Amerikai Magyar Szó, 1980. július-december (34. évfolyam, 27-49. szám)

1980-09-11 / 34. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ SZÉPIRODALOM Thursday, Sep. 11. 1980. 10 GALGŐCZI ERZSÉBET: &2>e.4ii KtUáJt&L h&pMtoáfG,- KISREGÉNY - XVIII. — 45 őszén kijött a megyei levéltár, ennyit talált kétszáz ev dokumentumérték’ü irataiból. — Láttám — mondta Zsófia. — Látta? — kérdezte elismerően a volt földesur. — Hónapok óta ezzel a kápolnával foglalkozom — I ' i mondta Zsófia. — En nem hiszem, hogy Széchényi György püspök szentelte föl. Akkor talán már újjá­építették, mert a török alatt elpusztult... A kriptá­ban levő Krisztus szobor, ' bizonyos falmaradványok alapjan én inkább a XIV—XV. századra teszem az első kápolna építését. Csak egyet nem értek. A krip­tában az 1 700-as éveknél régebbi évszámot nem ta­láltam. Volna erre valami magyarázat? Szemeredy elgondolkodott. Zsófia segíteni pró­bált neki. — Úgy tudom, maguknak nem csak itt volt birto­kuk, hanem meg számos más faluban. — Hogyne! — Szemeredy fölélénkült. — Hogyne! Persze! Addig Szemeréden lakott a család, a nevét is onnan nyerte, vagy fordítva, a családtól a puszta, de onnan valamilyen osztrák grofok kiforgattak ben­nünket. Emlékszem, többször mesélte az apám, ad­dig oda is temetkeztek az őseink... Ez a kápolna ere­detileg a cselédeknek és faluban élő jobbágyoknak, zselléreknek épült... A kastély 1701-ből való, jóval későbbi, mint a kápolna. A család akkor volt kény­telen ide költözni. Tudja —Szemerédynek csillogott a szeme, mintha hirtelen föltámadt volna az egész gyerekkora —, nehéz volt azokban a zavaros idők­ben a jobbágyokat megtartani. Állandóan elszöktek bekesebb vidékekre. Igen, ezt is az apám mesélte... Ezért epitett az a Szemerédv-ösünk kápolnát, hogy legalább a templom, mint Szent István idejében, együtt tartsa az embereket. Ideküldött egy káplánt, aki írni, olvasni is tanította a gyerekeket. — Hirtelen felugrott. — Várjon csak! — Valahol lennie kell egy évszamnak. En még láttam gyerekkoromban... Vagy csak hallottam róla? Tálán a küszöbön... Izgatottan a küszöbhöz siettek, de a vórösmár- vány téglalap annyira ki volt kopva, hogy ha volt is benne évszám, mára már teljesen elmosódott. Csalo'- dottan néztek egymásra. — Járt már Cordobában? — Sajnos, nem. I-• A nyugati világ legszebb mecsetje! — lelkende­zett Szemeredy.—A mohamedánok zarándokhelye. A zarándoklás célja, hogy libasorba megkerüljék a szentélyben őrzött Koránt. Nos, a Korán körül van ennyire kikopva a márvány, a millió lábnyomtól. Amint mentek vissza a kápolna belsejebe, Szeme­redy fölfedezte a szenteltviztartóban hűlő két sörös­üveget. Elmosolyodott és élvezte Zsófia enyhe za­varát. — Szereti a dobozos sört? — Sajnos, ritkán lehet kapni. ~ Majd küldök egy kartonnal... Szóval az évszám... Az sok helyen lehet — reménykedett Zsófia. — az oltáron, a torony párkányán, az alapkőben... Tá­lán rosszul emlékszik, nem a küszöbön, hanem az alapkőben, de lehet, a Krisztus szobor talpzatan va­lamelyik oszlopon. Szemeredy elgondolkodva nézte a lelkes restaurá­tort. — Miért fontos ez magának? — A mestereink szerint — mondta Zsófia szeré­nyen — érzékem van a régiségekhez. S noha bizonyí­tani még nem tudom, érzem, hogy a kápolna XIV. vagy XV. századi. S ha ez igy van. akkor meg kell mentenünk a jövőnek. — Keresse meg az évszámot, s kívánom, hogy ta­lálja meg — mondta az úriember kedvesen, fölvette az első pádról a gyertyát, meggyujtotta, fogta a ha­talmas csokrot, s lement a kriptába imádkozni az anyja koporsójánál. Háromnegyed kettőkor, amikor Piroka szokás szerint bekopogott a dolgozószobába “tálalhatok, esperes ur?” — az öreg pap kezébe temetett arccal, megint az imazsámolyon térdelt. Piroka megdöb­bent, s mar azzal a gondolattal foglalkozott, hogy elküld valakit a körzeti orvosért, de aztán mégsem tette. Babonás volt: a betegseg azzal kezdődött, hogy orvoshoz fordulunk. Ágnes nénit napok óta emésztette valami, de Zsó­fia igyekezett nem észrevenni, s ha eppen fölfigyelt rá, gyorsan kihullott az eszeból. Részint mert túlsá­gosan lefoglalta az a felemás érzelmi állapot, amit újdonságként tapasztalt magában, részint szándéko­san kerülte az öregasszonyt. A reggeli teat a szobájá­ba csempészte, esténként későn járt haza, es hang­talanul tűnt el az ajtaja mögött. A csipketeritón két újság varta, a levél soha. — Ideje volt eltűnnöm, mar nem is szeretett — gon­dolta rezignáltan, levetkőzött, hanyatt