Amerikai Magyar Szó, 1980. július-december (34. évfolyam, 27-49. szám)
1980-09-25 / 36. szám
I AMERIKAI MAGYAR SZÓ ^ I TÁRCA-IRODALOM —TUDOMÁNY | Thursday, Sep. 25. 1980. TÖRTÉNELMI ANEKDOTÁK Tihany és Mozart 1Szerkész tó megjegyzése: Az alanti ragvogo, megható cikket Dénes Zsófia, a magvar irodalom ma mar legendás büszkesége irta. Mint ujsagiróno kezdte pályafutását,* Párizsban, ahol a Pesti Napló tudósítója volt, megismerkedett Ady Endrével, akivel egy ideig jegyben volt. Adyrol való visszaemlekeze- seit az Akkor a harsak épp szerettek cikkben irta le. Egy másik kiváló alkotása Zrínyi Dona c. tortenel- mi regenye.) Tihany: az kép. Nagyakvarell agyam feje fölött studiószobamban. Tehetséges es mai művész festette: Bartha László. Az ötvenes évek második felen Tihanyban álmodta rajzlapjára. Álmodta, igy mondom, a kép mégsem elvont hanem élményt ábrázol viziósan, alkonyi fényben, amit akkor a Balaton partján kapott. Álomlátás. Mámorosán kék az egesz kép. Mintha a Balaton visszfényétől részeggé vált volna. Es a parton ott all néhány magas feher ház es fa, szigorú konstrukcióban, mégis majdnem lebe- gőn. Olyan ez a kép teljes forma- és szintisztas'aga- ban, mint a nagy vers. A kegyelem valamelyik óraján alkotta. Nem akarattal, de rádóbbenessel. Ezért szeretem. Es meg azért is, hogy a Kulturális Minisztériumtól kaptam kilencvenotódik születésnapomra. A miniszter nagyon okos beszedu es kedves szavú helyettese hozta el nekem küldöttség élen. Mert en már járni nem tudok. Azaz még járókával járok a szobámban es a lakásom előtti teraszon, de ez mar csak olyan öregember dolog. Ha ülök, elfelejtem. Szép ezüstös fémből van a négylábú jaroka, könnyed és könnyen kezelhető. A tengerentúlról került hozzám, mert minalunk, úgymond, hiánycikk. Irén barátom küldte, akivel valamikor regen találkoztam. De azóta csak szerető és szeretett olvasom, nem kereshetjük föl egymást, mert o is, túl a nyolcvanon, szobaórzó lett. És hogyan is kerül mindehhez Mozart? Úgy, hogy ebbe a studio-műhely egyszobámba a minap mégis csak eljött újra egyszer maga Mozart, hogy elbűvöljön és magaval ragadjon. Eljött a teve hangján, hogy boldog estém legyen. Nem osztrák, nem olasz Mozart, hanem svéd. Svéd nyelven beszelt es ariazott — és másképpen mutatta a meseskonyvet, a Varazs- fuvolát, mert Ingmar Bergman szerkesztette újra, illetve rendezte es filmezte. Az ö képeskönyve nem Ugyanúgy ábrázolja azt az elvarázsolt világot, amelyet Mozart és Da Ponte, a szövegíró, valamikor életre keltett. Maga Mozart szólalt meg idegrezgeseimben, ö, az igazi, a megmásíthatatlan, aki úgy adja magat zenéjében, hogy beleépül egesz 'enye és elete, mert öröknek alkotta öt az alkotó, jól ismerem a kutatók megvilágításában az ó rövid életet es mindazt, amiből kivételes lényé és alkotó zsenije összeállt. Ezért is értem meg közvetlenül, Hogy zenéjében mit mond el nekünk. A csillámok felragyogtalak gyermekded játékosságát, puritan-naiv hitet, fickos pajkosságat, amikor majdnem garabonciás, mert annak is van helye ó benne es eleteben. Hanem a boldogtalan szerelem hangja is megszólal, amelyen elsírja, hogy soha nem erte el, akit "o fájdalmas szenvedéllyel, kényszerült elfojtással mindvégig szeretett. Haláláig annak irta a mennybeszálló szoprán áriákat, Alavsiának, Burg színész sogora feleségének, sajat felesege, Constanza nővérének. Pamina szopránja a lemondásnak hitt óraban ezt az aranyszínű fajdalmai enekli el. így telik meg muhelyszobam elettel es muveszetMichael Marwert anekdotákban gazdag könyvet irt. Ra is vonatkozik, amit Ludwig von Mises, a neves közgazdász mondott: “aki csupán a közgazdaságtanhoz vagv a társadalomtudomáovhoz ért, az egviket sem érti.” KÖnvv'eboI közöljük az alábbi szemelvényeket: Az újkor kezdeten a XVIH. század végen nem védték jogszabályok az Írókat, a feltalálókat. Bármelyik kiadó kózzetehette azt, ami a kezebe került, s üzletileg hasznát lathatta. Egy hires eset ezzel kapcsolatban: a bécsi Nicolai könyvkiadó setak'ózben találkozott a Trattner-ceg nyomdatulajdonosával. Nicolai szóvá tette, hogy tiltakozik. Az általa kiadott könyveket ugvanis a nyomdatulajdonos sokszorosítja. Trattner ur igv válaszol: “En megvásároltam egy-két könyvet és ezekkel azt teszek, amit akarok.” Nicolai ur sem volt ügvetlen üzletember. így válaszolt : “Az ón setabotja nagyon tetszik nekem. Nem adna el jo pénzért?” Trattner, csak azért is, hogy a kiadót engesztelje, hajlott az alkura. Létrejött a vásár. Es amikor a sétabot Nicolai tulajdonába került, alaposan elagyabugvalta vele Trattnert. Ez fajdalmában ordított es tiltakozott. Nicolai válasza; “On megvásárolt könyveket tőlem es azt csinálta velük, amit akart. Nos, én megvásároltam az ön sétabotjat es azt csináltam vele, amit akartam.” Az adas-vetel “mozgatta” a társadalmat, de vásárolni meg viszonylag keveseknek adatott meg. Még maga Montesquieu is ezt vallotta: “A fényűzés fontos, mert ha a gazdagok nem tékozolnak, a szege- nvek éhenhalnak.” A francia XIV. Lajos udvarában lenyegeben e fenyvesi elv ervenyesVdt. Az udvartartás költségeiért Jean Baptiste Colbert volt a felelős. E pénzügyi zseni egyszerűen oldotta meg a feladatat. Hires mondása: “Az adóztatás művészete / abban áll, hogy a libát lehetőleg zaj és gágogás nélkül tépjük meg, vagvis szabadítsuk meg a tollától.” E tollfosztas nem ment minden “zökkenő” nélkül; f * következett a francia forradalom. És utána — gaz- dasagilag — az infláció, ezzel együtt a papírpénz. A francia polgárok majdhogynem az elértektelene- dett frank-bankjegyekkel tapétáztattak ki szobáikat. Olcsóbbnak bizonvult,mint a mesteri,hires falragasz. Napóleon tulajdonkeppen gazdasági háborút indított Anglia ellen. Az uj korban itt jelentkezett először az úgynevezett “gazdasági bojkott”. ílvesmire mar korábban is volt példa, az emberiség történetében, de soha sem vezetett eredménvre. A francia diktátornak persze fogalma sem volt a vilaggazdasag összefüggéseiről, de ezt kezdetben elnézték neki, hiszen nagy hadi győzelmeket aratott. Egyik nagy baklövését azonban mar 1805-ben, az austerlitzi csata után elkövette. A győzelem után magához ren- delte Mettemichet. Órákon at várkoztatta előszobájában. Vegre kinyílt az ajtó, s valaki kirepült rajta. Mögötte a franciák császára. Szobájába kérette Metternichet, s még mindig felháborodottan mondta neki: — Livingstone, az amerikaiak párizsi nagykövetig egy bolondot ajánlott be hozzám. Ez a hülye azt a- karta nekem bebeszélni, hogy függetlenül a sz’el-és tel. Kell ez az embernek, ha máról holnapra élni akar. t I Vigasz es orvosság. y - . időjárási körülményektől, forró vízzel átjuthatnak Angliába. Természetesen kidobtam ezt a bolondot. Ennek az “ütődöttnek” a neve: Robert Fulton, Gőzhajójavai elsőként tette meg az utat 1807-ben New York es Albany között. Fölösleges utána kutatni, hogy vajon minden másként történt volna-e, ha Napoleon Fultonra hallgat az angliai — lényegében gazdasági — hadjarataban, amely végül is a vesztet okozta az oroszországi kudarc után. A hosszú napóleoni háborúk következteben el- szegenyedtek a népek és megszedték magukat a bankárok. Az egvik ilyen háborús gazdagot Angliában azzal vádolták meg, hogy el akarta rabolni a királyt. A ban kar igy védekezett: “Azt megertem, hogy egy királynak szükségé van egy bankárra, am fogalmam sincs, hogy mit kezdene egy bankár egy királlyal.” Az uralkodók pénzkölcsönz'óit nem övezte különösebb tisztelet egészen a XIX. századig. Az egyetlen kivétel talán az augsburgi Jakob Fugger volt, akit V. Károly már 1523-ban nemesi rangra emelt. A napóleoni háborúknak kellett elkövetkezniük, hogy az uzsorások részesüljenek az áhított társadalmi és hivatalos elismerésben. Elsőként a Rothchild- fiverek kapták meg a baróságot — Metternich közbenjárására — I. Ferenc császártól. Ezután valóságos “baróözon” következett, ahogy Grillparzer irta. A pénzügyi es a katonai hatalom annyira összekapcsolódott, hogv egy bécsi bankár, aki pokrócok és katona bakancsok szállításából gazdagodott meg, mauzóleumot építtetett a maga, valamint Radetzky és Wimpffen marsall szamára. Az osztrákok igy gúnyolódtak’ “Itt nyugszik három hős, örök nyugalomban, kettő csatákat, a harmadik bakancsokat szállított.” V —----ÍGY EL AZ AJATOLLAH Ifölvtatás 2; oldalról) Minden vitában úgyis az ajatolláhé lenne az utolsó szó. A világ körös-körül forrong, nyugtalankodik. Az ajatollah-t mindez nem érdekli. Mindennap rengeteg tajekoztatast kap a belügy-hadügy- és egyéb minisztériumokból, néha at is lapozza őket. Amikor Ghotbzadeh miniszter beszámolt :az ENSZ Iránt é- rintö határozatairól, az ajatollah már az elején intett, es nem hagyta, hogy a miniszter befejezze mondanivalóját. Az ENSZ nem számit... Semmiféle hir nem érdekli. O ismeri az igazságot, allitja és ha a vezető személyiségek közül valaki egy- egy megteendő lépést azzal indokol, hogy igy kívánják a körülmények, az ajatollah minden alkalommal kioktatja az illetőt, hogy “ha az igazság és a körülmények kozott ellentet van, akkor nem az igazságon, hanem a körülményeken kell változtatni”. A háztetején terasz van; az ajatollah innen szokta üdvözölni a környékén összegyűlő tömeget. Az ajatollah-t nem nyugtalanítják a gazdasági szankciók, szerinte azok úgy is csak egy kivételezett réteget érintenek, nem a tömegeket. “A népet nálunk semmitől sem lehet megfosztani, mert semmije sincs, csak a nyomora” — mondja. TERJESSZE LAPUNKAT!
