Amerikai Magyar Szó, 1981. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1981-02-05 / 6. szám

AMERIKAI MAGYAR SZŐ

Thursday, Feb. 5. 1981.

10.

Móricz Zsigmond

^ baldacj, etttbeA

Má gondoltam, hogy Váradi Piroska is azért nem akar hozzám jó lenni, hogy tudja, biztosan megmondta neki az anyja, hogy ne törődjön egy szerencsétlen kódusivadékkal, mert akkor belőle is az lesz. Meg a tanító is eszembe jutott, mikor azt mondtam neki, hogy ha megnövök, feleségül veszem Márta kisasz- szonyt. Hogy adná az a lányát hozzám feleségül, mit tudok én annak adni? Csináljak belőle egy olyan cselédasszonyt, mint Julcsa néném? Hiszen az egy kényén nevelt úrikisasszony-féle, ha csak tanító jánya is, nem volna annak jó még a se, ha annyi födém vóna, mint Gábor sógoromnak, mert az még azt se akarná, hogy libákkal, tyúkokkal meg disznókkal kínlódjék, mikor őtet ki fogja taníttatni az apja, és biztosan lesz belőle valami jó tanítóné. Minek törődne akkor az énhozzám való parasztnépséggel.

Mikor este napszállat után hazamentünk, bizony csak fele vót megkapálva a kukoricának, mert Julcsa néném alig dógozott, csak engem is tartóztatott a munkával, pedig én mindig két sort vettem, ő neki meg csak egyet hattam, mégis nekem kellett behozni a sor végit.

Hazajött Józsi sógor is. Nagy veres ember vót, szó- talan. Leült, megette a kis kenyeret, olyan vót a málé- kenyere, mint a morzsa, persze, összetört a tarisznyába. Azt ette meg, amit hazahozott. Egy kicsit elmor- zsolgatta a foga közt, lenyelte, aztán nézett maga elé, mint a bivaly, nem szólt hozzám, lefeküdt, mán aludt is.

Nem segítenek ezek énrajtam, a gyerekek meg sírtak, éhesek vótak. Julcsa néném elment, valahonnan hozott egy csupor aludttejet. Kiöntötte cseréplábasba, összeverekedtek rajta a gyerekek. Pedig szép egészséges gyerekek vótak különben.

Ott háltam náluk, itt is szalmán feküdtem a fődön, mert ők heten aludtak a két ágyon. Ügy fészkelték be magukat az apjuk meg az anyjuk lába mellett, mint a kiskutyák, mikor odabújnak az öregekre.

Hajnalba, mikor virradt, már Józsi sógor kelt felfele, húzta a bocskort, kötözte sokáig a lábára, együtt mentünk ki a házból, de szegény Julcsa néném elkísért engemet nagyon messzire a határba, mindig csak sírt, mindig csak beszélt, hogy ő ezt sohase gondolta vóna, hogy ilyen bajra jusson.

Mikor el kellett válni, azt mondja:

— György, kedvesem, nincs a tarisznyádba egy kis kenyér?

Megnéztem, hát ott vót, amit az útra magammal vittem, mert menőbe eszembe se jutott enni, Nagypaládon meg adtak, meg náluk se vót rá gondolatom, hogy belenyúljak, a nagy búsulástul. Kivettem, ami benne vót, odaadtam.

Akkor szegény a nyakamba borult, összevissza csókolt, és elmentünk külön, én is hazafelé. Vissza-vissza- néztem egypárszor, de ő nem nézett vissza. Biztosan félt szegény, hogy visszakérem, pedig eszembe se vót. Azután valami irtás vót, többet nem láttam Julcsa nénémet.

Hazamegyek, kérdi édesanyám:

— No fiam, mire jártál?

— Hát nem sokra. Eszter néném azt mondta, ő nem akar az örökségbül semmit. Se jót, se rosszat.

— Mindig ilyen vót. Mikor férhe ment is azt mondta: „Aztán, édesanyám, ne sokat járjanak hozzánk, mert az uram azt mondta, nem szereti, ha zavarják a házi boldogságát.” Nem is vótam én nála máskor, csak mikor izent, hogy gyereket vár, menjek segéteni. Olyankor el is mentem, de még a betegágybul is csak azt nézte, hogy el ne gyugjak valamit haza. Hát Julcsa jányom mit csinál?