feküdt a ka­napén, s gondosan végigolvasta az újságokat. ' * < — - Mar nem is szeretett — egy másik este váratlanul heves csalódás és mély rombolo megalázottság ki­sérte ezt a gondolatot. Ilyenkor épp annyi konya­kot és papirt használt el, mint az első hetekben. t a 1 • i t | | — Es o...? 0 szereti meg...? Néha mar nem erzett semmit, s ettől könnyű volt, mint a tollpihe,szabad, mint a seregély, es kitárt ablakkal varakozó, mint az a ház régi kuttal, amit kamaszkorában, valami nem e földre való szerelemre vágyakozva, annyiszor el­suttogott az ágyban. A RÉGI KÚT Olts lámpát, s aludj. Régi, örök-éber kutunk vize csorog csak odakint. Kit szálláson nálad talált az ejjel, e hangot meg hamar megszokta mind. Meglehet ugyan, hogy mire elalszol, csikordulnak a kavicsos utak, nyugtalansag jarja körül a hazat, s az ezüst csörgés egyszerre kihagy, s te felébredsz. De azért ne ijedj meg, minden csillag hibátlan őrködik, csak egy vándor all a medence mellett,, merit és a tenyeréből iszik. Mindjárt továbbmegy. S fólzeng az örök hang O, örülj, hogy nem árva a vidék! Sok vándor halad a csillagos ejben, és némelyik még utón van feléd. ... Másnap este ugyanez az üresség megrémítette. Ez a szenvedély úgy tört be életébe, úgy forgatta föl egész valóját, mint egy hurrikán az óceán part­jára vetett védtelen várost. Marad-e más utana, mint halai, romok, kietlenség? Ahol egy eltévedt madar- naksincs kedve fészkét rakni? A semminél nem jobb- e meg a boldogtalan.reménytelen, megalázó szerelem is? De az életét már nem ez a vergődés töltötte ki. Egyre nagyobb örömmel dolgozott a Kristóf képen, ff | f o szinte az ujjhegyeiben erzekelte a kép végső lenyű­göző megjelenését. Ettől az erőtől duzzadó, méltó­sággal teli férfialaktól valóban oltalmat remélhetett a szorongó ember. Talán még ö is... A téesz-elnók és az épitörészleg vezetője segítségével fölmérte az e- gesz kápolnát, hogy a restaurálás tervéhez pontos adatokatszolgaltathasson, ne csak szemme'rtdk alap­jan készített impresszionista metszeteket. Mert el­határozta, most már, ha törik, ha szakad, pénzt sze­rez a restauráláshoz. — Vagyis falusi tartózkodása'- hoz.Ha nem megy máskent, összekoldulja a minisz­tériumtól, a püspöktől, a termelőszövetkezettől. A “minisztérium”, ha lakást tudott szerezni, amikor arra volt szüksége, most tegye lehetóve, hogy ne a lakásában kelljen dolgoznia. Pihenésképpen a torony homlokzati vakolatát is megbolygatta á gyanús fol­tok alatt, s noha egyelőre csak megfeketedett téglá­kat talált, egy regi tűzvész nyomait, bízott benne, hogy freskötöredek is lappang a többszörös mesz- réteg alatt. Esténként behúzódott a szobájába, a restaurálás { * • • i terven dolgozott. Kerülte Agnes nénit, mert nyo­masztotta az arckép, amit a tartozása fejeben ren­delt, vagy csak remélt tőle. Ideerkezese óta egyet­lenegyszer sem kukkantott be abba a szobába — mé­gis gyakranmegjelent előtte a beteg feher.sima, der­mesztőén kifejezéstelen arca. Milyen lehetett —élő­nek? Talán egy régi fényképről megfesthetné, de tud+a, ehhez nincs eleg tehetsége és rühellt rossz festményt hagyni maga után, még egy falusi öregasz- szony házában is. / Egy vasárnap délelőtt nem volt módja megszökni. Eppen pokróccal és könyvvel a kezében a szőlő­domb fele indult, hogy a nagy diófa hősében kissé elengedje magat, amikor az öregasszony hazaért a miséről, szeme gyanúsan vöröslött, erővel összezárt szája meg-megvonaglott A verandán ütköztek ösz- sze. — Dicsertessék a Jézus Krisztus — köszönt szer­tartásosan az öregasszony, s folytatta az évszázados szöveggel: Reszetek legyen a szentmiseben es a pré­dikációban. — Köszönjük — felelte Zsófia, mert az ö nagy­anyja is ezzel jött haza a templomból. S most már meg kellett kérdeznie: — Hogy van, Ágnes néni? Az öregasszony reménytelenül legyintett, ima­könyvét a répalevélvágó asztalra dobta és zsebken­dőért kotorászott ruhaja szűk ujjábán. Előcibalta, leroskadt a nadfotelba, és szemét törülgetve szakadt ki belőle. — Sanyikanak se keltünk! — Aha — gondolta Zsófia — az egyetemista rokon fiú. Hona alatt a könyvvel,pokróccal acsorgott, az­tán belátta, hogy ezt igy nem ússza meg s magat megadva,leült a másik nádfotelba. FOLYTATJUK NÉPÜNNEPÉLY NEW JERSEY BEN A New Jersey nemzetiségi csoportok közös népünnepélye szept. 13-14-en lesz a Jersey Ci­ty-i Liberty State Parkban,ahol nemrég helyez- , tek üzembe a Central Railroad állomását.

Next

/
Thumbnails
Contents