Amerikai Magyar Szó, 1979. július-december (33. évfolyam, 27-49. szám)

1979-09-06 / 33. szám

'jUinden n oá KenifeiüwÁ Augusztus 20. ünneplésében összeforrnak a ma­gyar nép legszebb történelmi tradíciói, Szent István emleke, tisztelete,az alkotmány megbecsülése, a ma már mindenki szamara biztosított mindennapi ke­nyérért való hála. Az ünnep alkalmával számos szép cikk jelent meg az óhazai sajtóban. Ezek között kiemelkedőnek tartjuk es kivonatosan közöljük az “Ország-Világ”- ban megjelent megható cikket: E meghitt napot betölti az elsőként szegett friss szelet ize és illata. Pirosra sült héján ott érezzük ilieg a kezük melegét mindazoknak, akik szántót- ' tak, vetettek, arattak, betakarítottak. Hol van már az az idő, amikor hárommillió koldus leste a nyomorúság garasait, s hova tűntek azok a hetek, hónapok, amikor a zsellérek, a summasok korábban keltek, mint a nap, s később térték nyugo­vóra, mint a madarak? Hova tűnt az unokák izmai­ból a nagyapák robotolo faradtsaga, s örzi-e még az emlekezet a soványka lo, a rozoga tehen mögé kö­tött eke képét? S mit mondanának, ha bő kötényé­ből magot szóró, búzát vető paraszttal találkozná­nak a határban? Tudják-e egyáltalán a mai fiatalok, hogy alig emberöltővel ezelőtt is miként gondolt a szegény ember a földre, hogyan szorult el a szive, amikor tavasszal a hő alól kidugta fejet a gabona, melynek terméséből főleg csak a dolog, a verejtek lehetett az övé? Ebben az országban a kenyer mindig több volt ennivalónál. Az életet jelentette, az egymást követő nemzedékek fennmaradásának zálogát. Az éhség száz- es százezrek naponta atelt szörnyű élményé volt, s legfejlebb a teremtő életösztön feledtette, szeliditette mesévé, dallá, költészetté a nélkülözést. Ki mondhatná meg, hány családban csitította az édesanya az éhségtől fel-felsiró gyerekeket: “alud­jatok, hiszen este a kenyér is aludni tér...” A kenyer örökös hiánya magyarázta a kenyér már-már misztikus tiszteletét, s itt kell keresnünk annak az örömnek mindmáig kiapadhatatlan forrá­sát, amely a felszabadulást követően eltöltötte a földhöz juttatottakat. Évszázadok keserves sóvárgá­sát váltotta valóra a jelszó: “a föld azé, aki meg­műveli.” A nagyszülők ekéje, boronája, dagasztóteknoje — múzeumi tárgy lett. De a kenyer szeretete, tisztele­te itt maradt közöttünk. És itt marad velünk az idők vegezeteig az első friss cipó ize es illata. Amelynek pirosló, ropogó héján mindig ott érezzük jelképesen a dolgozo ember keze melegét. Elkerülte az orkán Miamit MIAMI, Fia. A Karib-szigetek egy részét, különösen Dominikát, Santo Domingót és Haitit megsemmisítő erővel sújtó orkán, századunk egyik legpusztitóbbja, szerencsére elkerülte Miami varosat. Annál dühösebben száguldott végig a Miamitól északra fekvő vidékén, a Brevard megyei Palm Beachen és South Melbourne Beachen. A megye 220.000-nyi lakosságainak egyharmadát ki kellett üríteni otthonaikból. Miamiból is kiürítettek több ezer személyt a kormányzó intézkedésére. Miután a vart vihar elkerülte- a varost, sokan a kiköltözte­tettek közül panaszkodtak a kiürítés okozta kényel­metlenségek miatt. ! Em. u2ndCUuM»fter Dec. 31.19S2 wndet the Act of Mird»2. t$7:9. it theP.O. ofN.Y. N.Y. Vol. XXXIII. No. 33 Thursday, Sept. 6. 1979. ’5 ' t AMERICAN HUNGARIAN WORD, INC.'l30 E 16th St. NEW YORK, N.Y. 10003. Tel: (212) 254-0397 A MUNKA NAPJA 97 eve múlt annak, hogy Peter J. Maguire, az amerikai ácsmunkások szakszervezetének alapítója és titkára felállt a szakszervezet gyűlésén es javasla­tot tett egy ünnepnap létesítésére, amelyen New York munkásai felvonulnának a város főútvonalán. Szeptember első hétfőjét ajánlotta e napra, mint olyan napot, amely a két nagy országos ünnep, júli­us 4. es a Halaadas napja közti időszak kozepere esik. Javaslatát osztatlan lelkesedéssel fogadta el a szakszervezet es a következő szeptember első hét­főjén 30.000 new yorki