Amerikai Magyar Szó, 1980. július-december (34. évfolyam, 27-49. szám)

1980-09-04 / 33. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ SZÉPIRODALOM Thursday, Sep 4. 1980. 10 GALGÓCZI ERZSÉBET:- KISREGÉNY ­XVII. - v A tanácsteremben állt egy nyolcszemélyes barokk tárgyalóasztal, s a sarokban egy kis párnázott cseve­gő garnitúra, ugyanabból a korból, két nemes vona­lú iratszekrény, és a falakon néhány hires herceg­prímás meg püspök aranykeretes arcképe: Kollonits t t ' t Lipot, Keresztely Ákos, Vaszary Kolos, Széchényi György, Serédi Jusztinian. Szemerédy ezeket a ké­peket nézegette, amikor az esperes belépett. Moso­lyogva a pap elé sietett és kézfogáskor mélyen meg­hajolt. — Megismer, plébános úr? — kérdezte kissé idege- nes akcentussal. — A méltóságos ur semmit sem változott — mo­solygott a pap,s helyet mutatott a párnázott fote­lokban. — Csak már nem vagyok méltóságos ur — mondta a látogató — mérnök vagyok, plébános úr, elektro­mérnök. Közönséges polgár. Burzsoá. Az asztalra odakészitve mindaz, amit a pap a ház­vezetőnőnél rendelt. Piróka tiszta kézzel, tiszta pon - gyolában, aranymintás porcelánban behozta a kávét, s hangtalanul távozott. Hogy van, mikor érkezett, mi újság itthon,és mi újság ott kint, és egyéb tapogatózó csevegés után a Szemerédy-fiu a tárgyra tért. A helyzethez illően komoly volt, meghatott. — Plébános úr, szeretném kivinni édesanyám ham­vait... Harminc éve furdal a lelkiismeret, hogy itt­hagytuk, szegényt, egyedül... szörnyű lehetett neki... A látogató maga elé nézett, nem vette észre, hogy a pap verejtékezni, reszketni kezd. Önmagát men­tegetve folytatta: — De, ha visszajövök érte, meg­kockáztatom, hogy öt sem tudom kivinni és engem is börtönbe csuknak... Azok az idők...! Az esperes nem mert megszólalni. Ivott egy kor­tyot a kitöltött konyakból, reszketett a szája szele. — Köszönöm, plébános úr, hogy mellette állt az utolsó hetekben. Azt is köszönöm, hogy méltóan temette el a kriptában. Köszönöm, hogy minden év­ben misét tetszett mondani a lelkiüdvéért. Mert ha nem tartottuk is a kapcsolatot, azért én értesültem mindenről, ami itthon történt... — Mindenről? — riadt meg a pap. — És ha eddig nem is volt módunk a család hálá­ját kifejezni, idejövetelem egyik célja, hogy ezt jó­vá tegyem. Csend támadt. Szemerédy maga elé meredve ka- vargatta kávéját. Az esperes összeszedte magát s né­hány nyeles után megszólalt. — Miért? — Mi miért? — riadt föl a látogató. — Miért akarja kivinni a... hamvait? — Ez volt édesapám utolsó kívánsága. Márciusban eltemettük ót is. Az volt utolsó kívánsága, hogy egy­más mellett nyugodjanak. A pap gondterhelten hallgatott. — Engedély kell — mondta végül. — Tudom, plébános úr, majd megszerzem. Az esperes hallgatott. — A debreceni krematórium annyira túlterhelt, hetekbe telik amig... — Megvárom, plébános ur... 46 óta nem voltam itthon, legalább körülnézek egy kicsit. A pap kétségbeesetten kutatott újabb érvek után a fejében. — Most akarjuk restauráltatni az egész kápolnát. Műemlékké nyilvánitani. Ennél méltóbb, szebb he­lyen... Szemeredy kissé türelmetlenül fölemelte kezet. — Én magyar vagyok, de Svájc a hazam! Az apam katona volt, végigharcolta az első világháborút, és a- mikor látta, hogy belesodródunk egy második, esz­telen háborúba, a nyugdíjazását kérte. Nem nekünk lett büdös ez az ország, mi lettünk itt persona non graták.. — Folytott keserűség izzott a hangjában —, odakint meg displaced person, hontalan... Aztán befogadtak bennünket, gyökeret vertünk, már halot­tunk is van, sajnos. Az anyamnak semmi keresniva­lója ebben a kápolnában. Az esperes leverten suttogta: — Ahogy akarja mélt... Szemeredy ur! A látogató fölállt. — Köszönöm, plébános ur... addig is... szeretnék végre imádkozni a sírjánál. A pap nagyot sóhajtva,reszkető lábakkal fölállt, kezet nyújtott, az ajtóig kisérte a vendéget, onnan szólt ki a házvezetőnőnek: — Piróka! Adja oda Szemerédy urnák a kripta kulcsát! A házvezetőnő előbukkant a konyhából. Fethan- fosán dunnyogte: — Micsoda forgalom van újabban a kriptában! Amikor Szemeredy a kápolnába lépett, egy nagy csokor virággal és egy vastag gyertyával a kezében, Zsófia nem vette észre. Elmélyülten és mégis gyor­san dolgozott — az utóbbi egy-két hétben, talán éppen a "gyónás” óta, s talán éppen attól, valahogy tisztábbnak, megkönnyebbültnek erezte magat, mint a beteg, amikor elmúlik a görcs. Szemerédy hangjara rántotta hátra a fejet. — Szép munka! — mondta a férfi. — Nem is tu­dom, nekünk miért nem jutott eszünkbe rendbe­hozatni... bocsánat — s kezet nyújtott — Szemere'- dy Félix vagyok. — Szemerédy ur? — kérdezte örömmel;egy mocs­kos rongyban megtérülte kezét, csak azután nyúj­totta. — Tuű Zsófia, restaurátor. t r | Szemeredy figyelmesen nezte a képét. — Igaz,mi csak a nyarakat töltöttük a faluban — folytatta —, és szegény édesanyámra mindig annyi teher hárult, hogy örült, ha a tervei egy kis részét meg tudta valósítani... Bár nem tudom, hogy ez szerepelt-e a tervei között... — Nagyon örülök, hogy találkoztunk — mondta Zsófia. — Már majdnem levelet Írtam maganak. Ón biztosan tudja a saját kápolnájuk történetét. — Biztosan, sajnos nem tudom —hárította el a túlzott reménységet Szemeredy. Észrevette a fes- tékes-doboz hamutartót, letette a virágcsokrot, s amerikai cigarettát húzott elő a zsebéből. — Rá­gyújt? — Köszönöm. Zsófia kínálására beült az első padba. Elgondol­kozva fújta a füstöt. — A családi legenda úgy szólt, hogy amikor egy Szemerédy-ősűnk a török ellen hadba szállt, meg­fogadta, hogy ha épségben hazatér, kápolnát emel­tet Szent Kristóf tiszteletére, aki abban az időben az utrakelök vedöszentje volt. — A török ellen — kérdezte Zsófia izgatottan. — Akkor ez mindenképpen a törők kiűzése előtt volt, 1686 előtt. Es nem a XVIII. században. t | j ff — Állítólag maga Széchényi György győri püs­pök szentelte föl. — Mikor is volt az győri püspök? — tűnődött Zsófia. — Valamikor az 1600-as évek végen, nem? — Nem vagyok történész — mentegetőzött Sze­merédy — de hát utána lehet nézni. — JÓ, utána nézek... Es miért csak állítólag? Szemeredy széttárta karját. — Kamasz koromban mindenféle családi okira­tot mutogatott apám, köztük a kápolna felszente- lési okmányát is, de engem akkor meg az amatőr rádiózás érdekelt... Igaz, azóta is... Azt hittem, majd én fogom fel a világűrből érkező első értel­mes jeleket... Mire benőtt a fejemlágya, addigra el­vesztettük a háborút, a kastélyunkat kirabolták... Egy heti intervallum volt a kastélyban székelő né­met és orosz parancsnokság között, és ezalatt a sa­ját cselédjeink teljesen kiraboltak bennünket. De olyan alaposan, hogy még a szögeket is kiszedték a falból. — A háború után semmit nem lehetett kapni — mosolygott Zsófia. — Szöget a legkevésbé. — Gyújtást se? — kérdezte Szemerédy keseruen,- mert az egész irattárunkat széthordták(eltüzelték. En megértem a francia forradalom parasztjait, hogy jogos haragjukban, gyűlöletükben elfoglalták, fel­gyújtottak a földesurak kastélyait, de ezek a cse­lédek nem csináltak forradalmat! Ezek ingyen kap­tak mindent. — Lehet, hogy a francia foldesur éppúgy nem ertette meg a saját cseledéit, mint ón a magyar cse­lédeket. FOLYTATJUK HA OLVASNI KÍVÁNJA A KISREGÉNY ELOZÓ KÖZLEMÉNYEIT, KERJE A KIADÓHIVATALTÓL I Csoóri Sándor: Nomádnapló Illyés Gyula: Szellem és erőszak II.Rákóczi Ferenc: Vallomások, emlékiratok Emlékiratai $ 16.90 Kiáltványa Nyíró József: Székelyek Zöld csillag $ 10.— Kopjafák Úz Bence $ 10.— íme az emberek Halhatatlan élet Szalay Lajos: Hatvan rajza | Cs. Szabó László: Vérző fantomok : Vaszary Gabor: Ketten Párizs ellen 1 A nő a pokolban is az úr $ 9.— Pók 2 Édesanyánk Ö $ 9.— Hárman egymás Kapható: e^len 9­L PÜSKI- CORVIN Hungarian Books & Records. 1590 2nd. Ave. New York N.Y. 10028• Telefon: 212-879-8893

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents