Amerikai Magyar Szó, 1981. július-december (35. évfolyam, 27-50. szám)
1981-09-03 / 33. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Sep. 3. 1981. 10. Agysebészet /Megbízható régészeti leletek tanúsítják, hogy koponyalékelést, koponyaműtétet már több ezer évvel ezelőtt is végeztek emberen. A féltett agyhoz azonban csak száz évvel ezelőtt mertek nyúlni a sebészek. Az első agyműtétnek nevezhető beavatkozást 1884-ben végezték Angliában: egy fiatalember agykérgében diónyi nagyságú betokosodott tályogot nyitottak meg. A műtét után ugyan a beteg három hét múlva agyvelőgyulladásban meghalt, mégis sikeresnek mondható ez az első agyi beavatkozás, mert biztatást adott további hasonló próbálkozásra. A példa nyomán a világ egyre több helyén kezdtek kísérletezni agyműtétekkel. Az operációk eleinte agysérülések ellátása, vérömlenyek eltávolítása, idegen testek kivétele, tályogok megnyitása, tömlők lebocsátása céljából történtek. Később egyre több ok miatt egyre mélyebben nyúltak sikerrel az agyhoz. Térszűkílő daganatokat távolítottak el, veszélyes értágulatokat szüntettek meg, vízfejet csapoltak le, fájdalmas idegpályákat vágtak át stb. A biztató eredményekhez a merészségen, a tapasztalatokon, a végrehatások finomodásán kívül az agynak egyre behatóbb anatómiai, élettani megismerése és ezáltal a diagnosztizáló, lokalizációs lehetőségek növekedése is hozzásegített. E téren nagy érdemei voltak Broca francia antropológusnak, aki felfedezte a beszéd agykérgi központját,^és Brudmann német ideggyógyásznak, aki az agykéreg sejtjeit és körülhatárolt területeit, a róla elnevezett mezőket tanulmányozta és ezzel megteremtette a központi idegrendszer lokalizációs tanát. A láthatatlan határú Brodmann-mezőknek, így a különböző agyi tevékenységek központjainak és az ún. néma területeknek ismeretében már ártalmatlanabbul és céltudatosabban lehetett az agy belsejébe hatolni. Igazán jó eredmények azonban még így sem születhettek, mert akkoriban még nem tudtak úrrá lenni az agyműtétek kísérő szövődményei: a csillapíthatatlan vérzések (a puha agyállományban nem tartanak a fonalas lekötések), a műtéti sokk, a vizenyős beduzza- dás és a mindig leselkedő fertőződés fölött. E veszélyek felismerője és az ellenük való küzdelem neves kezdeményezője Harvey Chussing amerikai sebész volt, aki már nem a szokásos sietséggel végezte műtétjeit, hanem lassan, kíméletesen, lépésről lépésre haladva előre. A kóros elváltozásokat nem ujjúval, hanem finom műszerekkel körüljárva távolította el. A nagyobb agyi vérzéSéket V alakú finom ezüstkapcsokkal, a róla elnevezett klipszekkel fogta le, a kisebbeket forróvizes öblítéssel csillapította, a koponyacsont vérző helyeit pedig meleg viasszal tömte el. A koponyacsontot sem durván vésővel, hanem kis lyukak fúrása útján finom fűrésszel nyitotta meg. Az eredményes vérzéscsillapítás csökkentette a sokk veszélyét, a kíméletes technika pedig a beduz- zadás és a fertőződés lehetőségét. (folytatjuk) KEWYORKI MAGYAR HENTES TIBOirS MEAT SPECIALTIES (formerly *11 ti PORK STÖRS) 1508 Second Ave., New York, NY. 10021 m 79t fe 7V. vtcélt UMtt. — TpMmr Rh 4-8292 RUSf MUS, HURKA iS KIVÁGOTTAK Móricz Zsigmond Ao-idaa, esttÁ XXXIII. Nagyon pusztultak ebbe az időbe mifelénk az urak. Mán nem vót a Salánky Arvéd méltóságos úrnak semmije. Azt mondták, hogy olyan szegénységbe él a mán Budapesten, senki se ad neki semmit, pedig be sok vendégséget adott az, de sok embert, urakat jól lakaton főispán korába. Sámuel tekintetes úrnak is csak a nevén vót a birtok, de más tartotta ott a zsákot, a bankok