Amerikai Magyar Szó, 1981. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1981-02-26 / 9. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Feb. 26. 1981. 5. “Ha bemegyek Csádba...” .< » * * » 9 w w k » » V » » »~P SZÁLKA ÉS GERENDA Külügyminisztériumunkmegtisztelte lapunkat az­zal, hogy elküldte hozzánk Mr. Kampelman, a Mad­ridban ülésező “Helsinki Egyezményt Ellenőrző” konferencia amerikai delegációja vezető tagjanak ott elhangzott beszedet. Mr. Kampelman megvádolta a Szovjetuniót azzal, hogy tavaly szeptember óta 20 “politikai jellegű” letartóztatás volt a szovjetben es két letartóztatás december 19. óta. Mr. Kampelman kijelentette, hogv ezeket a vadakat úgy a régi, mint az uj elnök, Mr. Reagan utasítására emelte, aki eliteli az ilven dolgokat. Mr. Kampelmanhoz nyilván nemi kesessel érkez­nek Madridba az angliai és amerikai lapok. Annak figyelembe vételével, ami azokban olvasható bár­mely nap, aligha mert volna szálkákat keresni a szov­jet delegáció szemében. Ugyanaznap például, amikor a külügyminisztérium átirata hozzánk érkezett, a következő cimu cikket láttuk a Manchester Guardi­an (feb. 15.) angliai lapban, amely viszont a Washing­ton Postbol merítette anyagát: Reagan Backs Terrorism in El Salvador A riport azzal kezdődik, hogy ketszinu politika nyilvánul meg Reaganék állasfoglalásaban. Amikor ugyanis Reagan üdvözölte az Iránból hazatért tú­szokat, kereken kijelentette, hogy vegyek tudomá­sul,a terroristák mindenütt, hogy amikor megsértik a nemzetközi magatartás szabályait, akkor a meg­torlás gyors és hathatós lesz. Mint már jelentettük, Quadaffi, Libia elnöke, e- gyesiteni akarja országát az ugyancsak mohamedán lakosságú Csáddal. A hatezer áldozatot követelő csadi polgárháború­ban bekövetkezett fordulat, ismét ráirányította a figyelmet Franciaorszag afrikai szerepere. Párizs ugyanis újra kinyilvánította, hogy érdekeltnek tart­ja magát a térség ügyeiben: támadta a két ország egyesülési tervet, jelentősen növelte Afrikában állo­másozó csapatainak létszámát. Jelenleg mintegy tíz­ezer francia fegyveres tartózkodik a fekete földrész különböző országaiban. Az európai enyhülés és a kelet—nyugati párbe­széd fenntartásában pozitív szerepet játszó Francia- ország Afrika-politikája paradox módon a legkevés­bé sem progresszív. A francia gvarmatbirodalom, amelv a hatvanas évek eleién hullott szét, a föld­rész huszonkét országát foglalta mágaba. Nem távoz­ták azonban a franciák a gvarmati lobogo bevoná­sa után sem: katonák, hadi- es polgári szakértők ezrei, a gazdasági kapcsolatok szoros szalai biztosí­tottak a volt gyarmattartók további jelenletet. Fran­ciaország nyersanyag-behozatalának — a különböző ércek esetében — harmada-fele, az uránérc pedig jó­formán egészében ezekből az országokból szármá­zik. 1960 és 1975 között a francia tőkekivitel több mint fele, tizmilliárd frank került ebbe a tersegbe, erősítve a helvi,tőkés szektort. Giscard d’Estaing el­nök jó ideje szeretne egy euró—arab—afrikai trialó- gus” kezdeményezője lenni. Ennek hátterében az a cél állna, hogy Nyugat-Európa es Afrika együttmű­ködése francia befolyás alatt fejlődjék., és a térség­ben zavartalan legyen a tókés gazdasági fejlődés. Arról, hogy e politika lényege mit sem különbö­zik a régi gyarmati politikától, szóljon itt az egyik legilletékesebb, N’Gouabe volt kongoi elnök: “Mi a franciák tevékenységét neokolonialista politiká­nak tartjuk. Emógött egyszerű tény áll: a francia érdekek érvenyesitése gazdasági, adminisztratív s katonai eszközökkel, a mi érdekeink rovására.” Ezt az igazságot mind többen értik meg Afriká­ban. A mostani vita középpontjában álló Libia és a csa'di kormány ennek jegyében visszautasította a