— Ne kérdezze, édesanyám, nincs azoknak még falni való kenyerek se.

Édesanyám jajszóval sírt.

— Jaj, istenem, istenem, én teremtő istenem, minek kellett neki olyan hamar férhe menni, de mán azt hitte, sose lesz senki kérője, pedig be szép jány vót, be termetes, kerek arcú szép kisjány vót. De mán tizenhét éves korába meglepte a vágyakozás, hogy az

első legényhez menjen, aki jött. Más faluból való béreslegény vót ez a Józsi, eccer keresztülment a falun, mert szekérrel Szatmárra ment, akkor itt megállón, megitatott, ökrökkel vót, az ökrök ettek, addig ez a Julcsa beleháborodott. Mikor harmadnap visszafelé jött Csengődi Józsi, mán azt mondta, kútba ugrik, ha hozzá nem adom. Jójány, azt se tudod, kellesz-e neki. Hogy ü tudja, mán üneki meg is tette az ígéretét. Itt hált a Józsi, osztán, mikor három hét múlva meglett az esküvő, mán az én jányom azt mondta: fia lesz. ó, te bolond, honnan tudod. Hogy ő tudja. Az is lett, az igaz. Csupa fia van.

— Igen — mondtam. — öt.

— öt. Még azt se izén te meg, hogy gyereke van. Eccer vótam nála, mikor nagybeteg vót, tüdőgyulladás. Akkor láttam, hogy milyen szegénységbe van.

— Hát édesanyám, most még nagyobb szegénységbe van, mert ott vótam náluk, kapáltam vele egy napig, még kenyere se vót ebédre, valahol kölcsönkért, hogy szégyenbe ne maradjon.

Édesanyám sírt.

De én azt mondtam:

— Ne sírjon, édesanyám, én nem engedem elárve- reztetni a fődet, akármi lesz is. Nagy fiú vagyok én mán, kikeresem az árát.

Édesanyám osztán másnap elment az ügyvédhez, és megegyezett vele, hogy a kamatot ezután fizetni fogjuk, csak ne árverezzenek.

Az ügyvéd megígérte, akkor én olyan boldog lettem, hogy azt el se lehet mondani.

TIZEDIK BESZÉLGETÉS arról, hogy mire tanítgatja a fiát a jó édesanya

Mikor édesanyám az ügyvédtől hazajött, má mondta:

— Fiam, én nem tudom, mi van velem, én olyan rossz vagyok. Fejem fáj, lábom fáj, derekam fáj, mindenem fáj. Nem való nekem ez a sok bánat. Vigyázz magadra, ne gyűts eleven szenet a fejemre. Én ebbe belebetegszek. Minek kellett neked azzal a Salánky tekintetes úrral olyan nagyfennyen beszélni, jaj, istenem, még a tüdőmet is kisírtam annak az ügyvédnek, míg megszánt, de a jó ember mégis megegyezett velem.

Én meg hallgattam. Aj, szegény édesanyám, bizony most miattam lesz beteg.

Ő meg megfőzte a kis vacsorát, elkészítette nekem másnapra a tarisznyát. Néztem, hogy kukoricakenyeret tett bele, meg is vakartam a fejem, mert aztat sose szerettem. Adjon az isten kukoricát minden kőszálon, de nekem meg ne süssék, mer nekem az a halálom, ha málékenyeret kell enni. Azér is szerettem vóna elmenni inasnak Pestre, mert hallottam már, Gedeon bátyámtól, hogy ott színit se látják a málékenyérnek.

Édesanyám lefeküdt hamar, osztán mikor reggel mentem elfele, mondtam, hogy ne kőjjön fel. Majd a kis kertünket csak bekapálom én, ne törődjön vele. Mert abba mán tőtögetni kellett akkor a kukoricát meg a krumplit.

— Tán nem lesz olyan nagy bajom — vigasztalt.

Kimegyek a mezőre, dógozok. De mindétig csak azon járt az eszem, hogy vajon mi van most szegén édesanyámmal. Tán csak átjön hozzá egyik vagy másik szomszédasszony. Úgyis annyit ápolt világéletébe, hát neki is csak lesz segítsége.

Hazajövök este, ott ül szegény a küszöbön, guny- nyaszt.

— Még beteg?

— Nem tudom, fiam, valami lappang bennem, nem tud kitörni. A hátamba, derekamba meg kivált a két nagylábom ujjába érzek fájást.

— Nem feküdt?

— Feküdtem én mostig, de felkeltem, hogy neked vacsorát főzzek.

— Nem kell nekem semmi, majd eszek egy kis kenyeret hagymaszárral.

Bizony, nem mozdult a küszöbről.

— Nem vót itt senki?

— Nem.

— Mér nem hitt valakit?-Kit?

— Iszen maga annyit gyógyét, csak magát is meg- gyógyétja valaki.

— ó, fiam, nem azér segítek én máson, hogy osztán terhére legyek a másnak. Mindenkinek megvan a maga dóga-baja.

Én osztán lefektettem az ágyba. Úgy kellett bevinni, ölbe, nem vót annak jártányi ereje. Hideg vizes ruhát raktam rá, ahogy ő mondta, de egész éccaka olyan forrósága vót, hogy el sem mertem aludni, ahogy egyik ruhát rátettem, már egy kis idő múlva tüzes lett rajta a ruha. Nem értettem én a betegséghez, mert én még nem gyógyétottam, ő meg olyan lázas vót, hogy félre is beszélt. Azt se tudtam én akkor még, mi az, hogy láz. A szegény ember nem készül a betegségre, mer neki nem szabad betegnek lenni, mer a min- gyárt pénzbe kerül, de ha megvan, akkor nem lehet ellene zúgolódni, az isten adta, el kell azt is viselni.

Reggel hajnalba mentem Krósznéhoz. Mondom neki, hogy édesanyám beteg, nem is merek kimenni a mezőre. Mondja, hogy csak menjek, ő majd átnéz hozzá, jobban tud ő segíteni rajta, mint én.

Fenntartó qÁRÓA

Koízi'nettel nyugtázzukaz alábbi adományokat.

. nű = naptárűdvőzlet

Csuhák Albert naptár $ 3.- Paczier Flórián által: Schubert József naptár $ 25.- Oros Ethel emlekere $ 10.- Paczier Flórian & Rózsi naptár $ 25.- Weisz Sándor naptar $ 5.- Mrs. H. Kmetz $ 10.- Mrs. M.Shanta naptár $ 3.- Kovács Anthony $ 28.- nap — tár $ 5.- M.Neuman $ 7.50- T.R. $ 4.50- Kranyák Ignác /Hamilton,Ont./ $ 15.- naptar $ 5.- Tözsér James /Brantford,Ont./ naptár $ 5.- jéhn Ferenc által: Ruby Lajos $ 12.- naptár $ 5.- Bartha Samuel & Anna Kolumban Denes & Vilmos emlekere $ 10.- ( ,

Búzás Mary & Arthur naptár $ 10.- Fodor Árpád F.G. $ 60.- Tücsök Frank & Elizabeth /Windsor, Ont./ $ 20. - naptár $ 5.- Névai Éva naptár $ 5. Spier Olga $ 5.- naptár $ 5.- Weiss Edward naptár $ 5.- Flecker Steve & Annus naptár $ 3.- Leob Jenó Cincár Gyula emlékére $ 10.- Pika József $ 5.- Har- math Frank naptár $ 5.- Jeszenka M. naptar $ 3.- Palinczár M. naptárok $ 6.- Suliman Michael /Windsor, Ont./ $ 5.- naptar $ 5.- Menes Piroska naptár $ 3.- Schill Mihály Fonder Bözsi emlekere $ 40.- naptár $ 5.- Pataky Anna naptar $ 3.- Blatt Elizabeth $ 7.- naptár $ 3.- Mr. & Mrs. T. Paulay naptár $ 3. Roth Frank & Irma $ 10.- Aszli Julius naptár $ 3.- Gáti Norman naptár $ 3.- Adler Zsigmond naptar $ 5.- Varga Sándor $ 7.- naptar $ 3.- Gaál Joe /Montreal, Que./által: Mátvus Barbara $ 2.- naptár $ 3.- Magyar Mihály $ 2.- naptár $ 3.- Elek György $ 2.- naptár $ 3.- Gaál József $ 2.- naptar $ 3.- Szell Thomas naptár $ 3.- Julia Prekup /St. Marys, Ont./ $ 7.- naptár $ 3.-