Amerikai Magyar Szó, 1979. július-december (33. évfolyam, 27-49. szám)
1979-11-29 / 45. szám
Thursday, Nov. 29. 1979. 12 AMERIKAI MAGYAR SZO SPORT-SPORT-SPORT. SPORT Magyarország ' j il^toctarúnAiilOLIMPIAI SELEJTEZŐ 1979. NOV. 24. SZOMBAT MAGYARORSZAG-CSEHSZLOVAKIA 3:0 A Déósgyőrben lejátszott mérkőzésen a magyar olimpiai válogatott biztosan győzött a csehek ellen. A Prágában lévő visszavágón a magyar csapatnak már egy döntetlen is eleg a moszkvai olimpiai döntőben való résztvételhez. KARPOV GYŐZÖTT, PORTISH HARMADIK Befejeződött a hollandiai Tilburgban rendezett nagyszabású nemzetközi sakkverseny, Az utolsó fordulóban Portisch legyőzte az amerikai Kavaleket Sax es a csehszlovák Hort játszmája döntetlen lett. A versenyt a világbajnok szovjet Karpov nyerte 7.5 ponttal, honfitársa, Romanyisin 7 ponttal lett a második, Portisch Lajos 6.5 ponttal a harmadik, Sax Gyula 6 ponttal a negyedik helyen végzett. Hogy milyen értékes ez a helyeze's, azt jelzi a megelőzőitek listája. Portisch és Sax mögé került a szovjet Sxpasszkij, a dán Larssen, a holland Tim- man és Sosonko, a nyugatnémet Hubner, a csehszlovák Hort, az amerikai Kavalek és a szovjet Szmisz- lov is. SZUPER LIGA SÓCCER MÉRKŐZÉSEN COSMOPOLITAN SOCCER LEAGUE OF NEW YORK & NEW JERSEY DECEMBER 2 National Opon Challenge Cup N.Y. Astros Vs. Brooklyn Dodgers, Downing Stadium, 11:30 a.m. N.Y. Freedoms vs. Winner Br. Kosmos/ Ridgewood, Downing Stadium, 1:45 p.m. National Amateur Challenge Cup Franklin Square Lions vs. Blackpool, Park Stadium, 2:00 p.m. College Point vs. Bedford Youth, College Point Field, 2:00 p.m. G.A. Kickers vs. Bergen Kickers, G.A. Kickers Field, 2:00 p.m. Kearny Americans vs. Trenton Abruzzi, Gunnell Oval, 2:00 p.m. Major Division B Reserves Hermes vs. Bergen Kickers, Jamaica H.S., 12:00 noon N.Y. Fradi vs. A.F.C. Rapid, Brennan Field, 12:00 Noon. Cosmopolitan League Cup [Replay] Vikings vs. Hatedon, Leif Erlcksen Field, 1:00 p.m. II. Division South Reserves N.Y. Atlas vs. Blackpool, Metropolitan Oval, 10:00 a.m. , III. Division North N.Y. Athletic Club vs. Manhattan Kickers, Travers Island, 2:00 p.m. III. Division Reserves N.Y. Athletic Club vs. Yonkers Youth, Travers Island, 12:00 Noon College Point vs. Homentmen of N.Y., College Point Field, 12:00 Noon NSZK—Magyarország mérkőzés Tovább tart az asztaliteniszezők versengése. A Miskolcon rendezett magyar nemzetközi bajnokság után csütörtökön a Szuper Liga harmadik fordulóját bonyolítják le. A párosítás: NSZK—Magyarország Franciaország—Lengyelország, Csehszlovákia—Svédország, Anglia— Jugoszlávia. A magyar válogatott (Klampár, Gergely, Takács Szabó, Oláh) szerda reggel utazott Mindenbe, a nyugatnémetek elleni találkozóra. Bérezik Zoltán edző szerint a magyar csapat az esélyes, s a lengyelek es a jugoszlavok elleni 5—2 után megszerzi harmadik győzelmét. A SZUPER LIGA ÁLLASA: 1. Magyarország 2. Csehszlovákia 3. Svédország 4. Jugoszlávia 5. Franciaország 6. Anglia 7. Lengyelország 8. NSZK • MEGALAKULT a nemzetközi es az európai szövetség jóváhagyásával az “Euromeeting” egyesülés, amely koordinálja a nyári nagy atlétikai versenyek időpontjait, s gondoskodik a neves sportolók részvételéről. Jövőre 22 varosban lesz “Euromeeting”- viadal, köztük