Amerikai Magyar Szó, 1980. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1980-02-22 / 8. szám
Thursday, Feb. 22. 1979. AMERIKAI MAGYAR SZQ~ 9 FEKETE GYULA: fl FALU SZÉPÉ REGENY A agyapó levelei ír A nagyanyó hunyorogva figyeli nagyapát, megint tintás lett az ujja, duggat valamit a kabatja zebebe. “Levelet irtai? Mutasd csak! Kivel levelezel te?” Az öreg toporog, aztán kelletlenül előveszi a levelet. Nagyanyó felteszi a szemüveget, kisimítja, rancolja a homlokát. “Vén bolond vagy. Hiszen a unokád csak két és fel eves. Honnan tudna az olvasni? Nem is érti, miről van szó...” A nagyapó azonban bizonygatja: érti az. Majd felolvassák neki. “No de ilyesmiket?" — rancolja a homlokát a nagyanyó. “Mindenfele badarságokat Összefirkalsz itt. Ki látott ilyet? Hát van ennek valami értelme? Én magam se értem, nem a kis Pampika. Itt van mindjárt az első mondat: Nem csikorgatja már a fogat a Télapó!... Mi ez? Sületlenség..." Nagyapó lehajtja a fejet, mosolyog. Ezt persze csak ők ketten értik, ó,a nagyapó, s Pampika — az unoka. Merthogy várták egyszer nagyon a Télapót a múlt napokban, de csak nem jött, a kislány izgatott volt, folyton kérdezgetett: Nagyapóéikor jön már? Talán haragszik? Hogy néz ki, amikor haragszik? S ebben a pillanatban a megnyitott vízcsap morogni kezdett. Újabban ez a szokása: az egesz hazban rossz a vízvezeték-rendszer. Morog, zümmög, hórög a csap, ha kinyitják. A kislány ijedten tekintett rá. Es o azt mondta: Hallod? A Télapó. A Mikulás morog igy. No, azért nem haragszik, mert ha elzárom a csapot, látod igy. egy mozdulattal akkor maris csendben van az öreg. A kislánynak nagyon tetszett a játék, naponta többször is megkerte nagyapót: haragudjon a Télapó! Es mutatta is, hogyan csikorgatja a fogat, de hat o nem fel. “Aztán itt ez a másik mondat is” — hunyorog a szemüvege mögül a nagyanyó. — “Azt Írod: A ku- kuriku at van huzva kétszer! Hát ez nem badarság?" A nagyapó csak mosolyog, és kissé félreforditja a fejet. Lehet, hogy másnak csakugyan badarsag ez, de hát tudja ő, hogy miért irta ezt a kukurikuról. Lerajzolni is megtanulta. Taréjt göndörített neki, villogó szemet, kunkori farkat. Harciasán állt a kakas a többi állatfigura kózótt, s a kislány rettenve kapta el róla a tekintetét. És másnap, amikor a Városligetben sétálták, megkérdezte nagyapót: miért van a kutya figurája áthúzva X-szel a táblán? Ó aztán elmondta: ha át van huzva X-szel, akkor az nem létezik. Oda nem mehetnek például a kutyák. Egyszerűen csak at kell huzni valamit, s akkor nincs többé. Masnap Pampika ceruzát kért, s a kakast áthúzta. Bator, kemény mozdulattal. S megnyugodott. Milyen nagyszerű — gondolta a nagyapó. A térdere ülteti a kislányt, s kezébe adja a ceruzát, akár a varázspálcát. Kukuriku? Nincs. Kutya? Nincs. Kiveg- zik az elefántot is, ha akarják. A krokodilust. És milyen jo lenne, ha csak ennyiből állna a rémek el- riogatása, elűzése. Leírná: betegség, s áthúzná. Leír - na: öregség, s áthúzna. Halál! Áthúzná! Kezeben a ceruza, s hadakozik a remekkel, baglyokkal, sasokkal, elefántokkal, a kislány ül a térdén es nem fél semmitől se a világon. Az élet ül a térdén, a holnap, ... i'. a jovo! Kit is kellene még áthúzni? Kiket, miket, tálán háborúkat, hogy béke legyen, teleket, hogy tavasz legyen, szeleket, hogy meleg legyen, de az o kezeben a ceruza csak egyszerű ceruza marad, ehhez Pampika keze es hite kell. Nagyanyó végre megenyhül, visszaadja a levelet, küldje el a vén bolond, ha már megírta. Nagyapó mosolyog. Nagyanyó pedig legyint: az öreg megint lurkóságokon töri a fejét, de hát mit lehet vele tenni, megöregedett. Illés Sándor Simon őrmester, járőrtársával együtt, éjjel fél tizenegy korul nyitott be Sz. falu szövetkezeti kocsmájába, ellenőrzésre. Tele volt az ivó, s a belső teremből matyó lányok cifra szoknyái viritottak. Rögtön feltűnt neki, milyen hirtelen elcsendesedik a zajongás. Az egyik asztalnál megismerte azt a hályogos szemű, öreg matyót, akit két nappal ezelőtt Albin törzsőrmester kisért el a Nagytanyára, mert nem akart a Káptalannal munkába állni. Közelebb lepett az asztalhoz. — Hat maga? Maga mit keres itt? — En-e? — Az öreg matyó ülve maradt es konokul nezett. — Eccaka még a Káptalannál sincs aratás, kerem. Ott leszek én, kérem, amikorra kell. Simon rákiáltott: —Aljjon fel, ha szolnak magahoz! Nem volt maga katona? Ilyesformán mondta: “magáohoz”, s: “vaut”, mert valahonnan a Palócvidékröl származott ide Simon. Máskülönben alig érződött már a kiejtésén; csak ha indulatba iott, akkor feledkezett meg igy magáról. Az