Amerikai Magyar Szó, 1979. július-december (33. évfolyam, 27-49. szám)

1979-10-25 / 40. szám

6 .AMERIKAI MAGYAR SZŐ­Thursday, October 25. 1979. AZ ÍGÉRET SZER SZÓ “ Nem fogadom el azok tanácsai, akik azt javasol - jak, hogy az infláció problémáját milliók munkájá­nak elvesztésével oldjuk meg, ” — mondta Carter el­nök San Diego városában, ahol beszedet tartott az Épitömunkások Tanácsának ülésén. Majd igy folytatta: “Ezt tették elodeimpdc én garantálom, hogy nem folytatom az infláció elleni harcot munkaalkalma­tok rovására!” Carter elnök ajkáról elhangzott Ígéret meg szinte el sem jutott a jelenlevők tudatáig, máris jött a hir, hogy: 1. ) Az ország 14 államában holtpontra jutott az uj házak építése. Ezekben az államokban a törvény tiltja, hogy az ingatlankötvenyekre fizetendő kamat magasabb legyen, mint 12 százalék. A Carter elnök által jóváhagyott 12%-os kamat, amit a bankárok fi­zetnek a Nemzeti Banknak (Federal Reserve Board) az általuk felvett kölcsön után, lehetetlenné teszi a 12%-os kamattal való kölcsön felvetelet azok ré­szére, akik házat kívánnak vásárolni. 2. ) Az E.T. Barwick, Atlanta, Ga.-i vallalat közzé­tette, hogy 700 munkást bocsát el az üzlet pangasa miatt. 3. ) 2.200 munkás veszíti el munkáját, amikor a brooklyni Jewish Hospital & Medical Center bezár­ja kapuit, mivel a Carter kormány megtagadta Hugh Carey, New York állam kormányzója kereset, hogy 4 millió dollár gyorssegélyt adjon az intézet pénz­ügyi helyzetének enyhítésére. 4. ) Az ország közgazdászai többségének az a véle­ménye, hogy a Federal Reserve Board legújabb dön­tése a kölcsönkamat felemelésére gazdasági válsághoz vezet es a munkanelkuliek száma 8%-rafog emelked­ni. Carter elnök korters-beszedeben tett igerete — csak igeret marad. A VATIKAN VA6Y0NA II. Janos Pal pápa kijelentette, hogy a nagykö­zönségnek joga van tudni valamit az egyház pénz­ügyéiről. Utasította a Vatikán pénzügyi szakembere­it, hogy még az év vége előtt készítsenek kimutatást az egyház bevételeiről es kiadásairól. A Vatikan va­gyona és befektetései mindig is szigorúan őrzött ti­tok volt.. Nem lehet tudni, sikerül-e a papának le­küzdeni az egyház pénzeit kezelők vonakodását, azon túl, hogy kiadjanak egy tessék-lássek kimuta­tást az egyház világi anyagias tevékenységéről. Sok ilyen titokba enged bepillantást egy nemrég megjelent könyv: “Vodka - Cola”, Charles Levinson tollából. A vatikániak nemcsak/ a vagyon nagysága miatt — becslések szerint jóval meghaladja az $ 50 milliárdot — hanem a befektetések fajtái miatt is vo­nakodnak. A Vatikán, elkerülhetetlenül, belekeve­redett mindenféle nemzetközi pénzügyi érdekeltsé­gek hálózatába, köztük néha nagyon kétes társulá­sokba. Ezek között volt a társulás Michele Sindoná- val, az olasz pénzemberrel, akit most több ország hatóságai kerestek és aki hetekre eltűnt New York-i bírósági tárgyalását megelőzően. Sindona 1969-ben a Vatikán fö pénzügyi tanácsadója lett; ez azután a vatikáni pénzekkel való bonyolult pénz­ügyi manipulációkra vezetett. Ó hozta létre a Vati­kán érdekeltséget a Generale Immobiliare-ban, a világ egyik legnagyobb építkezési vallalataban. Ez a vállalat építkezett Olaszországban, Franciaország­ban és Washingtonban, ahol részt vett a Watergate- épület finanszírozásában is. A Vatikán befektetései közt találhatók a Credit Suisse, a francia Rothschild Bank, a Chase Manhattan, a Bankers Trust és a Mor­gan Bank. Sindona előtt a Vatikán érdekeltségei zömmel Olaszországban voltak. A Sindona-birodalom 1974- ben összeomlott, aminek következteben a Vatikan nagy veszteségeket szenvedett; egy, a Vatikánhoz közelálló személy becslése szerint, a Banca Unione- ban 24 millió frankot, a svájci bankban 43 millió font sterlinget. Monsignor Benellí, akkortájt vatiká­ni államtitkár, a hivatalos vizsgálattal kapcsolatban megjegyezte: a bírósági vizsgálat lehetővé fogja ten­ni, hogy megtudjuk, mi módón működnek pénzügye­ink. Az elviselhetetlen. Most már maga a papa is meg akarja ismerni az elviselhetetlent, de a hívok és a nem-hivók világszerte úgy érzik, őket is meg­illeti, hogy többet tudjanak a világ szuper-gazdag intézményéi egyikének pénzügyi tevékenységéről és vagyonáról. Azok, akik ismerik a Vatikánt, töp­rengenek, mennyit fognak megengedni, hogy kóz- tudomasra jusson? Ezidáig