Amerikai Magyar Szó, 1981. július-december (35. évfolyam, 27-50. szám)
1981-08-20 / 31. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Aug. 20. 1981. 10. CfesiSéfy. Kövérség Folytatás Ha a kövérséget belső elváltozások idézik elő, a baj okát kell kezelni, de — sajnos — a legtöbb esetben a fő ok a túlzott kalóriabevitel. Soványító kúra esetén az illető rendszerint depressziós állapotba esik, mert olyasmiről kell leszoknia, ami egyetlen öröme. Ezért saját magát meg kell győzni — ha ez neki nem sikerül, akkor az orvosnak, illetve a nevelőnek kell ezt megtennie, —, hogy nem mondhat le a diétáról, mert állapota súlyossá válhat. Étrendjének kevés, 800—1000 kalóriát szabad csak tartalmaznia. A szénhidrátok a diétá- zás legnagyobb ellenségei, mert éhségérzetet váltanak ki. Ezért helyettük fehérjéket kell fogyasztani, mert nem idéznek elő ilyen jelenséget. Vannak gyógyszerek, amelyek csökkentik az étvágyat, az éhségérzetet. Ezek azonban nem elég hatásosak, mert a fogyásban az akarat játssza a legfőbb szerepet. Különben is ezeknek az orvosságoknak a hatása csupán átmeneti és leginkább káros, mert az érzékenyebb személyeknél szellemi és anyagcsere-forgalmi zavarokat idézhetnek elő. Emiatt a betegség gyógyításában a gyógyszeres kezelést nemigen alkalmazzák. Az emberek jó része könnyen elhatározza, hogy lefogy, de fogadalmát már sokkal nehezebben tartja be. A legtöbben csakhamar elvesztik türelmüket és elkeseredésükben tovább folytatják régi életmódjukat. Nem túlzunk, ha az elhízás jelenségét összehasonlítjuk az alkoholizmuséval, mert mindkettőnél akaratkihagyásról van szó, csak az utóbbit a közvélemény jobban elítéli. Pedig a kövérség gyógyítása voltaképpen nem is olyan nehéz, mert orvosság és Prolokal helyett csupán akarat kell hozzá. Mindenekelőtt arra kell törekednünk, hogy normális testsúlyunkat megtartsuk. Mindez elérhető fehérje- és vitamindús, de szénhidrátban szegény étrenddel. Szénhidrát legfeljebb csak főzelékkel és gyümölcsei jusson a szervezetünkbe. A kezelés tehát kalóriamegszorítással, mozgással és egésszéges életmóddal történik. Gyakran hallani, hogy a soványak többet esznek, mint a kövérebbek, s mégsem híznak meg. Ebben néha van is némi igazság, mert nem minden szervezet hasznosítja egyformán a táplálékot. A legtöbb esetben azonban csak az illető gondolja, hogy keveset evett, voltaképpen sok kalória jutott a szervezetébe. A szükséges mennyiséget saját magunknak kell meghatároznunk, hogy testsúlyunk egyensúlyban maradjon, tehát ne hízzunk. Ne ámítsuk magunkat azzal, hogy a fölösleges kilókat lekoplaljuk, mert ezt úgysem fogjuk tenni. Különben is a hízás mechanizmusa hasonló az egérfogóéhoz: a kalória könnyen bemegy, de nagyon nehezen vagy sehogyan sem távozik el. Mivel a kövérség civilizációs betegség, komolyan kell küzdénünk ellene, mert következményei súlyosak, s mert egyre több azoknak a száma, akiknek a testsúlya a kelleténél na- gvobb. Dr. BÍRÓ Pál általános szakorvos KEWYORKI MAGYARHENTES TIBOR* MEAT SPECIALTIES ' (toMnt.ly MIRfL PORK ST9RI) 1508 Second Ave., New York, NY. 10021 « 79t 4» 7». uteik MMtt. — TpMoir Rh 4-8292 FRIS9 HÚS, HURKA ÉS FELVÁGOTTAK Móricz Zsigmond $ íalio.(f XXXI. — Hogy én mikor sírtam? Akkor, mikor én még hittem benned, meg a szeretetedbe... Meg hogy mikor fogsz sími? Majd ha elveszítesz engem örökre. Mer az ilyen magaviselettel csak azt éred el. — Nincsen nekem hozzád semmi közöm — azt mondja. — Van. De még azt merem mondani, hogy máshoz nincsen közöd, csak énhozzám. Mert járhatnak utánad akárhányan, nem kellesz te azoknak, csak egy kis időre. De ha énvelem fogóznál, akkor én nem járnám a világot, hanem maradnék, és építeném a fészket. Erre Piros egy kicsit elhallgatott. Ügy láttam, hogy komolyra vette a szavamat. Biztosan nem mondott még neki senki ilyen komoly szót. De én is megijedtem, éppen most fogadkoztam a lovon, hogy nem kötöm le magamat, és milyen könnyen kiszaladt a számon a lejánykérés. De akkor kijött Sarkadi Imre utána, osztán mikor meglátta velem beszélni Pirost, rettenetesen elbámult. — Hát te itthon vagy? — Itthon. — Mikor jöttél? — Most. — Minek jöttél? — Csak. Eszembe jutott, hogy eccer van ilyen kis bál nálunk a faluba, arra visszafordultam, hazajöttem. Piros meg a cipője orrát nézte, tépegette a kisken- dőjét. Imre nagyon meg vót zavarodva. Hun a jányt nézte, hun engem. — Hallod-e — mondja keményen. — Tudod, hogy öregebb vagyok? — Tudom. — Te csak taknyos vagy hozzám képest, én az őszszel bemegyek katonának. — Igen. — Csak azér mondom. Evvel derékon fogta Pirost, vitte táncba. Igende Piros meg visszanézett, de úgy nézett a rám, mintha azt mondta vóna: ne búsulj, én evvel csak táncolok, hanem szeretni téged tudnálak. Csakhogy én már nem hittem a jányoknak. Elég vót nekem ma megtanulni, hogy minden jány tud táncolni minden legénnyel, ha annak menyasszonya van is. Hozzáfogtam inni. Bort. Megittam először egy féllitert, a többire nem emlékszem. Akkor elkezdtem komandérozni a cigányt. Annak azt a nótát kellett húzni, akit én parancsoltam. Sarkadi Imre meg dettó. Gondolkoztam, hogy nincs kés a csizmaszárba, mer még eddig nem szoktam bicskát tartani benne, pedig úgy láttam, máma Sarkadi Imrével összeakasztjuk a tengelyt. Mikor mán nagyon se így, se úgy nem vótunk, honnan, honnan nem, odajön hozzám Kőmíves Erzsi. Azt mondja komoly szemmel: — György. — Mit akarsz. — Édesanyád beteg. — Beteg? — Mikor ott jöttem el a házatok előtt, kinn állt a kiskapuba, azt mondta nekem: kisjányom, olyan rosz- szul érzem magam. Ez a fiam, György meg elment. Nem szeretem, hogy bálba ment máma. Leszállón bennem a vér. Ha beteg, a más. Nézem a Kőmíves Erzsi szemét, nem süti le, úgy láttam, nem hazudik. Megfordultam, osztán hazamentem. Mikor még hallottam a muzsikát, mindig csak azt gondoltam, hogy ha hazudott Kőmíves Erzsi, akkor visszamegyek, és szétverem a bandát. Beszakítom a bőgőt. De mikor hazaértem, édesanyám fenn vót, és ott ült az asztal mellett, és bibliát olvasott. — Beteg? — kérdeztem tőle. — Megmondta a kisjány? — Maga mondta neki? — Hát ki, fiam? — Akkor mér nem fekszik le? — Féltem magamba. Egy kicsit állottam, nem tudtam, most mit csináljak. Akkor odavágtam a kalapomat. Lefeküdtem, kinyújtózkodtam. Nem ér ez a világ semmit. Egyik kocsmába táncol az egyik szeretőm, a másik kocsmába táncol a másik szeretőm. Mindenki mással táncol, én meg járom a bolondjukat. Befordultam a falnak. Elaludtam. Reggel aludtam vóna délig. Édesanyám felkötött. — Hó fiam, menni kell munkára. Aki éccaka legény, nappal is legyen az. TIZENHETEDIK BESZÉLGETÉS arról, mennyi baja van a férfinak a nő miatt ok nélkül Nekem ehhez a Sárosi Annuskához semmi közöm nem vót. Egyszer megcsókoltam. Mi az. De azért annyi kesergésem nekem soha semmiféle jány miatt nem vót, mint e miatt a kis Annuska miatt. Nekem ez a kedves kis Annus, ez mindig úgy támadt fel, mintha én vónék a bűnös. Hogy az nem is tud bűnös lenni. Iszen szép jány, de az nem olyan szép, mint más szépek, az olyan ártatlan, mint a ma született bárány, vagy mint a verbéna virág. Kinyitja a szemét, és kacag. De mindenen kacag. Akárki, akármit mond neki, az úgy kacag, hogy csilingőz, mint a csengővirág tavasszal az erdőben a zöld fű közt. Még szántam is sokat. Hogy azt mondta, hogy én tanítottam meg. De ezt nem úgy mondta, mint egy hamis jány, aki csak visszavagdal, mint Váradi Piroska, akinek fel van vágva a nyelve. Az ember tudja, hogy csak azért mond valamit, mert visszájára akarja fordítani. Hogy mindig neki legyen igaza. De ha eszembe jutott annak a kis kedvesnek a hangja, hogy az hogy mondta, hogy „maga tanított meg rá”, abban nem vót semmi kevélség, semmi hamisság, az a cseppentett tiszta színméz igazság vót. Azt úgy lehetett beinni, ahogy az ember a jó levegőt beszippantja a virágos kertbe. Ha ottmaradtam vóna, az sok okból jó lett vóna, már csak azért is, mert akkor nem ígértem vóna Váradi Piroskának házasságot. Mert ugye Váradi Piroska is ottmaradt a bálba, tovább táncolt más legénnyel, meg isten tudja hánnyal. Fogdostatta magát, ölelgettette. Pedig én ennek a Váradi Piroskának soha egy szavát se hittem, hogy ő szeretne engem. Nem is mondta, hogy szeret. Sose mondta életébe, inkább mindig úgy mutatta, hogy nem szeret. Hogy néha kedveskedett, az csak tisztára kapzsiság vót, hogy én is hadd bolonduljak utána. Ki tudja, hátha mindenkiből kikopik, hadd legyek akkor én még neki tartalékba. Hadd legyen neki egy jó bolond, aki nem is tud kisebbet mondani, mint hogy fészket akar rakni neki. Most már úgy vótam evvel a Pirossal, hogy ha vele vótam, az még most is olyan vót nekem csak, mint más jány, nem vót semmi bajom, de ha nem láttam, akkor meg mindig szidtam, kárhoztattam, böcsmöltem. El vótam keseredve, mint a megkeseredett ecet. Ha most választani kell a kettő közül, a kedves kis Annus vagy Váradi Piros, akkor én nem tudtam választani. Én arra a jó kis Annuskára úgy gondoltam, hogy szégyelltem magam. Én bántottam meg, én vótam a sértegető. Mer olyat fogtam rá, amire az nem is gondolt, nem is tudott vóna gondolni. Hiszen mit tudom én, mit beszéltek ott a boglya alatt? Én csak a kis csicsergő kacagását hallottam, attól ment a vér a fejembe, de hogy min nevetett, azt én nem tudtam. Hátha csak arról beszéltek, hogy milyen görbe a hódnak a szarva? Mert az azon is úgy tudott nevetni. Hiszen egy nagylegény, akinek menyasszonya van, az nem is mondhat egy ilyen kisjánynak semmi rosszat. Ha már menyasszonya van. Folytatjuk SZEREZZEN EGY UJ ELŐFIZETŐT