francia beavatkozást — es Washington hirtelen tá­madt “aggodalmát” is Csád függetlensege iránt. HA NINCS SZOLIDARITÁS Kampelman ur Samu bácsi kalapjában az emberi jogokról tart előadást Madridban egy latin-amerikai tábornok élénk helyesle'se mellett. No de aztán, kérdi a cikkíró, Coleman McCarthy, mi történt a salvadori terroristákkal? Az utóbbi két hónap folyamán hat amerikait gyilkoltak meg, több amerikai újságíró eltűnt. Tavaly 10.000 embert gyil­koltak meg az országban. Mi lett a megtorlással? Mr. Reagan fegyvereket küld a kormánynak, a gyil­kosok felbérlöinek! Innen a cikk cime: “Reagan tá­mogatja a terrorizmust El Salvadorban.” Ugyanazon a napon a N.Y. Timesban is olvastunk A reakciós, munkásellenes angol Thatcher-kor- mány elhatározta, hogy az ország 213 banyájából 23-at lezár, azzal a magyarázattal, hogy azok nem működnek és a kormánynak kell támogatnia a bá­nyák üzemeltetését évi 434 millió dollárral. Úgy döntöttek, hogy a veszteségre dolgozo banyakat le kell zárni. Igén ám, de a bányászoknak más volt a vélemé­nyük. Ha most lezárják a 23 bányát — mondtak — ki tudja, hogy a jövő hónapban, vagy a jövő evben hány másik bányát fognak üzemen kivül helyezni. Először a Wales-i bányászok hagyták >abba a mun­kát, majd csatlakoztak hozzájuk az ország különbö­egy riportot terrorizmusról.Mindennap 10-12-14 holt­testet talalnak Guatemala City utcáin, hangzik a riport; 1966 óta 30.000 embert gyilkoltak meg eb­ben a szerencsétlen országban, amióta Garcia tábor­nok lett az ország elnöke. Eddig az amerikai külügyminisztérium nem akar­ta elismerni, hogy a bizonyítékok a guatemalai el­nökre irányulnák, mint fobűnösre. Az amerikai kö­vetség egyre sürgeti Washingtont, hogy küldjék csak a fegyvereket Garciának és kepezzek ki továbbra is fegyvereseit a felkelők elleni taktikára. E tények tudatában keresgel Kampelman ur szál­kákat masok szemeiben. Sajnáljuk Kampelman urat! 1 I | Es szegyenkezunk is miatta. Igaz ugyan, amit a né­hai svéd államférfi, Oxenstierna mondott, hogy a diplomatákat azért küldik ki, hogv hazudjanak kor­mányaik érdekeben. De Kampelman ur kissé túlzásba viszi a dolgot. zö vidékein lévő bányák dolgozói. A sztrájkolok szá­ma napról napra nőtt. Amikor az ország 226.000 bányászának 30 %-a szolidaritást vállalt az e bocsá­tandó bányászokkal, a kormány — attól tartva, hogv általános sztrájk lesz az országban — feladta tervet. Egyetlen bányát sem zártak le. Minden bá­nyász megmarad munkájában. A kormány továbbra is kénytelen támogatni a széntermelést. EZZEL SZEMBEN Az USA-ban az ország legnagyobb acélvallalata, az U.S. Steel 19 kohoüzemet zárt le és 15.500 mun­kás veszítette el állását. A Youngstown, Pittsburgh, Cleveland és más acélvárosokban történt tömeges el­bocsátások válságba sodorták nemcsak a dolgozókat és családtagjaikat, de a szobanforgó varosokat is. Megtörtént az első üzem lezárása. A még munká­ban lévő acélmunkások semmit sem tettek elbocsá­tott társaik támogatására. Az elsőt követte a máso­dik, harmadik, es semmi sem történt. Csupán az elbocsátott munkások tűntettek, követeltek, kér­vényeztek anélkül, hogy hathatós támogatást kap­tak volna a több, mint egy millió taggal rendelkező acélmunkás szakszervezettől. MI AZ EREDMÉNY? Az elbocsátott munkások nélkülöznek, miköz­ben 1980-ban az U.S. Steel Vállalat 504.5 millió dollar hasznot könyvelt el. Az acélmunkások szak- szervezete pedig elvesztette tekintélvét, harci képes­séget, amit a szervezet minden tagja erezni fog, ami­kor a jelenlegi szerződés lejár és uj szerződésről kell tárgyalni a munkáltatókkal. L. I. j • 1> 1...................................... “ A VILÁG sor^SBja

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents