Amerikai Magyar Szó, 1982. január-június (36. évfolyam, 1-25. szám)
1982-06-17 / 24. szám
Thursday, June 17. 1982. AMERIKAI MAGYAR SZO 5. BHUTTO ÖZVEGYE Egy meggyötört özvegy Miközben Ziaul Hak tábornok, pakisztáni elnök uralmat sztrájkok, tüntetések és tómegletartózta- tasok renditik meg, a demokráciához való visszai I terest legmegingathatatla- nabbul Nusrat Bhutto, a Ziaul Hak hóhéraitól meggyilkolt volt miniszterelnök Özvegye követeli. A helyzet iróniája, hogy talán ez az asszony a fö oka annak, hogy a tábornok, amig csak lehet, igvekszik elhalasztani a választásokat • Pakisztán politikai elemzői valameny- nyien egyetértenek abban, hogyha holnap választásokat tartanak, majdnem biztos, hogy Bhutto asz- szony es baloldali Pakisztáni Néppártja kerülne ki győztesen a választásokból. A tábornok pedig egész egyszerűen nem meri ezt megkockáztatni. Bhutto asszony természeténél fogva politikus. A politizálás terheit férje ruházta ra, amikor röviddel halála előtt pártja elnökévé tette. Bhutto haláláról igy beszel az özvegy: a férjét Rawalpindi börtönének bitóján meggyilkolták • Nem szívesen politizál, de mégis minden tőle telhetőt elkövet,' egyébként meg a hozza legközelebb álló hívei is elismerik, hogy az özvegynek csak a Bhutto nevet kell fenntartania, és összefognia Bhut• . I to pártját. A legtöbb pakisztáni jóindulattal emlékezik visz- sza arra a férfira, aki távolról sem volt olyan eszménykép, amilyennek hívei beállítják. Dicsfényé most a két Bhutto asszonyt lengi körül, az özvegyet és lányát Benazirt; mindketten a tábornok rendszerének áldozatai. Benazirt még nem engedtek szabadon. Anyját hét hónappal ezelőtt helyeztek szabadlábra, de lelki sérüléséi örök nyomot hagytak rajta. Beszélgetésünket megelőzően vonakodott attól, hogy a börtönben töltött időszakról beszéljen, vagy talán képtelen volt beszelni róla. De mihelyt megkezdte beszámolóiát szigorúan orz’ott otthonában, Karachi egyik elővárosában, szinte omlott belőle a szó: alig tudta abbahagyni. Amikor egy napon a kora hajnali órákban meg nem határozott vádak alapján a rendőrök letartóztatták, Karachi börtönebe zárták 30 más novel, prostituáltakkal, bűnözőkkel, emberrablókkal együtt, A cellában nagy volt a forróság, a zsúfolt helyiség büzló’tt, s szinte ehetetlen ételeket löktek elébe. Mégis, amikor később külön zárkát kapott a börtön másik részében visszasírta a fogságban töltött első időszakot. Ót hónapot töltött magánzárkában, noha a pakisztáni börtÖneloirások értelmében legfeljebb 29 napig lehet valakit magánzárkaba csukni. Meg a női bó'rtó'nör sem volt hajlandó szóba állni vele. S amikor később megszólalt, az özvegy a legszívesebben elhallgattatta volna. “Miután hónapokig nem szólt hozzám, meg a kérdéseimre sem válaszolt, egyik reggel odajött a cellaajtóba, és megkérdezte: “Hallja, hallja, hogy sikoltoznak?” Rabokat vesszőzték a börtön másik részében, és ez a nagydarab, kövér fegyőrnő elbuvöl- ten hallgatta a rémes hangokat. Mélységesen megdöbbentem. S aztan részletesen Ml VÁR A FÖLDRE ? A nukleáris háború veszélyének kérdésé egyre jobban előtérbe kerül, amint azt a növekvő' háború- ellenes mozgalom mutatia. Ezzel a kérdéssel foglalkozó könyvet irt Jonathan Schell. Cime: The Fate of the Earth, Knopf kiadásában jelent meg. KÖnyv- kritikat irt róla Jerome B. Wiesner, aki Kennedy és Johnson elnökök tudományos tanacsadóia volt és a Massachusetts Institute of Technology nyugalmazott elnöke. A konyvkritikabol az alábbi részleteket közöljük. Amit Jonathan Schell az emberiség “kínos nukleáris helyzet”-enek tekint, vagyis, hogy mi lenne egv nagyméretű nukleáris háborúnak az eredménye, ezt analizálták most teljes ege'szeben, kiterjesztve minden lehető következmenyére. Schell Öt evet fordított olyan tudósokkal tartott interjúkra, akik a külön bozo* ágazatokban a nukleáris háború következményeit próbálták analizálni. Magukban foglalták a tanulmányok az emberekre néző testi és lelki következményeket, a bioszférára és a Fold életfenntartó rendszerére, az emberiség gazdaságára és az emberi civilizációt a mai magas szintre emelő megszervezett tarsadalmara való hatását, Schell úgy találta, hogy a nukleáris háborúnak ezek a különálló hatásai még a szakemberek áltál sem felfogott mértékben befolyásolják egymást, hogy a nukleáris háború sokfele körülményé olyan kölcsonhatassal lenne egymásra, hogy az általa okozott telies pusztulás sokkal rosszabb lenne, mint amit legtöbben feltételeznek. Schell munkájának a nukleáris fegyverekről fennálló vitás kérdéseket a hadi stratégia színtéréről az emberi meggondolások legmagasabb színterére kell emelnie. Egyik kérdés a civilizáció elpusztulása körül forog, a másik akörül, hogy milyen befolyása lenne az egesz emberi fajra, képes lenne-e túlélni és kigyógyulni a hatásaiból. Milyen hatással lennének a rendkívüli kisugárzások a genetikai örökölhetőségre? A földkörüli ózonrétegnek megsérült részen keresztülhatolnának-e halálos mennyiségű ultraviolet sugarak es veszélyeztetnék-e ezek az emberiseget? A tudósok sok ilyen kérdést tesznek föl és tanulmányoznak. Határozott választ meg nem találtak, de már eddig is félelmetes képét adnak a nukleáris háborúról. Az amerikai demokrácia semmilyen részt nem vett azokban a határozatokban, amelyek a nukleáris háborút a mindennapi lehetó’ségek közé helyeztek. A közönségnek nem volt része abban, hogv Truman elnök elhatározta a termonukleáris arzenál felépítését j vagy hogy John Foster Dulles a Szovjetunióhoz intézett fenyegetést, miszerint “masszív megtorlást alkalmazunk ott és amikor nekiínk tetszik”, ha szovjet tevékenységeket ellenzünk. Ezeket a Fehér Hazban a főparancsnok határozta el. Nem az amerikai közönség találta ki a nemlétezó* bombázó es löveg különbségeket es nem a közönség épített föl masszív katonai programokat ezeknek kivitelezesere, amiket nem változtattak meg, amikor kiderült, hogy a Szovjetuniónak nincs ezekhez hasonló programja. Az amerikai közönség zöme meg most is .alig sejti, hogy mit tettek a nevében. A közönség, Schell szavai szerint, nagyjából gondolkozni sem hallandó a nukleáris fegyverek mérhetetlen fontosságáról. Csak most, újabban,vannak ielei annak, hogv a közvélemény föle'bred. Ezek a megmozdulások népszerű mozgalomként indultak, de az államok törvényhatóságai, és a kongresszus is kezd foglalkozni vele es a nukleáris fegyverkezési verseny megállita- sárá létrejött Önkéntes szervezetek is most egységes csoportokba tömörülnek. (folyt> a 9 o]daIon) elméselte nekem, hogyan vessz'ózik meg a rabokat, hogyan korbácsolják őket, amig a nadrágjukba vizelnek. Megpróbáltam kituszkolni a cellámból, de ö maradt, es folytatta: egvre részletesebben számolt be a kínzásokról. Úgy látszik, a lelki tortúra egyik nemével próbálkoztak nalam. Ezekben a napokban beszámolt fegy- óróm egy nagyszabású kínzásról is, amelyet végignézett. Elmondta, hogy egy szépséges fiatal lányt, szelíd mosolyu, hosszú hajú, bajos jelenséget fogatlan nyomorékká vertek, csomókban tépték ki a hajat s bedagadt a szeme az ütlegektol. A börtönöróm végigjátszotta az egészet, mint egy igazi szinésznö, s hozzá hiénaszerüen üvöltözött örömében.” A Pakisztáni Néppárt hívei nem győzik hangoztatni, nagyon erős nyomás alatt áll Ziaul Hak rendszere, hogy kénytelen igy kezelni két nőt, akik közül az egyik már özvegy, a másikon pedig fájdalmas nyomokat hagyott apja szörnyű halala. Elmondjak: ez is bizonyítja, milyen gyengén tartja kézben a népet a tábornok elnök. A kormányhivatalnokok azonban határozottan cáfolják , hogy bántalmaznák a foglyokat a börtönökben, es ezert nem voltak hajlandók elismerni Bhutto özvegye kijelentéseinek nagy részét, mint ahogy nem ismerték el az Amnesty International legutóbbi jelentését sem Pakisztánról. Azt állítják, hogv a két no egy világi (vagyis szerintük iszlámellenes), szocialista part vezetője, s ez a párt vitte az országot abba a zűrzavarba, amelybó’l Ziaul Hak most próbálja kimenten’ hazáját. A LONDONI OBSERVER RIPORTJA ALAPJÁN
