Amerikai Magyar Szó, 1980. július-december (34. évfolyam, 27-49. szám)
1980-07-17 / 29. szám
I AMERIKAI MAGYAR SZÓ I TÁRCA-IRODALOM-TUDOMÁNY j Thursday, July 17. 1980. 7| H. Kovács Mihály Osztálytársam: József Attila (H. Kovács Mihály, nyugdíjas gimnáziumi igazgató, József Attila évfolyamtársa volt a makói gimnáziumban és a szegedi egyetemen. A nagy koltó születésének 75 évfordulója alkalmával visszaemlekezest irt a Csongrádmegyei Naplóba. A megható feljegyzésekből közöljük az alanti részleteket.) II. rész Már egészen megnyugodott, szinte átszellemült. Az osztály feszülten, csendben hallgatta. Mártának hangja jut eszembe mostan, Oly bársonyos volt s ez nem az övé. Szegény, talizmánt tőle nem is hoztam, Szemem mered a zongora fölé. A csőkos ajka itt remeg előttem, Ó jaj, hogy tőle messze elvetődtem. O jaj, emléke mert olyan erős? Hova kell mennem? Nem enyhít a Távol. Es hangok ömlőnek a zongorából, Mint illatos teltből száll a gőz. Meg néhány pillanatig csendben ült az osztály, mintha tűnődne, elmélkedne a versen. De a csend feszült, aztán egyszerre csak kirobban a bírálatok, kifogasok özöne; sok ebben az őszinte hangú vélemények mellett a kötekedés,, zavarkeltés, játékos csipkelődés is. A vita elfajulását, a biralat komolyságát akarták megőrizni azok, akiknek tetszett a vers. Degi, Balogh Jóska, Gerzanit8, Fodor Jóska, Brommer nevére emlékszem ezek között. Ezek véleménye az volt, ho^y az osztály akarta, József Attila felolvasta a verset, hát mostan ne kötekedjék vele senki. Nem szép az, ha csak a móka kedvéért kifiguráznak valakit, mert vers volt ez. Vers a javából ilyen fiatal fiútól. Sokunknak tetszett a vers. Nagyon is tetszett. Ha valaki csak azért kötekedik, mert nem értette meg, kérjük meg Attilát, magyarázza meg a kifogásolt szavakat , hasonlatokat, a versformát, egyszóval a verset. JÓZSEF ATTILA FELNŐTTEK FELE TEKINT... Az első vers bemutatása után a nyugalom napjai honoltak az osztályunk társadalmában. Attila mintha magába melyedt volna. Nem henyélt, csak eppen nem beszélt, nem okozott semmi feltűnést. Az inter is csendes volt. Olykor megkockáztattunk egy-egy kérdést Attilához, hogy mi van vele. Talán csak nem sértődött meg a verse értetlen, okvetetlenkedö bírálata miatt, hiszen láthatta, hogy a komolyabb rész mellette áll. Volt olyan, aki hangosan, az osztály füle hallatára is emlegette, büszkék lehetünk, es azok is vagyunk, mert nekünk Önképzőkörben dijat nyert társunk van. Költö. Nem is akármilyen. Attila elmosolyodott a dicséret hallatára, de nem beszélt. Többen láttuk, a sorok szerzője is, hogy a nagy nyugalomban valami izzik. Látták már öt az egyik újság szerkesztővel. Tudott dolog volt, hogy a városunk művészet iránt érdeklődő értelmiségi emberei szóba állnak vele. Kesztner Zoltán mérnök, a villanytelep igazgatója szívesen beszélget vele; vendégül is látja; sakkoznak néha. Espersit János dr., a szabad szellemű ügyvéd pártolja., Kolonich Jóska bácsi a másik haladó ügyvéd rajong érte. Fried Armin dr. fogorvos igen tehetségesnek tartja, csak egy kicsit nagy óénak és lustának. A tanáraink között is van olyan aki becsüli es szereti, ilyen dr. Galamb Ödön, aki még az interböl ismerőse, illetve latinból előkészítője volt. Evvel is sakkozik, a tanárunk családja meg szinte családtagnak tekinti a “Galamb- házban.” Uj német tanárunk, Tettamanti Béla szinten tehetségesnek ítéli. Szívesen latja öt, ha meglátogatja őket a villanyteleppel szomszédos lakásukon. Onnan ugyan könyv nélkül es a szeretet megérzése nélkül nem távozott soha. Csendben volt, de ez a csend valami nyugtalanságot takart, mert minden szabad idejében ezeknek a felnőtteknek a társaságát kereste. E sorok írójának egyszer elárulta, hogy