Amerikai Magyar Szó, 1980. július-december (34. évfolyam, 27-49. szám)
1980-09-11 / 34. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ SZÉPIRODALOM Thursday, Sep. 11. 1980. 10 GALGŐCZI ERZSÉBET: &2>e.4ii KtUáJt&L h&pMtoáfG,- KISREGÉNY - XVIII. — 45 őszén kijött a megyei levéltár, ennyit talált kétszáz ev dokumentumérték’ü irataiból. — Láttám — mondta Zsófia. — Látta? — kérdezte elismerően a volt földesur. — Hónapok óta ezzel a kápolnával foglalkozom — I ' i mondta Zsófia. — En nem hiszem, hogy Széchényi György püspök szentelte föl. Akkor talán már újjáépítették, mert a török alatt elpusztult... A kriptában levő Krisztus szobor, ' bizonyos falmaradványok alapjan én inkább a XIV—XV. századra teszem az első kápolna építését. Csak egyet nem értek. A kriptában az 1 700-as éveknél régebbi évszámot nem találtam. Volna erre valami magyarázat? Szemeredy elgondolkodott. Zsófia segíteni próbált neki. — Úgy tudom, maguknak nem csak itt volt birtokuk, hanem meg számos más faluban. — Hogyne! — Szemeredy fölélénkült. — Hogyne! Persze! Addig Szemeréden lakott a család, a nevét is onnan nyerte, vagy fordítva, a családtól a puszta, de onnan valamilyen osztrák grofok kiforgattak bennünket. Emlékszem, többször mesélte az apám, addig oda is temetkeztek az őseink... Ez a kápolna eredetileg a cselédeknek és faluban élő jobbágyoknak, zselléreknek épült... A kastély 1701-ből való, jóval későbbi, mint a kápolna. A család akkor volt kénytelen ide költözni. Tudja —Szemerédynek csillogott a szeme, mintha hirtelen föltámadt volna az egész gyerekkora —, nehéz volt azokban a zavaros időkben a jobbágyokat megtartani. Állandóan elszöktek bekesebb vidékekre. Igen, ezt is az apám mesélte... Ezért epitett az a Szemerédv-ösünk kápolnát, hogy legalább a templom, mint Szent István idejében, együtt tartsa az embereket. Ideküldött egy káplánt, aki írni, olvasni is tanította a gyerekeket. — Hirtelen felugrott. — Várjon csak! — Valahol lennie kell egy évszamnak. En még láttam gyerekkoromban... Vagy csak hallottam róla? Tálán a küszöbön... Izgatottan a küszöbhöz siettek, de a vórösmár- vány téglalap annyira ki volt kopva, hogy ha volt is benne évszám, mára már teljesen elmosódott. Csalo'- dottan néztek egymásra. — Járt már Cordobában? — Sajnos, nem. I-• A nyugati világ legszebb mecsetje! — lelkendezett Szemeredy.—A mohamedánok zarándokhelye. A zarándoklás célja, hogy libasorba megkerüljék a szentélyben őrzött Koránt. Nos, a Korán körül van ennyire kikopva a márvány, a millió lábnyomtól. Amint mentek vissza a kápolna belsejebe, Szemeredy fölfedezte a szenteltviztartóban hűlő két sörösüveget. Elmosolyodott és élvezte Zsófia enyhe zavarát. — Szereti a dobozos sört? — Sajnos, ritkán lehet kapni. ~ Majd küldök egy kartonnal... Szóval az évszám... Az sok helyen lehet — reménykedett Zsófia. — az oltáron, a torony párkányán, az alapkőben... Tálán rosszul emlékszik, nem a küszöbön, hanem az alapkőben, de lehet, a Krisztus szobor talpzatan valamelyik oszlopon. Szemeredy elgondolkodva nézte a lelkes restaurátort. — Miért fontos ez magának? — A mestereink szerint — mondta Zsófia szerényen — érzékem van a régiségekhez. S noha bizonyítani még nem tudom, érzem, hogy a kápolna XIV. vagy XV. századi. S ha ez igy van. akkor meg kell mentenünk a jövőnek. — Keresse meg az évszámot, s kívánom, hogy találja meg — mondta az úriember kedvesen, fölvette az első pádról a gyertyát, meggyujtotta, fogta a hatalmas csokrot, s lement a kriptába imádkozni az anyja koporsójánál. Háromnegyed kettőkor, amikor Piroka szokás szerint bekopogott a dolgozószobába “tálalhatok, esperes ur?” — az öreg pap kezébe temetett arccal, megint az imazsámolyon térdelt. Piroka megdöbbent, s mar azzal a gondolattal foglalkozott, hogy elküld valakit a körzeti orvosért, de aztán mégsem tette. Babonás volt: a betegseg azzal kezdődött, hogy orvoshoz fordulunk. Ágnes nénit napok óta emésztette valami, de Zsófia igyekezett nem észrevenni, s ha eppen fölfigyelt rá, gyorsan kihullott az eszeból. Részint mert túlságosan lefoglalta az a felemás érzelmi állapot, amit újdonságként tapasztalt magában, részint szándékosan kerülte az öregasszonyt. A reggeli teat a szobájába csempészte, esténként későn járt haza, es hangtalanul tűnt el az ajtaja mögött. A csipketeritón két újság varta, a levél soha. — Ideje volt eltűnnöm, mar nem is szeretett — gondolta rezignáltan, levetkőzött, hanyatt feküdt a kanapén, s gondosan végigolvasta az újságokat. ' * < — - Mar nem is szeretett — egy másik este váratlanul heves csalódás és mély rombolo megalázottság kisérte ezt a gondolatot. Ilyenkor épp annyi konyakot és papirt használt el, mint az első hetekben. t a 1 • i t | | — Es o...? 0 szereti meg...? Néha mar nem erzett semmit, s ettől könnyű volt, mint a tollpihe,szabad, mint a seregély, es kitárt ablakkal varakozó, mint az a ház régi kuttal, amit kamaszkorában, valami nem e földre való szerelemre vágyakozva, annyiszor elsuttogott az ágyban. A RÉGI KÚT Olts lámpát, s aludj. Régi, örök-éber kutunk vize csorog csak odakint. Kit szálláson nálad talált az ejjel, e hangot meg hamar megszokta mind. Meglehet ugyan, hogy mire elalszol, csikordulnak a kavicsos utak, nyugtalansag jarja körül a hazat, s az ezüst csörgés egyszerre kihagy, s te felébredsz. De azért ne ijedj meg, minden csillag hibátlan őrködik, csak egy vándor all a medence mellett,, merit és a tenyeréből iszik. Mindjárt továbbmegy. S fólzeng az örök hang O, örülj, hogy nem árva a vidék! Sok vándor halad a csillagos ejben, és némelyik még utón van feléd. ... Másnap este ugyanez az üresség megrémítette. Ez a szenvedély úgy tört be életébe, úgy forgatta föl egész valóját, mint egy hurrikán az óceán partjára vetett védtelen várost. Marad-e más utana, mint halai, romok, kietlenség? Ahol egy eltévedt madar- naksincs kedve fészkét rakni? A semminél nem jobb- e meg a boldogtalan.reménytelen, megalázó szerelem is? De az életét már nem ez a vergődés töltötte ki. Egyre nagyobb örömmel dolgozott a Kristóf képen, ff | f o szinte az ujjhegyeiben erzekelte a kép végső lenyűgöző megjelenését. Ettől az erőtől duzzadó, méltósággal teli férfialaktól valóban oltalmat remélhetett a szorongó ember. Talán még ö is... A téesz-elnók és az épitörészleg vezetője segítségével fölmérte az e- gesz kápolnát, hogy a restaurálás tervéhez pontos adatokatszolgaltathasson, ne csak szemme'rtdk alapjan készített impresszionista metszeteket. Mert elhatározta, most már, ha törik, ha szakad, pénzt szerez a restauráláshoz. — Vagyis falusi tartózkodása'- hoz.Ha nem megy máskent, összekoldulja a minisztériumtól, a püspöktől, a termelőszövetkezettől. A “minisztérium”, ha lakást tudott szerezni, amikor arra volt szüksége, most tegye lehetóve, hogy ne a lakásában kelljen dolgoznia. Pihenésképpen a torony homlokzati vakolatát is megbolygatta á gyanús foltok alatt, s noha egyelőre csak megfeketedett téglákat talált, egy regi tűzvész nyomait, bízott benne, hogy freskötöredek is lappang a többszörös mesz- réteg alatt. Esténként behúzódott a szobájába, a restaurálás { * • • i terven dolgozott. Kerülte Agnes nénit, mert nyomasztotta az arckép, amit a tartozása fejeben rendelt, vagy csak remélt tőle. Ideerkezese óta egyetlenegyszer sem kukkantott be abba a szobába — mégis gyakranmegjelent előtte a beteg feher.sima, dermesztőén kifejezéstelen arca. Milyen lehetett —élőnek? Talán egy régi fényképről megfesthetné, de tud+a, ehhez nincs eleg tehetsége és rühellt rossz festményt hagyni maga után, még egy falusi öregasz- szony házában is. / Egy vasárnap délelőtt nem volt módja megszökni. Eppen pokróccal és könyvvel a kezében a szőlődomb fele indult, hogy a nagy diófa hősében kissé elengedje magat, amikor az öregasszony hazaért a miséről, szeme gyanúsan vöröslött, erővel összezárt szája meg-megvonaglott A verandán ütköztek ösz- sze. — Dicsertessék a Jézus Krisztus — köszönt szertartásosan az öregasszony, s folytatta az évszázados szöveggel: Reszetek legyen a szentmiseben es a prédikációban. — Köszönjük — felelte Zsófia, mert az ö nagyanyja is ezzel jött haza a templomból. S most már meg kellett kérdeznie: — Hogy van, Ágnes néni? Az öregasszony reménytelenül legyintett, imakönyvét a répalevélvágó asztalra dobta és zsebkendőért kotorászott ruhaja szűk ujjábán. Előcibalta, leroskadt a nadfotelba, és szemét törülgetve szakadt ki belőle. — Sanyikanak se keltünk! — Aha — gondolta Zsófia — az egyetemista rokon fiú. Hona alatt a könyvvel,pokróccal acsorgott, aztán belátta, hogy ezt igy nem ússza meg s magat megadva,leült a másik nádfotelba. FOLYTATJUK NÉPÜNNEPÉLY NEW JERSEY BEN A New Jersey nemzetiségi csoportok közös népünnepélye szept. 13-14-en lesz a Jersey City-i Liberty State Parkban,ahol nemrég helyez- , tek üzembe a Central Railroad állomását.