Budapesten is, augusztus 11-én. ~Bflégg8aBsdlat 24:15 A hollandiai nemzetközi női kézilabdatornán a magyar válogatott a lengyelek ellen 24:15 (9:8) arányban győzött. A másik mérkőzésen: Csehszlovákia—Hollandia 17:10 (11:8). Győzött a Vasas Pozsonyban megkezdődtek a vízilabda EK középdöntőinek mérkőzéséi. A magyar bajnok Vasas együttese az első találkozóján 7-4 (1-0), 2-2 (2-0) arányban legyőzte a görög Ethnikoszt. Úgy latszik, külföldön jobban játszanak a magyar vízilabdázók, mint itthon. Emlékezetes, hogy a hazai bajnokságot sok bírálat érte az utóbbi időben. Nos, a hazai pontvadászat után a Vasas a Bajnok- csapatok Európa Kupájának első fordulóján jutott túl sikeresen, aztán a válogatott szerepelt eredményesen a Szovjetunióban, s a hétvégén a KEK würtzburgi középdöntőjében az FTC csapata veretlenül végzett az első helyen, s a jugoszláv Split, a holland De Robben és a spanyol Barcelona társaságában a hónap végén részvevője lehet a negyes döntőnek, amelynek Budapest lesz a színhelye. ß&ösOBailbdl© i«n»j i exasba készülnek December 3-an kezdődik a tornász-világbajnokság, az év utolsó VB-je a texasi Fort Worthban. Külön tétje a vetélkedőnek, hogy egyben olimpiai selejtező is a moszkvai nyá- rijatekokra. Az együttes november 26-án utazott az t Egyesült Államokba, majd 28-tól napi két edzéssel “akklimatizá- lódik.” A versenyek egyik erdekes kísérője lesz a nemzetközi szövetség kongresszusának j összejövetele, ahol többek között SZO esik a óvári Éva, az egyik jelölt kötelező és szabadon választott gyakorlatok további szerepéről a nagy világversenyeken. A csapat tagjai: Magyar Zoltán, Donath Ferenc, Vámos István, Kovács Peter, Kelemen Zoltán, Molnár Imre, Guczoghy, Pásztor, Berényi es Kramarics. __ Csányi Erika, Almási Lenke, Flander Erika Óvári Éva, Hanti Erzsébet, Horacsek Andrea, Kalmár Zsuzsa, Ujszigeti Katalin, Kanyó Éva. ADJA AT E LAPOT SPORTBARATJANAK Irány Svédország A héten nyolc csapat részvételével Svédországban rendezik meg a férfi kézilabdázók Világ Kupáját. A magyar válogatott elutazott Skandináviába. A csapat tagjai: Bartalos B., Jegenyes, Veröczi, Kontra, Kenyeres, Kovács P., Pál, Szilagyi, Gubányi, Ory, Oláh, Nad, Lele. JÉGKORONG... JÉGKORONG... Rajtol a téli futball A 63. magyar jégkorongbajnokság, ez a szám is mutatja, hogy a sportág (jelenlegi helyzetétől függetlenül) mindig is népszerű es kedvelt volt, másként nem ért volna még ilyen szép sorozatot. Az eddigi legeredményesebb csapat, az FTC eddig 17 magyar bajnokságot nyert, “zsinórban”, 1971-töl kezdve kilencet. A jégkorong NB I. végső sorrendje hat körmérkőzés-sorozat után dől el. NEMZETKÖZI TORNAK Kialakult a válogatott programja. Mivel az olimpia éveben nincs világbajnokság, a nemzetközi szövetség 1980. piarcius 7 és 17 között Ljubljanában nagyszabású tómat rendez B, illetve C csoportos (ez utóbbiba tartozik a magyar csapat is) válogatottak részvételével. A magyar válogatott november 27-én es 28-an Franciaországban játszott két mérkőzést, december 7-en és 8-án Drezdában, .illetve Berlinben szerepel az NDK legjobbjai ellen, majd január 15.es 17. között Székesfehérvárott, illetve a Kisstadionban lesz torna a magyar, francia, jugoszláv, olasz válogatottak részvételével.