volt mar Szegeden is. Ott Juhász Gyulával szeretne találkozni. Espersit megígérte neki, hogy összehozza őket. Nem is titkolja, hiszen vallott ő erről a szeptemberi kék alatt, hogy Juhász Gyula eszményképe neki. Olyan verseket szeretne imi, mint az. Szeretne kiadni verseit. Ez itt Makon nem igen sikerül. Talán Szegeden. Talán éppen Juhász Gyula segiti öt majd ebben. Ez a nagy alma, ez a terve, és ez sikerül is majd, mert nagyon akarja, mert érzi is, hogy megérdemli ezt a már eddig írott • * lil • jo néhány verse is. Az osztályban zárkozott maradt, az filterben is. Ott azt fogták rá, hogy epeszti, sót elepeszti a szerelem. Csak néha nyilatkozott meg, célzott is a tervere, de az tan csupán egy-egy vers meghallgatására késztette a tarsakat. Most már nem a tömegnek szavalt, egyeseket szemelt ki; keveseket tüntetett ki bizalmával: Dégi, Fodor, Balogh Jóska, e sorok szerzője, noha ez utóbbi több ízben biztosította öt, hogy nem szereti a verseket, nem is érti azokat; a versre legfeljebb rámondja, hogy igazán jó, szép, jaj, de nagyszerű, micsoda zseni vagy te! A költőnek ez is jól esett, s meg is mondta, Hogy akad végre egy olyan barátja, aki őszinte hozzá. Egy napon aztan nagyon ünnepélyesen a katedrához állott a hosszú szünet kezdetén, és megkérte az osztályt, hogy hallgassa ot meg: terve van, kérésé van; tanácsot is kér, de pénzt is. Figyelmet kér, bízik az osztályban, ezert fordul hozzá. A versesköte- tenek terve valóra válik hamarosan. Itthon, Makón komoly emberek pártoljak; el is sorolta a már ismert, valóban a művészetért rajongó, haladó gondolkodású embereket. Elmondta azt is, hogy járt Juhász Gyulánál, annak is megmutatta a verseit. Úgy latta, hogy tetszenek neki a versek, de nemcsak látta, Juhász Gyula nyilatkozott is: értékesek, változatosak a versek tartalmilag is, formailag is. Any- nyira kedves es elismerő volt a véleménye, hogy Attila meg merte ót kérni, hogy bevezetőt írjon a kötethez. Juhasz Gyula szívesen el is vállalta ezt. A KÖTET CIME ES AZ AJANLAS... Határozottá* izgatott bennünket Attila ügye, hiszen az osztály ügyének is tekintettük a dicsőséget, ha sikerül a terv. A verseket jórészt ismertük, de nem tudtunk semmit a kötet címéről és a beosztásáról. Kapóra jött, hogy másnap “lyukas” óránk akadt. Szóltunk Attilának: ez érdekelne bennünket. Most azonnal, jókedvvel, büszkén a katedránál termett, iratcsomó volt nala, mintha készült volna a szereplésre: már mutatta is, mondta is. JÓZSEF ATTILA SZÉPSÉG KOLDUSA VERSEK Az ajánlás címe helyett egy háromsoros kis vers szólott: Versemmel hogyha megelégszel — Kínáltam úgyis már elégszer — Fogadd el: véres, könnyes ékszer. A vers igy hangzott: O, zordon Szépség, trónusodhoz jöttem, Bús koldusod, ki elfáradt szegény. Vér-rózsák nyíltak lábom vak helyén, De trónusodhoz mégis elvetödtem. Ó, zordon Szépség, mosolyogsz fölöttem, S hallgatva iilsz a dús Elet hegyén. Egy ájult lelket hoztam. Az enyém Es fölajánlom Neked összetörtén. Örökkön verte makonyos varázsod, Most oly hideg, mint néma mosolygásod. S vama reá száz büszke viadal. O, hívd életre ápoló szavakkal, Illesd homlokát meleg ajakkal! O Szépség, nézz fa: olyan fiatal. Az osztály feszült figyelemmel hallgatta Attilát. Akadtak azonnal kötekedők, gúnyolódok, de csodálatos módon csendes szóval mondták a kifogásokat: a szépség és a koldus kapcsolata, a véres, köny- nyes ékszer, a vér-rózsák a “lábom vak helyen”, a Vörosmartyra emlékeztető zordon szépség, a dús Elet hegye, a nagybetűs Szépség, Elet; ájült lélek; hallgatva ül a Szépség, de mosolyog, s mégis meleg ajakkal illesse a költő homlokát. (folytatjuk) '——— - - ------Újítsa meg . előfizetését!.__.> »»»»*» , , . , , , ......................