munkás, mutykásnó; ács- munkas, kőműves, nyomdász, rakparti dolgozó; ko­vács, szivarkészitö, szórmemunkás, varrónő vonult | fel a Fifth Avenue-n a 14. utcáig a Union Square-re. A jelszavak amelyeket plakettjaikon hordoztak, éppen olyan időszerűek ma, mint akkor voltak: “Egyesüljetek, munkások! Zúzzuk szét a monopó­liumokat, különben ők zúznak szét minket!” Ma, 97 évvel később, az amerikai dolgozok meg mindig nem egyesültek. Ma, 97 évvel az első Labor Day után, a közel 100 milliónyi amerikai dolgozó népnek még mindig csak egynegyede egyesült szak- szervezet formájában. És a dolgozók ezen egynegye­de ellen is folyamatban van és állandóan növekszik a mérhetetlenül meggazdagodott munkáltató osztály, a bankárok, gyárosok koncentrált támadása, hogy meglévő szakszervezeteiket gyengítsék és alkalom- adtán teljesen szétromboljak. Gyakran történik hivatkozás az amerikai nép ma­gas életszínvonalára. Ha eltekintünk az ország csak­nem egyötödét kitevő kisebbségek (a fekete nép, portorikóiak, chicanok, stb.) életszínvonalat ól, ha eltekintünk az amerikai indiánok általános nyomo- i ratol, ha eltekintünk a munkanélküliek, az idős pol­gárok tízmillióinak gyakran igen súlyos anyagi hely­zetétől, akkor igenis állíthatjuk, hogy sokak számára magas az életszinvonal. Csakhogy amikor ezzel büsz­kélkedünk, gondoljunk arra, hogy ezt a mai magas életszinvonalat az előző nemzedékek munkásainak véres, verejtékes, áldozatos küzdelmei tették lehető­vé. Amerikai munkasoknak százezrei harcoltak, sztrájkolták, néztek szembe a hatalmon lévők fegy­vereivel, szenvedtek börtönben, kitéve a száműze­tésnek, a deportálásnak. E történelmi múltnak volt emlékeztetője az idei Labor Day is. De Labor Day nemcsak a múlt­ba, hanem a jövőbe tekintés napja is. Az amerikai dolgozok egyre szélesebb tömegei érzik kiszolgálta­tottságukat a két jelenlegi nagy párt kénye- kedvé­nek, érzik, hogy érdekeiket nem képviselik azok hűségesen. Sokan közülük ugyan még mindig bíz­nak a két párt egyike, másika vezetőinek ígéreteiben, de talán ennél is többen jönnek rá vegre arra, hogy a két part visszavonhatatlanul el van kötelezve a monopolistáknak, azok pedig szakadatlanul a szak- szervezetek megbénítására, a profit maximálására törekszenek. Ez az oka az inflációnak, a munkanél­küliségnek, a háborús veszélynek. Az amerikai nép előtt vegtelen lehetősegek hori­zontja fog megnyílni, amidőn a dolgozó nép egye­sül, beváltva a Labor Day alapítóinak 97 évvel eze­lőtt megálmodott almát. , , Deák Zoltán JÖNNEK A MAGYAR AUTÓBUSZOK,CIPŐK AMERIKÁBA Merszei Zoltán NEW YORK, N.Y. Ti­mes részletes beszámo­lót közól szept. 3-i sza­mában az amerikai-ma­gyar kereskedelem lé­nyegesen javult kilátá­sairól. Bár az idén egye­lőre csak 300 millió dolláros összforgalomra számítanak, a jovo lehe­tősegei énnél sokkalta nagyobbak. Lazasan tárgyalnak mindkét országban a közös ipari és kereske­delmi vállalkozások per­spektíváiról. A magyar ipar elsősorban olyan cikkek exportálására koncentrál, amelyek kiváló minőségük révén már világszerte ismertek, mint pl. az Ikarusz autóbusz. A nagyobb cégek közül, amelyeket érdekel a Magyarorszaggal való kereskedelem fejlesztése, a Dow Chemical es a Minneapolis-i National Bank nemrég nyitott képviseletet Budapesten. A Dow cég .volt elnöke, Merszei Zoltán, aki jelenleg az Occidental Oil fotisztviséloje, az amerikai olaj­technológia magyarországi alkalmazásáról tárgyal Budapesten. Az East Brunswick-i amerikai-magyar konzorci­um, a Tungsram 9 millió dollár hasznot volt képes felmutatni az első év folyamán. Nincs messze az idő — írja a Times — amikor magyar autóbuszok fogjak közvetíteni a forgalmat varosainkban, magyar cipőket fogunk hordani és magyar villanykörtékkel fogunk világítani ottho­nainkban. j Amire pedig jó magyar borral iszunk majd áldomást! NÖVEKVŐBEN AZ USA-MAGYAR KERESKEDELEM Lásd az alanti cikket

Next

/
Thumbnails
Contents