Amerikai Magyar Szó, 1982. január-június (36. évfolyam, 1-25. szám)
1982-05-06 / 18. szám
Thursday, May, 6. 1982. AMERIKAI MAGYAR SZO 9 Bizony én megmondhatom, hogy én csak a harctéren tanultam meg olvasni, mikor hónapokig feküdtünk a lövészárokban, és ott voltak, akik regényt olvastak meg újságot. A tiszturaktól kapták az újságokat, meg vették is, ott unalmamban kíváncsi lettem én is, mi van a nyomtatásban, és így kezdtem el olvasni, de csak sillabizálva. Most már nagyon jól olvasok, tegnap is egy fiatalember behívott az utcán itt Budapesten egy kapu alá, és elmondta, hogy nagyon éhes és szegény, s egy krajcárja sincs, és megvettem tőle egy könyvet, nagyon jó könyv, a hercegnő titka. Ha munkán vagyunk, én az újságot is szoktam hangosan olvasni az embereknek, szeretnek is érte nagyon. De akkor, mikor Bimbó Mihály bátyám beszélt, akkor én még olyan voltam, mint egy bornyú, csak hallgattam az ő beszédét, és csodálkoztam rajta, hogy lehet ilyen sokat tudni. Abba az időbe sokat beszéltem vele, és megkérdeztem tőle: — Mondja, Mihály bátyám, hogy lehet az, hogy maga már hatvan esztendős ember, és magának sohase volt felesége? Hát lehet az, hogy egy férfiember asz- szony nélkül élje le az életét? Azért kérdem én, mert énnekem már nagyon sok jánnyal volt próbálkozásom, de egyik se akarja az igazságot. Én pedig már elmúltam húsz esztendős, karácsonykor huszonegy leszek, hát én kíváncsi volnék megtudni, hogy mi lesz a jövőm, fogok-e valaha olyan jányt találni, aki egészen megszeressen engemet, vagy nekem is lehet, hogy úgy kell leélni az életemet, ahogy maga élt. Bimbó Mihály bátyám akkor nagyon komolyan gondolkodott, és azt mondta: — Nem mondom én, hogy nekem nem tetszett volna. Szép élet az, ha valaki párjával élhet, gyönyörű szép, de ha olyan ellentétek fordulnak elő, nem kell... Én ma is szeretek az asszonynéppel beszélni, viccelek velük, de letettem a számításomat, hogy megnősülök. Rosszra meg nem kérem őket, teljesen letettem róluk. — De az embernek a vérének nem lehet ám parancsolni, ha az ember vére megkívánja, mit csináljon? — Meg az is vót benne — mondta Mihály bátyám —, hogy vótak olyan csúnya szájú legények, abba az időbe, hogy megutáltam az asszonyféléket, olyanokat beszéltek róluk ... Kapálás közbe. Hát onnan nem szaladhattam el, nem is foghattam be a szájukat. Nekünk kapáltak, hát ott kellett maradni köztük, de olyan dolgokat mondtak el a nőkről, hogy én azt mondtam, no ha ilyenek a nők, akkor nekem egy se kell. Mert látod, itt van ez a Péter András is, a nagy kortes, amék mindig első kortese a hazafias képviselőknek, ez meg olyan ember, hogy az életivel csak bepiszkítja az igazságot. Ezt már meg is verték, mikor eladta az elvet. Mégis ezen az emberen úgy kapkodnak az asszonyok, hogy hiába van neki derék felesége meg három gyereke, mégis van neki vagy nyolc asszonnyal olyan köze, ami nem illik. Mer mit csinál. Mikor muzsika van a kocsmába, a fiatalasszonyok odagyűlnek a jányok- kal a kocsma ablaka alá, olyankor ő kimegy a kocsmából az udvarra, és hol ezt a menyecskét, hol a másikat elhurcolja. De az a csudálatos, hogy az a szokása, hogy ha egy asszonyra szemet vet, akkor annak az urával elkezd nagyon jó cimboraságba lenni, hogy ne gyanakodjon. Jól megitatja, mikor aztán megrészegszik a barátja, akkor megy a felesége után, és elvonszolja. Az embernek, az asszony férjének meg hiába beszél akárki, az azt mondja: Péter András? Az az én barátom! Nem olyan ember az!... Má meg is nya- kalták egypárszor, de azért itt van most is az én rokonom, ismered, Mojzes István. Most ennek a feleségét nyúzza. Hiába mondják neki: „Te máié, nem veszed észre?” Mit ér, megitatja, és elviszi haza, a feleségét meg elcsapja, örül annak a kis italnak ... Hogy menynyi ilyen dolgok fordulnak elő többször, hogy ilyen hamis munkákat cselekszenek az ilyen férfiak. Az asszonyt meg már sokszor szidták, ipa, napa, az előtt is kimondta az asszony, hogy ő bizony úgyse szereti az urát, csak azért ment hozzá, mert a felvégen a legszebb házuk van. Gyenge ember az ilyen, mégis avval henceg, hogy: — Há, nekem több eszem van, mint az egész falunak. Az ű eszin nem jár túl senki. Nekem ha ilyen kis világosítást adnának, én bizony másképp csinálnám. Utánanéznék. Könnyebb száz rókát megfogni, mint egy asszonyt. Az nagyon kitanulja, hogy hogy és mint áll a dürgés. Kevés idő kell neki, már az ura csuklik, ha van esze, mert a torkára szaladt a falat. — Hát Mihály bátyámnak sose vót nőfélével semmi dolga? — Nem mondom, hogy nem vót. Vót több is, de én könnyen abbahattafn. Ha egy kicsit félregondolt, akkor én is. Ha te így, akkor én is úgy. — Azt tudom — mondtam neki —, elmondta a télen Mihály bátyám, de azért mégis mondja meg, egészen tiszta ember maga? — Nem foglalkoztam ilyennel — csak ezt felelte rá. — Nem is ismert jányt vagy asszonyt, vagy egyszóval nőt? — Tudod, fiam, én már idős legény voltam, mikor az édesanyám meghalt, harmincéves. — Még az nem késő. — Késő a, fiam, mert én akkorára már úgy megszoktam a tiszta beszédet meg a tiszta életet, és soha egy piszkos szót még életembe ki nem mondtam, mert azt csak az olyan legények teszik, akiknek nem vót se apjuk, se anyjuk, vagy ha vót, nem eresztették el jó tanáccsal a háztúl. Az ilyenek aztán uccai dévajkodást folytatnak. A nőktül is meg lehet undorodni, mint az ételtül. Mán nem tudtam mit kérdezni, mert én is tiszta beszédű voltam, mindig megbecsültem a nőket, de szerettem volna azért tudni, hogy igazán lehet-é olyan tisztaságba élni, vagy csak engemet hiteget Mihály bátyám. — A két fiútestvérem meg éppen folytatólag úgy beszéltek velem — mondta —, hogy nem is akarták, hogy megházasodjak: minek neked ez, minek az, hogy így jársz, meg úgy jársz, oszt így feldühölődtem, ezen is, hogy mindig visszalökések lettek. Ha mondtam, hogy ez fajin volna, mingyár ellene lettek a testvéreim. Én akkor nagyon megsajnáltam ezt a szegény csepp tiszta embert. így jár az, aki tiszta marad, kicsi lett, és egész életében alig evett főtt ételt. Pedig a testvérbátyja, András, az nagy lump volt, nagy asszonyozó és nagy darab ember. — Hát András bátyám miért nem él így? — Annak más a vére, meg több szabadsága is vót odahaza. — A házba is több szabadsága van? Ü se szokott asszonyfélét, olyan éjjeli darvakat hazavinni? — Oda nem. Oda nem hozhatta be András. Megmondtuk, hogy oda ne jöjjön piszkoskodni. Csak másfele húzza. Mennyen, amőre lát. Még azt kérdeztem tőle: — Mondja meg Mihály bátyám, mi öröme vót akkor magának az életbe. Mer én még fiatal vagyok, de én nekem ez világi életemben csak a jányok miatt volt örömöm idáig. Örömöm is meg bánatom is. De ha nem lettek volna jányok, meg nem lett volna velek dolgom, olyan üres lenne az életem, mint az üres zabos tarisznya. — Én legjobban, fiam, az éneklésnek örültem ... Daloknak, énekeknek. Szerettem a dallamokat, és tudtam is nagyon jól. Még most is tudnék, de már nem illik, öreg vagyok, most is azér, ha templomba megyek, az én szívemet úgy megelégítem, ha az énekeket jól kiénekelhetem. Éneket sokat tudok. Jártam is mindig a rektor úr helyett énekelni a templomba. Megbízott bennem mindenik, vezetőnek tett. Ha valahova akart menni akarmék, csak izent nekem, gyermeket küldött értem, édesapám is örült neki, nem fogtak vissza a munkára, mehettem reggeli énekre... Csak az az egy bánatom van ebbe is, hogy hangszert nem tudok. Könnyen meg tudtam volna tanulni, de édes- apámék nem hatták: nem vagy te kanász, minek neked a muzsika? (folytatjuk) SZABADIDŐ MOZGÁS SPORT A MEGNOVEKEDETT SZABADIDŐ HASZNOS ELTÖLTÉSE FONTOS RÉSZÉ ÉLETÜNKNEK. AZ AKTIV PIHENÉS, MOZGÁS, A SPORTOLÁS UJ ERŐT, UJ LENDÜLETET AD ÉLETÜNKNEK. AKAR AMATÖR, AKAR PROFI MÓDÓN SPORTOLUNK - KIVÁLÓ SPORT - ESZKÖZÖKRE VAN SZÜKSÉG. EZ A Ml AJÁNLATUNK: KÜLÖNBÖZŐ SPORTLABDÁK, JUDO-KARATE-VI VORUHÁk, LOVAGLÓ - FELSZERELÉSEK KÉSZÜLNEK A NEMZETKÖZI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFE - LELÖEN, ELSŐRANGÚ MINŐSÉGBEN. ÖN IS VÁSÁROLJA AZOKAT A SPORTSZEREKET, AMELYEKKEL A MAGYAR SPORTOLÓK A VILÁGVERSENYEK DOBOGÓIRA KERÜLNEK! Exportalja: A R T E X Magyar külkereskedelmi Vállalat Budapest 1390 Pf. 167 Hungary Telefon: 323-990 Telex: 22-4951 Móricz Zsigmond
