Amerikai Magyar Szó, 1981. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-22 / 4. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ SZEPII8IALIM Thursday, Jan. 22. 1981. 10. Móricz Zsigmond /I íaléaa emlxesi IX. — Terád, terád. Persze, most azt hiszed, hogy a locsolásoddal megvesztegettél. Ismerlek én benneteket. Láttam, hogy evvel nem lehet semmire menni. Hat- tam. Nem tudom, mi baja vót, a végén addig kiabált, hogy meg akart fogatni Orbán Gyuri bátyámmal, hogy lökjön ki. A meg úgy nézett rám, mintha mingyárt meg is akarná tenni. Mi bajuk vót, én nem tudom, én csak bámultam. Mikor hazamentem, mondtam édesanyámnak. — Nem tudom, mi baja van ennek a jegyzőnek, még a virágoskertjét is meglocsoltam, mégiscsak kiabált. — Ó, fiam — mondta édesanyám —, nem akar a megbékélni, ha akármit is csinálsz neki, mer haragudni akar. Mer az neki a haszna, ha haragszik. Mer kicsi annak, amit mitülünk kaphat, de neki úgy kell táncolni, ahogy a nagyok kívánják, mer azoktul él. Mán éppen ebédidő vót, megettem a kis kenyeret szalonnával, nem sokat tudok én száraz ételből enni, ha a mezőn vagyok is beérem kicsivel, most is bekat- tantottam a bicskámat, és mentem a zsidóhoz, mert nagyon féltem, hogy elvesztettem máris fél napszámot, a másikat is el ne veszítsem. Azt mondja Krószné: — Má nem méty mező, méty kert. Tókozz, meglesz napszám. Akkor jó. Ásni kellett a kertben, jó is vót a főd, meg olyan dühösen ástam, hogy egy napra valót felforgattam. Mindig csak a jegyző járt az eszembe, hogy mért volt az olyan, mikor én semmit se vétettem neki, egy szalmaszálat keresztbe nem tettem, mégis úgy kiabált. Csak most jött meg bennem is a kurázsi, úgy vágtam azt a fődet, mintha a jegyző hátát hasítottam vóna. Édesanyámnak igaza vót," de azt csak egy hét múlva tudtuk meg, mikor a posta meghozta az ügyvédi levelet, hogy fizessük meg az adósságot, vagy elárverezik a fődet. No, lett nagy ijedelem. Sírt szegény, hogy megmondta előre. E fúrta a jegyző ódalát. Megparancsolták neki Pereszlényiék, hogy félelemesítsen meg. Most ijedtünk csak meg, mert ha elárverelik a negyedfél köblös fődünket, akkor igazán egy csepp se marad. Mit csináljak. — Égy fiam, Eszter nénédhe — mondta édesanyám, mert vót nekem két néném, az egyik, a legöregebb, Eszter vót, ez Nagypaládra ment férhe egy gazdaemberhez. Jól bírták magukat, hát legelőször is a sógorral kellett beszélni, hogy mit tanácsol, mit segít. Hát így akkor nem mehettem megint napszámba, mert el kellett menni. Mentem is, estfelé értem Nagypaládra. Híres gazdag község ez, nénémék éppen ak- kortájba építettek pléhtetejű házat. Veresre vót festve a ház tetején a pléh fedél. — Aj, de jókor jöttél — mondja sógorom —, fogd csak ezt a vasvillát, tisztítsd ki az ólat. Leteszem a kalapomat, botomat meg a kis fejér gubát és hozzáláttam az ólat pucolni. Két lovuk vót, egyik csikajas. Két tehén, egyik ellőfélbe, a másiknak mán vót egy nagyon szép kis bikabornyúja. Eleget is sopánkodott Eszter néném, hogy bikabornyú, mert nem akartak ökröt nevelni, hát nem kellett nekiek, mészárosnak készültek eladni. Nagy vót az istállóba a trágya, nem vót idejök kihordani, mert egy ilyen gazdánál sok munka van, és nem tartottak semmi kocsist vagy segítséget. Hordtam a trágyát, a karom majd leszakadt, mert meg akartam mutatni, hogy tudok én dógozni. Ott vót láb alatt a sok liba, kacsa, tyúk, baromfi, minden. Disznó is vót négy darab nagy, kettő anyadisznó, kettő hizlalni való, meg vót hét darab kismalac is. Nagyon jó vót nekik, jól gazdálkodtak, de annyit is dó- goztak azok, hogy majd belefúltak a munkába. Vót ott három gyerek, mán azok is kezdtek dógozgatni. Olyan setét este vót már, hogy az ember az orrát se látta, mikor abbahagytuk aztán a munkát. Mentünk be a házba vacsorázni. Puliszkát ettünk, tejjel. Akkor kérdezte meg sógorom, néném még egy szót se szólott hozzám, mi járatban vagyok. Mondom, hogy perelni akar az a tűzrevaló jegyző. — Perelni? Elmondom neki az egészet, hogy szólított meg az utcán Salánky, meg hogy a jegyző hogy hívott fel a községházára, hogy ijegessen. — Most azér gyüttem, mondják meg Eszter nénémék, mit kell csinálni, mert édesanyám nagyon el van búsulva a főd miatt. Mondja Eszter néném: — Én az örökségre nem számítottam. Én nem kaptam hazulról még kiházasítást se, egy kis ládával mentem férhe. Hát én nem akarok tudni se róla. Ahogy ti akarjátok. Én se nem kérek, se nem adok, mer nekem éppen elég a magam baja. No, jó vagyunk mán. Gábor sógorom meg csak hallgat, nem szól egy szót se, kotorja a pipáját, hallgat. Láttam, hogy nem akar belebeszélni a testvérek dógába. Azután osztán lefeküdtünk, nekem a pitarba adtak helyet, mert az első házba nem lehet, a hátulsóba meg ők aludtak öten a három gyerekkel. Szalmát hoztam be magamnak, arra feküdtem a sparhélt előtt. Míg aludtam, azon gondolkodtam, hogy én reggel elmegyek, itt úgy sincsen semmi keresnivalóm. De reggel, mire én felébredtem vóna, ők mán mind fenn vótak, mondja sógorom, ne menjek el, segítsek neki egy kicsit, mert sok a dolog, kapálni kell. Jó, hát ottmaradtam, egész nap kapáltam velük, nagyon szép vót már a kukoricájuk, de olyan gaz vót benne, hogy mindjárt fel is tőtöttük, így egy munkát megkéméltek, de abba az időbe lehetett, mert vót akkor még eső elég. Lett is nekik őszre olyan kukoricájuk, hogy alig bírták hazahordani. De nem akartam több napot ott tölteni, mert édesanyám otthon sírt, meg én is sajnáltam annyi napszámot veszteni, hát most már ésszel éltem, s mikorra ők felkeltek, én már a setétben el is léptem. Mentem hazafelé. Istvándinak mentem, ott vót a másik néném, mer nyócan vótunk mink testvérek, de már négy kicsi korába meghótt, csak a két öregebb jány meg mi a két kisebb fiú vótunk meg. Gedeon bátyám Pesten vót, hát meg kellett Julcsa nénémmel is beszélni. Julcsa nénémnek az ura Csengődi Józsi vót, béres vót a Mendelzón tagjába. Odaértem früstökre, azt mondja Julcsa néném: — Jaj de jó, hogy jössz, itt van ez a komenciós főd, nincs bekapálva, gyere menjünk ki, kapáljuk be. Jó. Lehet. Kimentünk mingyán, de nem vittünk magunkkal semmit, mert közel vót a tanyához. Míg kapáltunk, Julcsa néném mindig csak beszélt, mindig csak sír- dogált, hogy neki milyen nehéz sora van. Eszter nén- jét nagygazdához adták, őtet meg odaadta az anyja egy rossz béreshez. Még étele sincs, mert mire kimérik a komenciót, akkorára má annyi az adósság, hogy más tartja a zsákot. — Láttam, hogy úgy élnek ezek, mint ahogyan láttam a cselédembereket ostoros koromba a Salánky- uradalomba. Csak annyival vót jobb nekik, hogy nem laktak mással a házba, zsidó birtok vót, hát ott új házakat építettek a cselédeknek, minden családnak külön szobát. De nemigen tudtak ezek gazdálkodni, mint ahogy a cselédemberek nem is igen tudnak, meg nincs is nekik mibe. Egy köblös födjük vót, az uraság szántotta, vetette, nekik csak kapálni kellett, hát én most bekapáltam neki szegénynek. Eljött a dél. Hát gyerünk haza enni, mondja Julcsa néném. Adni kell a pujáknak is. Vót neki öt gyereke, egyik kisebb, mint a másik. Hazamegyünk, nincs étel, nem főzött senki. Nincs kenyér, elfogyott. Julcsa néném átment egy másik cselédasszonyhoz és kért egy kis lisztet meg egy kis málékenyeret. A lisztből főzött pépet, megettük úgy zsír nélkül. Én csak azér ettem, mert nem akartam megsérteni, pedig nagyon ragadt a szám padlásához. Édesanyám nem így tartott engem, meg nekünk legalább tehenünk vót. Mondja is Julcsa néném: — Nem vagy te ilyen ételekhez szokva, ugye, György?-Jó a. — Mennyi tejet ad a tehen? , Mondom, egy fejésre négy-öt litert. — Jóságos isten, tik azt ketten mind megeszitek? — Majd nem esszük mán, mert el akarják perelni a birtokot — mondom. — Kicsoda akarná? Elmesélem neki az egészet, de mán neki nem mondtam el, hogy Salánkyval hogy beszéltem, mert Eszter néném is, láttam, rossz néven vette, hogy így merek beszélgetni az urakkal. Julcsa néném meg olyan szegény cseléd vót, hogy neki a birtokos olyan vót, mint az Isten. Csak most láttam én, mi az, szegény embernek lenni, mert mi odahaza, ha nem sokunk vót is, de legalább senki se parancsolt. Neki az ura haza se tudott jönni ebédre, mert messze vót a sonkádi határon, csak estére jött meg az ökrökkel. Nem tudom, mit vihetett magával, ha itt ilyen sovány vót a hombár. Aztán megint kimentünk kapálni, hogyha lehet, befejezzük a munkát. Akkor megint Julcsa néném beszélt nagy keservesen, hogy milyen lány vót ü, de őtet az anyja eladta a nagy semmire. Olyan ruhái vótak neki jány korában, mint akármék nagygazda jánynak. A templomba is akkor még megvót a Joók- nak a helye a második padba, de mán most édesanyámnak csak az utolsóelőttibe vót szabad beülni, mert mikor javították a templomot, a nagyobb gazdák váltották meg az első helyeket, és édesanyám semmit se tudott fizetni a helyért, így elveszett a nemes hely. Hallgatom, hallgatom szegény Julcsa nénémet, látom én, hogy erre nincs mit számítanom, ez magával is jótehetetlen. Nem, rajtam nem tud segíteni, de inkább ő van rászorulva. Azér elmondtam neki, hogy perelni kezdenek bennünket az édesapám kis adóssága miatt, mi lesz velünk, ha elveszik a fődet? Szegény Julcsa néném nagyon jószívű asszony vót, úgy elsírta magát édesanyám miatt, mintha őneki volna baja belőle. Mondta is, hogy: — Nem kapok én akkor már édesanyámtul egy ru- háravalót se. Pedig mikor férjhe mentem, ígérte, hogy pótolni fogja a staférungot. Nem láttam én egy tyúkfiát se azóta a hozománybul. Pedig én jól tudom, hogy ez nem így van, mert azelőtt még édesapám élt, sokat jött haza Julcsa néném, és sohase ment el üres kézzel. De hát most rajtuk van az isten csapása, nem lehet rájuk egy szót se szólni. Nem lehet őket búsítani hát: — Jó az isten — mondtam —, majd megsegét. Csak azon búsultam, hogy ha elveszik a fődet tőlünk, akkor a lesz a vége, hogy nekem is be kell állani cselédnek valahová. Akkor nekem is az lesz sorom, hogy megyek szántani, dógozni valami uraságnak, a feleségem meg, ha lesz, otthon marad a pujákkal. (FOLYTATJUK) HA ELŐFIZETÉSE LEJÁRT szíveskedjék annak meghosszabbításáról idejében gondoskodni Egy évre $ 15.— félévre $ 8.— Megújításra: $.............................................................. naptárra: $..............................,.................................. Név:............................................................................... Cim:............................................................................... Varos:.,..................................Állam:.......................... Zip Code:............................. AMERIKAI MAGYAR SZÓ j 130 East 16th Street, New York, N.Y. 10003
