Amerikai Magyar Szó, 1980. július-december (34. évfolyam, 27-49. szám)
1980-08-14 / 30. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ | TÁRCA-IRODALOM-TUDOMflNY~[ Thursday, August 14. 1980. 7 j “TGflVGR M&R RGG !9M€Rl£k...” ŐBZ-q --0 ÁyfjjT In»: Kovács József,» Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének fömunkatársa II ^ APRÓSÁGOK AZ AMERIKAI MAGYARSÁG ÉLETÉBŐL V. ~ “Mint egy amerikai folyó, mint chilei vizek zuha- taga, amely utat keres a tenger felé, úgy fejlődött költészetem, úgy fejlődött eletem. Költészetem nem utasított vissza semmit, amit magával vihetett pályáján: magához ölelt szenvedélyt, megoldatlan rejtélyeket és utat talált magának a nép szivébe. “Szenvednem és küzdenem kellett, szeretnem es énekelnem kellett. Részem volt diadalokban és vereségekben, Ízleltem kenyeret és vért. Mi többet a- karhat egy költő? És minden választás: könnyek es csókok, magány és emberi testvériség között benne él szerves része költészetemnek. “És ha kaptam is jutalmakat néha, oly mulando- kat mint egy pillangó, vagy mint a pitypang, de kaptam egy olyan dijat is, amelyért kinevethetnek egyesek, de nem sokan érhetnek el. Nehezen tanultam ki a költészet mesterséget, át kellett vergődnöm az írott szó labirintusain, mig végül népem költőjévé válhattam. Ez az én igazi jutalmam. Nem a könyvek es költemények, melyeket lefordítottak más nyelvekre, vagy a müvek, amelyekkel munkámat elemzik. “Ajándék volt az a pülanat, amikor a Lotai szénbányából kivánszorgott egy bányász a vakító napsugárba, arca, mintha csak a pokolból került volna ki, eltorzítva kegyetlen munkájától, szemei portól ver- beborultak és kezét nyújtva elembe lepett s ezt mondta: ‘Testvér, már régóta ismerlek’.” Részlet Pablo Neruda Emlékirataiból, 17Lold. KÖNYVTÁRBAN Varga András erdész helyettesit a gazdaság könyvtárában: — Bement a könyvtáros Debrecenbe továbbképzésre, — mondja meglepetten,amint rámeredek, — engem bíztak meg a helyettesítésével. Hát képzelje: jón az agronómus, hogy adjak nekd Ugótól meg Dumatol könyvet. Nincs, mondom. Erre odalép a polchoz, levesz egy Hugót meg egy Dumast. Hát nem nekem volt igazam? Aztán még kér, hogy adjak valamit Fransztól. Nincs. Odalép megint a polchoz, levesz egy könyvet. Es megint nekem lett igazam, mert nem Fransz, hanem France. Anatole France. S meg az agronómus elkezd engem oktatni, hogy azokat a neveket úgy kell kiejteni. Mondtam: a 30-as években is úgy olvasta az újságban az egyik ember a Rotherrmerre lordot, hogv Rotermer, a másik ember, hogy Radimir, a harmadik meg úgy, hogy Rozmir, meg Roujzmejr. És ez az utóbbi azt is mondta akkor, hogy aki nem igy ejti ki a nevet, az nem művelt. Mert ugy-e, kedves öcsém, a francia a legműveltebb nép a világon, mert ott még a gyerekek is tudnak franciául. De a magyar gyerek CSAK magyarul tud, vagyis alábbvaló, ha MAGYA- RUL ejti ki az idegen nevet. Párisban nem kapsz Jókai könyvet csak úgy, ha Zsoké Morisz-nak ejted ki a nevet. De ók nem műveletlenek. Ok mondhatják, hogy Gulasch, Krumplpaprikász. Tsikosss, Bu- dinpesta, meg Pjudapeszt, Szorokszár, de mi Isten- örizz milyen műveletlenek vagyunk, ha Nyujork helyett Newjorkot, Brüsszel helyett Bruxellest, Ugo helyett Hugót, Fransz helyett Francét, sőt Mom helyett Maughamot ejtünk ki... Node.válassz magadnak könyvet öcsém, a transznak van ideje, nekem is szabad szombatom van. Vajon van-e valami igaza Varga András bácsinak? Dénes Géza A közelmúltban egy tudományos konferencián vettem részt, ahol a viták közötti szünetben a baráti beszélgetés hirtelen fordulatot vett. Egy tudós kollega ugyanis — nemzetiségét nem árulom el — azt kezdte nagy lelkesedéssel fejtegetni, hogy Amerikában a nemzeti jelleg megőrzésének mindmáig leglátványosabb es legeredmenyesebb eszköze a konyha. Példaként pedig a hamisítatlan, amerikaiolasz konyhát hozta fel, amely annyira olasz, hogy a Róma környékitől is alig lehet megkülönböztetni. Az olasz konyhához nem érték, de dacolva azzal, hogy magam ellen haragítom az amerikai magyar háziasszonyokat, akikről pedig eleve feltételezem, hogy hamisítatlan magyar konyhát vezetnek, mégis az amerikai magyar konyháról és általában a magyar konyha változásairól ejtenék néhány szót. Mert nem árt tudnunk, hogy a magyar konyha az utóbbi években (évtizedekben) nagyot változott. Már ami a vendegüket illeti. Mert a Juliska, Mariska (vagy helyettesítsünk be tetszés szerint más nevet) konyhája egy cseppet nem változott. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy az o konyhájukká! kapcsolatban mi változtunk. Mert ma már szívesebben vesszük, ha olajjal és kevesebb fűszerrel készül az etel. Ma mar eláruljuk magunkról, hogy kissé elfutott fejünk felett az idő, amikor felsóhajtva gondolunk a régi szép napokra, amelyekben más ize volt a türosre- tesnek. Tartozunk azonban az igazságnak azzal, hogy bevalljuk, a magyar konyha igenis változott. Elvesztette erős, zsíros jellegét, ami javára vált, és ily- modon is közeledett a nemzetközi konyhához, de ugyanakkor sajnos, elvesztette egyeb sajátos fűszereit is, mint például a húsleveseket aranysárgára festő sáfrányt, a húsokat izesitő majoránnát, rozmaringot, zsályát. Csak napjainkban kezdenek ismét divatba jönni a régi magyar konyha sajátos fűszerei. Hogy példánkhoz, a túrösréteshez térjünk vissza, ma már lámpással kell keresni azt a háziasszonyt, akinekiáll rétestésztát készíteni. Legtöbbjük készén veszi a gyárilag csomagolt tésztát, amelyet a hosszas és kényes nyujtogatás helyett csak ki kell hajtogatni, majd megtölteni és kisütni. Ha pedig valakinek még kevesebb az ideje — es esetleg a türelme — megveszi az előkészített és mélyhűtött retest, amelyet csak a forró sütőbe kell betenni, es szép pirosra sütni. (A háziasszony sütési művészétét még ilyen esetben is illik azonban dicsérni.) Mig tehat a magyar rétes nagyüzemi készítménnyé változott, addig Amerikában még nagyobb átalakuláson ment keresztül. Ott német Strudel lett belőle, amelynek nem finom hártyái közé van töltve a turo, hanem egy csomóba, bele a közepébe. Vagy nézzük a magyar konyha másik sepcialita- sát, a pörköltet és a paprikást. Azért említhetjük együtt, mert édes testvérek: az utóbbi pirossagat finomra kikavart tejföl változtatja hamvas rózsaszínre, és mindkettőt vajszínű galuskahalom teszi igazán kívánatossá. És ez étekgyönyörüség helyett mit adnak Amerikában? Goulash-t, mégpedig szégyenek szégyene, valami sűrű barna lével, azaz without broth, és hozzá metélt tésztát. Igen, meteltet, amelynek pedig igazi tészta-rendeltetése, hogy vékony csikra vágva dióval vagy mákkal hintessék meg, kockára vágottan a tepertős-türós csusza alapanyaga legyen, szélesre-hosszura vágva pedig pirított, reszelt káposztával jól beterítve szolgálja étvágyunk kielégítését. Es hol van álmaink álma, gyermekkorunk leginkább szivet melengető emléke, a hajnali kenyérsütés illatával ébresztő régi napok hangulata? Amikor a kemence szájában ott pirult a lángos, amelyet csak meg kellett kenni a zsírba mártott tollazóval, kis sót hinteni rá, és máris felségesnél felségesebb reggeli kínálkozott. A nagyanyánk es anyánk sütötte kenyér, amely egy hétig is elállt anélkül, hogy megszáradt volna. Ma mindennap friss kenyeret veszünk, mert a másnaposat mar száraznak találjuk, es nem ízlik. Igaz, Amerikában nem sütnek magvar kenyeret, azt mondják, a “Jewish bread” áll ízre legközelebb hozza. Gyermekkorunkkal együtt eltűntek gyermekkorunk izei, hangulatai. Változott-e a magyar konyha? Egyre bizonytalanabb vagyok a választ illetően. Csak annyi biztos: ha a magyar konyha változott is az idők folyamán, mi magunk sokkal jobban változtunk nála. Ez jutott eszembe, amikor George Lang nemrégiben kezembe került The Cuisine of Hungary cimu könyvét lapozgattam. Igen, lapozgattam, mert Láng György könyvét nem lehet egyszerre végigolvasni. Nem kalandregény az, hogy faljuk a sorokat, s másnapra elfelejtsük az egészet. Izelgetni kell minden sorát, azaz minden egyes receptjét, ahogyan a bor- ivás művészei ízlelgetik kortyonként kedvenc italukat. Es minden egyes leirt etelhez fel lehet, fel kell idézni a konyha, a vidék hangulatát, el kell gondolkodnunk anyánk, nagyanyánk emléke fölött, ahogyan él bennünk a tűzhelynél hajladozó alakja. Arra kell gondolnunk, milyen lehet az a föld, ahol születtek. Ezért nem lehet egyetlen este olvasmánya ez a könyv. A könyv végere jutva elhisszük, hogy Lang György a magyar konyha nagy művészé, es a Dobosok, Vargák, Gundelek, a magyar konyhát gazdagító nagy szakácsok közé tartozik. Tálán egyetlen dologban nagyobb is náluk. Abban ugyanis, hogy el tudja hitetni, amit angolul olvasunk, az az igazi, hamisítatlan magyar konyháról szol. HA ELŐFIZETÉSE LEJÁRT, szíveskedjék annak meghosszabbitagáról idejében gondoskodni. Egy évre $ 15.— félévre $ 8.— Megújításra: $...................................................... Naptárra: $........................................................... Név':..................................................................... Cim:..................................................................... Város..................................Állam:........................ Zip Code:....................... AMERIKAI MAGYAR SZÓ 130 East 16th Street, New York, N.Y. 10003
