Amerikai Magyar Szó, 1981. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1981-06-25 / 26. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

Thutsday, July 2. 1981.

10.

SIf'*Sfy

LEGYEN AZ KOMOLY, KÖNNYŰ VAN NEPZENE

o =*

a HUNGAROTON kiváló íloadomuveszek tolmácsolásában

szeles választékban elegiti ki a legmagasabb zenei igenveket is.

Ezt bizonyítja a csaknem 100 nemzetközi nagydij, melvet a magyar hanglemezgvartas erdemelt ki kulonbozo országokban.

Biztosak vagyunk abban, hogy repertoárunkban sikerül olvan felvételeket talalnia, melyek megfelelnek érdeklődésének. FORDULJON BIZALOMMAL KÉPVISELŐNKHÖZ TOVÁBBI RÉSZLETES FELVILÁGOSÍTÁSÉRT, KATALÓGUSÉRT.

Az USA-ban:

KULTÚRA Külkereskedelmi Vállalat

BUDAPEST H - 1389

QUALITON RECORDS LTD.

( 39-28 Crescent St. Long Island City, N.Y. 11101

KANADABAN:

ALEXANDER TRADING COMPANY

(310 Tweedsmuir Ave. Suite 610 Toronto, Ont.

Móricz Zsigmond

Á uaixtaa emie/i

xxvn.

mert ha rám nézett, mingyárt elnevette magát. Felrántotta a két vállát, lesütötte a fejét, és nevetett.

Bort hoztak, és Ittunk. Elég jó borocska lett vóna, csak nagy vót neki a hordószaga.

Elég soká vótam ott Eszter nénémmel, pedig tudtam, neki mennyi dóga van otthon, a gyerekeket sincs aki lefektesse, de mintha nem is énmiattam lettünk vóna itt, hanem őmiatta, 6 úgy elbeszélgetett, mint akibe beleszorult a beszéd vagy két nap óta, most egyszerre kifolyna, ami a begyéhe gyűlt.

Felállók eccer, mondom kimegyek egy kicsit megnézem a csillagok állását, de mikor elmentem Annuska mellett, kacsintottam neki, hogy jöjjön ki utánam.

Hát a kisjány nagyon értelmes vót, megértette, kicsi idő múlva kijött.

Ott állottunk az eperfa alatt, ahogy megláttam, mingyán derékon kaptam, és felemeltem. Ügy forgattam meg körül, körül, hogy csakúgy repült a kis szoknyája.

— Jó vót? — kérdeztem. \

(folytatjuk)

így elbeszélgettünk, de annyira, hogy észre se vettük, hogy bejött Eszter néném.

A meg látja, hogy mán közel ülünk egymáshoz, nevetett.

— Annus — azt mondja —, tudod-e, milyen legény az én egy öcsém? Maga hozta a vásárra az egyik tehenüket, eladta, mert nagyon hamis vót, de olyan vásárt csinált, hogy száz pengő forint van a zsebihe.

Bánta is azt Annus, ő csak csiklandósan kapkodta fel a vállát a kis füléig, és nevetgélt.

Mikor kiment Eszter néném, azt mondom neki:

— Azt megmondom magának, hogy Eszter néném csak tréfált. Nincsen nekem több tehenem, csak az az egy vót. De azt is azér adtam el, mert csakugyan nagyon hamis vót. Ma is odaszorétott engem a nagy tőgyfához, mer van az udvarunkba egy rettenetes nagy tőgyfa, olyan nagy, hogy maga még olyat nem látott. Az az az Égigérő fa, améken a mennyországba lehet besétálni. De a tiszta gatyámat meg leszakította rólam, azért kellett felvenni a kötözőgatyát.

Mindegy vót, mit mondtam, mit meséltem, a kis Annuska csak nevetett azon. Fiatal vót még, bánta is az, van-e nekem több tehenem, több gatyám, vagy nincs.

