Amerikai Magyar Szó, 1980. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)

1980-03-20 / 12. szám

Thursday, March 20. 1980. » Durovecz András: UÉLÉMÉNY ECV NAPTÁRCIKKRŐL A botrányos lassúsággal közvetítő kanadai posta végül hozzám is eljuttatta a Magyar Szó 1980-as Magyar Évkönyvét. A kezdeti áttekintés után az el­ső cikk,, amelyet elolvastam, Deák Zoltán “A nap, amelyen megpecsételték Amerika sorsát” irasa volt. Nemcsak azért, mert az Évkönyv elejen foglal he­lyet, inkább azért, mivel magam is szenvedélyesen búvárkodom a történelem rengetegében, mindig ke­resve a valóságot, hogy a jelen eseményeit minél tárgvilagosabban, érthetőbben, határozottabban ma­gyarázhassuk s azok igazi forrásait történelmi hű­ségben láthassuk. Részemre más, gyakorlati szempontból is érdekes, értékes ez az irás. Mozgalmunk korábbi éveiben vi­taestek, szemináriumok s főleg munkásiskolák ke­retében gyakori volt a történelmi fejlődés ismerte­tése. Saját tapasztalatomból mondhatom, hogy USA történelmének ismertetésében mindig maradt bizo­nyos hézag, az összefüggéseknél valahol hiányoztak bizonyos láncszemek, amelyeket csak többe-keves- be homálvos magyarázattal tudtunk betölteni. Deák történeti jellegű Írásait ismerjük arról, hogy nem fél olyasmibe belevágni, amit mások esetleg csak óvatosan tapogatnak, azon ismert okból, hogy “talán tévedhetnek”. De rendszerint azoknak a munkája, kutatása teremti meg a történelmi alap­igazságokat, akik mernek hipotéziseket felállítani. Az írónak ez a tanulmánya - mondhatni - merész történelmi értékelés és meglepő, de meggyőző kö­vetkeztetéseket von le. Mutatja ez, hogy szorgal­mas tanulmányozója, merész boncoloia az USA tör­ténelmének és ha nem is veti ala teljes reformnak, fi­gyelemre méltó ui teóriával gazdagítja azt. E munkában két alapvető történelmi megfogal­mazása kiemelkedő. Első: lényeges megállapítása az, hogy “az amerikai polgárháború (1861-65) alap­jában véve FORRADALOM volt, a második Ameri­ka történetében...Ez történelmi materialista megfo­galmazása az USA társadalmi fejlődésének. Ez volt az a pont, amelyet nem tudtunk pontosan rögzíte­ni. Azt, hogy mikor és milyen körülmények kö­zött ment át a teljes politikai hatalom az ipari tőkés osztály kezebe; szóval, hogyan, mikor történt az USA burzsoa demokratikus forradalma? Ezzel e munka megvilágítja az USA sajátos társa­dalmi fejlődésének folyamatát. Ez úgy értelmezhető, hogy az 1775-83-as Függetlensegi Háború és (első) polgári forradalom után egy sajátos fejlődési folya" maiban a néger rabszolgákkal dolgoztató feudális jellegű nagybirtokos osztály tartotta a gazdasági es pilitikai föhatalmat a Lincoln-vezette, négereket fel­szabadító polgárháborúig. Az ekkorra jól megerősö­dő ipari tőkésosztály (északon) e polgárháborús for­radalom eredményeként ragadta magához a politic kai hatalmat. Az akkori nagytőkét képviselő republikánus párt megalkuvása és ármánykodása fordulópontot hozott messzeható következményekkel, ami a másik fő tanulsága tanulmányának. Ezt igy fejti ki: “E sorok írója 1877 február 26-át tekinti az amerikai történe­lem es tálán az utolsó évszázad egyetemes története egyik legtragikusabb napjának...” Az e napon tör­tént alku következtében a fehér és fekete nép, "test­véri szolidaritása” meghiúsult. “Ehelyett beoltották, illetve megerősítették bennünk a faji gyűlölet mér­get, amely mélyen behatolt az amerikai nép világ- szemléletébe.” Szinte döbbenetes megállapitások e fenti idéze­tek, amikor azon tragikus nap alkujának későbbi A Gruman, amely valahol Észak-Kamerunban le­zuhant, majd a földbe fúródott, rendkívüli és fontos életnek vetett véget. Ott lelte a halálát a megüszkö­södött szárnyak és a géptest között René Joumiac, a cime szerint az Elysée-palota “technikai tanács­adója”; de hát ez a rang nem mond sokat. Az ötven­kilenc esztendős férfi a francia diplomáciának, azon belül is az Afrika-politikának, az egyik kulcsalakja volt, mondhatni Giscard d’Estaing elnöknek a jobb­keze. A gép néhány utasa, akárcsak a pilóta es a hajózó személyzet a zuhanás után szinte szénné égett. Any- nyira azonban nem lettek fölismerhetetlenek, hogy a személyazonosságukat ne lehetett volna minden kétséget kizáróan megállapítani. Franciaorszag elnö­ke tehát a családdal együtt gyászolt. Megjelenése es föllépese Joumiacnak alig arulta el a fontosságát. Elegáns és hibátlan öltözetű volt mindig. De hát ezt a hivatala is megkívánta, hiszen a főnöke nevében gyakran kellett az Elysée lépcső­jénél fogadnia afrikai államfőket, néha koronás ural­kodókat és miniszterelnököket. Ö vezette be azután őket a tárgyalóterembe, miután gondosan odakeszi- tette az asztalra a tökéletes, minden szükséges tájé­koztatással ellátott dossziét, és ha kellett,személyes véleményével is kiegészítve az elnöknek a tudniva­lókat. Szerénynek olyannyira mintaszerű volt Journiac, hogy még a hivatali szobája sem árulkodott a jelentő­ségéről. Még megtalálni is nehéz volt az Elysée-palo­ta egyik mellékszárnyának a zegzugos folyósom; de Gaulle tábornok idejében ez a hivatal “az afrikai és malgas ügyek titkársága” címet viselte, csinos, nem nagy, de a mostaninál mindenesetre jóval föl- szereltebb apparátussal. Hires, sőt gyakran hirhedettnek tartott elődjé­nek a tanítványa, annak a védőszárnyai alatt tanul­ta ki a mesterséget. Ezt az elődöt Jacques Foccart- nak hívták, tisztes polgári foglalkozásara nezve gyar­matáru nagykereskedő, de éppen kiterjedt afrikai kapcsolataira és személyes ismeretségeire való tekin­tettel, de Gaulle tábornoknak a tanácsadójává lép­tette elő magát, miután csatlakozott a második vi­lágháborús ellenálláshoz. Annyira nélkülözhetetlenné tette magat Foccart, hogy de Gaulle bevitte az Elysée-palotába, amint elnökké választották. Az ő testere, politikai alkatara szabták az afrikai es malgas ügyek titkárságát. O dolgozta ki a Francia Unió tervét, amelynek az lett volna a hivatása, hogy megőrizze Párizs védőszár­nyai alatt a történelmi mozgás hatására időközben függetlenné lett afrikai államokat. Amikor pedig ez nem egészen úgy sikerült, amint elképzelték, ugyan­csak Foccart szőtte-sodorta a hasonló eredményre vezető, de másképpen kuszalódott szálakat. gyümölcsét tekintjük, amely nemcsak az ország ha­tárain belül végbemenő faji üldözés lett, de a Wall— Street-i imperializmus tragikus-brutális bűntettei a legtávolabbi színes világban, ahol a fajgyűlölettől megromlott agyak fajirtó tettek sorozatát hajtották vegre. “Amerika - vonja le Deák a végsó következtetése­ket tanulmányában - valóban a világ reménységéve és büszkeségévé válhatott volna. Az a tucat ember a Wormley szállodában nemcsak az amerikai fekete nép, nemcsak az amerikai demokrácia sorsat, ha­nem az emberiség százmillióinak sorsat pecsételte meg, általuk nem is képzelt módon.” Igaz, megvolt rá minden lehetősége. A volt Fran­cia—Afrika uj vezetőinek a javarésze a zsebében volt, “kisöccseinek” tekintette őket, és igy is bánt velük. Ha nem úgy viselkedtek, ahogyan elvárta volna tő­lük, letaszította a tegnap még kegyelteket az állam­fői, kormányfői posztról, és újakat rakott a helyük­re. Puccsokat szervezett, kabineteket alakított. Te­hette, mert nemcsak külön költségvetés állt a ren­delkezésére, nemcsak átnyúlhatott párizsi miniszte­rek feje fölött,8emmi nem korlátozta a cselekedetét, ráadásul még külön titkosszolgálata is volt. Amely­nek a hatásköre nem kizárólag Afrikára teijedt ki, az anyaország egeszere is. így nem csoda, hogy Foccart sokak szemeben szálka volt: rettegtek és nyíltan gyűlölték is őt. Foccart-hoz hasonlóan Journiac is a személyes kapcsolatokra épített, Francia-Afrika vezető politi­kusai neki is “unokaöccsei” voltak. Legutóbbi ese­tei közül a leggyakrabban Bokassa császári elmozdí­tását említik. Miután a közép-afrikai uralkodó a ki- szivárgott tömeggyilkosságok miatt persona non grata lett, Joumiac adott neki randevút Gabonban, hogy lemondásra szólítsa fői. Egyes szemtanuk sze­rint Bokassa még a botjával is végigvágott a francia elnöki küldóttön, de néhány hónap elteltével Jour­niac megszervezte Banguiban a puccsot, es a gondo­san kiszemeltek közül elnökké tette meg David Dackot. Közép-Afrika immár nem császárságként ugyan, de megmaradt Párizs bűvkörében, minden helyreállt. Journiac életművet hosszasan részletezhetnénk. I» , 0 volt a kidolgozója annak a politikai rendszernek, amelynek az egyik következménye volt a francia katonai beavatkozás Zaire-ban, es Afrika sok más egyeb, akkoriban forro pontján. Közvetlenül a ha­lála előtt alighanem abban a döntésben is részé volt, hogy francia hadihajókat küldjenek a Földközi-ten­gerre Tunézia és Libia viszályakor. Mindent tudott Afrikáról, amit csak Párizsban tudni kellett es tudni lehetett. Giscard d’Estaing elnök egyik leggyakrab­ban meghallgatott tanácsadója volt, szinte nélkülöz­hetetlen az átfogó es a francia nemzetközi szerep­kört meghatározó Afrika-politika kidolgozásában. Várkonyi Tibor MAX KURZ Mult hét péntekjén a Lengyel Légi Vállalat ü-4-es gépe a varsói repülőtér közelében lezuhant. A 87 utas s személyzet mindegyike életet vesztette. Az utasok egyike volt Max Kurz, a Német De­mokratikus Köztársaság Amerikai Barati Szövetsé­gének vezető tagja. Kurz abban az épületben dolgo­zott, ahol lapunkat, az Amerikai Magyar Szót szer­kesztjük. Éveken át szorosan együttműködtünk, kö­zös célunk érdekében. Kurz elektrotechnikus volt. Szabadidejének min­den percet a haladó mozgalom előrevitelére szentel­te. Pár nappal utazása előtt irodájában ünnepi foga­dást rendezett a Német Demokratikus Köztársaság sportolói tiszteletere, akik számos érmet nyertek a Lake Placid-i olimpián. Emlékét örökké megőrizzük. Újítsa meg előfizetését!. . _ 7 Egy rejtélyes francia halál« __AMERIKAI MAGYAR SZÓ -___

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents