Amerikai Magyar Szó, 1981. július-december (35. évfolyam, 27-50. szám)

1981-09-10 / 34. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Sep. 10. 1981. 7. PILINSZKY JÁNOS HARBACH 1944 Újra és újra őket látom, a hold süt, és egy rúd mered, s a rúd elé emberek fogva húznak egy roppant szekeret. Vonják a növő éjszakával növekvő óriás kocsit, a testükön a por, az éhség és reszketésük osztozik. Viszik az utat és a tájat, a fázó krumpliföldeket, de mindennek csak súlyát érzik, a tájakból a terheket. Csak szomszédjuk esendő testét, mely szinte beléjük tapad amint eleven rétegekben egymás nyomában ingának. A falvak kitérnek előlük és félre állnak a kapuk, elébük jött a messzeség és megtántorodva visszafut. Térdig gázolnak botladozva facipőiknek alacsony, sötéten zörrenő zajában, mint láthatatlan avaron. De törzsük már a némaságé. Magasba mártják arcukat, feszülten mintha szimatolnák a messze égi vályúkat. Mert fogadásukra már készen, akár egy megnyíló karám, kapuit vadul széttaszítva sarkig kitárult a halál. A LEGNAGYOBB KENYEB E'vilja Cselebi a Magyarországon járt török utazó je­gyezte föl a legnagyobb magyar kenyér történetét. I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem, az 1663-as évi hadjarat után a Küküllő mellett megvendégelte a török sereget: “Olyan vendégséget csapott — irta Cselebi -, amelyhez hasonlót még nem pipált a vi­lág! A retekre magyar szőnyegeket terítettek. Azok­ra negyven óriási kenyeret raktak. Ez a negyven da­rab kenyer azonban akkora volt, hogy minden egyes darabjat egy-egy ökrösszekér hozta oda. A kenye­rek mindegyike húsz lépés hosszú, öt lépés széles volt. Es olvan magos, mint egy megteremtett em­ber. Allah a bizonyságom, hogy ez igy volt! Meg is kérdeztem: miképpen dagasztották és sütöttek eze­ket a kenyereket? Ilyetén választ adtak: — A sok ezer mérő lisztet jó pár ezer teknőben dagasztottak. Aztán az óriás kenyerek nagyságához kepest ak­kora gödröket ástak a földbe mint egy-egy várárok. Ezekben tűzet raktak, s annak parazsára öntöttek a tésztát. Fölötte hamut helyeztek. Fölötte és mellet­te újra tüzet raktak. Hét óra múltán eloltottak. Ez­után sok-sok ember nekilátott és rudakkal emelték ki a megsült kenyeret. Az égett hejreszeket levág­ták, s a kenyeret a vendégség színhelyére hozták.” Utólag értesültünk arról, hogy Pfeiffer Zoltán, aki 1946-ban az akkori koalíciós kormány igazság­ügyi államtitkárja volt Magyarországon, de később disszidált. New Yorkban, augusztus 16-an meghalt. Gyászolja feleségén és egyetlen leányán Madelineon kivul sok barátja New Yorkban és Európában. páratlan oldal Nemes Nagy Agnes Szalatnyay József rajza Pilinszky más. Mindenki más, de vannak masab­bak. Pilinszky ilyen másabb a magyar költészetben, vagyis csakugyan más, igazi más, mélyen eltérő ritka, valószínűtlen. Egy fehér antilop, egy transzurán elem. Ha végigment az utcán, az ötvenes évek sötét, pesti utcáján, rövid, szűkvállu kabátkájában, úgy ment, mint egy üldözött legenda. Az is volt. Üldö­zött, az irodalomból kitaszított és teljesen ismeret­len legenda: legfeljebb katakombatársai suttogtak szájról szájra, fülből fölbe. A Trapéz és korlátban, első kötetében, a költő már kész, már — bizonyos értelemben — végleges. Mar ott van a kötetben a Harbach 1944, és a többi, jó néhány leendő alap-verse a magyar irodalom­nak. De legfőképpen ott van — és természetesen a Harmadnapon-ban — megtalált tematika, amellyel Pilinszkyt elsősorban szokták körülirni: az antifa- sizmus köre, a haláltábor-élmeny hasonlithatatlan költői foka. Hiszen ez volt a mi élményünk, mind­nyájunké, nemzedékünké és az egész világé; kínzó feladatunk volt, hogy Auschwitz után verseket Ír­junk, hogy felmérjük, elhebegjük a háborút, és