Amerikai Magyar Szó, 1980. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)

1980-06-19 / 25. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

SZÉPIRODALOM

I hursday, June 19.

GALGÓCZI ERZSÉBET:

KHMÍáL- KISREGÉNY- IX.

A házvezetőnő meggyőzötten fölállt, s a folyoso végen a bejárati ajtó mellett a falonfuggö kulcstartó szekrényhez csoszogott. A szekrényke dúsan faragott főúri darab, teleaggatva különféle nagyságú kulcsokkal. A kriptaajtó kulcsa közönséges szobakulcs. Zsófia tüzetesen megnézte a diszes szekrénykét.

— Szép bútoraik vannak, Piroka.

| I - | I t

— Szepek — mondta Piroka elegedetten. — Állítólag a múlt században élt egy Szemerédy, Széchényi barátja, aki beutazta egész Európát, és amikor hazajött, a bútorok egy részét kidobatta a kastélyból es Becsből hozatott helyettük. Ezek voltak azok. — Kis lenézés csengett a hangjában: — Az esperes urnák

I 4 „

két reverendája volt, amikor idekerült. Nagyon szegény falusi gyerek voltj ha a papok nem taníttatják, ma olyan paraszt, mint a többi... Még ma sem tudja megkülönböztetni az ezüstöt a pakfongtól.

— És maga honnan tudja megkülönböztetni, Pi- röka?

— Eszterházy herceg főkertésze volt az apám — mondta önérzetesen a házvezetőnő es becsukta Zsófia mögött az ajtót.

*

Kinyitotta a kripta ajtajat, es erős zseblámpává! világítva maganak, lefelé indult a csigalépcsőn. Kinyújtott karjával méregette a folyosó szélességét, s elcsodálkozott: hogyan fértek el itt egy koporsóval? Nehez, dohszagú levegő ütötte meg az orrát.

A lépcső aljában megállt, s előbb a lampa feny- csóvájával próbálta kitapogatni a termet. A kripta alaprajza ugyan olyan, mint a kápolnáé. A szentély alatti félkörben homokkő talpazaton egy életnagy- sagu Krisztus szobor all, a feltámadt Krisztus, jobbját az eg fele emelve, baljával a mellére festett átdöfött, vérző szívre mutatva. Festett szobor, de a festék már erősen lepattogzott. Olyan meghatóan primitiv, mintha egy részeges falusi kőfaragó munkája lenne. Az oszlopon erősen elmosódott felirat.

Zsófia körbesétált a falak menten. A kripta közepét üresen hagytak — vajon miért? Méteres talapzaton hat kőkoporsót talált, a történelmi csala'd legrégibb, legelőkelőbb halottjai. Izgatottan böngészte a bevésett neveket, évszámokat, de 1700-nal régebbit nem talált. A falakon márványtáblák, jelezve a falban nyugvók sírhelyet, de az évszámok egyre közeledtek a mához. Feltört, kirabolt, vagy üres sírhelyet nem talált. A homokkőfalon sem talált semmi nyomot, mely arra utalt volna, hogy később temettek be valami nyilast. Nem hitte el a téeszelnök meséjét a Püspökvárat Pannonhalmával összekötő ala- gutról, s mégis remélte, hogy valami nyomat talalja

a kriptában. Enyhe csalódást érzett — mit felt ezen *!

az esperes ur?

Aztán egy márványtábla előtt mégis megtorpant frissen fenyesen csillogott rajta az aranybetüs felirat:

"Itt nyugszik Szemerédy Szemerédj Kélmánne, báró Ágasváry Amália, 1885—1947.”

— Ezerkilencszáznegyvenhét — ismételte elgondolkodva.—Ezt félti az esperes ur? De vajon miért?

Meg egyszer végigpasztázta a termet, s akkor fölfedezett a mennyezeten egy téglalap alakú bevágást,

egy nagy márványlap körvonalai. Nincs odavakolva. Ki lehet emelni a helyéről. Aha! — ismerte föl

\ I i

Zsófia —, itt engedtek le a koporsókat. A templom padlóján nem látszik, mert eltakarja a piros kökusz- szönyeg.

Hirtelen megborzongott és sietve elhagyta a kriptát.

Beesteledett. A kastélykertben mohaszag úszkált a levegőben, a falusi utcán az erett gabona szaga keveredett a málna illatával. Asszonyok trecseltek üres tejeskannákkal a kezükben, a gyerekek a tér sötétjében keresték az elgurult labdát, a kocsma hangos vidám közönségé kifolyt az utcára. Zsófiát hirtelen vagy fogta el, hogy úgy éljen, ahogy ők: tiszta hányingermentes hajnalok, reggelire frissen fejt tej, utána nehéz, gondolattalan fizikai munka, este kis lazitas az utcán, a tejcsarnokban, a kocsmában es egészséges álomtalan alvás...

Agnes néni haza sötét volt, a televizio kekes fényé se derengett. Mi baj lehet? Rosszat sejtve nyitott be a kapun, a veranda előtt majdnem elbotlott egy hosszú fekete tárgyban. Olyan volt, mint egy koporsó. Kikerülte, s meggyujtotta az udvari villanyt. Piros kempingágyon vastag, szürke lopokroc alatt feküdt egy test. Halott...? A pokróc alól halk, viny- nyogó hang tört elő. Fölhajtotta a takarót, s döbbenten pillantotta meg Ágnes néni sírástól kivörösödött, eltorzult arcat. Most is szivárogtak a köny- nyek a szeméből, hasztalan törulgette egy nagy/, ronggyá azott konyharuhával, amit a kezeben szorongatott.

Zsófia foleje hajolt.

— Mi baj van, Ágnes néni? Rosszul van? Hívjak orvost?

I f

— Nem bírom mar, leányom! Nem bírom! Nem bírom! — vinnyogta az öregasszony, s ujult erővel szakadt ki belőle a zokogás.

Zsófia tehetetlenül állt fölötte, Irigyled a falu békéjét, ime ez van a felszín alatt. Mindenütt ezt talát i i

lód, ahol megpiszkálod a hazug es könnyednek latI • • t I *

szó felületet. Nem csak a te eleted tragédia. Az egesz

I t i i |

elet nem egyeb tragédiánál.

Az öregasszony a meleg esteben vacogott a vastag lopokroc alatt.

— Ót eve ápolom. Pelenkazom. Mosdatom. Kenőcsökkel kenem a testét, hogy fekélyessé ne feküdje. Naponta cserelem az agyruhat, mert mar jelezni se

» ». .. r

tudja... En meg nem lehetek orokke mellette... A háztartást is el kell látni... A kertet... A templomot... Zsófia biztatta, hogy beszeljen. —Ha először csinálnám, talán több türelmet, több erőt adna az Isten. De mar másodszor csinálom!... Az anyósomat is öt évig ápoltam. Kilencvenéves volt es agyerelmeszese- déses. Nem birt járni, nem birt parancsolni az izmainak... az ö ágyruhájat naponta háromszor kellett cserélnem. Jo, beteg, tehetetlen, Istenem... lehet, hogy én is ilyen tehetetlen leszek, ha ugyan akad, aki majd törődik velem... — de gonosz volt! Az ürülékét szetkente a falon, a vánkos cihán... es amikor bementem es szelíden korholtam, ugyan, mama, miért csinál ilyent? - A szemembe röhögött... Lehet, hogy nem tudta, hogy mit csinál... öt évig!... Mosógépben mostam az ágyruhait, a kezem mégis ki volt

sebesedve, mint a nyers hús. Egyszer itt volt a húgom, a nyolc gyerekes, aki egész életünkben irigyelt,

t I t

mert en gazdag legényt kaptam, s azt hitte, hogy en gondtalanul, dologtalanul elek: Ugyan Ágnesünk, mit vesződsz vele? Egy hétig ne adj neki enni!:. Úristen, mondtam, hogyan gyónnám én ezt meg... Akkor kitört belőle a káröröm: látod, Ágnesünk, en nyolc gyereket pelenkáztam, mig te egyet se. Azért teged is utóiért az asszonyok sorsa, neked is pelenkaznod kell... Mintha ez büntetés lenne, azért, hogy az Úristen nem adott gyereket... Hát tehetek en arról?

Zsófia osszefacsarodott szívvel hallgatta. Ma mindenki szenved? Az esperes valakinek a halálától. Ágnes néni az inaszakadt férjétől. Irtózhat tőle, hogy itt feküdt le es nem a szomszéd agyban? S eszébe jutott, hogy meg nem volt a szobájában, nem tudja, hogy kapott-e levelet? De ez most nem is volt sürgős,

Agnes nénit rábeszelte, hogy vetkőzzék, feküdjek le rendesen, mint máskor. Altatót is kínált neki, de az öreg parasztasszony el volt látva a legmodernebb barbiturát-készitményekkel. Mintha a panasz- kodas segített volna rajta valamit. Fölkelt, összehajtotta a kempingágyat, a pokrócot, s bement az inaszakadt szobájába.

Másnap reggel restelte magát. Sápadtan, vörösszemhéjjal tett-vett a konyhában és amikor Zsófia pizsamában kiment teázni, zavartan kérte:

— Aranyos festőnö, nehogy el tessék ám mondani valakinek!

— Ugyan, Agnes néni! — es gyorsan másról kezdett beszélni. — Láttam a kápolna kriptájában Sze- merédyne sírját, 47-ben temették el... Ezt nem érten^ Ágnes néni! Mi történt ezekkel a Szemerédyek- kel? Nem tudja véletlenül?

— Hogyne tudnám! — Az öregasszony felélénkült, talán örült, hogy másról beszélhet, s nem kell mindig ugyanarra gondolnia. — Ugye, ez egy régi földesúri csalad. Valamikor nemcsak ez az egy birtokuk volt, hanem egy csomó falu a környéken. Az én öreg- apam meg jobbágy volt a Szemerédyéknél, aztán a tagosztáskor paraszt lett. Ez a szőlődomb, ahol a hazunk áll, a Hegyalja, az Óreg utca, a Komló-völgy, a Horgas, mind, mind Szemerédy birtok volt. Az u- tolsó Szemerédy,a Kálmán, nem élt idehaza,katonatiszt volt, Pesten élt. Csak a nyarakat töltötték a kastélyban. Az ostrom is Pesten érte őket, valahol a Varban laktak, az egyik szobalányuk idevalósi volt, ö meselte... 45-ben,valamikor áprilisban jöttek haza, a földet kiosztva, a kastélyt megszállva találták, az uradalmi kocsmárosuknál húzták meg magukat. Egy ideig pereskedtek, hogy a kastélyt, meg a kastélvker- tet hagyjak meg nekik, mert hogy a tábornok urat azért küldtek nyugdíjba valamikor 38-ban, mert angolbarat volt és járt nekik valamennyi föld. Pesten meg is szavaztak, hogy az a tiz hold, ami a kastélykert, az övék maradhasson, de a helybeli szegénység törődött is a pecsetes papírral? A fákat kivágtak, a kert nagy részét fölszántották, az uradalmi épületeket szétszedték, házakat építettek belőlük... En is vettem egy kocsi téglát a présház anyagából, azzal van kikövezve az út a pincéhez, meg a budihoz, majd nezze meg egyszer, mindegyikbe bele van nyomva: 1732 Sz. Zs. Vagyis Szemerédy Zsigmond.

Az a bűvös ezerhétszaz! bosszankodott Zsófia.

(Folytatjuk)

HA OLVASNI KIVANJA A KISREGÉNY ELŐZŐ KÖZLEMÉNYEIT, KÉRJE A KIADÓHIVATALTÓL