Amerikai Magyar Szó, 1982. január-június (36. évfolyam, 1-25. szám)

1982-05-06 / 18. szám

Thursday, May 6. 1982. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. MAfUSFA Landó Dezső: BERK ESZ Mit meg nem tett valaha az ember egy lanyert: A májusfárol jutott eszembe, ami valamikor oly szép szokás volt. Május elseje előtt már hetekkel ki­néztük a legszebb, legsudárabb fát az uraság erdejé­ben. Aztán április utolsó éjszakáján hárman-négyen összefogva kivágtuk, bevittiik a faluba, feldiszitet- tük szép színes szalagokkal és felállítottuk a sze­münknek, szivünknek legjobban tetsző lány szülei­nek haza előtt, hogy május hajnalán az egész falu szeme lattara hirdesse: ennek a lánynak van valakije. Minél magasabb es minél szebb volt a fa, annál ga- vallérabb volt a legeny, aki állitotta. De csak találgattak ki, vagy kik voltak a tettesek, mert titok volt az még a lány előtt is, legalább ket- harom hétig. Csak aztán mentünk el zenekisérettel, nótaszoval “kimuzsikálni”, “kitáncolni” a fát. Ak­kor derült ki, hogy melyikünk az ajándékozó. Az iá előfordult, hogy a rivális legenyek az áltá­lunk állított majusfát a következő ejjel ledöntötték és elvittek. Ezért sokszor kénytelenek voltunk he­tekig minden éjjel felváltva őrizni a fát es ha kellett, meg is verekedni érte a szerelmi ellenzékkel. Május elsejének közeledtével — amikor a virágzó lombosodo fakat latom — ma is mindig eszembe jut­nak azok a régi szép májusi legenyvetélkedók. Visz- szaemlékszem a falu szép tanyaira, akik május első éjszakáján sóba nem aludtak: hallgatóztak ébren az ágyban, vagy állták a lefuggonyzótt ablak mögött és várták, lesték: jónnek-e a legények, hozzák-e a májusfat. Hogy doboghatott a szivük az izgalomtol, amikor megláttak, vagy meghallottak az érkezésünket. Az­tán jött a feszitő kíváncsiság: vajon ki hozta? Az a- kit vártak vagy valaki más? Mi meg izzadtunk, sárosán, harmattól azottan, igyekeztünk felállítani a 10-15 meteres szálfát, amit a vállunkon cipeltünk 3-4-5 kilometer távolságról. Tizennyolc-húsz evesek voltunk! Emlékeztek meg barátaim: Somogyi Lajos, Vajda Jóska, Cser Feri, Hórcsóki Ernő? Emlékeztek milyen szép szokás volt a májusfaállitás? Lassan elmúlnak, elmaradnak a regi szokások. Ma már — nem májusfát — még egy csokor májusi virá­got sem nagyon visznek a legények a lányoknak. “Mi nek az?” — mondjak. Pedig a szerelmes szivek ma is úgy dobognak, mint régen. Csak valahogy másként közelit egymáshoz a lány és a legenv. Nem fújja a szel a májusfákon a sok színes szalagot Nem szólnak a csendes májusi esteken a halk szerená­dok. Nem daloljak végig szépen, vágyakozva, álmo­dozva a legények a falut. Én sajnálom a májusfákat. Sajnálom a csendben, halkan énekelgető szerelmes nótákat. Sajnálom a színes szalagokat, selyemkendokbe és virágcsokrok ba rejtett szép szerelmes üzeneteket. Vannak dolgok az életben, amelyeket néni szabad hétköznapivá tenni. Ilyen a szerelem is. Ha ezt a nagy érzést — a realitás jegyében — megfosszuk minden romantikájától, elveszti igazi szépségét. Mert milyen lenne a tavasz — a május — virágok nélkül, zöld lombok nélkül és illatos, susogó szellők nélkül? Olyan mint az ember élete szerelem nélkül. Ferenczv deti mozgató ereje, azon kivid, hogv a kedves Bá­lint Imre felhívása is serkentett. Berkesz két nádfedeles roskadozó házikóból ál­lott. Az egyik házon ISKOLA, a másik házon FŰSZER-KOCSMA felirás hirdette a két házikó szerepet. Petőfi tálán Pató Pál ur omladozó nemesi birodal­mat jött keresni, amikor erre a két rozoga épületre bukkant. így térhetett be égy kis pihenésre az egyik házikóba, ahol aztan ez a gyönyörű verse született. Az ut, amelyiken Petőfit a sors idevetette, kb. 5 km. hosszú, Demecsertés szülőfalumat, Székelyt köti össze. Lakossága szama: 200. (A nosztalgia is hozzájárult e cikk megírásához). A két ház, vagyis Berkesz, az ut felében helyezke­dett el. Szemben,T betűt formálva,még keskenyebb ut nyílott, amely a herceg Odescalhy tanyájába vezetett. Keskeny, akácfákkal szegélyezett nyírségi, homokos ut volt. Nappali forgalmát csak mi, szé- kelyi gyerekek tettük, nyári időkben, amikoris öten- hatan összeverődtünk és átbandukoltunk Demecser- be a Nyíregyházáról Debrecenbe csörömpölő vona­tot, irgalmatlan nagy gőzösével, bámulni. Az ut csak reggel es este népesedett be a herceg 8000 holdas birodalmát művelő napszámosaival. Világos, a her­cegi tanya és nem egészen a két kis házikó volt a tulajdonképpeni Berkesz. A lös kocsma ablakából kinézve Petőfi nem az alföld vadregényes tájat látta. Az utat szegélyező ősi akácfák mögül kilátszó hercegi kastélyt láthatta. A magyar népét elnyomó, kizsákmányoló rendszer szimbólumát, a hercegi palotát látta. A történelmi hűség szempontjából meg kell emlí­teni, hogy ez a kis szabolcsi panorama az első világ­háború idejéből adódik. Az akácfák boditó szagát ezen az utón nem lehetett érezni, mert egész utat a savanyított es rothadó káposzta szaga töltötte be. Az Odescalhy herceg 8000 holdas birtokán ugyanis akkor csak káposztát termeltek és savanyítottak. A demecseri vasútállomást és környékét ellepte a ren­geteg nyitott tetejű káposztás hordó. Ez az egész dolog igen bűzös lehetett, mert a hercegbarát Horthy kormány bűnügyi eljárást indított a herceg ellen a magyar királyi hadsereg legénységének szállított rothadt káposzta miatt. Megnyugvásként szolgai az a tudat, hogy ha Pető­fi a mai időkben a kis kocsma ablakából kitekintene, a hercegi palotában a magyar nép mosolyát látna. A szabolcsi mezőkön piros pipacsokat, kék búza­virágokat és almaerdőt látna. TERJESSZE LAPUNKAT S A szerkesztő megjegyzése: Örömmel és nem csekély meghatodottsaggal közöljük lapunk volt szerkesztő­ségi munkatársának, Lando Dezsőnek alanti szép és értékes cikket. Landó munkástars nevevel csaknem 40 évvel ezelőtt találkoztak lapunk olvasói sajtónk hasábjain. Reméljük, hogy a jövőben ismét gyak­rabban élvezhetjük irasait. Véres napokról álmodom. Mik a világot romba döntik, S az ó világnak romjain Az uj világot megteremtik. Petőfi Mint vallásos ember a bibliát, én Petőfi Sándor verseit olvasgatom. A Petőfi versei megnyugvást és uj bizodalmát nyújtanak az embernek, különösen mostanában, ezekben a zűrzavaros, atom-bombás, háborús hangulatokban. Petőfi verseibe a nyíregy­házi polgári iskolában lettem szerelmes,amikoris az Onképző Kör szavaló versenyén az ,fEgy gondolat bánt engemet" cimü versével első dijat nyertem. Vissza gondolva, biztos vagyok benne, hogy nem a szavaloi tehetsegemmel, hanem inkább megdöbben­tő vakmerőségemmel nyertem meg a fiuk szavaza­tát. A vers szellemet megillető drámai erővel jött ki belőlem a vers három utolso sora .f.Es fátyolos zászlók kíséretével... A hősöket egy közös sirnak adjak ...Kik erted haltak, szent világszabadság.. Tudnunk kell, hogy véres napok voltak. Forradal­mi időket éltünk, Azokban a napokban vonult be- Budapestre Horthy Miklós a román hadsereg zász­laja alatt, hogy vérbe áztassa a magyar nép szabad­ságharcát. Elvittek az iskolánkból Kovács Géza ta­nárunkat felforgatással vádolva, valamint Szamueli István osztálytársunkat, akinek az volt a bűne, hogy Szamueli Tibornak volt az öccse. Mind a kettőt el­nyelte a fehér terror Nyilván nem volt tanácsos ezekben a napokban forradalomról, világszabadsag- ról szavalgatni. Még hazánk legnagyobb költője ne­vében sem. És ezt a fiatal osztálytársaim megértettek. Sok idő telt el azóta. Újabb háború, uj forradal­mak. A világ népének fele még mindig elnyomott, üldözött, éhező nép. Sokat olvasunk mostanában a San Salvadort nép hősies harcáról és a többi közép- ,es del-amerikai nép szenvedéseiről, és a katonai dik­tatúrák elleni lázadásokról. E sorok Írója 23 évet élt Brazíliában es volt alkalma a nép leírhatatlan nyomorát es Reagan elnökünknek oly kedves kato­nai diktatúra népetölő terrorját látni. Egy kis példa: Pár évvel ezelőtt Rio de Janeiro kormányzója, Car­gos LaCerda, éjjelenként kimenesztette hóhérjait, Összefogtak 40-50,a kapuk és hidak alatt kuporgó ehezó, nyomorgó embert, s kivittek őket a tenger­re és bedobálták őket a vízbe. Szóval, mint mondottam, ahogy a vallásos em­ber a bibliához, en meg mindig vissza-vissza kell térjék Petőfi verseihez. Egy ilyen alkalommal, eny- nyi idő elteltével, fedeztem fel most, hogy Petőfi a ...“Véres napokról álmodom” cimü versét Berke­szen irta. Ugyan milyen véletlen hozhatta Petőfit Berkesz- re? De még csodálatosabb, hogy Petőfi ezen a világ hata möge dugott homok-sivatagon veres napokra, forradalmakra gondoljon. Tálán erdemes ismertetni a k- olvasóval Berkesz mivoltát es földrajzi fekvését. Tulajdonképpen e cikk megírásának ez volt az ere­Sislay József^ APAM TENYERE Nincs címerem, nemesi levelem Az örökségem: kérges tenyerem. Paraszt tenyér toldozott-toldozott, De tisztességgel mindig dolgozott. Tiszták ezek a kérges tenyerek. Búzát termelnek áldott kenyeret. Építenek, s szerszámot gyártanak, Es soha senkinek sem ártanak. Jaj, de ha egyszer megharagszanak, Vert préselnek s könnyet fakasztanak. S ha kell, hát megdöngetik az eget, Ezek a békés, munkás tenyerek. 1937.

Next

/
Thumbnails
Contents