Amerikai Magyar Szó, 1980. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-19 / 25. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ TARCA-IRODALOM -TUDOMÁNY Thursday, June 19. 1980. 7. A költő meg a tudomány Minden irodalomnak van néhány költője, akinek nagyságát tulajdonképpen sohasem vonják kétségbe, mégis mindig vitatkoznak róla. Ilyen magyar költő Berzsenyi Dániel. Balszerencsés koltó. Eleinte csak maganak élt,a nyilvánosság szamára Kis János, a derék lelkész-költő fedezte fel a verseit. Berzsenyi persze örült Kazinczy ezt követő elismerésének, 1810-ben a pesti iró lelkes tiszteletének, majd a keszthelyi Helikon ünneplésének. Első kötetet azonban hiába pártfogolta az irodalmi vezernek elismert széphalmi mester, megjelenésére ót evet kellett várnia. S aztán jött, mint derült égből a villamcsapas Kölcsey szigorú kritikája, amit Berzsenyi tulajdonkeppen sohasem tudott megemészteni. Nem itt a helye, hogy e régi pörben néhány szóval igazságot próbáljunk tenni. Minden esetre tudnunk kell, hogy a legműveltebb magyar irodalmár elemezte a maga hatalmas elméleti tudásának, filozófiai és esztétikai műveltségének ormairól a kor legnagyobb költőjének a hegycsúcsait, s az azok közötti völgyeket. Akar egyetértettek Kölcsey biráló megjegyzéseivel, akár nem, a kortársak úgy látták, hogy hazai földön a tudományos fölkészúltség ütközött először össze a költői géniusszal. így érezte maga Berzsenyi is, aki élete hátralevő részében nem annyira uj müvekkel, mint elméleti fölkész’últségének — tudásának — bizonyításával igyekezett elégtételt szerezni. Mindez jelentős mértékben közrejátszott abban, hogy Berzsenyi amúgy is nehéz veretű súlyos mondanivalójában viták lehetőséget hordozó költészete sokáig háttérbe szorult. Hiába mondott engesztelő szándékkal a költő ha- lala alkalmából maga Kölcsey - nemes jelleméhez méltóan szárnyaló — emlékbeszédet, Vörösmarty, Petőfi, Arany csillagai sokáig elhomályositották Berzsenyi fényeit. E fényeket igazából csak Kassák és Füst Milán nemzedéke fedezte fel; és Halász Gábor, Szerb Antal, majd Németh László szabadította ki a félreértések rejtekéból a fényforrás gyémántját. A MAGYAROKHOZ i f i Forr a világ bus tengere, o magyar! Adaz Erynnis lelke uralkodik, S a föld lakóit vérbe mártott Tőre dühös viadalra készti. Egy nap lerontá Prusszia trónusát. A balti partot s Adria öbleit írja: Kovács József,a Magyar Tudoma'nyos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének fömunkatarsa APRÓSÁGOK AZ AMERIKAI MAGYARSÁG ÉLETÉBŐL Az amerikai magyar település a szazadfordulon a magyar falu kicsinyitett mása volt. Nem külsőleg, mert geometriai elhelyezése adott volt, es — általánosságban — adott volt a házak építészeti stílusa es anyaga is, jóllehet a tomácos elrendezés történetesen közel állt a magyar falusi házépítési elkepzelesek- hez. Itt a tornác azonban hangsúlyozott funkcióhoz jutott, mivel az utca fele fordítva az ott elhelyezett ülőalkalmatosság a volt falusi, utcai kispad helyét töltötte be, igy mozdítva elő a társasági életet. A falu képéhez elmaradhatatlanul hozzátartoztak az egymástól kellő távolságban, de középponti helyen elhelyezett templomok, es mindenütt volt magyar hentes, fűszeres és zöldséges — nélkülözhetetlenek is voltak, mivel helyzetüknél fogva éppen a háziasszonyok tanultak meg legkevésbé angolul, és az idősek mai napig megőrizték beszédük magyar tájnyelvi vonásait — volt még gyógyszertár, hajójegy - és pénzküldö iroda, és temetkezési vállalkozó. Mellettük természetesen ne feledkezzünk meg a tarsas- élet egyik nélkülözhetetlennek mutatkozó helyéről, a “szalon”-ról, amelyet dalba is foglaltak: Ha bemegyek a szalonos urnái, nagyobb ur vagyok én Kárneki Andrásnál. Addig iszom, mig a zsebem birja; ha nem birja, a szalonos a hitelt felírja. tával kisebb lett az otthoni saját ház és föld reménye, és még a hazajutást biztositó hajójegy ára is kérdésessé vált sokszor. A település nem külső elrendezéseben, hanem tartalmában, szemléletben hasonlított leginkább az elhagyott faluhoz. A közösséghez tartozást az anyanyelv mellett az ugyanarról a vidékről való származás határozta meg, vagyis két olyan jelenseg, amelynek korábban talán senki nem tulajdonított volna különösebb jelentőséget. Ez a közösség azonban egyenlő szeretettel fogadott mindenkit, aki magyarul beszélt, segítette letelepedését, beilleszkedéset az uj környezetbe, magához ölelte, védte az idegen hatásokkal szemben. Ma is ebből a régi közösségi szellemből fakadó nyíltsággal és érdeklődéssel fogadjak a szülőföldről frissen érkező, jószándéku ismeretleneket. . A közösség azonban csak az odaérkező magyarok előtt volt nyitott. Másokkal szemben bezárkózott, félt az idegen hatásoktól. Az odaérkezők a szülőföldről hivtak-vittek maguk után asszonyt, gyerekeik, ha kint születtek is, még általában magyar lányt vettek feleségül, hisz többségükben magyar iskolában is tanultak (az amerikai mellett), és először ők közvetítették a családhoz a külső világ hatásait. Az ö gyermekeik, a bevándorlók unokái azonban mar könnyebben széledtek szét, és az is igaz, hogy éppen ők kezdték firtatni, kutatni származásuk, és hovatartozásuk kérdéseit. Legalább is igy jegyezte fel a dal egyik változatát a századelőn Kemény György, es ha hihetünk a dalnak, az itthon maradt atyafiak ugyancsak büszkék lehettek a jómódú es tekintélyes amerikai rokonságra. Ha már a mulatozásnál tartunk, egy másik . dal is ide kívánkozik. Pásztor Árpád hallotta énekelni a század elején amerikai magyarok közötti bolyongásai során, és tette közzé a régi Elöreben: A kisztmi csárdában, Ecet ég a lámpába, Az is olyan vígan ég, Majner gyerek a vendég, Majner gyerek huzatja Bábáját vigasztalja. Arról nem szól a híradás, hogy a bányaszgyerek- nek — ebben a nem sok eredetiségről valló dalban — kellett vigasztalnia a babáját. Feltehetően azon egyszerű körülmény miatt, hogy minden elhuzatott nóÉrdekes, hogy a falusi szokások közül elsősorban a szüreti mulatság az, amely napjainkig fennmaradt, holott a munkásoknak általában nem volt szőlőjük, tehát nem is volt mit szüretelni. Az alkalom azonban lehetőséget nyújt a vidám, éneklessel tarkított összejövetelre, és elsőrendű szerepe volt a magyar éneklés fennmaradásában. Egy másik, szintén a magyar faluhoz kapcsolódó hagyomány a népviselet megőrzése. Itt természetesen nem a mindennapos falusi viseletre gondolok, az viszonylag korán kiment divatból. Az ünnepi viselet maradt fenn, amely azonban már elteijedésekor sem volt teljesen azonos a falusi viselettel, a népszínművek színpadi világa határozta meg jellegét. Jeles napokon, es etnikai hovatartozásuk hangsúlyozása céljából azonban a magyarok is viselték — napjainkban ebbe öltöznek a gyarapodó számú népitánc-együttesek. 1968-ban Chicagóban láttam egy kiállítást a város nemzetisegeinek népviseletéből. Magyar ruha azonban nem volt közöttük. Vér festi, s a Cordillerákat S Haemusokat zivatar borítja. Fegyvert kiáltnak Baktra vidékei, A Dardanellák bércei dörgenek, A nepek érckorláti dőlnek, S a zabolák s kötelek szakadnak. Te Titusoddal hajdani őseid Varaba gyűltél, hogy lebegő hajónk A bölcs tanacs s kormány figyelmén Allni-tudó legyen a habok közt. I , Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet! Ordítson orkán, jöjjön ezer veszély: Nem félek. A kürt harsogását, A nyihogó paripák szökését Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat. Ez tette Romát föld urává, Ez Marathont s Budavárt híressé. ÚJÍTSA meg elofizeteset
