Amerikai Magyar Szó, 1980. július-december (34. évfolyam, 27-49. szám)
1980-12-04 / 46. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ KÜLPOLITIKA Thursday, Dec. 4. 1980. 2. Jobb félni, mint megijedni Levelek TALÁLKOZÁSOM JÓZSEF ATTILÁVAL Fel szoktam utazni Budapestre rokonaim meglátogatására. Egyik unokatestvérem, Rezső, örült mindig a legjobban. A Fasor Szanatóriumban báró Korányi professzor segédtanára volt, akihez rokoni szalak is fűztek. Mindig csatlakozott hozzám, együtt róttuk az utcákat. József Attila baráti csoportjához tartozott. Egyszer a Japan kaveház előtt elhaladva, ezt mondta: Jóska, te szeretsz irkálni, gyere csak be velem. Az egyik baloldali ablakhoz közelálló asztalnál olvasásban elmerült férfi ült. Mikor meglátott bennünket, szivelyesen köszöntötte Rezsőt ."Bemutatom József Attilát, a költőt* Magának meg váradi unoka- testvéremet, Jóskát','-mondta Rezső. Hellyel kinált ’ bennünket. Sokat hallottam a maga városáról Váradról — mondta József Attila. Nyüzsgő, élniakaró kis város. — Igen — mondtam-estefelé a korzó az itteni Váci utcához hasonlít. — Dicséri a fatornyos faluját — jegyezte meg. Persze, nem tudja a rigmust: “Aki a Kóros vizet issza, vágyik annak szive vissza!” A maga városából sok költő, irö indult el a világhírnévhez. Engem különösen Ady érdekel — mondta József Attila. A mi falunk nem volt messze Ermindszenttol, ahol többször voltunk látogatóban Ady édesanyjánál, akit ő írásaiban “édesnek” nevezett A csúcsai kastélyban — mely alatt a vonat elhaladt — voltam néhányszor. Emód Tamás, Biró Lajos, Somlyó Boldog mind biharországiak. No meg Arany Janos és Zilahi Lajos Maga, mint bihari, bizonyára sokat hallott róluk'— mondta József Attila. Csak Zilahit ismertem személyesen. — Olvasott valamit a verseimről? — kérdezte majd átnyújtotta a “Medvetánc” c. verseskötetét. Dr. Katz József KÜLDJÜNK KARÁCSONYI AJÁNDÉKOT IKKÁ-VAL Sobel Overseas Corp. (210 E 86 St. New York, N.Y. 10028, telefon 212-535-6490), az IKKA fő- iigynóksége az Egyesült Államokban, felhívja barátai és vevői figyelmét, hogy a közelgő karácsonyi ünnepek alkalmával gondoljanak magyarországi szeretteikre és barátaikra, ajándékcsomagok küldésével. A U.S. dollár most 23.64 forintot er, úgyhogy ajándékaink értéke sokkal magasabb lett. Mint a múltban, most is kaphatok IKKAN keresztül a megszokott ajándék-utalványok, valamint mindenféle árucikkek, a zsebrádiótól az autóig. Minden ajándék-utalványnak irodánkban kell lennie 1980. december 8-ig. Élelmiszer és más árucikkek megrendelését 1980. december 3-ig kell new yorki irodánkba eljuttatni. Tekintettel a nagv karácsonyi érdeklődésre, mindent elkövetünk, hogy az ajándék-utalvanvok es mas megrendelések az ünnepekre ott legyenek Magyarországon. További felvilágosításért hivják (212) 535-6490 szamot, vagy lépjenek összekőttetesbe a helvi IKKA ügynökséggel. SZEREZZEN EGY UJ ELŐFIZETŐT Hitler 1933-ban Németország kancellárja lett, Európa népei nagy részenek megdöbbenésére. Nagy részének, nem mindnek. A diktatórikus kormányok — Portugália, Olaszország, a balti államok — helyzetük erősödését várták tőle, a Horthy-rendszer és a magyar közvélemény nagyrésze a békereviziós mozgalom támogatását, a fasiszta és más szélső jobboldali pártok német segítséget és híveik számának sokszorosodását. És többé-kevéshle általánosan a konzervatív polgári pártok is reménykedtek az egész európai politika jobbfele fordulásában, a szocialisták es (ahol voltak) kommunisták, meg a baloldali szak- szervezetek visszaszorításában, sőt megsemmisitése- ben. Ami azonban a német nemzeti szocializmust a vezető rétegekben, de széles tömegek előtt is leginkább szimpatikussá tette, az a remeny volt, hogy Hitler le fog számolni a kommunistákkal, elsősorban magaval a szocialista Szovjetunióval. Voltak persze olyan népcsoportok, amelyek Hitlertől — sajat szavai és írásai alapjan — es rendszerének már odáig elkövetett bűnei után, csak a legrosszabbat várhatták, persze elsősorban a zsidók. De ezek sem nyilváníthattak mindenütt szabadon antipátiajukat, mivel a kormányaik németbarát diplomáciát követtek. Es minthogy kezdeti időkben csak baloldaliakat — zsidókat és nem zsidókat — gyilkoltak, a zsidókat meg csak igyekeztek gazdaságilag megnyomorítani, mindenfelé voltak, nem kis számmal, olyanok is köztük, akiknek a nácizmusban csak az antiszemitizmus nem tetszett. Ezekről mondták, hogy kevesbe féltek egy kis pogromtól, mint egy nagy vagyonadótok Egyébként, aki a nácizmus korát Magyarországon atelte, emlékezhet ra, hogy ott megoszlott a zsidóság velemenye. A gyökeret vert, teljesen megma- gyarosodott többség 1941-ben elhitte, hogy csak az Északról es Keletről újabban bevándorolt zsidókat deportálják. Valóban, elsősorban őket vitték a galíciai halaiba, de a fővárosból és Nyugatmagyar- országbol is sokakat, azon a címen, hogy nem tudtak igazolni állampolgárságukat (kevés ember tudta ezt okmánnyal igazolni). Még 1944-ben is sokan voltak a fővárosban és vidékén, akik — a vidéki zsidóság deportálása és elpusztítása után — lehetetlennek mondották, hogy nekik is ez lesz a sorsuk. Valóban, többségük megmenekült, többek között azért, mert a fővárost már körülvette a szovjet hadsereg. Miért irok erről ma, amikor a világ száz sebből vérzik. Mert — mint itt már többször írtam — ha el is itelem a nyugati sajtó es rádió rémhirteijesztéset (lásd “szovjet támadó brigád Kubában”, “kommunistakormány Franciaországban”, “Tito halála után Jugoszlávia megszállása”, “szovjet rakétaföleny”, aminek hangoztatása segítségével Kennedy! meg választották), a józan, hisztériától mentes pesszimizmust helyesebbnek tartom a felelőtlen optimizmusnál. Nem kell örökke felni és nem szabad megijedni. De a legújabb korban sok gazdasági és politikai katasztrófa érte a világot, magát az USA-t is, mert az emberek kicsinyeitek vagy éppen nem akarták tudomásul venni a fenyegető veszélyeket. A Hoo- ver-kor prosperitását élvező kapitalista világ vakon rohant a krachba; öt éve folyt már az indokínai háború, amikor a generálisok, diplomaták, miniszterek és újságírók kezdték belátni, hogy “a gvöze- lem nincs az alagút végen.” És tálán a sah bukása is kevesebb véráldozattal járt volna, ha közvetlenül előtte az öt támogató nagyhatalom elnöke nem nevezte volna őt “az emberi jogok nagy védőjének” es “a Perzsa öböl biztonsaga garantálójának.” New York-i baráti körben lelkesen mondták nekem 1961- ben (TV és napilapjuk alapjan), hogy Kuba népe felkel és elkergeti Castrot. Mikor egy nagy birodalomban rezsim-változás van és még nem tudható, miképpen váltja be az uj vezer korábbi ígéreteit és fenyegetéseit, nem szabad mar előre szigorú kritikát gyakorolni. De a történelem folyamán az uj rezsimek es uj vezetők politikája gyakorta rosszabbnak mutatkozott, mint vártál^, nem pedig jobbnak. Még ha az uj vezer a realitások területén mozog is, a zavaros belső és a fenyegető világhelyzetben olyan erőket hozhat a felszínre, amelyekkel szemben öt magát is túl mérsékeltnek tarthatják. Tehát mégis: jobb félni, mint megijedni. A Hálaadás Napján dús ünnepi vacsorával vendégelte meg egy N.Y.-i jótékonysági szervezet (“The Lambs”) a varos legszegényebbjeit, hajléktalan férfiakat es nőket. A vacsorát frakkos pincérek szolgáltak fel, porcelán edényekben, ezüst evőeszközökkel. A pincérek egy ike egy Pokorny nevű, valószínűleg magyar ember volt. Egy nap a 365 közül, Hamupipőke volt 240 “bag- lady” nvomorgd, hajléktalan no. Adjunk érte halat a joszivü jótevőknek.
