Amerikai Magyar Szó, 1981. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1981-06-25 / 26. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, June 25. 1981. 4. Levelek LEVÉL AMERIKÁBÓL Irta: Mihályi Dezső Kedves Laci barátom! Kedves es jól informáló leveledet megkaptam, írod, hogy a magyarorszagi helyzet változatlan, mindenki dolgozik, sorsod, elég jó, kocsid van, elég szépen laksz és nem hiányzik semmi. írod, hogy szeretnél külföldre menni, ami nem kis vál­lalkozás, de nagy a remény, hogy az is elérhető lesz. Örvendek, hogy a fiad jo, komoly állásban van es leányod férje is mérnöki állást tölt be. Magunkról akarok most Írni neked, mivel már elég régen nem írtam. Amint tudod, nyugalomba vonultam, úgyszintén a felesegem is. Itt Ameriká­ban a nyugalomba menés börtönhöz hasonló éle­tet jelent. A lakásban ülünk, nagy ritkán megyünk valahova. Ennek ezer és egy oka van. Azon töröm a fejemet, mit lehetne csinálni? Ha kimész az ut­cára, talán leütnek. A suhancok nagyon vadasznak öreg, vedtelen emberekre. Az autót keveset hasz­náljuk, mert draga a benzin. Gyalog nehezen mehetünk, mert lábaink nem bírjak. Múzeumról, vagy színházról szó sem lehet, mert mire odaér­nénk, egy kis vagyonba kerül, hát meg a belépő­jegy! Szó sem lehet róla. Néhány barát, vagy ismerős , aki meg megma­radt, hasonló helyzetben van. Mi marad hátra? Es­küszöm, hogy három pár szemüveget kihasználtam az olvasásban. Megjegyzem, a szemüveg is drága. A felesegemnek egy kicsit könnyebb, 6 főz, taka­rít, megint főz és megint takarít, úgyhogy mar vá­gyom egy kis piszok után. A televíziót is nézem estenként, és ugv érzem, hogy már én is részese- vagyok a sok gyilkosságnak, mert egyéb nemigen van rajta. A nagy újságok politikai hírei olyanok, hogy ordítani tudnék. így elég idő marad, hogy magunkkal is törődjünk, de sokat nem használ. Köszveny, fájdalom, nem működik a gyomor, szekrekedes, álmatlanság, meg száz más apróság. Ha tudtam volna, hogy ilyen a megöregedés, egye a fene, elkerültem volna, de most már benne va­gyok, el kell viselnem. Nálunk a telefon a falon van és ott van napokig, senki sem hiv. Ha véletlenül megszólal, tévés kap­csolás, de még ennek is őrülök. Az infláció olyan magas, hogy hiaba nyujtozkodunk, sehogy sem ér­jük el. így élünk csendesen, az egyedüli izgalom, ha letörik a porszivógép, az majdnem katasztrofá­lis esemeny. Ha van bőven penzed, elég szépén élhetsz. Ame­rika sok minden jót, szépét nyújt. Van még eleg sok gazdag es jómódú ember, ezek élnek, mint Marci Hevesen, ahogy mondani szoktak, de amit en nem hiszek, mert a Marci Hevesen eleg sokat kín­lódott annak idején. Szóval, kedves Laci, nem könnyű az elet. Nem­régen olvastam, hogy milyen drága dolog, ha vala­ki meghal. Éppen ezért itt Amerikában próbálunk nem meghalni, különösen a szegényebb emberek. De mi a különbség. Leütik ókét es igy halnak meg. Olyanok, mint amilyenek mi vagyunk, kell, hogy óvják magukat. Vettem tehat két sisakot tudod, olyat, amit a motorkerékpárosok használ­nak. Ha fejbe ütnek, ne legyen olyan komoly a dolog. Máskülönben jól vagyunk. Képzeletben veled sétálunk a Margit-szigetcn es vacsorázunk a Gun- delben. Szeretettel maradunk az elzárt 1 a kasban „ro kon a- id es barataid Elza és Dezső “CSAK AZOK, AKIK...” A minap elbeszélgettem egy ismerősömmel. Ennek folvaman az egyre emelkedő munkanélkü­liség került szoba. Ismerősöm ezzel kapcsolatban ezt mondta: “Csak azok nem dolgoznak, akik nem akarnak dolgozni.” Ez a veleménv természe­tesen nem egyedülálló. Sajnos, soknak, nagyon soknak van hasonló véleménye. A fentiek azért jutottak most eszembe, mert a New York Times junius 16-i számában a B 19. ol­dalon a kővetkezőket olvastam: “Négyezren jelentkeznek 8 (nyolc) munkaalka­lomért. St. Louis, Mo. városban a Procter and Gamble Vallalat az üzem faliújságján közzétette, hogy nyolc személy reszere van munkaalkalom a futószalagon.” Újságban nem hirdettek az állasokat. És mi tör­tént? Amikor a hir a munkások tudomására ju­tott, felhívták rokonaikat, ismerőseiket, szomszé­daikat es tudattak őket a munkaalkalomról. A hir futótűzként terjedt el a varosban, ugvhogy az­nap este megkezdődött a munkát keresők sorba állása az üzem előtt. Este 10 órakor már több százán állták sorba, hogy másnap, amikor az üzem irodája kinyílik, ott legyenek az elsők között. Ál­landóan újak csatlakoztak a várakozókhoz. Más­nap reggel 8 órakor százak, ezrek álltak sorban, olyannyira, hogy autóik eltorlaszolták az utat és a forgalomban fennakadás tamadt. A kirendelt rendőrség szerint több, mint 4000-en jelentkeztek a nyolc állásra. Ez a példa bizonyítja, hogy a munkanélküliek milliói nemcsak hajlandók dolgozni, de mindent elkövetnek, hogy munkához jussanak. Milliók ke­rülnek olyan helyzetbe, ami megkívánja a közös­ség — az állam — segítségét, mert a támogatásra szorulókat nem lehet okolni kenyszerhelyzet’ükert. A tény az, hogy nem a munkások irányítják az ország gazdaságát, hanem a munkáltatók, a nagyvállalatok, a bankárok, akik felelősek azért, hogy milliók veszítik el munkájukat, hogy a fiatal munkások képtelenek munkához jutni. Ezért nagy bun, ha a politikusok le akarjak rombolni azt a tá­volról sem elégséges védelmet, amit az elmúlt fél évszázad alatt sikerült felépíteni. L. I. Helen Hayes és a Reagan konferencia Helen Hayes, Amerika ünnepelt színésznője le­vélben jelentette be a N.Y. Times-ban, hogy nem fog résztvenni a Reagan elnök által összehívott konferencián az idős amerikaiak ügveben. Hangoz­tatta, hogy közreműködik a novemberben bemu­tatásra kerülő TV-programban, amely részben Al- bók János munkástárs, lapunk hí'i barátja, fény­képeire lesz alapozva. Miss Hayes nyilván köntör­falazásnak tekinti Reaganék konferenciáját. WASHINGTON, D.C. Chester A.Crocker, USA helyettes külügyminiszter Del-Afrikábol visszatér­ve sajtónyilatkozatban kenvtelen volt bevallani, hogy a dél-afrikai kormánnyal folytatott tárgyalá­sai Namibia függetlenségéről nem vezettek ered­ményre. • MADRID. Spanyolországban a munkanélküliek szama az ósszmunkasság 13.5 százalékára emelke­dett. REAGANOMICS A Reagan-féle gazdasági programot es az abban foglalt népjóléti szolgaltatasok csökkenteset indo­kolni és kimagyarázni igyekvők azt hangoztatják, hogy a gazdaságot csak úgy lehet újjáéleszteni, ha az ipari vállalkozást, adó- és más kedvezmények­kel ösztökéljük újabb ipari tőkebefektetésekre. Az ehhez szükséges tökét csak a lakosság áldozatai­ból lehet előteremteni. Ez az elgondolás figyelmen kívül hagyja, hogy az utóbbi években, a gazdasági pangas ellenére, a nagyipari vállalatok soha nem hallott óriási profitot arattak, amiből bőven telt volna ezekre az uj befektetésekre, valamint azt, hogy a katonai költekezés jelentős csökkentese szintén fedezne ezeket a tökebefekteteseket es nem lenne szükség a lakosság áldozataira. De az ipari érdekeltségek úgy vélik, a hadiipar es kül­földi befektetések sokkal kövérebb profitot kínál­nak. Nem veszik tekintetbe azt sem, hogy a pan­gásból eredő mintegy 10 millió munkanélküli ki van zárva a gazdasági életből, nincs keresete, nem fizet adót, nem fizeti be hozzájárulását a Social Security alaphoz, ellenben munkanélküli segelyre es közsegelyre szorul a puszta léthez, a maga és családja számára. Nem is szólva a velejáró emberi szenvedésről. A polgári, béke-ipar nem tudja ter­mekéit eladni, mert 10 millió megszűnt vásárló közönség lenni, tehát csökkenti termelését, és több munkanélkülit termel. A Reagan-fele program fel akarja újítani a 20-as években kudarcot vallott Hoover-féle programot, amely szerint a szivattyút felülről kell megtölteni, hogy aztán alul valami ki­csurogjon: kedvezményt nyújtani a nagytőkének, hogy az majd munkaalkalmat teremt. Az 1929-es gazdasági összeomlás megmutatta ennek a helyte­lenséget. A jelen szazad első harmadában meg denken virágzott a gazdasági elmelet, amely a fogyasztói társadalmat eredményezte. Ez azt hirdette, hogy egy gazdasag akkor virágzik, ha a termelés egyre növekszik, amikor a közönség köreben rendelke­zésre áll a vásárló erő, amely felvásárolja a ter­melt árucikkeket ,ami után az ipar tovább fejlesz­ti termelését, és igy tovább. Ez volt az alapja a világszerte elterjedt hírnek, hogy Amerikában aranylevelek nőnek a fakon, ez csábította Ameri­kába a bevándorlók millióit. Ez a gazdasági álla­pot megkívánta a munkaalkalmat es a magas munkabéreket es fizetéseket. (A “magas” szót itt viszonylagos értelemben kell venni, más országok­hoz viszonyítva.) Vagyis, egy nemzet gazdasága csak akkor virágozhat, ha polgárainak élete, élet­szintje virágzik. Századunk első harmadában az amerikai dolgozo életszintje első helyen volt az iparilag fejlett országok sorában. Napjainkban ez az életszint a hatodik helyen all. Mi okozta ezt a mélyreható változást? Mi az oka annak, hogy a Nyugat-Európa-i országok hasonló gazdasági pan­gásban szenvednek? Ezen országok gazdaságának egyik kiemelkedő közös vonása az egyre fokozódó és rendkívül költséges fegyverkezesi hajsza, amely nem termel a fogyasztó közönség részere semmi használhatót. Ez az infláció legfőbb okozója. A je­len egyre súlyosbodó gazdasági válság megoldása nyilvánvaló: a fegyverkezési kiadások jelentős, akár 50 %-os csökkentése; a munkanélküliek munkába állítása a termelő béke-iparban; a mun­kabérek inflációt pótló felemelése; a heti munka­órák 30-ra való leszállítása, a heti kereset csök­kentese nélkül; a társadalmi szolgáltatások vissza- állitasa; a varosok felsegitese, stb. A katonai ki­adások könnyedén fedeznék ezeket a lepeseket. V. 0.

Next

/
Thumbnails
Contents