Amerikai Magyar Szó, 1980. július-december (34. évfolyam, 27-49. szám)

1980-12-18 / 48. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ SZÜLŐFÖLD Thursday, Dec. 18. 1980. Takács Tibor KARÁCSONYI VACSORA Nálunk, odahaza a karácsonynak csodálatos han­gulata volt. Gyerekkorom sötétjéből átvilágítanak a karácsonyi gyertyává sokszínű égők amelyek vil­lanyszerelő édesapám ügyességét dicsérték. Es az ünnep előtti készülődés varázsa évről-évre átitatott. ' < Édesanyámmal tervezgettünk, hogyan lesz, s mint lesz karácsony estéjén. Minduntalan elmeséltettem vele az ünnepi asztal ékességeit, hogy érezzem előre a jo izeket, amelyek évről évre ugyanúgy, a szokott rítus szerint köszöntötték az ünnepet. Nálunk, Sze­geden hagyománya volt a karácsony esti asztalteri- tesnek. Anyuskám el nem tért volna a nagyszülők­től örökölt hagyományoktól, soha meg nem szegte volna senki kedvéért. A nagy vizes kancsoba piros alma került, benne is volt vizkeresztig vagy még tovább is, már nem em­lékszem jól, de arra igen, hogy ez az almás viz volt hivatva megőrizni a család egészségét, nehogy ránk találjon a megfázás,a torokgyulladás. És én szeret­tem e viz jő szagát, izét, jókat ittam belőle, különö­sen, ha azott benne egy kicsit az alma. A végen persze ki is dobtuk, megenni nem lehetett. Volt helyette más alma karácsony estén, mézben hem- pergetve, dióval vegyítve s foghagymával, amelyet csak apám evett szemmel látható gyönyörűséggel, en bennem borzolódott a szörnyülködés. De amíg az almahoz jutottunk, a mézesdióhoz, amelyet ki-ki megnyert maganak esti kártyázás közben, addig végigett’űk, végiggyönyörködtük a hagyományos szegedi karácsony-esti vacsorát. Bablevessel kezdtük a sort, s ha jól ment sorunk es túl voltunk a decemberi disznovagas ünnepi szer­tartásán, akkor került már kolbász is a levesbe, vagy oldalas, esetleg egy darab orja, mindegy volt nekem csak hús legyen benne. Es ezt követte a makos tesz ta. Gazdagon meghintve mákkal, nemcsak úgy tes­sek-lássák módon, mint máskor, év közben, meg porcukorral persze, hadd hasonlítson a tészta a fris­sen esett hohoz, az volt ám csak az igazi. Azt már felnőtt fejjel tudtam meg, hogy máshol, más vidé­keken hal kerül az ünnepi asztalra. Na, nekünk ilyen jól soha nem ment, pedig a szegediek szeretik a ha­lat. És volt tészta, két-három fele is, anyuskám ósz- szeszedte tudását és ügyességét, hogy sok is legyen, jo is legyen, s ne kerüljön sokba! S amig a hábo­rús idők el nem söpörték a déligyümölcsök behoza­talát, addig volt sok-sok szentjánoskenyér az aszta­lon, jóval kevesebb narancs és vagy két koszorú fü­ge. És illatozó akácméz; mifelénk ma sem tudnak jobbat elképzelni az akácméznél, s mi surbankó le- genykek májusi akácvirágz’askor megloptuk a szor­gos meheket, etettük előlük, marokszám dobálva befele, az illatozó akácvirágot. így ünnepeltünk mi addig, amig egyszer az olva­sás öröme meg nem mergezte a karácsonyi készülő­dést. Mondom is anyuskámnak:-Olvastam ám, hogy az angolok pulykát esznek karácsonykor. Az en kedves édesanyám csak elnevette magat er­re, hogy mit ki nem olvasok a könyvekből, s már mondta is a szentenciát, ellentmondást nem tűrő hangon. ' . f I r i — A, nem jo etel a pulyka, szaraz a húsa, nem va­ló az minekünk. I I I — De en úgy szeretnek pulykát enni — makacsol- tam meg magam, s Klári nővérem még szorított ne­kem, hogy en, édesanyám kedvence, hátha meggyő­zöm anyuskámat a karácsonyi pulyka szükségessé­géről. — Drága étel az nekünk — szögezte le jóanyam —, meg mit mondana a nagymama, ha megtudna, hogy eltérünk a hagyománytól, a bablevestől, meg a má­kostésztától. — Hát majd nem mondjuk meg neki — vágtam ki a legkézenfekvőbb valóságot, nem tudván, hogy édesanyámban egy világ rendült meg, hogy en csak ennyire tartom az igazmondást. A beszéd abbamaradt. Folytattuk máskor. — Es ha libát ennenk karácsonykor? — Libát? — csodálkoztam el anyuskam engedé- kenvsegen — de hiszen a libákat mindig eladjuk. — Mert sokat fizet érte a szedő — emelte fel ujját anyuskam, s hozzátette: — tudod,a mája miatt! Csak ezt ne emlegette volna! Évről-évre neveltük a libákat es nekünk nem jutott belőle. Tizenkettőt tömött, de mind el is adta, jópénzért. Egy se sántult le, egy se került nálunk kés ala, pedig hogy ácsin­góztunk utana Klári nővéremmel. Ezt 1944 tavaszán beszélgettük. 36 esztendeje van ennek, azon a nyáron töltöttem be a tizenhete­dik évemet. Azt mondta Anyuskám: az idei kará­csonykor libát eszünk. Ez persze azzal járt, hogy tavasz táján, mikor az árok partján mar magasra nőtt a csalán, mehettem jókedvvel csalánt szedni a kislibáknak. A libák nőttek gyarapodtak. De mire elérkezett volna a tömésük ideje, addig­i *» f .. .. ra — két rosszul sikerült iskola ev kozott elmentem a vasúthoz dolgozni, stanfolyamon tanultam a mor­ze jelek titkait — sajnos addigra felpakoltak bennün­ket, 1 7 esztendős fiatalokat, s vittek Budapestre, így árt 1944 ősze a fővárosban. Vezetőink vigyáz­* I , f tak rank,ellátták papírokkal, vedelmet biztosítottak a MAV-lgazgatosag Andrassy úti székhazában, s ami­kor elkezdődött Budapest ostroma, ott dekkoltunk három héten at a pince óvóhelyen,bizakodva az uj világ eljöveteleben. Karácsonykor eljátszottuk a ma­gunk betlehemes játékát, sirtunk is egy sort, én kü­lönösképpen megsirattam az otthon hagyott szege­di világot. Most eszik edesanyamek a libát, s én most nem lehetek otthon. Csak egy konzerv jutott unnepivacsorahelyett.de kenyer már nem volt egy falat sem, mert nem sütöttek a pékek. Behunyt szem­mel majszoltam a konzervet, s közben otthon vol­tam. Bablevest evett a szám, volt benne csülök is. 1 t t , " kolbász is, a makostesztat alaposan elkevertem a cu­korral, s ekkor döbbentem meg, amikor gondolat­ban a vacsora vegere ertem, de hiszen nekem ma li­I || bat kellett volna vacsoráznom. Libát, de hogyan? Csak azt tudtam végiggondolni, amiben volt már ré­szem, s a libaeves gyönyöre igencsak elmaradt ad­digi életemből. Ne vessen meg senki érette, de amikor másnap és harmadnap ételekről ábrándoztunk s ki-ki azt me­sélte, mit evett volna otthon, az ünnepi asztalnál, én egyre csak azt hajtogattam, libát. De hogy sütve, vagy paprikásnál^ meg nem mondtam. S amikor vég­re elérkezett a szabadság pillanata, s mi indulhattunk haza, gyalog merve végig az utat Monorig, hogy ott vegre szőlőkarókkal fűtött kazan ragadjon magaval egy fekete mozdony hátán, arra gondoltam, vajon megettek-e szüleim a karácsonyi libát? Négy nap múlva ért véget vándorlásom, este ér­kezve meg a szülői házhoz. Anyuskam sirt, apam kivitte tetves ruhámat a házból, elégette, és mintha NAGYON BOLDOG ÜNNEPEKET kíván az összmagyarságnak SOBEL OVERSEAS CORR UTAZÄSI ÍROM IBUSZ HIVATALOS KÉPVISELETE IKKA ORSZÁGOS FŐÜGYNÖKSÉG 210 E 86 Str. New York, N.Y. 10028 Telefon: (212) 535-6490 NAGYON BOLDOG ÜNNEPEKET kivan az összmagyarságnak barátainak é? klubtársainak A MIAMI KULTURKLUB és NŐI CSOPORT a múltat is vele égette volna. Mire megtisztálkodtam és tiszta ruhában asztal­hoz ültem, anyuskam tálalta a vacsorát. A nagy szo­bában ültünk, ahol csak sátoros ünnepek alkalmával terített édesanyám. A szobában meleg volt, a vas­kályha hevesen udvarolt fagyos testemnek. S en tág- ranyitott szemmel néztem a megtérített asztalt. A sarokban ott állt a karácsonyi fenyőfa, pedig mar januar 21-ét írtak, a szoba megtelt soha nem erzett illatokkal. Libaleves kinalta magát, s a sült libacomb mellé libapaprikás társult. Ez volt a legszebb karácsonyi vacsoránk.

Next

/
Thumbnails
Contents