Magyar Szó, 1982. január-június (36. évfolyam, 1-25. szám)
1982-06-24 / 25. szám
Thursday, June 24. 1982. AMERIKAI MAGYAR SZO 5. WISINGER ISTVÁN: AZ ÚJSÁGÍRÓKAT IS LELÖVIK, UGYE? BELEÜTKÖZNEK A FALBA “Aki a dalokat iria, sokszor nagyobb hatassal lebet egy nép sorsára, mint aki a törvényéit.” Közep- Amerikában hallottam ezt a szólást, ott, ahonnan nemrégiben szétkürtŐltek a világba a hirt: “Salvadorban meggyilkoltak négy holland újságírót.” E mondat akár egy dal első sora is lehetne, amelynek főszereplői valamelyest szerzői is a történetnek. Türelmetlenül vártám a fotókat róluk, meg abből az időből, amikor életben voltak. Lesz-e köztük ismerős, hiszen elméletileg akár személyesen is találkozhattam mar valahol bármelyikükkel. De a fotók nem jöttek. Maradt róluk az a képsor, amelyet a televízió közvetített; cafatokra szaggatott, veres ruhadarabok, meggyötört testek körvonalai a porban, es örökre lezárt szemű, fehér arcok. Egy divatos foglalkozás mártírjai ( akiket halottból halhatatlanná varázsolt médiájuk nehány óra alatt. Micsoda foglalkozás ez? Mindig lesz valaki, aki bűnbakot lát bennük. S ha van hozza hatalma is, akkor hajlik arra, hogy az igazsagtalansag, a szocia - lis feszültség megszüntetése helyett felreállitsa vagy elpusztítsa az erről szóló rossz hir hozojat. Az újságírókat is lelövik, ugye? Különösen Latin-Amerikaban, ahol az írástudó mindig is a hatalom potenciális ellenfele volt. Egy harcostársa szavai szerint Farabundo Marti, akiről a salvadori baloldali szövetség elnevezte mozgalmat, a harmincas évek elején Chipoton faluban a fülsiketítő ágyúzástól elkedvetlenedve ezekkel a szavakkal tolta végleg félre az írógépét, amelyen a forradalom krónikáját próbálta lekopogni: “Amikor a tőrt énét - irás tollal már nem folytatható, akkor fegyverrel kell továbbirni.” A perui Mario Vargas Llosa, a Pen klub egykori elnöke mondta: “Egész történelmünk 4, megrázó meg nem alkuvások és mészárlások sorozata... Az ember gyakran csak az irodalom segitsegevel kepes beszélni arról, ami másképpen kimondhatatlan.” S a nyíltan vállalt meggyőződés kockázata iszonyatos. A hetvenes évek közepén Salvadorban meggyilkoltak az ország nemzeti költőjét r a kommunista Rouge Dalt ont. Egyik könyvében idézi a Farabundo Marti kivégzését kővető felkelés elfojtojat, Maxi- miliano Martinez tábornokot: " Sokkal nagyobb bűn megölni egy hangyát, mint egy embert, mert az ember a halállal ujjaszületik az Őrókletre; mig a hangya mindörökre elpusztul.” A bolíviai novellistát, Marcelo Quiroga Santa Cruzt két évvel ezelőtt, Garcia Meza tábornok jobboldali puccsa során végezték ki. A Száz ev magány szerzője, Gabriel Garcia Marquez azért szokott meg Kolumbiából, mert tudomására jutott, hogy a hatóságok hamisított dokumentumokkal akarják bizonyítani kapcsolatait a gerillamozgalmakkal, hogy ■ letartóztathassak. Két esztendővel ezelőtt az újságírás egyik legtekintélyesebb szakmai lapjaban, a Columbia Journalism Review-ban az amerikai Pen központ megdöbbentő listát hozott nyilvánosságra: mintegy 170 meggyilkolt, bebörtö’nzö’tt, vagy “el•l ... . , I . i . I l I . »# tűnt' latin-amerikai iro, újságíró névsorát. A tömeges ‘‘eltűnések” ellen nyilvánosan emelt szót az argentin irodalom egyik nagy Öregje, Jorge Luis Borges, akit mindeddig a legkevésbé politizálok között tartottak számon. A listán 107 argentin-név szerepelt. Súlyosan deprimáló látni, hogy a világ különböző részéin dúló — gonosz és értelmetlen — háború a hadviselő országok közvéleményének nagyreszeben vad gyűlölködést, tamadó sovinizmust vált ki, elfeledtetve a megoldásra váró súlyos bajokat, problémákat. Meg a politikailag legiskolazottabb Angliában is a múlt tomegindulat tobzódása ismétlődni látszik, amikor a honi biztonságban élők kijelentik, hogy a Falkland-szigetek visszahóditásáert hajlandók életeket (a mások életet) feláldozni és úgy gyalazzák a diktatúra mellett most már a háborútól is szenvedő' argentin népet, ahogyan a világháborúban piszkolták és gúnyolták az “ellenséges” népeket (nemcsak a kormányokat és az uralkodó kapi- talistakatj, minden értékét es tisztességet megtagadva azoktól, akikkel nemrégen még barátkoztak és akiket nem sokkal a háború után újból nagyra tartottak, mikent egyik oldalon a háború utáni Németországot, a másikon a háború utáni Franciaországot. A kúlháborúk mégis csak kivételes esemenyek az egyes nepek történelmében, mig belső történelmük — kévés kivétellel — a tömeghangulatok végletes hullámzását, kitörését, ellentmondásait es az ezekből folyo katasztrófákat mutatják. Az Egyesült Államok közvetlen háború utáni vilaghatalmának öröm-deliriumát csakhamar felváltotta a kommunizmustól — főképp a Szovjetuniótól — való hisztériás, gyűlölködő félelem, a hidegháború rengeteg áldozatot okozott propagandahadiárata, a “kommunisták az ágy alatt” kutatása. Mindebből folyt a hit az USA-nak világcsendöri (rendező hatalomi) hivatásában, amiből 25 évi háborúk származtak, Koreában es_ Indokínában (nem számítva a kubai, dominikai, görögországi kalandokat/ a Washingtonból irányított latin-amerikai ellenforradalmakat). Az elnökválasztások is — visszatekintve — mutatták a szenvedélyek (es tajékozatlansag) hatását. Kennedyről csak mostanában táriák fel, mennyire megtévesztettek a közvéleményt a külsőségeken es a tények fabrikácioján alapuló propagandatrükkök. Johnson államférfiul kvalitását azonban még életében leleplezte az indokínai háború, amibe lenyegiA legkövetkezetesebben harcoló Buenos Aires-i lap, a La Opinion kiadója, Jacobo Timmerman, harminchonapos fogvatartás után kiszabadult a börtönből. Azonnal megfosztották állampolgárságától, es kiutasítottak hazájából. Azóta emigrációban él. A kínzásokról és megpróbáltatásokról megrázó dokumentumkötetben számolt be. Egy korábbi cikkében igy irt: “Nagyon sok bort ön társammal együtt tudatában voltunk, hogy szabadulásunk igen távoli dolog. Mégis, amikor néhány újságban a világ legkülönbözőbb pontján szót emeltek értünk, ennek hire olykor hozzánk is eljutott. . és segített a túlélésben.1" A cikk cime: A sajat holttestünk is közéjük számítandó. Most mar négy holland újságíróé is. Tavaly nyáron Tripoliban a haditudósítói munkaképtelen ellentmondásairól mesélt egy Vietnamot is megjárt amerikai tévéoperator. A beszélgetés ve- gén igy foglalta össze tapasztalatait: “Ha egy háborúban elkezdik lőni az újságírókat, akkor igen kóny- nyu megállapítani, hogy kinek van igaza. Csak arra kell figyelni, hogy milyen iranvba tüzelnek vissza, leg belebukott. Nixon elnöksége pedig iskolapéldá ja a félrevezetett közhangulatnak. Amikor elnökké választása után Becsbe la'togattam, mindenki azzal fogadott; ugye boldogok vagytok? Reagan elnöksége is lehet, hogy hasonlóan alakul: a mámort követheti a keserű csalódás • Sok oka van annak, hogy a múlt szörnyű tapasztalatainak hatasa elhalványul, sót elenyészik a tömegekben; itt gyakran rámutattunk erre. Itt utalok ' t arra az angol újságcikkre, amely megállapította, hogy az angol Labour-partynak, amely az utóbbi évtizedek nagyreszeben az országot kormányozta, egyetlen napilapja (vagy hozza közelálló lapja) sincsen. A brit sajtó, túlnyomóan konzervatív, vagy eppen — a több milliós példányszámú napilapok— elvnelkuli, szenzaciot-hajszólo “sarga”, csupán profitra éhes üzleti vallalat; ezek most rarohannak a Falkland-haborura es náci tónusban úszitanak a vérontásra, gyalázzák az ellenseget (amelynek gyilkos diktatúráját nemrég igen szimpatikusnak találták). A gazdasági bajokkal küszködő olvasok nem vizsgáljak ez álláspont helyességét, mérgükét most már nemcsak a Szovjetunióra, hanem Argentinara is kió’nthetik. így van ez sok más országban is. A nyugat-nemet szocialista kormánynak alig van sajtója, a befolyásos újságok a tárgyilagosság leple alatt kormány- es munkasellenesek. De ott legtöbben olvassak a demagóg Springer sajtovállalat üvöltő lapjait, főképpen a Bildzeitungot, amelyet mar több könyvben és biroi tárgyaláson lelepleztek. Ausztriát 12 éve sikerrel vezeti a szociáldemokrata kormány, de ennek napilapját alig olvassák. Az olvasók 4/5-e két felfasiszta sajtóvallalat lapjaiból tájékozódik. Az USA-ban persze egyetlen nagy olvasótáborral rendelkező baloldali napilap sincs. És a Nyugat legtöbb országában a rádio-televizio eppen úgy az üzleti bevételektől függ, mint a sajtó. Ezek pedig nem folynak progresszív orgánumok zsebébe. Ez az egyik fóoka annak, hogy a félrevezetett tömegeket olyan könnyen lehet uj háborús kalandokba bele vinni. szavakkal. S ez már a vég kezdetét jelenti, még akkor is, ha az évekig eltart.” ’ b . . 1 > < Persze, ha az ember televíziós szemtanúként válik a háborúk résztvevőjévé, riadtan latva, hogyan hullik el — mint évszázadok óta mindig —a paraszt, a gyermek, a katona es az Írástudó, akkor néha nehezen tudja elhessegetni magatol a gondolatot, hogy akik a bombákat és szavakat szóró fegyver ravaszán tartják az ujjúkat, alig töró’dnek vele, hogy valójában mi is az igazság. Ez többnyire csak azok gondja, akika “dalokat”írjak. BUENOS AIRES. Galtieri tábornok lemondott elnöki tisztségéről. Argentína katonai juntájának tagjai vitatkoznak, hogy ki legyen az uj elnöke • Saddam Hussein, Irak elnöke kijelentette, hogy tíz napon belül kivonjak csapataikat Iran területéről. • Angol csapatok elfoglalták Dél-Sandwich szigetét, amely 1.400 mérföldre van a Falkland szigetcsoporttól-