Én se bántam, mert úgy ültem én a mellett, mint a hidegbe a meleg tűz mellé. Nagyon jólesett a szívemnek, hogy ebbe a nehéz életbe így megkönnyebbülhettem. Mert olyan vót az a kisjány, mint a rozmaring- bokor. Csak az a jó szaga meg az a szép apró levele. Sudár jányka vót már akkor is, szép kis rekli vót rajta. Fehér csipkével vót.

Megfogom a kis csipkét a mejjin.

— Maga csinálta eztet, Annuska?

Inteitt nevetve, hogy igen.

Avval én ott hattam a kezemet a mejjin. Mán éreztem, kezd jó formás lenni, és nem vót ideges, nem lökte el a kezemet a kis mejjirül.

Erre újra megcsókoltam. Mondtam neki:

— Hát maga nem ad nekem egy kis csókot? Egy olyan kicsit, mint egyik galamb a másiknak?

De ő csak elhúzta a fejét, és nem akart adni.

Hát így csak én csókolgattam a kedvest. Úgy bújt az az én kezem alatt, mint a kismadár, ahogy eldugja a csőrét a szárnya alá.

Jön be Eszter néném:

— Hát György, téged nem eresztünk el, itt maradsz, velünk ebédelsz. Azután kimegyünk egy kicsit kapál- gattii, estére meg elmegyünk Annuskáékhoz.

— Én nem mehetek, Eszter néném, mert ilyen Ion- csosan nem lehet.

— ó, bizony, majd megmondja Annuska otthon, minek vagy ilyenbe.

Annus csak nevetett, nem szólt.

Eszter néném azér jött be, mert eljöttek Annuskáért hazulról, hogy menjen haza.

Haza is futott mingyán, úgy szaladt az, hogy olyat még nem is láttam, minden porcikája szaladt. Mint mikor a szél viszi a kisvirágot.

— Hát itt maradsz, György?

— Én itt.

Istenem uram, ha meggondolom, hogy mikor utój- jára vótam Eszter nénéméknél, úgy bántak velem, mint a fogfájóssal. Most meg olyan vagyok nekik, mintha Árgirus királyfi jött vóna haza.

Estére átmentünk Sárosiékhoz.

Azt láttam, hogy nem valami nagygazdák, de vót két elég jó lovuk az istállóba. Éppen akkor fogták ki, mikor odamentünk. Vitték be az ólba.

Vót Annuskának egy bátyja, Ignác. Elég derék gyerek vót, nálam egy kicsit öregebb, de nem vót olyan magas, mint én. Nem magas emberek vótak, apja se, anyja se. De nagyon szívesek vótak.

Mondja Eszter néném:

— Restelkedik az öcsém, hogy kötözőgatyába van, de mér? Van egy rúgós tehenük, azaz vót, nagyon hamis vót, azt hozta el a vásárba, hát kémélte a jobb gatyákat. El is adta a tehenet, de olyan jó áron.

Nagyon sértett, hogy mindig úgy beszélt rólam, mintha odahaza még isten tudja, hány tehenem volna, meg hány gatyám, pedig most már nem volt több, csak ami rajtam van. Osztán hogy én megmondtam Annuskának az igazat, hát szégyellettem, hogy biztosan már ez itthon mindent elmondott rólam, mit gondolnak felőlem.

De nem akartam kezdeni a siránkozást, meg nem is igen tudtam vón hozzájutni, mert Eszter néném eccer- re olyan beszélős lett, hogy nem lehetett megállítani. Igaz, nem rólam beszélt, hanem hogy a repce hogy sikerült a földjükön, meg a káposztát hogy eszi az a veres hátú katonabogár, meg ilyeneket. Én meg csak ültem, mint egy kuka.

Annuska is ült. Ügy elbújt a kisszékre a patka mellett, és suskát kötözött. Tán szőlőjük van, azt szokták avval kötni. De nem nagyon ment a kezébe a munka,