öreg matyó felállt, barázdás arca elszürkült. Rossz szeméből kifehérlett a vereres hályog. Ekkor már elcsendesedtek odaát, a belső teremben is. Kint, az utcán felhorkant a lo, s patak dobogasa hallatszott. — Hij, az anyatokba... — Simon őrmester az ajtóhoz ugrott, járőrtársát félreló’kte az útból. — A lovak!... A kiszorodo derengésben rögtön látta, hogy a lovak nincsenek ott az eperfánál; a koto fékszárát elvágta valaki. — Szilaj! He! Szilaj! — kiáltozott a lovak után, és a kocsiuton a dobogás irányába szaladt. Szabó próbacsendor hóna alá kapta a puskát, s a jarórvezetö után eredt. Amint a sötétebb részre ért, oldalról nevetgelest hallott. Odavilágitott a zseblámpájává!. Sokszoknyas matyolanyok álltak egy kapuban, és ot-hat leventekoru legény. Elhallgattak, s hunyorogva nézték a fény be. A probacsendor megállt, szemben velük, az árok túlsó pártján. — Melyik vágta le a lovakat? A tarsasag hallgatott. Az egyik hátul álló legény beleröhhent a csendbe: — Disznót se vágtunk, hallja, nemhogy lovakat. Ekkor már sokan kijöttek a kocsmából. — Fogjak meg! Ott szalad a zsaru, fogják meg! — kiáltozta egy öblös hang, és a többiek nevettek. Szabó probacsendor Abauj megyéből került ide, egy kommencios urasagi szíjgyártó fia volt. Nem ismerte meg az itteni népet. Zseblámpáját a zubbony gombjára akasztotta, s szuronyt szegezve átlépett az árkon. — A kurva matyó istent bennetek, még pofáztok?... Ki engedte el a lovakat? A lányok sivalkodtak, s egymást taszigálva beszaladtak a kapun. A legények a szuronyt nézték. Egyikük, aki legközelebb állt, megszeppenve mondta: — Nem láttuk mink azt, törzs ur. Mink csak azt láttuk, hogy szalad a ló. Ebben a pillanatban a kocsiút felöl egy sötét alak átugrott az árkon, es hatba szúrta a próbacsendőrt. Simon őrmester közben befogta a lovat, s vágtá1 0. rész. ban jött visszafelé. A Szabó nevét kiáltozta, s hogy nem kapott választ, zseblámpájával kezdte keresni. Észrevette az árokparton a verekedő csoportot, és elsütötte a karabélyt. Szétugrott az embergomolyag. Az őrmester csak most eszmélt ra, hogy jarórtársát ütötték. Szabó oldalt fordulva az árokparton feküdt, s félkézzel görcsösen markolaszta a füvet. Simon káromkodott, es vaktaban a sötétségbe lőtt. Akkorra mar kitisztult a kornyéken az utca, s bármerre pásztázott a zseblámpával, mindenfelől liciumsöveny meg csupasz palankdeszka állta útját a fénynek. Rög vagy kődarab dobbant előtte az utón. Eloltotta a zseblámpáját, es megint lőni akart. Ebben a pillanatban a lova oldalt ugrott, olyan hirtelen,hogy a nehéz testű ember, egyensúlyát vesztve, lefordult a nyeregből. Jobb lába a kengyelbe akadt, de csak néhány metert húzta a ló, sikerült a lábát kiakasztani. Zseblámpája elveszett az esésnél, a puska meg alá- ja került, s megütötte a lapockájánál. Az árokparti fák ala menekült a dobálás elöl. Itt olyan sötét volt, hogy csak a nyöszörgésről talalt ra Szabóra. Rögtön azt kérdezte, súgva: — Elvettek a puskáját? — De az összevert ember csak felnyogött, nem válaszolt. Simon a kerítéshez tapogatózott. Puskatussal leverte a palankdeszkat, és zubbonyánál fogva bevonszolta a probacsendórt valamilyen szükocske udvarra. Hátrább, a disznóól es trágyadomb közé húzódott be vele, egy jól védett szögletbe. A támadok hamar rajuk talaltak a mérges kutyaugatásról, es mindenfelével dobálták, még vasvillával is. Simon megsebesült de nem hagyta el magát, s egy-egy lövéssel távol tartotta a matyókat. Már a Szabó tartaléktóltenyeit használta, amikor az őrsről megérkezett a segítség. Időközben esni kezdett. A falu minden kutyája ugatott, s az ólban mély hangon fel-felröfógótt a disznó. Mint később, a vallatásnál kiderült, a maty ók fel akarták gyújtani az ólat, hogy a csendőröket kipöróljék melölle, de az egyik legény, aki abba a házba udvarolt nem engedte az anyadiszno miatt, mert hét malaca volt az anyadisznönak. A próbacsendőr fegyverét Szépe találta meg az árok mélyén. Ott taposott fölötte a fél falu, de a sütetben senki sem vette észre. Reggel Kulka törzsőrmester és Szépe szorosan egymás mellett lovagoltak hazafelé. A többiek még maradtak, összefogdosni a gyanús egyéneket. Beszélgettek útközben, leginkább az éjszakai eseményekről.. Amikor a falu alá érték, Szépe hátramaradt, megszorította a hevedert, s ivott néhány kortyot a kulacsából. A vályoggödörnél felzárkózott Kulka mellé. (Folytatjuk) Ha Ön csak most kezdte olvasni a “Falu szeDe”-t es óhajtaná a regény eddigi részleteit is elolvas. I ni. tudasson bennünket es mi szívesen megküldjük az elcízo közleményeket.