meg az ügyvédek. Kerecsény László méltóságos úr is abba az évbe vót utójjára nálunk nyaralni. Ü már öreg vót, megunta, nem vót kedve többet kijönni a faluba a kis házba szo- morkodni a méltóságos lila feleségével, a fődjét, ami kicsi vót, megvette a nagy Krósz. Mindig is átkozta osztán Mojzes Pali bátyámnak a felesége, hogy nem nekik adta, mert ők is megvették volna azon az áron. De Jusztin néném hamar elöregedett, hogy az ura meghalt és a fiatalasszonyt nem szerette meg a méltósá- gos asszony, hogy olyan nagynyelvű vót. Azér nem adta nekik a fődet, mert félt, sose látja az árát. De a nagy Krósz is megbukott. Nem szeretett gazdálkodni, bankigazgató vót, nem vót kedvére a gazdálkodás, a tiszttartói meg a veres Gutman meg a Svarc, egyik jobban lopta, mint a másik. Megvette a birtokot egy munkácsi lengyel zsidó, aki egy szót se tudott magyarul, de azért olyan jól gazdálkodott az, hogy csak úgy ömlött a pénz a zsebibe. Mán abba az időbe tizenkilenc zsidó lakott nálunk. Míg a birtok a Salánkyaké vót, addig csak egy zsidócsalád vót, a botos. Akkor láttam, hogy az emberek leghamarább a vagyonon vesznek össze. Mégis úgy törekszik mindenki a vagyon után. Mikor a Salánky-birtokot eladták, a gazdák is vettek belőle, de nem vót azon a birtokon istenáldás. Aki abból vett, az mind tönkrement. Adósságra vették, kapkodtak utána, abba az időbe meg a bankok adtak kőcsönt szívesen mindenkinek, nem úgy, mint most. De mit ért, ha a kamatokat, kőtségeket nem lehetett kifizetni a fődből. Nem termette be. Olyan forduló világ vót a, mintha a főd le akarta vóna rázni a hátárul a népeket. Megunta a főd a sok istentelen népet, és új világot akart mán. Ha a háború nem jött vóna, tán egy gazda se maradt vóna meg a bőribe. Vót olyan, akire három árverés is ki vót mán tűzve. így még a nagy Krósz is megbukott, takaréké lett az egész birtok, így jutott az egész egy ügyvédnek a kezére, a szálkái Májer doktor vágta zsebre az egészet ügyvédi kőtségbe. A meg osztán nem is akart gazdálkodni, csak adta elfele a birtokot. Hun ezt a darabot, hun azt a darabot. Csakhogy annak meg a vót a baja, hogy kínálta, biztatta az embereket, hogy vegyék meg, de mikor már valaki meg akart venni valamit, akkor meg nem adta, mingyán fejjebb csapta az árát. Hogy osztán nem gazdálkodtak, elloptak ott mindent. A házakról még az ajtót meg az ablakot is lelo- pogatták a dohányosok meg a szegény emberek. Kidűlt, bedűlt a ház, ő meg azt mondta: — Nem baj, a fődnek megy az ára felfelé. — Nem potyázza el. Gedeon bátyám meg sorozásra jött haza, akkor eljött édesanyámat megnézni, ö már nagybajuszé fiatalember vót. Hő, vót nagy látvány, mikor megérkezett, mindenki látni akarta. Szép ruhája vót, nyakkendője vót, a nyakkendőbe arany tű vót. Mindenki mondta, hogy ennek érdemes vót elmenni Budapestre inasnak. Ür lett belőle, már szóba se áll a kis falusi emberekkel. Se jányokkal. Gedeon bátyám is nagyon elcsodálkozott rajta, hogy itt ilyen változások vannak, mióta ő elment hazulról. — Hallottak ilyet — mondta —, hát ez már nem is az a falu, ahol én születtem, gyerekeskedtem. Mondtam neki, hogy én is jobb vóna, ha elmennék vele. — Ej, öcsém — azt mondja —, ne gyere Pestre. Pest az nem neked való. Maradj te csak idehaza, hátha valami szerencsét ad az Isten, elveszel majd egy jó gazda- jányt, mindig boldog leszel. Én is most Szatmáron majdnem megházasodtam. Majdnem elvettem Tatár Juliskát. Csudaszép jány, az igaz, gondolkodom is rajta. Az apja együtt vót édesapámmal. De én nem akarok dunnát venni, hát ha falusi volnék, jó lenne, boldog lennék vele, szépen élnénk. Te is majd szépen élsz egy ilyen Tatár Juliskával, maradj csak itthon, öcsém. Nem akarta, hogy én is Budapestre menjek, nem tudom, miért. Aki a faluból kiment, az azt akarja, hogy aki itt van a falun, az csak maradjon meg falusi bunkónak, ök azért nem akarnának visszajönni, de aki beleragadt ebbe a sárba, azt nem engedik kimászni belőle. Én nem mondom, én jól éreztem magamat odahaza. Édesanyám is mindig csak öregebb lett, még nagyobb szüksége vót a segétségre, de azért néha fájt a szívem, hogy én egész életembe csak a másét kapálgassam, ka- szálgassam. Nem juthatok én hozzá soha az én apám meg a nagyapám fődjéhez. Hiába vót az a miénk valaha, nem tudom én azt soha magam alá gyűrni. Ha meg nagygazdajányra számítok, azt se tudtam, hogy kell azt elgondolni. Az igazi nagygazdajányok- nak én kicsi vagyok, azok fel vannak fuvalkodva, nem is látnak meg engem. Még Váradi Piros is, pedig alig van vagy két hold földjük, már lenézi az én szegénységemet, pedig az öreg Váradinak is több az adóssága, mint a haja szála, hát még a nagyobb gazdák ... A kis kedves Annuska után is fájt a szívem, ha eszembe jutott, az se valamilyen nagyon nagy gazda- jány, de azért az jó lett volna. Hozott is volna valamit. Ügy gondolom, jutott volna neki vagy hét hold föld örökség, azt is elszalasztottam. Majd csak lesz valahogy, fiatal vagyok én még, három esztendő múlva rtiegyék csak sor alá. TIZENNYOLCADIK BESZÉLGETÉS arról, hogy a kutya is tanul abból, ha megverik, csak az ember nem öcsém — mondta Gedeon bátyám, mikor este hazajöt- tünk a faluból, és édesanyámmal hárman maradtunk. — öcsém — azt mondja —, én most a sorozáson meg- ösmerkedtem egy nagy derék fiatal úriemberrel, Szo- botka Mihály betétszerkesztővel. A telekkönyvnél olyan hátramozdító, egyszóval azt akarom mondani, hogy mindenhez ért, ami a telekkönyvre tartozik ... Elmondtam én neki, hogy hogy húzták ki a párnát az édesanyám feje alól. Hogy perelték el ezek a gazemberek a ti negyedfélköblös fődeteket... Hát azt mind meghallgatta rendesen, akkor azt mondta, hogy nincsen e még elveszve ... Meg kell nézni a telekkönyvbe, hogy az a főd kinek a nevén van, mert a kiskorúak nevéről nem lehet azt olyan egy-kettőre kitáblázni. Az még a mi nevünkön kell legyen, mán az édesanyámén mint haszonélvezet, s az Eszter nénémen, Julcsa néné- men mint nagykorúak és az én nevemen meg a te neveden mint kiskorúakén ... Eszter néném, úgy vagyok értesülve, nem reflektál az örökségre, akkor ű adjon egy írást, hogy lemond minden apai és anyai jussárul. Ugyancsak így kell aláíratni Julcsa nénémmel is. Akkor a főd a mi kettőnké marad... Mi pedig, öcsém, vissza fogjuk perelni... Ez tiszta sor, mert kiskorúakat nem lehet megrövidíteni. Sarkadi Imre, a tűz égesse meg a dógát, azóta háromszor is kivette a fődből a száznyóevan forintját. Negyven forint egy hold földért, az csak rablás. Ha nem termett neki rajta több évente csak holdanként öt mázsa búzája tisztán, az is megéri nyolc forintjával a negyven forintot. Három esztendő elmúlt, minden évben megkapta az árát az utolsó krajcárig ... Tekintetbe veszik ezt a törvényen; ez, öcsém, egy biztos per. Maga ez a Szobotka Mihály is vállalkozik arra, hogy a pert elintézi, mert ő éppen ott van annál a telekkönyvnél Szatmáron, ahol ez be van táblázva, ki is vette már a telekkönyvi kivonatot. Erre Gedeon bátyám előhúzta a belső zsebéből a nagy bugyellárisát, abból kivette az erdőfőd telekkönyvi írását. Abba megmutatta, az egész főd ma is még Jó János nevén és utána kiskorú gyermekeinek a nevén volt. (Folytatjuk \
