Amerikai Magyar Szó, 1982. január-június (36. évfolyam, 1-25. szám)
1982-03-11 / 10. szám
Thursday, March 11. 1982. AMERIKAI MAGYAR SZO 9. Mórica Zugmond Nem felelt, hanem egy másik fiúval kezdett valamit kötekedve beszélni, azután meg indultak a farsango- sok tovább, és nekem is menni kellett velük. — Hát eljöjjek este? — kérdeztem titkon Pirost. — Minek? — azt mondja. Erre úgy megfagyott a szívem, mintha a hideg ráfújt volna egy lehelettel. El is fordult tőlem, hogy udvariaskodjon a többivel, én meg visszanéztem a szép kis szobára. No, nekem nagyon elment a kedvem az egész farsangtól. Késő is vót már, nem bolondoskodtam velük tovább, hanem hazamentem. Otthon leraktam magamról a bolondságot, és megmosdottam, mert be voltam maszatolva korommal. Nagyon nehezen jött le. — No fiam, hát mán készen vagy? — Kész vagyok, édesanyám, talán az egész élettel. Édesanyám elébb nem szólt, aztán azt mondja: — Ó, fiam, olyan az ember szíve. Nem tudtam, mire gondol, de lehet, hogy már ő is észrevette, hogy ahányszor én evvel a Váradi Piroskával összekerülök, abból még eddig mindig csak nagy szívfájdalom lett. Hát most ő is megpróbált valamit szegény, talán arra vélt, hogy neki is úgy van, mit ér, ha olyan embert szeret meg a szív, akit nem lehet, vagy nem érdemes szeretni. Megettem az ebédet, utána lefeküdtem az ágy tetejére, befordultam a falnak, és aludtam egyet. Szegény embernek az az egy öröme van az életbe, ha aludni tud. Így télen nincs semmi dolog, az a kis tehén, azt hamar el lehet végezni, hát inkább csak alszik az ember. Az a jó, ha alszik, akkor nem tud semmit magáról. Nagyon szerettem volna, ha ez a Váradi Piroska nem ilyen hozzám. Én evvel a jánnyal úgy meg tudtam volna lenni. Mostan is, mikor azt kérdezte tőlem, hogy mit kerestem Pesten ... Ha más kérdi, akkor én nem felelek neki egyenesen, hanem valahogy azt mondom, hogy: mit kerestem? A tegnapi napot. Mit találtam? A holnapot. Vagy más ilyen tréfás szót vetek neki. Igen, de ennek a jánynak én úgy mondtam meg az igazat, mint ahogy az ember a hites feleségének mondja meg ... De mér kérdezte ő ezt éntőlem?... Talán az apját akarná elküldeni mán hónap? Vagy ... tán arra gondol, hogy ő maga megyen fel Pestre? ... Ki tudná, mi van egy jány szívében, kivált, ha nem mondja meg. Ha az ember csak olyan kételenségből alszik, akkor mindig megfájdul a háta, gerince meg a feje, meg elromlik a szájíze. Felkeltem, megvakartam a fejem, most mit csináljak. Kihez menjek? Nem vót kedvem sehogy se. Egy darabig gumyasztottam, édesanyám nem vót otthon, biztosan átment valamék szomszédba. A szobába meg hideg vót, mert nagyon rossz kemencénk vót, meg nem is fűtöttünk olyan nagyon. Asítoztam, vártam, hogy édesanyám hazajöjjön, kimentem az ólba, vetettem az üszőnek, megvakargattam a körmömmel a hátát, egy kis rőzsét aprítottam, édesanyám még mindig nincs. Akkor megijedtem, hogy tán megint elment Bimbóék felé ... Arrafelé indultam. A házat bezártam elébb, a kulcsot betettem az ereszbe olyan magasan, hogy édesanyám elérje, avval kimentem az utcára. Jön velem szembe Csereklye Mihály. — Hova mégy? — Nem tudom. — No, gyere velem. Elmentem vele. Tudtam, hogy Kőmívesékhez megy. Ez a Mihály olyan piros képű, kövéres fiatalember volt Egyetlen árvagyerek, mert az apja meghalt és az anyja úgy féltette Kőmíveséktől, mint a tűztől. Nagyon szeretett volna pedig házasodni is. Csak az anyja vót az oka. Mindenki tudta, hogy nem engedi. Biztosan most is csak azért mondta, hogy menjek vele, mert akkor, ha az anyja kilesi, mert az úgy lesett utána, hogy minden lépésén követte, hogy tán én cipeltem be Kőmívesékhez. Csakugyan, mikor odaértünk, a kapu táján megállott az utca közepén, és oly ügyesen csinálta, hogy ha valaki messziről nézte, azt hitte volna, hogy nem ő híj engem befele, hanem én rángatom űtet. Pedig én csakugyan nem szerettem Kőmívesékhez járni. Nem is igen mentem, mert mi tagadás, nem voltam náluk valami szívesen látott. Az apja, a Kőmíves, nagyon büszke ember volt, az anyja dettó. Erzsi kedves kisjány vót, de az is úgy vót, hogy inkább féltem tőle, mintha mindig szégyelltem vóna előtte még azt is, amit tíz esztendővel ezelőtt vétettem. Az udvaron még megállottám, hogy nem megyek én be. — De most mán gyere — azt mondja Mihály, avval előrement. Hát bánom is én. Bementem. Ott ült az asztal mellett a Kőmíves, a felesége meg a tüzet piszkálta, de Erzsit nem láttam. Mihály nem szól, kezet fog, leül, mintha itthon volna, az ablak előtt a karos lócára. — Hát te mit csináltál Pesten? — kérdezte a Kőmíves. így nekem kellett beszélni. El is mondtam mindent. Akkor bejött Erzsi. Kicsit kezet adott, aztán leült az anyja mellett egy kis székre a tűznél, és hallgatta, hogy beszélgettünk. Én mindent elmondtam Pestről, azon nevettek. így eltelt az idő, de én nem nagyon jól éreztem magamat, mert úgy vótam, mint a tüske a köröm alatt: mintha mindenki ki akart volna már toszítani innen. Gondolom, ezeknek megbeszélni valójuk van, én elmegyek. De azt mondja Erzsi, ne menjek. Mér ne menjek, má eleget ültem. Csak beszéljek még Pestrül. Én elbeszélek, mondom, akármeddig, ha nem unják. Nem, azt mondja, hogy cseppet se. De nekem úgy tetszett, hogy elég szívesen mondja, mintha igazán nem akarná, hogy még elmenjek. így osztán elmondtam, hogy eccer moziba vótam, osztán valami fürdést játszottak, úgy csapkodott a víz, hogy a szememhez is kaptam, hogy bele ne loccsanjon ... Nevettek rajta, pedig ők sose láttak még akkor mozit, hát azt hitték, igazán beloccsanhatott vóna. Akkor felállottam, és elmentem. Erzsi kikísért. Egy kis hárászkendőt vetett a nyakába, úgy kísért ki a kapuig. Kezet adott, nagyon jó meleg vót a keze. Azt mondja, hogy jöjjek el máskor is. — Minek? — Olyan közel lakunk. — De hát sok a dolog. — Ó — azt mondja —, azt hiszem, meggyőzi. — Meg, meg — mondom —, de azért... — Ne húzza el magát, csak jöjjön. — De Mihály nem fogja szeretni. — De — azt mondja Erzsi —, szeretjük mink magát mind a ketten. Evvel beszaladt a házba, én meg ottmaradtam, mint egy darab kapubálvány. Jól nézek én ki, ha mind a ketten szeretnek. Ajaj, egyik helyen egyik se szeret, a másik helyen meg mind a kettő. Evvel mentem hazafelé. Hát kint áll Julcsa néném a házuk előtt, kiált: — György ...-Nó. — Gyere mán be. Vár a Lidiké. No ha vár, akkor bemegyek. Csakhogy várnak valahol. Be is mentem, ezek egy szobába laktak, mert náluk a hátulsó szoba az kamra volt, csak az elsőbe éltek. Ott meg a büdös nagy szövőszék terpeszkedett, a kemence meg jó meleg vót. Hát nekem oda kellett ülni a szövőszékhez vagy esztovátához, ahol délelőtt ültem. Labanc Lidi most is ott ült az ablak előtt, de ahogy én jöttem, nevetett, és állott felfele. Azt hitte, hogy megint odaültetem az ölembe. — Ne féljen tőlem — mondtam —, ilyen nagy darab húst nem szeretek úgyse ölbe tartani. Nevettek. Julcsa néném különösen nagyon nevetett. Józsi bátyám is megveregette a vállainat. Folytatjuk Budapest idegenforgalmi házigazdája a BUDAPEST TOURIST szeretettel várja Magyarországra látogató honfitársainkat KÉSZSÉGGEL ÁLLUNK RENDELKEZÉSÜKRE MIND A FŐVÁROSBAN, MIND AZ EGESZ ORSZÁGBAN KÖVETKEZŐ SZOLGÁLTATÁSAINKKAL: SZÁLLÁSHELYEK FOGLALÁSA SZÁLLODÁKBAN, FIZETÖvENDÉGLATÓ SZOBÁKBAN ÉTKEZTETÉS BUDAPESTI PROGRAMOK: városnézés, a Parlament és a Var megtekintése, magyar est, ( éjszakai programok, ** VIDÉKI KIRÁNDULÁSOK ' SPORT ÉS KULTURÁLIS RENDEZVÉNYEKRE JEGYEK BIZTOSÍTÁSA MENETJEGYSZOLGÁLAT (vasút, repülő, autóbusz, hajó) "RENT —A— CAR" ^ VALUTÁVÁLTÁS ,T IDEGENVEZETÉS, TOLMÁCSOLÁS Szolgáltatásaink megrendelhetők a BUDAPEST TOURIST V. Roosevelt tér 5. Kereskedelmi osztály Tel: 186*881 Budapest S, Pf. 97. 1366. Telex: 22*6448 Az alábbi budapesti irodákban T sz. FŐIRODA ' 2. sz. IRODA 3. sz. IRODA (Keleti pu.) • VI Roosevelt ter 5. 1051 VII. Lenin krt. 41. 1073* Vili. Baross tár 3. 1087 Tel: 173-555 Tel: 426-521 Tel: 336-984 Telex: 22-5726 Telex: 22,410? Telex: 22-4668 4. sz. IRODA (Deli, pu.) BUDAPEST TOURIST XII. Magyar Jakobinusok tere 1122 Ferihegyi Repülőtéri Tel: 154-296 ' Kirendeltsége, Tel: 271-969 Telex:*22-6394 TOVÁBBÁ AZ ORSZÁG TERÜLETEN LEVŐ MEGYEI IDEGENFORGALMI HIVATALOKNÁL. Húsz fő feletti csoportoknak kedvezményt biztosítunk. Szeretettel várjuk jelentkezését BÜDA„ST T0ÜRIST