an­nak legmélyebb bugyrát, mintegy jelképet, a KZ-la- ger emberen túli sebeit. Meg is tettük a magunkét. Rendszerint úgy, ahogy tulajdonképpen kell is, a mondatok taréján egyensúlyozva, egy ködarabnyi hallgatással megdobva, költői tekintetünk szeme- sárkával súrolva, ami csak igy tehető lathatóvá. Re­mekműveket sorolhatok az e nemű világköltészet- bŐl. Nem igy Pilinszky, ó képtelen dologra vállal­kozott, költőileg eletveszélyesre. Belement egyene­sen, a dolog közepébe Fogta magát, és leírta, hogy az milyen. “Kilép a többiek közül, / megáll a kocka­csendben. — Térdig gazolnak botladozva / facipöik- nek alacsony, / sötéten zörrenö zajában, / mint lát­hatatlan avaron, — mint tagolatlan kosárember, / csak ül az idő szó tálán, — a négv kézlábra ereszke­dett éhség — hamunéma fal - alvó szegek a jéghideg homokban”... Nem idézetnek szánom az idézeteket, csak emlékeztetőnek, eldünnyögött félszavaknak. Hogy aztan mi kell az ilyen “leíráshoz”, hogy olyan legyen, amilyen, arról könyvtárnyit lehet beszélni. Kell mindenek előtt a választás képesség, a szavakról való allando,esztétikus lemondás, az “egyetlen sző” hajszolásának hónapokig, évekig, évtizedekig tartó görcsös fényűzése. “Keveset irt”, vagyis rengeteget irt, beletömve a “sok” dimenzióját a kevésbe. Mindez kellett hozzá — es ezen kívül rengeteg más is —, hogy megírja a haláltábor-tapasztalatat legmagasabb költészetét. De ez sem volt elég. Miért éppen Pilinszky tudta leginkább elmondani a század botrányát, aki nem is volt jelen benne? Nem, nem a részvét a kulcsszó itt. Hanem* az azonosság alkatá­nak eleve való elkészitettsége erre a tapasztalatra. Es itt az o különösségé, mássága, transzurán mivol­ta: úgy ismert ra a haláltáborra, mint megtestesült képzeteire, mint ürlény az űr hidegére. Ahogy József Attilának a proletáriátus testi-lelki vidéke, bizonyos fokig “formája” volt, úgy volt formája Pilinszkyneka lager. Dantéra mutogattak a firenzei­ek úgy, ahogy mi rá: egy embe^ aki megjárta a pok­lot. De ő nem megjárta, hanem benne élt; eles su­garú kegyelemmel át-átsöpört sötétben. Benne élt a tapasztalás előtt és a tapasztalás után, kut-börtönét magával hordozta a Váci utcán, Párizsban, londoni szállodákban. Voltaképpen egyetlen mondanivalója volt, egyetlen és hatalmas: a szenvedés. Talán csak a vallás ad példát — és szót — effele hely-nélkülisegre; katolicizmusa volt az a hatalmas, tártkaru analógia­rendszer, amelyben egyáltalán elfért. Ez a lét-szenvédés, ez a pokolla-szállt alkat, ez ta­lálkozott a huszadik század háborújával, gázkamrái­val. Es ezáltal a találkozás vad cserebomlasa által vált az extrém, a más, a nincs-helye alkat példává, Pilinszky költészete égető közüggyé..Kitünt, hogy a világ hasonlít Pilinszkyre, az ö dimenzióira, fegyen- ceire, apokalipszisére. Az, amit csak az égbolt, egy sötét mennyország látszott képesnek magába fogad­ni, egyszerre általánossá vált, mint a fűszál, mint a tehervagon, mint a seb. A költő Összecsatolodott századával, annak legsötétebb közepevei, e'rvenyes- sége történelmivé lett. Aztan azon túlivá. HA ELŐFIZETÉSE LEJÁRT szíveskedjék annak meghosszabbitásaről idejében gondoskodni Egy évre $ 18.— Félévre $ 10.— Kanadába és Európába 1 évre $ 20.— Megújításra: $ ..........................................’...... Naptárra: $ ..................................„.................. Név: .......................................................... Cim:............................................................................ t­Város:.................................Állam:....................... Zip Code:............................ AMERIKAI MAGYAR SZÓ 130 East 16 Street, New York, N.Y.10003 Sm/eéezeá 3%/enájíáube

Next

/
Thumbnails
Contents