a Vatikán nem cáfolta meg Levinson 'állításait, és nem valószínű, hogy a Kúria el fogja ismerni azokat. V. O. EGY EMIGRÁNS ÍRÓ PÁLYÁJA KÖVETENDŐ PÉLDA Anglia vas- és fémmunkásainak szervezete uj szer­ződést kötött a munkáltatókkal, mely előírja, hogy 1981 kezdetével a munkások heti munkaideje 40-röl 39 órára csökken. Minden munkaórát, a 39-en felül, tulóraberrel I * kell fizetni. Jo volna, ha az USA szakszervezetei felfigyelnének erre a fontos lepesre es jo példaként követnek azt. NEW YORK, N.Y. Az Exxon olajvállalat bejelentet­te, hogy a harmadik negyedévi profitja 1150 millió dollar volt, amely 119 %-os emelkedést jelent. AMERIKAI , MAGYAR SZÓ ÜSPS 023-980 ~~ ISSN 9194-7990 Published weekly, exc. last 2 weeks in July and 1st week in August by Hungarian Word, Inc. 130 E 16 St. New York, N.Y. 10003. Ent. as 2nd Class Matter, Dec. 31.1952 under th* Act of March 21,1879, at the P.0, of NewYort N.Y Szerkeszti a Szerkesztő Bizottság Előfizetési árak New York városban, az Egyesült Államokban és Kanadában egy évre 15 dollár; felevre 8. — dollár ; Minden más külföldi országba egy évre 18 dollar • félévre 9.50 dollár Postmaster: Send address changes to Hungarian Word,Inc. 130 E 16 St. New York,NY 10003 A Magyar Szó szept. 20-i számában érdekes cikk jelent meg Hans Habé ról (eredeti nevén Békéssi Já­nos). A cikk kiegészítésre szorul. A két eve meghalt produktiv iro szinte szimbóluma volt azon Íróknak, akik koruk elohaladásával mindinkább jobbra tolód­nak, mikent Habe, aki a német nácik ellen harcolt. Igaz, o mar egész fiatalon a szélső jobboldalt szolgál­ta, amikor — a 30-as években — az antisemita — fa­siszta osztrák Heimwehrnek és vezérének, Starhem- berg hercegnek házi újságírója volt (zsidó származása ellenere). A háború után nyíltan vallotta fasiszta felfogását es havi 14.000 márkával dotált vezércikk­írója lett a legnagyobb német sajtótrösztnek, Axel Springer hidegháborús, reakciós, szélső nacionalista, revansiszta vállalatának, melynek vezető lapjába,, a “Welt’óbe irta fulmináns cikkeit nemcsak kommu­nisták ésjszocialisták ellen, hanem a legnagyobb élő német irók — mint Boll, Grass és a svájci Dürrenmatt — ellen is, akik öt erkölcsi es művészi szempontból megvetették. Ez nem csorbította Habe népszerűségét a német jobboldalon, ahol élvezettel olvasták, hogy a hippyk, a pop es a rock-zene, Ho Csi Min tisztelete, mind a Szovjetunió bűne. Büszkén állt Habe a német és az osztrák szélső jobboldal vezéreinek — Franz Joseph Strauss-nak és Habsburg Ottónak — társaságában a fenykepezógép elé, mig betegsége nem késztette a milliomosok svájci buen retiro-jába, Asconá-ba visszayonulni, miután Izraelről irt könyve alapián valóságos diadalutat tett ebben az országban. Ez a könyve is — mint az előbbiek — ügyes zsur­nalisztika volt ( a német iroi kör őt sohasem tekin­tette igazi Írónak), bebizonyítván, hogy Izrael álla­ma jelenlegi vezetőségének mindig mindenben igaza volt, őket a fejleményekért sohasem terhelte semmi felelősség, mindenért az arabok es persze a mögöt­tük álló orosz kommunisták a bűnösök. Az állandó feszültség következteben izgatott izraeli közvéle­mény örömmel olvasta a könyvet és ettől a dics­fénytől övezetten fejezte be életet Habe. Nincs sok különbség köztem es Kennedy szenátor között, mondta Carter elnök a bostoni Kennedy emlékkönyvtar felavatása alkalmával. “A különbség — állította elnökünk — csak annyi, hogy Kennedy nem olyan szűkmarkú az állami költse'gvetés terén, mint én, viszont keveseb­bet költené fegyverkezésre.” JERUZSÁLEM, Izrael legfelsőbb bírósága törvény­telennek minősítette a Begin kormány által arab te­rületen létesített Elon Moreh-i települést. A döntés fokozza a Begin kormány válságát. WASHING! ON, D.C. Dr. Rónai Rudolf vezetésével magyar kultúrdelegáció érkezett az US-be. WASHINGTON, D.C. ADr. Kemény János irányítá­sa alatt működe felülvizsgáló bizottság megállapí­totta, hogy a Three Mile Island-i atomtelepet vezető vállalatnak nem volt “megfelelő' tudása, tapasztalata es személyzete” az atomtelep biztonságos vezetésére. KEWYORKI MAGYAR HENTES TIBOR’S MEAT SPECIALTIES (formerly MERTL PORK STORE) ' 1508 Second Ave., New York, NY. 10021 *. 78. és 79. utcák között Telefon: RH: 4-8292 FRISS HUS, HURKA ÉS FELVÁGOTTAK

Next

/
Thumbnails
Contents